Kisalföld, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-01 / 51. szám
1990. március 1., csütörtök l UIMUfOlD A Fidesz választási programja Tiszta lappal új Magyarországért Tisztelt Választópolgárok! A magyar nép történelmének sokat ígérő fordulópontjához érkezett. Március 25-én, 43 évi elnyomás után országunk lakói ismét szabadon választhatnak. Szabadon dönthetünk arról, hogy a rendszerváltás időszakában kiket tisztelünk meg bizalmunkkal, kikre bízzuk a kormányzás felelősségét. A Fiatal Demokraták Szövetsége ezen a választáson tiszta lappal indul. Képviselőink olyan emberek, akik nem szolgáltak népellenes, kisskirálykodó hatalmakat, akik felemelik szavukat a diktatórikus önkény ellen. Valljuk, hogy az emberek közösségalkotó tevékenységeinek, tetteinek alapvető célja a mindenkit megillető, minél teljesebb egyéni szabadság biztosítása. Csak az a nemzet lehet szabad, amelynek polgárai is szabadok. A Fidesz olyan új Magyarországot szeretne, amely nemcsak a fiatalok, hanem mindenki számára biztosítja a megélhetéshez, a felemelkedéshez szükséges feltételeket, a szabad, félelemmentes élet lehetőségét. Új emberközeli és erőszak nélküli politikára van szükség. Helyre kell állítani a helyi közösségek önkormányzatát, hogy a demokrácia ne csak az országos politikában, hanem a mindennapok gyakorlatában is érvényesüljön. Meg kell szüntetni a megyei tanácsot. Egy település gondjait (út- és csatornahálózat, telefon stb.) ott helyben oldják meg, ne kelljen egy felsőbb hatalom kegyeit lesni. Az önkormányzatok nagyrészt a területükön képződött bevételekből gazdálkodjanak. Az oktatási intézmények szabad alapítását és a tanszabadság elvét biztosítani kell. Több felsőoktatási intézményt a megyében! Elengedhetetlennek tartjuk társadalmi értékrendünk alapvető megváltoztatását környezetünk, s ezzel együtt önmagunk további pusztításának megakadályozása érdekében. A Fertő tó vidékét és a Szigetközt meg kell védeni! Biztosítani kell a szabad vallásgyakorlást. Az államtól megszabadított egyházat, egyháztól mentes államot akarunk, azaz egyik se irányíthassa a másikat. A gazdasági válság leküzdésének módját a polgári demokrácia felé való előrelépésben látjuk. A Fidesz liberális gazdaságpolitikájának középpontjában az infláció megfékezése áll. Ehhez szükséges egyrészt a vállalkozásokat támogató új adó- és hitelpolitika, valamint a vámkedvezmények biztosítása. Másrészt a monopolhelyzetben levő állami nagyvállalatok leépítése, átalakítása a dolgozók részvételével, működő kisvállalatokra. A gazdasági életben folyó hatalom- és vagyonátmentést meg kell állítani. Az állampolgárok kezdeményezésére építünk, mert nem hisszük, hogy a társadalmat akarata ellenére boldogítani lehet. Külön figyelmet fordítunk a fiatalok, a nyugdíjasok és a szegények helyzetének javítására. Változtatni fogunk a lakáspiac rendszerén, csökkentenikívánjuk a sorkatonai szolgálat idejét. A kiemelt nyugdíjak megszüntetésével párhuzamosan radikálisan átalakítjuk anyugdíjrendszert, biztosítási társaságokra alapozva. Akiknek nincs esélyük az újrakezdésre, vagy élethelyzetüknél fogva reménytelen helyzetben vannak, azoknak tisztességes védőhálót kell nyújtani, de célunk az újrakezdők támogatása, nem pedig a lecsúszott élethelyzetek konzerválása. A kommunista rendszerek ideje végérvényesen lejárt. Karnyújtásnyira a lehetőség: a szovjet csapatok kivonása, a független, semleges Magyarország, a fegyvermentes, egységes Európa. Meggyőződésünk, hogy fiatal demokráciánknak szüksége van fiatal demokratákra. A Fidesz programja radikális program, ezért józan. Az ország helyzete ma ezt követeli. Itt és mást akarunk, és szervezetünk létezése óta ennek érvényesítéséért küzdünk. Adjanak esélyt a fiataloknak, adjanak esélyt a jövőnek! Pénz az ablakban „Kártyakeverő” üzletkötők Feljelentésből indult a rendőrségi vizsgálat. Egy építkező igencsak zokon vette, hogy hiába rendelte meg egy üzletkötő párostól a számára fontos ajtókat, ablakokat, azok nem érkeztek meg határidőre. Pedig a megkötött szerződés teljesen szabályosnak tűnt. Az üzletkötők prospektusokkal jól felszerelkezve tették ajánlatukat, megjegyezve hogy az egyéni, sajátos kéréseket is ki tudják elégíteni. Mindehhez szabályos bélyegzővel ellátott megrendelő lapokat produkáltak, s az üzleti életben szokásos előleget kérték. A bevezető mondatokból kitűnik, az ajtók, ablakok soha nem érkeztek meg. „Pénz az ablakban” — mondhatnánk kártyás nyelven szólva. Csakhát az ujti- Sok ezt a helyzetet arra értik, amikor senki nem nyer — de nem is veszít. Ebben a játékban viszont sokan veszítettek úgy, hogy pénzük „ablakba” került, mások meg terített durchmarsch módjára kasszáltak... A két „kártyakeverő”: Petróczki Sándorné (Paks, Kishegyi út 49.) és Mavrák László (Csömör, József Attila u. 8.). Mavrák testvére kisiparosi engedéllyel rendelkezett, a pecsét és a megrendelő nyomtatvány tehát szabályos volt — egészen az iparjogosítvány visszaadásáig. M. L. viszont testvére tudta nélkül már ezután vette fel a nem teljesített megrendeléseket, nemlétező gyártói háttérre. Petróczki Sándorné egy redőny és reluxa gyártó kisiparosnál volt üzletkötői állásban. Munkáját tisztességgel végezte, egykori munkaadója még most is úgy nyilatkozik róla, nem volt, s várhatóan nem is lesz hamarosan ilyen megbízható és ügyes üzletkötője. Nem is volt baj addig, amíg P-né össze nem akadt Mavrákkal, aki újdonsült üzlettársa cégénél helyezkedett el. Jártukban-kettükben hamar rájöttek, nem csak a reluxa az üzlet. Az építkezők kapnak az alkalmon, ha sok utánjárás, kenőpénz nélkül hozzájuthatnak a számukra szükséges nyílászárókhoz. Mavrák és Petróczkihé így kezdett üzletelni a reluxa mellett ajtókkal és ablakokkal is, utóbbiakra gyártói háttér nélkül. Amikor már sok megrendelés összejött, sürgősen gyártó után próbáltak nézni. Találtak vállalkozót, aki három-négy megrendelést teljesített is, de aztán visszamondta az egészet, mert az üzletkötő páros nem számolt el vele. Ezután P-né munkaadója vállalta magára, hogy teljesíti az addig fedezet nélküli megrendeléseket, kikötve, több ilyen üzletet ne kössenek. Nem volt elég a figyelmeztetés. Az iparos nem győzte teljesíteni a gyártói kapacitás nélküli megrendeléseket, kénytelen volt felmondani korábbi munkatársainak. Az ügyet a Győri Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják. Nincsenek könnyű helyzetben, az üzletkötő páros az egész ország területén tevékenykedett. Ami eddig biztosnak látszik: az említett két iparos közül az egyiknek 90, a másiknak 100 ezer forint követelése van. S ezen kívül körülbelül 380 ezer forintra rúg a megrendelőktől felvett, de soha nem teljesített adósság. S ki tudja, hány kárvallott építkező jelentkezik még... J. F. 3 ■ A MÁV Villamos Felsővezeték Építési Főnökségének szakemberei a győri állomáson a vezeték átépítésén dolgoznak, a régi kereszttartókat és sodronyokat cserélik ki. Kétéves a győri bioklub Természetesen olcsóbb Igazán „jószűt” beszélgettünk Jankovich Nándorral, a győri bioklub vezetőjével. A klub két esztendeje azzal a feltétellel alakult meg, hogy a helyet adó intézmény igazgatója kikötötte: legalább 25 taggal kell működnie. Azóta a klubnak 120 fizető tagja van, előadásaikat — a tizenkilencedüket a napokban rendezték — rendszerint több mint kétszázan látogatják. — Mi csak mosolygunk a húsháborún — mondja a civilben szakközépiskolai tanár klubvezető —, hiszen nálunk fillérekből táplálkozhat a család. A mi ,„bibliánk” a Reformkonyha című könyv. A boloklubosoknak — és a velük rokonszenvezőknek — nagy örömet okozott, hogy a megyeszékhelyen megnyílt a Gabonaforgalmi Vállalat boltja, amely a reformtáplálkozás híveinek gazdag választékot nyújt. Bár hiánycikk itt is akad: — Nem kapható a közkedvelt üzletben hajdina és nem csávázott búza — panaszolja a négy esztendeje vegetáriussá lett fiatalember. — Pedig a búzacsíra az anyatejjel egyenértékű táplálék, valóságos vitaminbomba, ilyenkor a tél végén létfontosságú. Jankovich Nándor — a győriek számára ugyebár ismerősen cseng e név — édesapjának a Graboplast volt vezérigazgatójának halála után váltott életformát. Felesküdött az egészségre. A hajnadi vadász azóta több mint húsz kilót fogyott — újabban jógázik is ami ismét megszabadította néhány fölöskólótól —, felesége és 9 éves kislánya elfogadják nézeteit, bár ők nem kifejezetten húsellenesek, néha-néha megengednek maguknak némi csirkehúst. Ám cukrot, kávét, alkoholt egyáltalán nem fogyasztanak a családiban. A győri bioklub alapítója bevallja, hogy megszállott, de fanatizmusát senkire sem kényszeríti rá. Igazát biológiai tényekkel támasztja alá . Az emberhez hasonlóan mindenevő vaddisznó tájflákékának 99 százaléka is növényi eredetű, sőt az ősember is csak nagyon ritkán fogyasztott húst. A hús a gyomorban nem jól emésztődik meg. pang a bélrend szerbenee.ee eeezé’é ,dndszerben, ezért rossz szagú ez emberi ürülék. A csak tejet szopó csecsemő széklete nem büdös. A vegetáriusok körében egyébként nagyon ritka betegség a vastagbélrák ... Az újságíró kérdéseire Jankovich Nándor gyakran válaszol indiai filozófusoktól vett idézetekkel. És képes bebizonyítani hogy az ázsiai eredetű vegetárius életforma — amely nem azonos a század első felében ismertté vált és károkat okozó bicsérdizmussal —, az európai ember számára is elfogadható, egészséges, nem véletlenül akadnak szép számmal hívei a fejlett civiizációjú országokban. A húsban megtalálható, állítólag pótolhatatlan fehérjéket, nyomelemeket sem hiányolja a húst nem fogyasztók szervezete, hiszen a sokféle növényi táplálékkal, tejjel, tojással, sajttal minden bekebelezhető. Jankovich Nándor rendszeresen tart böjtöt is, állítja, ilyenkor szinte újjászületik. Hivatkozik Albert Schweizerre, G. B. Shawn-ra, az ugyancsak vegetárius zseniális alkotókra, akik egy-egy böjt után tudtak nagy műveket világra hozni. — Ismerősök a fejeimhez szólisták vágni: mire jó ez az egész, úgyis meghalok én is. Azt szoktam válaszolni, hogy én legalább egészségesen hallok meg. Elméletileg az emberi életkor határa 160 év, annyi ideig biztosan nem fogok élni, de ha 20 évvel tovább élek, mint az átlag, az is sokat számít, hisz unokáimat, dédunokáimat láthatom felnőni. T. J. Pályázatok ifjúsági célokra Segítség a közösségeknek A megyénkben nemrég alakult Ifjúsági Kollégium seétfféle pénzügyi alapú pályázati felhívást tesz közzé. A megyei ifjúságpolitikai alapból elnyerhető pénzügyi támogatásokra az alábbi témákban lehet pályázni: gyermek- és ifjúsági táboroztatásra (600 000 forint erejéig), gyermek- és ifjúsági közösségek működésének támogatására (300 000 forint), ifjúság körében végzett tevékenységre, mint például tehetséggondozás, nyelvoktatás stb. 200 000 forint, gyermek- és ifjúsági munkával kapcsolatos nemzetközi tevékenységen belül 200 000 forint összegig. A pályázatokban fel kell tüntetni a célt, a megvalósítás helyét, idejét, egyéb körülményeit, a feladat részletes költségvetését. Pályázni csak meglévő vagy mozgósítható saját pénzügyi források kiegészítésére lehet. A pályázó adatainak feltüntetése mellett a pénzforgalmi számlaszámot is közölni kell. Az Ifjúsági Kollégium e pályázatokkal támogatni kívánja azokat a kezdeményezéseket, amelyek az adott közösség ifjúsági közéletének fejlesztését szolgálják, a település lakóinak közösségi művelődését, szabadidő-eltöltését, szórakozását segítik, nagyobb részt önerőből, társadalmi munkával és összefogással megvalósíthatók. E pályázat határideje 1990. április 15., Győr-Sopron Megyei Ifjúsági Kollégium (a megyei tanácson). A másik pályázati lehetőség központi pénzalapból az ún. megyei ifjúsági közösségi letéti számlán lévő összszegből igényelhető. E pállyázat célja a gyermek- és ifjúsági korosztályok körében működő és demokratikusan szerveződő közösségek segítése, a megyében már létrejött — nem fiatalokból álló — egyesületek ifjúsági és gyermektagozatainak, azok alakulásának támogatása, különböző — a közösségek tevékenységét segítő — újszerű kezdeményezések segítése. Idei megpályázható feladatok az autonóm gyermek- és ifjúsági közösségek, főként helyi — szabadidős tevékenységre szerveződő — egyesületeik, társaságok alakulásának, működésének támogatása, a közösségek által lakóterületen végzett, idegenforgalommal kapcsolatos tevékenység támogatása, valamint az ifjúság körében végzett egyéni tevékenység ösztöndíjjal történő támogattása. A támogatás pályázati úton két formában nyerhető el: vissza nem térítendő, ún. céltámogatásként, és visszatérítendő céltámogatásként. A pályázat sporttal kapcsolatos tevékenységet nem támogat. A letéti számlán lévő 1,3 millió forintra érkező pályázatokon fel kell tüntetni az adatokat, eddigi tevékenységet, a rendelkezésre álló anyagi és egyéb eszközöket, a tervezett feladattal kapcsolatos független szakértői javaslatot, pénzforgalmi számlaszámot. A pályázatokat a Bartók Béla Művelődési Központ nevére kell küldeni (Győr, Czuczor G. u. 17.) két határidővel: 1990 május 15. vagy október 1.