Kisalföld, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-01 / 256. szám
1990. november 1., csütörtök KIS ALFÖLD Főnökkereső szolgálat FEJVADÁSZAT, GARANCIÁVAL A felső vezetői kiválasztás a rendszerváltás megkezdéséig bár jogilag nem, a gyakorlatban az egy párt kezében összpontosult. A korábbi, alapjaiban működésképtelen rendszer mégis tovább vegetált a szükségesnél, mert a vezetőkiválasztás Magyarországon már régóta nem az egy személy feltétlen szolgálatán alapult. Itt tízezrek kötöttek társadalmi kompromisszumot, éppúgy, mint jó száz éve a deáki kiegyezéskor. A feudális, személyi függőségen alapuló, valódi tulajdon nélküli rendszer csak úgy működhetett, ha jól menedzselték. Mindenki ismer több olyan nevet szőkébb és tágabb környezetében és országos szinten, aki mostanában került ki a hatalomból, a vezetői pozícióból, és utóda egy szürke, még szakembernek is jellegtelen, eleve vesztes figura. A gyermekcipőben topogó demokráciának ugyanis ma még nincs nyugati színvonalú személyzeti politikája, a személyzeti tanácsadás, a szakemberközvetítés, a karriermenedzselés negyven év után a kályhától kezdődik. - Mit tud tenni az Ön cége az elveszett idő behozása érdekében, hiszen a feladatok annyira összetorlódtak, hogy nincs idő a lassú, szerves fejlődésre? - Úgy látjuk, hogy a nyugati világban kialakított, ott kitűnően alkalmazott vezetőkiválasztási módszerek nálunk nem másolhatók. Alapként mi is természetesen ezekből indulunk ki, de eredeti magyar rendszereket alkalmazunk. Egyébként nyugaton a cégek zöme egyszerű hirdetéssel keresszük. Valahol valakik bizonyára nem erre a beosztásra iskolázták be úgy másfél évtizede Pintér Zsoltot, az első, kizárólag magyar érdekeltségű személyzeti tanácsadó vállalkozás, a Manager Contakt ügyvezetőjét. A legalább három nyugati nyelven beszélő fiatalember ugyanis Szovjetunióban járta ki legfontosabb iskoláit, ma pedig egy huszonhét országban működő multinacionális részvénytársaság a Transferact International magyar képviseletét vezeti. Első nem budapesti irodájuk megnyitása alkalmával beszélgettünk Győrött, a Rózsa Ferenc utcában. ______________________1 embert, ez nálunk kevés. Csak egyetlen példa, a magyar értelmiség egészségi állapota nem hasonlítható nyugati kollégáikéhoz. A pszichológiai alkalmasság, a készség, képesség más tartalmú, valamint a személyiség-tulajdonságoknál is más a követelmény. A másik oldalon is érdekes jelenségeket tapasztalunk. Volt cég, amelyik két nyugati nyelven beszélő kreatív diplomást keresett huszonötezer forintért, örülhetett, ha negyvenért kapott. - Kettőn áll a vásár. Mit tesznek, ha egy csőd előtt álló cég vezetője keresi emberét, aki majd kihúzza a csávából? - A válságmenedzselés elismert vezetői rang. Ha egy cég nem is teszi kirakatba helyzetét, nagyon kis ország vagyunk ahhoz, hogy eltitkolja a valóságot. Most is kaptunk egy megbízatást egy tegnapi óriás cégtől, a jelentkezők pontosan tudják mire vállalkoznak. -Kis ország kis csőd, nagy ország nagy csőd. Tavasszal valahol azt nyilatkozta, hogy az ősszel már Moszkvában megnyitják irodájukat. Sikerült? - Most utazom újra, tárgyalásaink, ahogy mondják, előrehaladottak. Két területen viszont nagy a bizonytalanság. Ha a Satalin tervnek nekilátnak, jó piacot remélek. A fizetség azonban bizonytalan. Rubellel nincs mit kezdenünk, azt, hogy miként jutnak dollárhoz és azt milyen szorzóval számolják majd a moszkvai cégeknek, egyszerűen nem tudjuk. - Csodálatos számítógépes háttérrel kezdenek Győrött. Miért éppen itt, hiszen mondjuk Miskolc, vagy Debrecen sokkal nagyobb város? - Nagyobbak, de állóvíz. Nem titkolom, egy olyan városban ahol a Rába gyár központja van, egészen más a műszaki értelmiség, itt a tudásnak van és lesz piaca, mi pedig fejvadász cég vagyunk. Garantáljuk ügyfeleink alkalmasságát. Horváth Sándor MUNKALEHETŐSÉG a KSH SZOV Győri Számítóközpontjában Felvételre keresünk számítógépes kiadványszerkesztési munkára VENTURA rendszert ismerő, lehetőleg nyomdász végzettségű szakembert. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődés: 9023 Győr, Munkásőr u. 1/b Tel.: 10844 " ÚJ KÍNÁLATRÉGI ÁRON Megújult választékkal várja Önöket áruházunkban az ARANYSHOP! Szebbnél szebb 18, valamint 14 karátos aranyékszerekből választhat! Ne feledje, legszebb, legmaradandóbb ajándék CENTRUM az ARANY! ÁRUHÁZ *44738/1H* 9021 OYOn, BAROSS U. 24. TELEFON SS/JE-ISS Fejlődik a maszek A KSH kiskereskedelemről szóló jelentése szerint a magánkereskedelem forgalma és hálózata 1989-ben gyorsan növekedett. A kiskereskedők - folyó áron számítva -31,7 százalékkal növelték árbevételüket, gyorsabban, mint az állami és szövetkezeti boltok. Részarányuk a 902 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalomból megközelítette a 13 százalékot, szemben az előző évi 11,5 százalékkal. A magánkereskedelem gyarapodott. E fejlődés hatására a magán-kiskereskedők által üzemeltetett boltok és vendéglátóhelyek aránya már 40 százalékot tett ki. Érdem szerinti nyugdíjkiegészítés ismét „forróvá vált a drót”: tegnap több tucatnyian telefonáltak szerkesztőségünkbe a „Pénzt hoz a postás” című közlemény miatt. A panaszok és az észrevételek összecsengenek: miért kapnak kétezernégyszáz forint nyugdíjkiegészítést azok, akiknek nyolcezer forintnál nagyobb a járandóságuk? Többen elmondták: aktív dolgozóként, kettőjük havi nettó keresete is alig éri el a tizenháromezer-nyolcszáz forintot, vagy még alatta is marad annak. Ugyanakkor gyerekeket nevelnek, számukra is drágább az élet, s igazságtalannak tartják, hogy ők mégsem kapnak kiegészítést. A véleményeket tiszteletben kell tartani, de van abban valami bántó, hogy egyesek önnön társadalmi hasznosságukat, végzett munkájukat felértékelik, s nem az érdem, hanem a puszta lét alapján vitatják a megbecsülés mértékét. Vajon jár-e legalább tizenháromezer forint nyugdíj egy munkában megroppant bányásznak, egy értelmes életet végigdolgozó főorvosnak, egy téeszelnöknek, egy gyárigazgatónak, vagy a korábban három műszakban dolgozó kohásznak.Úgy gondolom, igen! S ha komolyan vesszük a társadalmi megbecsülés elveit, kell, hogy a társadalmi segítés szándéka őket is érintse. Az ötezer forint alatti nyugdíj nem kevés, az maga a nyomorszint. De a tizenháromezer forint sem biztosít luxus életszínvonalat! S mert ebben az országban - elsöprő többségben - az arra érdemesek kaptak, s kapnak viszonylag jó nyugdíjat, a támogatáshoz nekik is joguk van. Mellesleg a határozat kategóriákat állít fel: van aki ötezer forintot kap, s van aki kétezernégyszázat. De a jogosultak közül tegnap senki sem telefonált... KM. _______________________________________________/ Az önkéntes tűzoltóságok vizes gyakorlatait ez évben új módon rendezték meg. A felkészülésbe bevonták az állami tűzoltóságot is. A közös gyakorlatok tartásával az a cél, hogy még jobban érzékeltessék az önkéntesek munkájának fontosságát, szükségességét. Megyénkben szeptemberben és októberben 11 helyen tartottak ilyen gyakorlatot, majdnem 70 egység részvételével. Felvételeink Öttevényen készültek. Fotó: Szabó Béla Gondold meg, úgy igyál! Hazánkban körülbelül 10- 11 ezer ember életét követeli évente az alkohol; nemcsak a májzsugor, a májgyulladás, hanem a rosszindulatú, daganatos elváltozások,a szív- és keringési megbetegedések, az öngyilkosságok és a balesetek jelentős részének a hátterében is föllelhető okként az alkohol. A Központi Statisztikai Hivatal nemzetközi forrásokból származó információi szerint 1988-ban, 46 ország adatai alapján az egy személyre jutó egy évi alkoholfogyasztás 5,7 liter volt, 0,9 literrel kevesebb, mint 8 évvel korábban. A visszaesés elsősorban annak köszönhető, hogy a nyugat-európai országokban 15,3 százalékkal csökkent az alkoholfogyasztás, Kelet-Európában pedig 28,4 százalékkal. A két évvel ezelőtti szeszfogyasztásban Franciaországé a „pálma", egységesen tiszta alkoholban mérve 13,3 litert „zúdítottak le”, a második helyen Luxemburg áll 13 literrel, a harmadik Spanyolország 12,1 literrel, de az élmezőnyhöz tartozik Magyarország is, a fejenkénti 10,5 literes szeszfogyasztással. Ám az óriási különbséget elsősorban az jelenti, hogy a franciák, olaszok, luxemburgiak, spanyolok elsősorban bort isznak, míg a magyaroknál az égetett szeszesitalok a kelendőbbek, alkoholfogyasztásunk majdnem felét ez teszi ki, ebből - tiszta alkoholra átszámítva -4,5 liter fogyott fejenként. (Ezzel az égetett szeszesitalfogyasztásban a „ranglista" harmadik helyezettjei vagyunk, a volt NDK és Lengyelország mögött.) Érdekességként jegyezzük meg, hogy Franciaországban, főként a „röviditalos” vidékeken a férfiak életesélyei 10 évvel rosszabbak, mint a nőké a szesz miatt. Az alkoholizmus elleni harc időről időre föllángol - kivéve talán az 1945-től 60- ig tartó időszakot, amikor hazánkban nemigen vettek tudomást a jelentős alkoholfogyasztásról, azt csak a kapitalizmus bűneként rótták föl. A kampányok azonban nem voltak meggyőzőek, inkább ijesztgetőek, olykor erőszakosan, melyek inkább olaj a tűzre hatást váltottak ki (húsz évvel korábban 36,4 százalékkal kevesebb alkohol fogyott!), annak érdekében viszont nemigen történtek lépések, hogy elterjedjen a kulturált étkezés tartozékaként szolgáló, kulturált alkoholfogyasztás, hogy az embereket rábírjuk; ha már a napi stresszek rövid távú oldásaként mindenképp a pohárhoz nyúlnak, ne pálinkát, hanem bort igyanak. Mi több, azt sem sikerült elérni, hogy - például a svéd minta alapján - az alkoholból származó, jelentős állami bevételek megfelelő hányadát fordítsák az alkoholizmus elleni küzdelemre, a megelőzésre. T.J.