Kisalföld, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-01 / 26. szám
1993. február 1., hétfő HÉTVÉGÉN TÖRTÉNT KISALFÖLD 3 Torgyán József Győrött A vidékre kell támaszkodni! (Folytatás az 1. oldalról) Torgyán hangsúlyozta, hogy ha valóságos rendszerváltozás ment volna végbe, akkor a politikai üldözötteknek - a világ legtermészetesebb dolgaként - az üldözők helyzetébe kellett volna kerülni. Nem ez történt, sőt, a bíróságon vele szemben lépnek fel rémhírterjesztés vádjával. A képviselő megerősítette, hogy tavaly nyáron valóban lőfegyverrel felszerelkezett kommunista banditák törtek a kisgazdák székházára Budapesten. A gazdasági kérdésekről elmondta, hogy a szemünk előtt játszódik le az ország kirablása, melynek alátámasztására többek között a Tungsram eladását, az étolaj-, a dohány- és a cukoripart említette. Személyes múltját firtató korábbi kérdésekre utalva kijelentette, hogy bárkivel hajlandó összehasonlítani tetteit, a sajtó nyilvánossága előtt is. Elmondta, hogy aki politikai fogoly volt, azt vagy kivégezték, vagy megpróbálták beszervezni - de őt nem tudták megtörni. A problémák megoldását keresve leszögezte, hogy csak törvényes, alkotmányos eszközzel lehet bármit elérni. Ezért szükséges a keresztény nemzeti erők összefogása, hogy a választásokon megfelelő többséget tudjanak szerezni. A kisgazdák szövetségeseként a POFOSZT-t és a TIB-et említette. Szerinte tudnak olyan arányú sikert elérni, amely elegendő lesz a kétharmados törvények módosításához is. Ha ez bekövetkezik, akkor nem kell két és fél évet várni az eredményre. A kívánatos politikai irányzatról megjegyezte, hogy annak elsősorban a vidékre kell támaszkodnia, hiszen az ország jelentős része ott él. Egy kérdésre válaszolva a képviselő kifejtette véleményét az MDF-ben zajló folyamatokról. Elmondta, hogy Csurka István tavaly novemberben - amikor nem lépett fel kellő eréllyel az MDF országos gyűlésének januárra halasztásával szemben - maga okozta vereségét. Csurka utóbbi hónapokban mutatott tevékenységét így összegezte: - Számomra úgy tűnt, hogy Csurka István megfújta a harci kürtöt, csatába küldte a sereget, ő maga pedig sietve a toalettre távozott... -Somodi- Évzáró-évnyitó a bank pincéjében Hároméves az ifjúsági kamara Alig hároméves a Győri Ifjúsági Kamara, mégis mozgalmas múltra tekinthet vissza. Hogy csak a két legnagyobb eredményt említsük: egy éve elnyerték a legjobb vidéki szervezetnek járó díjat, tavaly pedig képviselőik részt vettek a Miamiban rendezett világkonferencián. A fiatal, ambiciózus szakemberekből álló szervezet szombaton este a Magyar Hitelbank Rt. győri székházának pincéjében tartotta szokásos „évzáró-évnyitó” összejövetelét. Az állófogadást a házigazda Tóth Géza, a hitelbank igazgatója, a fiatalság régi patrónusa nyitotta meg, a hagyományteremtés feletti örömét hangsúlyozva. Az utána felszólaló Döncző Zoltán, az ifjúsági kamara soros elnöke neves vendégeket köszönthetett: Botos Gábort, a megyei közgyűlés elnökét, Varga Józsefet, a köztársasági megbízott hivatalának vezetőjét, Simon István győri alpolgármestert, Vápár Józsefet, az Észak-dunántúli Ipari és Kereskedelmi Kamara igazgatóját, valamint az ifjúsági kamara nemzeti vezetőségének képviselőit. A soros elnök röviden ismertette a szervezet múlt évi tevékenységét: a személyiségfejlesztési, vezetőképzési tréningeket, a vállalt közösségi feladatokat és a nemzetközi kapcsolatok ápolását. Ezután Lados Péter, az októberben Győrött megrendezendő nemzeti kongresszus igazgatója meghirdette a rendezvény három legfőbb célját: a jogfolytonosság fenntartását, hírverést a városnak és a régiónak, és a résztvevők egyéni épülésének szolgálatát. A kitűzött célokhoz zárszóként a vendég Karvalics Attila, a nemzeti vezetőség alelnöke fűzte hozzá jókívánságait. -Ahogy a győri kamara vonzóvá tudta tenni magát a régióban, a világszervezet úgy várja el a nemzetitől, hogy vonzóvá tegye magát Kelet-Közép-Európában - mondta. • CS. E. Egy lépés a karrier felé... Azt mondja a barátom: Most bizony megcsinálom a szerencsémet! Aztán maga se gondolja komolyan, de azért megpróbálja. Tökéletes németséggel válaszol arra a hirdetésre, ami több országos és megyei lapban megjelent: „Havonta DM 3.000 (20.000 ATS) kereshet, ha személygépkocsikat rendeltetési helyükre visz, Nyugat-Európán belül. Önállóan, mellékfoglalkozásként is lehetséges. Kérje meg ma tájékoztatásunkat, postai levelezőlap elég! Szívesen tájékoztatjuk! Carport-Service Postfact 68, 1164 Wien.” Postafordultával érkezik a válasz, amit ugyan már névvel igyekszik hitelesíteni a vállalkozó, dr. Koller, de marad a postafiók és a homály, hogy miféle kocsikról, milyen utakról is lehet szó. Még faggatóznak egy kicsit. Újabb választ kérnek a következő kérdésekre: van-e érvényes B-kategóriájú jogosítványa, van-e érvényes útlevele, hajlandó arra, hogy tevékenységét szívügynek tekintse? Ha minden kérdésre igennel válaszolt, akkor erre a feladatra Ön a megfelelő személy. Most lehetőség nyílik arra, hogy rövid idő alatt nagyon sok pénzt keressen! Később már az is kiderül, hogy Németországba, illetve Olaszországba kell vinni a kocsikat, mindezt akár másodállásban is, biztatja a jelentkezőt Koller úr, hogy neki milyen elképzelései vannak a magyar főállásokról! Na már most tegyük föl, ilyen léleksimogató kedvességre, ilyen nagy pénzek ígéretére bevadul a magyar, és azt mondja: megpróbálom. Akkor, a teendője egészen egyszerű, írja Koller úr, töltse ki a mellékelt szelvényt, s kérjük ne felejtse el a megrendelőszelvénnyel együtt a sajnos szükséges 200 schilling (vagy 30 márka) hozzájárulást mellékelni, hogy azonnal küldhessük Önnek a személyesen szánt ismertetőanyagot. Egy kis hozzájárulás, amely százszorosan megtérül! S akkor még nem is lódított Koller úr! Valaki valóban óriási jövedelemre tehet szert... Mondom a barátomnak: te dinnye, vágjunk bele! Találj ki akármilyen vállalkozást, akármit! A rávalót összekolduljuk, aztán ha minden összejön, osztozunk. És ha nem? Akkor bakfitty! Meg a postafiók a ködben. G. SZ. M. A lengyel nagykövet Fertőszentmiklóson • • Ünnepi szentmise és koszorúzás Lengyelország német megszállását követően több mint 3000 lengyel katona talált menedéket Fertőszentmiklóson. 1939 és 1944 között éltek a térségben, a községtől néhány kilométerre fekvő Esterházymajorságban szállásolták el őket, munkát a faluban kaptak. A helybéliek befogadták a menekülteket, sokoldalú támogatást nyílttottak nekik. Az ott töltött évek emlékét őrzi a falu templomában ma is látható fából faragott festett Mária-szobor, amelyet annak idején a lengyel katonák készítettek s ajándékoztak Fertőszentmiklósnak. A szoborszentelés 50 éves évfordulójáról vasárnap ünnepi misével, a szobor megkoszorúzásával emlékeztek meg. Majd a temetőben tisztelegtek azok előtt, akik nem térhettek vissza hazájukba. A helyi temető négy lengyel katonának szolgál végső nyughelyül. A megemlékező eseményen részt vett Maciej Kozminski Lengyelország budapesti nagykövete. Vélemény Politika és média Közismerten feszült a kapcsolat a politika, jelesül a kormánypolitika és a sajtó, a tömegkommunikáció között. Miért van ez így, miközben mindkét fél részéről gyakran elhangzik a kijelentés, tisztes, korrekt viszonyra törekszenek? A politikának és a médiának egyaránt most kell megtanulnia, hogy a demokratikus társadalomban milyen a kettőjük közötti kapcsolat; még nem rögzültek szokássá bizonyos magatartási formák, amelyek a nyitott társadalmakban immár természetesek, mindkét fél részéről működnek régi és újabb reflexek, gyanakvások, gyakori a szereptévesztés, a másik fél emberi, szakmai mivoltának lebecsülése és így tovább. Mindezeken túl azonban a legfontosabb mégiscsak az, hogy a politikai életet meghatározó pártoknak, mindenekelőtt az MDF-nek nincs valódi médiapolitikája. Láthatóan csak napi döntések, jogi csűrcsavarok, hangzatos verbális megfogalmazások vannak, amelyek - egységes koncepció hiányában - nem állnak össze szerves egésszé. Ily módon, ráadásul médiatörvény hiányában, szinte szükségszerűen nem alakulhat ki szabályozott, tisztes kapcsolat a politika és a sajtó, illetve a politika és a tömegkommunikáció között. Katona Tamás államtitkár egy múlt év végi szakmai eszmecserén, elismerve a helyzet visszásságát, azt ígérte, az MDF-nek januártól már lesz médiapolitikája. Január immár elmúlt, s a változatlanul tapasztalható rögtönzésekből kitetszik, az MDF médiapolitikájára éppúgy várnunk kell, mint a múlt év nyarán Sopronpusztán meghirdetett mosolygós kormányra. Tovább tart a kormánypolitika és a médiák közötti bizalmi válság, függetlenül attól, hogy mértékadó személyiségek - Antall József miniszterelnök és Kónya Imre frakcióvezető - hangoztatták a közeli múltban: változtatni kell a legnagyobb kormánypárt és a tömegkommunikáció viszonyán. A politikai elemzők egyre gyakrabban emlegetik: tizenöt hónap múlva választások lesznek. Egyértelműen érzékelhető, a pártok máris megkezdték a kampányra való felkészülést. Mindez még nyilvánvalóbbá teszi, hogy most már valóban rendezni kellene a politika és a médiák viszonyát. Nem kockacukorral és korbáccsal, mint Csurka István hangoztatta, hanem korrekt módon, elvi szinten. Kloss Andor Teli jelentés nyári utakról Ajánlatok az IBUSZ idol programfüzetében tunk Bulgáriába, Tunéziába, Romániába, a spanyol tengerpartra. A legnépszerűbb célország tavaly Itália volt, az utószezon favoritja pedig Ausztria, az Alacsony- és Magas-Tátra. A Magyar Galopp Intézetnek az IBUSZ részére végzett piackutatási megállapításainak értelmében sikerre a húszezer forintot meg nem haladó utak számíthatnak. Ezért a 200 ezer példányban kiadott programfüzet 100 ezer személy részére ajánl utakat, amelyek 42 százaléka nem éri el a 20 ezer forintot. Ajánlataik mindössze 8 százaléka magasabb 50 ezer forintnál. Legolcsóbb egyhetes üdülés, ellátás nélkül, a Szlovák-Tátrában, a legdrágább egy föld körüli utazás, amelynek címe: „Csodálatos világ", ára személyenként 790.990 forint. A programfüzet az egyéni turizmus terjedését figyelembe véve hat oldalon kínál utakat mindazoknak, akik a társasutak kötöttsége helyett a szervezett egyéni utazást választják. Ülőhely szerinti foglalást vezettek be az egyre népszerűbb autóbusszal szervezett útjaikra. Hosszabb szünet után ismét ajánlanak üdüléseket a román, a bolgár tengerpartokon, a görög Halkidiki-félszigetre, a ciprusi Limaszolba, újdonságként a francia alpokbeli Tignesbe, a déltörök tengerpartra, autóbusztúrát Skóciába, Svájcba, Ausztriába. A „turistaínyenceknek” újdonság lesz körutazás Argentínában, Indiában, Kínában, éjszaka Kairóban. Úticélpont még az IBUSZ- szal Marokkó, Bangkok, Hongkong és Szíria. A szerényebb pénztárcával rendelkezők luxusbusszal eljuthatnak üdülni a spanyol tengerpart gyöngyéhez, Lloret de Mar-ba. I. B. Az ízléses kiállítású új, IBUSZ-programfüzetből megtudhatjuk, hogy a külföldiek hazánkba történő beutazása tavaly 10 százalékkal csökkent - az IBUSZ szervezésében tavaly 197 ezer külföldi 861 ezer éjszakát töltött el nálunk. A kiutazó forgalmat alaposan visszavetették a FÁK területén kialakult áldatlan állapotok, a Szerbia, Montenegró ellen meghirdetett ENSZ-bojkott. Szívesen utaz- Rablás nem történt, csak... Egy fiú félrevezette a rendőröket A hazugságra hamar fény derült Rablásról adtunk hírt néhány napja, és a fantomképét is közöltük annak a fiatalembernek, aki a 18 éves, győri Vida Norbertét, annak állítása szerint január 16-án Győrben a Szent Imre úton, az Erzsébet ligeti buszmegállóban leütötte, és kirabolta. Vida állítása szerint 2-3 órát eszméletlenül feküdt, és arra ébredt, hogy egy ismeretlen nő fellocsolta kólával. Mivel magához térve nem találta tizenháromezer forintját, karóráját, ezüstláncát, gyűrűjét és az iratait, ismeretlen tettes ellen feljelentést tett - tudtuk meg Polgárdi György alezredestől, a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől. - A vizsgálatban nyolc rendőr vett részt, forrónyomon indultak a tettes után, szombaton egész nap ezzel az üggyel foglalkoztak - mondta az alezredes. - Hétfőn és kedden tovább folyt a nyomozás, és lassan kezdett összeállni a kép, de az teljesen más volt, mint amit az állítólagos sértett nekünk előadott. A kórházból időközben kiengedett fiatalember ugyanis nem számított arra, hogy vallomása hitelességét ellenőrizni fogjuk. A kriminalisztika szabályai szerint normális esetben a rendőrség elfogadja a sértett panaszát úgy, ahogy az előadja. Ezúttal azonban egyre valószínűbbé vált, hogy nem történt bűncselekmény. Forgalmas utcáról lévén szó, a rendőrök több tanút (járókelőket, taxisokat) is találtak, akik az adott időben a környéken jártak. Furcsa módon senki nem látott, nem hallott semmi különöset. Kiderült, hogy Vida Norbert állításával ellentétben nem dolgozik a McDonalds étteremben, így a fizetése sem lehetett nála. Amikor behívatták a rendőrségre, és szembesítették a tényekkel, beismerte: becsapta a rendőröket. Elmondta, hogy nem volt nála se pénz, se óra, se ékszerek, a személyi igazolványát pedig a napokban hagyta el. Az Erzsébet liget előtt találkozott három, futólag ismert fiatalemberrel, szóváltásba keveredett velük, aminek verekedés lett a vége. A bunyó során adott is, kapott is, de a nála levő huszonhét forint végig a zsebében maradt. Mivel a küzdőteret fájó fejjel hagyta el, besétált a kórház ambulanciájára, és hogy visszavágjon az ellenfeleknek, kitalált egy rablótámadást. Ezzel végső soron több munkát adott a rendőröknek, mintha a rablót kellett volna megkeresniük, így nem csodálkozhat azon, hogy a rendőrség hatóság félrevezetése miatt eljárást indított ellene. Mészáros -