Kisalföld, 1994. október (49. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-24 / 249. szám

4 KISALFÖLD Megemlékezések országszerte Az országzászló felvonása Az 1956-os forradalom 38. és a köztársaság kikiáltá­sának 5. évfordulója alkalmából vasárnap 8 órakor a Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját. Az állami megemlékezé­sen részt vett Göncz Árpád köztársasági elnök és Horn Gyula miniszterelnök. írószövetségi avatás Az 1956-os forradalom és szabadságharc 38. évfor­dulója alkalmából emléktáblát avattak Budapesten a Magyar Írók Szövetsége Bajza utcai székházának falán. Az eseményen jelen volt és beszédet mondott Göncz Ár­pád köztársasági elnök. Azt hangoztatta, hogy az iroda­lom és a nemzet igényei elválaszthatatlanok egymástól. A megjelent írókat köszöntve kijelentette: ők voltak azok, akik előkészítették az egykori forradalmi eseményeket. Ezen események minősítése azonban már a történészek feladata - folytatta a köztársasági elnök - és kiemelte: aki 1956-ot átélte, az ösztönös biztonsággal helyére tud­ja tenni a dolgokat. A beszéd elhangzása után az immár leleplezett emléktáblánál Göncz Árpád mellett emlékko­szorút helyeztek el az '56-os emlékbizottság képviselői, Török András, a Művelődési és Közoktatási Minisztéri­um államtitkára, valamint Seiler Tibor, Terézváros pol­gármestere is. Deutsch Tamás Körmenden A körmendiek városuk első és második világháborús emlékművénél emlékeztek 1956. október 23-ra. Az ün­nepség szónoka Deutsch Tamás, a Fidesz országgyűlé­si képviselője volt. Ez az ünnep az, amely leginkább bizonyítja minden magyar egy nemzethez tartozását, hiszen az ország ha­tárain kívül nemcsak a környékünkön élő kisebbségi magyarok emlékeznek, hanem mindazok, akiket az 1956- os forradalmat követő megtorlás eltaszított ettől az or­szágtól - mondotta. Az elmúlt négy évtized „puha dikta­túrája” úgy félt ettől az ünneptől, mint ördög a tömjén­füsttől, mindent megtett, hogy elhomályosítsa annak emlékét. Sajnos napjainkban is vannak ilyen törekvé­sek. Az azonban, hogy ez a nap az 1989. október 23-án kikiáltott új Magyar Köztársaság ünnepe is, csak még szorosabbá kapcsolja a jelen és a múlt kötődését, jelzi 1956 jelentőségét - hangsúlyozta. - A ma élő magyar de­mokraták 1956 hagyományából a polgári demokrácia megteremtésére való törekvést vették át. Erről van szó, nem engedünk '56-ból - jelentette ki. Emlékmű Egerben Emlékművet avattak az 1956-os forradalom és sza­badságharc egri hőseinek és a forradalom utáni önkény áldozatainak tiszteletére vasárnap a Heves megyei szék­helyen. Mint azt avatóbeszédében Németh Bálint, az '56-os Szövetség elnöke hangoztatta: a forradalom idején a sza­badságharcosoknak reményük sem volt arra, hogy győ­zelmet aratnak a világ legnagyobb haderejével szemben. A harc bukása ellenére, a kommunizmusnak a magyar forradalom okozta a vesztét, hiszen többé nem tudta ki­heverni azt a döfést, amelyet 1956-ban Magyarországon kapott. A Gárdonyi Géza Színházzal szemben, a Hatvani ka­pu téren felállított emlékmű Király Róbert szobrászmű­vész alkotása. A kommunizmus üldözöttei A Kommunizmus Üldözötteinek Szövetsége a Rákos­­keresztúri köztemető 298-as és 301-es parcellájában emlékezett meg vasárnap délután az 1956-os forrada­lomról és szabadságharcról. Ekrem Kemal György, a szervezet vezetője a nemzet megosztottságáról beszélt, s arról, hogy elhatárolják magukat az egykori reform­kommunisták mártírként való kezelésétől. A résztvevők virágokat helyeztek el a 301-es és a 298-as parcella sír­jainál. Szoboravatás Csesztvén Hősi emlékművet avattak vasárnap a Nógrád megyei Csesztvén. Bobály Attila salgótarjáni szobrászművész három méter magas bronzfát készített, ennek ágai tart­ják az első és a második világháború csesztvei áldoza­tainak nevét megörökítő pajzsokat. A ma már alig négy­száz lelkes kis falu a két háborúban 46 katonáját, illet­ve polgárát veszítette el, tiszteletükre emeltette a hősi emlékművet. Antibolsevista Szövetség Az '56-os Antibolsevista Szövetség vasárnap délután a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájánál is­tentiszteletet és megemlékezést tartott a nemzeti ünnep alkalmából. Pornevszki István, a szövetség vezetője fon­tos feladatnak nevezte, hogy az '56-os forradalom és sza­badságharc szellemiségében neveljék igazi hazaszere­tetre a fiatalokat. Az ünnepi megemlékezésen többek kö­zött beszédet mondott Herényi Károly, az MDF Orszá­gos Elnökségének tagja, valamint Rostás Ákos, az FKgP Országos Elnökségének tagja. Végezetül az '56-os Szö­vetség, az Önigazgatási Szövetség, a dunaújvárosi Po­­fosz, a KDNP budapesti koordinációs bizottsága képvi­selői megkoszorúzták a parcella sírjait, illetve az isme­retlen szabadságharcos sírját. (MTI) AKTUÁLIS Svájci küldöttség Gál Zoltánnak, a magyar or­szággyűlés elnökének meghí­vására vasárnap hivatalos lá­togatásra hazánkba érkezett Riccardo Jagmetti elnök veze­tésével a Svájci Szövetségi Gyűlés Államok Tanácsának küldöttsége. A delegáció négy­napos magyarországi tartóz­kodása során találkozik ven­déglátójával, az Országgyűlés elnökével. A svájci politiku­sok tárgyalásokat folytatnak Lakos László földművelés­­ügyi miniszterrel, Tabajdi Csa­ba politikai államtitkárral, Szent-Iványi István külügy­­minisztériumi politikai állam­titkárral, valamint az Ország­­gyűlés emberi jogi és külügyi bizottságának tagjaival. A küldöttséget fogadja Göncz Árpád köztársasági el­nök és Horn Gyula miniszter­­elnök - tudatta az MTI-vel az Országgyűlés Sajtóirodája. (MTI) A pilóta volt a felelős Orosházán Helikopter-szerencsétlenség Több szabálytalanság okoz­ta a szombaton Orosháza kö­zelében történt helikopter-sze­rencsétlenséget - erről tegnap közleményt juttatott el az MTI- hez a rendőrség sajtószolgá­lata. Az eddigi megállapítások szerint a helikopter fedélze­tén kettővel több utas tartóz­kodott a megengedettnél. A pilóta nem rendelkezett repü­lési szakszolgálati engedéllyel és durván megsértette a re­pülési szabályokat. A baleset bekövetkezéséért a pilóta büntetőjogilag felelős, de vele szemben már nem le­het eljárni, mivel ő is életét vesztette. A közlemény sze­rint, hogy megállapítsák a büntetőjogi felelősséget, a rendőrség nyomozást rendelt el foglalkozás körében elkö­vetett, halálos tömegszeren­csétlenséget okozó veszélyez­tetés miatt. A pilóta, Nalimov Mikola uk­­rán állampolgár volt. A bal­eset következtében rajta kí­vül hét orosházai lakos is el­hunyt: a 27 éves Balogh Zol­tán, a 14 éves Becsei Zsolt, a 28 éves Csizmadia Szabolcs, az 55 éves Csizmadia Lajos, a 26 éves Kaczkó Attiláné Bé­re Erika, a 27 éves Tar Zoltán és a 23 éves Varga Adél. A sze­rencsétlenségben életét vesz­tette a 26 éves Kempf Zsolt és a 17 éves Kempf Róbert is, mindke­tt­en gyulai lakosok. (MTI) A 10 ember halálát okozó MI-2-es helikopter roncsai. Faludy György átveszi a Kossuth-díjat Göncz Ár­pádtól a tegnapi parlamenti ünnepségen. Az ügy­eletek jelentik Halálos baleset, rablás, égő bálák Nem pihenhettek a tűzol­tók az elmúlt hétvégén. Szom­baton reggel, pár perccel nyolc óra előtt Kisbácsára, a Sárvá­ri utca egyik faszerkezetű épü­letéhez riasztották őket, de mire a helyszínre értek, az épület teljesen kiégett. Még aznap este, nem sokkal ne­gyed nyolc után a Komárom- Esztergom megyei kollégákat kellett kisegíteniük a győri lánglovagoknak. A szomszé­dos megye déli határánál lé­vő Sár községben egy szemét­telep és annak környéke égett, mint kiderült, a riadalom na­gyobb volt, mint a tényleges veszély. A győri tűzoltók gyor­saságát dicséri, hogy előbb ér­tek a helyszínre, mint a terü­letileg illetékes kollégáik. Vasárnap hajnali fél hatkor Csornán, az Erzsébet király­né úton egy 8x8 méteres mel­léképület egyik sarkában a széna gyulladt meg. A gyor­san érkező tűzoltóknak a lán­gokat még időben sikerült megfékezniük. Csakúgy, mint három órával később Győrla­­daméron a Rákóczi utcában, ahol 50 darab kisméretű bá­la gyulladt meg, amikor a há­ziak egy pirotechnikai eszközt, egy füstölőt próbáltak ki. A tűz veszélyeztethette volna a közeli lakóépületet, a tűzol­tók azonban itt is gyorsak és hatékonyak voltak. A lánglovagok feszítő- és vá­gószerszámaira egy közleke­dési balesetnél volt szükség. Szombaton éjjel, 1 óra 20 perc­kor a 83. sz. út 55-ös kilomé­terszelvényénél relatív gyors­hajtás miatt egy Honda Civic személygépkocsi a balra íve­lő kanyarban kisodródott az út jobb oldalára, egy fának üt­között, majd az oldalára bo­rult. A baleset áldozatait a tűz­oltók segítségével szabadítot­ták ki az összetört gépkocsi­ból. Egy 23 éves győri fiatal a helyszínen életét vesztette, két 23 éves társa súlyos, egy 21 éves fiatal könnyű sérülése­ket szenvedett. Szombaton este fél tízkor négy fiatal nő egy 16 éves győ­ri tanulólányt zaklatott Győr­­szentivánon egy autóbuszon, majd az utcán. Az agresszív hölgyek elvették a lány ezüst­nek látszó gyűrűjét és elekt­ronikus játékát. A Győri Rend­őrkapitányság rablás miatt in­dította meg az eljárást, és lap­zártánkig a négy támadó kö­zül kettőt már sikerült is el­fogniuk a nyomozóknak. - MEG - 1994. október 24., hétfő Tiltakoznak a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók Szakszervezeti állásfoglalás A Közgyűjteményi és Köz­­művelődési Dolgozók Szak­­szervezete (KKDSZ) megdöb­benéssel tapasztalja, hogy az utóbbi napokban egyre többen félreértésre okot adó, a köz­vélemény félrevezetésére al­kalmas nyilatkozat lát napvi­lágot a közfeladatok ellátásá­val, közintézményekkel és a közalkalmazottakkal kapcso­latban. Legutóbb Békesi László pénzügyminiszter állította azt egy fórumon, nagy nyilvános­ság előtt, hogy az államház­tartási reform a közfeladatok szűkítését jelenti majd. Azaz csökkenteni kellene a közin­tézmények, s ezzel összefüg­gésben a közalkalmazottak számát. Majd hozzátette: 200 milliárdba kerülne a közal­kalmazotti bérfejlesztés, ami­re nincs pénz. A szakszerve­zetek pedig irreális követelé­sekkel álltak elő, amelyeket nem lehet elfogadni a kor­mánynak. A KKDSZ mindezekkel összefüggésben a következők­re hívja fel a közvélemény és a kormány figyelmét: Az állami és önkormányza­ti feladatokat - szakítva az év­tizedek óta folytatott kormány­zati gyakorlattal - az adófize­tő polgárok jogos igényeinek teljesítése érdekében kellene végre meghatározni. Ez len­ne az államháztartás tényle­ges reformja. Ez azt jelenti, hogy a köz­pénzekből elsősorban az egész­ségügyi, oktatási, kulturális, szociális közkiadásokat kell fedezni. Ellentétben azzal a gyakorlattal, amely - döntő­en az adófizető polgárok által befizetett közpénzek 1500 mil­liárd forintjából - idén csu­pán 600 milliárdot ad a köz­vetlen közszolgálatok működ­tetésére. A tényleges reformot az je­lentené, ha a közpénzek dön­tő többségét a közkiadások működtetésére fordítaná a kormány. Akkor lenne pénz e feladatok ellátására. A KKDSZ ezt a változtatást tekintené az államháztartás valódi reform­jának. A KKDSZ számára elfogad­hatatlan lenne az, ha a köz­­intézmények (iskolák, könyv­tárak, orvosi rendelők, szo­ciális otthonok stb.) számát tovább csökkentenék. Ennek az az oka, hogy tapasztala­tunk szerint kevés ilyen in­tézmény működik hazánkban. S megfelelő költségvetési for­rások hiányában azok is mél­tatlanul rossz működési kö­rülmények között szolgálják a közérdeket. A szakszervezet azt tapasz­­talja ugyanekkor, hogy az utóbbi években megnöveke­dett az igény e közszolgálatok iránt. Egyre több például a művelődési intézményt, könyvtárt igénybe vevők szá­ma. (OS) Verekedés és garázdaság Tekintélyes létszámban ér­keztek újpesti szurkolók a szombati ETO FC-UTE baj­noki labdarúgó-mérkőzésre, s ügyem a megyeszékhelyen közel annyi rendőrt mozgósí­tottak, mint a Ferencváros győri fellépésekor, a rendbon­tás sajnos mégsem maradt el. Már a mérkőzés előtt alapo­san a pohár fenekére nézett, lila-fehér zászlókba burkoló­zott fiatalok zavarták meg a stadion környékének nyugal­mát, a mérkőzés első félideje után mégis úgy tűnt, nem lesz komolyabb csetepaté. A lelá­tón béke volt, egészen a szü­netig, amikor az egyik rende­ző az UTE-tábor elé lépett, s a futópálya felől leszaggatta a vendégszurkolók egyik lila transzparensét. Lett is nagy felbolydulás a szektorban, de a győri nézők is értetlenül áll­tak a biztonsági ember meg­nyilvánulása előtt. Pillanatok alatt pajzsos rendőrök lepték el az UTE-tá­­bort, és több szurkolót kiemel­tek. A második rohamot „meg­akadályozták” a szurkolók az­zal, hogy erőszakkal kizavar­ták a rend őreit a szektorból. Óriási attak következett, s per­cekig tartott, mire elült a lincs­­hangulat. Tegnap a Győri Rendőrka­pitányság ügyeletén érdeklőd­tünk a szombat esti fejlemé­nyek iránt, s az alábbi tájé­koztatást kaptuk: a mérkőzé­sen nyolcvan rendező és 130 rendőr teljesített szolgálatot. Szándékos rongálás miatt egy, verekedés miatt kettő, botrá­nyos részegség miatt ugyan­csak egy szurkolót állítottak elő, garázdálkodás megféke­zése végett egy ember ellen testi kényszert alkalmaztak, míg három fiatalt gumibottal térítettek jobb belátásra... - BAKÁCS - Műsorvezetők: Kocsis Rozália Fábián György Ihász Anna Naponta 6-18 óráig, FM 103,1 MHz BMC Rádió, 9023 Győr, Magyar u. 9. Tel.: 96/444-222

Next