Kisalföld, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-01 / 51. szám
1997. március 1., szombat Hétfőtől benépesítik az ápolási osztályt Huszonnégy órás gondoskodás (Folytatás az 1. oldalról.) - A felvétel előtt a kórház belgyógyászati konziliátus orvosának vizsgálata szükséges - tájékoztatott bennünket Pili Zoltánná ápolási igazgató. - Az osztály működéséről egyébként már értesítettük a háziorvosokat. A térítési díj - mely a 107/1992. (VI. 26.) kormányrendelet alapján naponta 380 forint - az intézményi bevétel része. Ebbe benne foglaltatik a huszonnégy órás ápolás, a napi háromszori étkezés, tiszta ágynemű, továbbá idővel a lehetőségekhez mérten igyekszünk kielégíteni egyéb igényeket is. Az ápolási osztályon tizenegy kórterem van, a két négyágyas helyiség kivételével két-három ágyasak. Az összesen harminchárom férőhely sürgős esetben három-négy pótággyal bővíthető. Az ápolási osztály sajátossága, hogy főállásban nem dolgozik egyetlen orvos sem. A tizenhat fős személyzet - szakképzett ápolók, segédápolók, beteghordók az osztályvezető főnővér vezetésével - a kórház egyéb területeiről verbuválódott, méghozzá önkéntesen. Az első szám szerint tizennégy, javarészt idős ember - hétfőn veszi birtokba az osztályt, a további jelentkezők előtt nyitva a lehetőség. Az osztály felszereléséhez szükséges ágyakat és éjjeliszekrényeket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Győri Területi Szervezete biztosította. Kórházbezárás nyomán felszabadult berendezéseket kaptunk németországi testvérszervezetünktől, melyet felajánlottunk a kórháznak. Ez az adomány úgy négy-ötmillió forint értékű - mondta vezetője, Báthy Andrásné, aki szintén megjelent az átadáson. Dr. Bugovics Elemér főigazgatótól megtudtuk: ha a parlament megszavazza a címzett támogatást, az a megyei kórháznak 765 millió forintot jelent hároméves időtartamra. Ebből a pénzből szeretnék bővíteni az ápolási osztályt, rekonstruálni a Zrínyi utcai kórházi épületeket, izotópdiagnosztikai osztályt létesíteni, behozni a város perifériájáról a tüdőgondozót és felújítani két műtővel a baleseti ambulanciát. D. P. A. Pilt Zoltánná ápolási igazgató Parádés szereposztással és önfeledt vidámsággal készült el a győri színház társulata a ma esti, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban bemutatásra kerülő Indul a bakterház című előadása. A bakter szerepét a Jászai-díjas Tóth Tahi Máté játssza, a szereplők között viszontláthatjuk Bende Ildikót, Mézes Violettát, Janisch Évát, Rupnik Károlyt, Ragó Ivánt és Perédy Lászlót. - A regényt valamikor gyerekkoromban olvastam az ötvenes évek Vidám Könyvek-sorozatában - mondta a főpróba előtti percekben Tordy Géza Kossuth-díjas, a darab rendezője. - Feltehetően a két világháború között íródhatott, hiszen a történet még magyar királyi bakterházról szól. Egy hihetetlenül kellemes, tulajdonképpen népi komédiát kívántam színre vinni. Az előadásnak nincsen üzenete, egészen egyszerűen szórakoztatni szeretnénk: ízléssel, jókedvvel, édesremek művészekkel. A képen a főszereplő Tóth Tahi Máté és a Bendegúzt alakító gyerekszereplő, Tóth Zoltán. Fotó: B. A. Több zöldet! Győrött a TIT Pannon Egyesület székházában tegnap délután fejeződött be a kétnapos „Zöldtetők, zöldhomlokzatok” című nemzetközi tudományos konferencia. Horváth Sándor adjunktus, a konferencia menedzsere elmondta: ez volt az első szimpózium hazánkban, amelyen a szakemberek részletesen áttekintették a növénnyel telepített homlokzatok és tetők városépítészeti, ökológiai, épületszerkezeti, szigeteléstechnikai és kertészeti hatásait. Németh Iván, Győr város főépítésze kérdéseinkre elmondta, a zöldtetőknek, zöldhomlokzatoknak elsősorban a fejlettebb régiókban van jelentősége, ott, ahol már nagymértékben beépítették a talajszint zöldterületeit. Az országos építésügyi szabályzat szerint sincs akadálya a zöldtetőknek, sőt, a bizonyos feltételekkel előnyt is nyújt a beépített négyzetméter számításánál. Dr. Petró Bálint, a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának dékánja annyit fűzött hozzá a fentiekhez, hogy Svájcban törvény írja elő a lapostetők harmadának növényzettel való beépítését, és reméli, hamarosan Magyarországon is lesz erre vonatkozó törvényi szabályozás. J. ZS. KISALFÖLD Statisztikai tájékoztató az elmúlt évről Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának tájékoztató jelentése az 1996-os évről. A kiadvány átfogó képet nyújt a főbb gazdasági és társadalmi folyamatok elmúlt évi alakulásáról, érzékeltetve a változás irányait is. A szöveges és táblázatos részt egyaránt tartalmazó összeállítás az országos helyzetkép rövid áttekintése után részletesen foglalkozik a megye helyzetével. A szöveges értékelést, leírást táblázatban közölt adatok támasztják alá és grafikonok teszik szemléletesebbé. A táblázatos rész tartalmazza a konjunktúramutatókat, vagyis a fontosabb termelési, foglalkoztatottsági adatok negyedévenkénti változását. A megye reális értékeléséhez ismerteti az északnyugat-dunántúli régióhoz tartozó megyék - Vas, Veszprém és Zala főbb mutatószámait és az országos összehasonlító adatsorokat is. A továbbiakban a gazdag számanyag széles körű áttekintést ad a demográfiai helyzet, a gazdasági élet és az életkörülmények 1996. évi alakulásáról. A kiadvány - külön fejezetben - értékelő, részletes elemzéseket közöl egy-egy aktuális megyei témáról. Az érdeklődők olvashatnak - többek között - a gépipar helyzetéről, a gabonatermesztés alakulásáról, a külföldi tőkebefektetések főbb jellemzőiről, valamint a halandóság okairól, a megye egyes területeit leginkább jellemző halálokokról is. Az 1996. évi mikrocenzus adatai alapján ismerteti a 1990- es népszámlálás óta eltelt időszak népesedési és társadalmi folyamatait. AKTUÁLIS 3 Szemétszemlén Győr körül Cserhalmi József képviselő tegnapra szemétszemlét szervezett, amelyre meghívta Győr alpolgármesterét, Bakó Ferencet. A „szemlebizottság” tagja volt még Kovács Barnabás, a győri Kommunális Szolgáltató Kft. főmérnöke. A körút az Újváros szélén lévő tavak környékének megtekintésével kezdődött, majd Kismegyer határát, végül a győrszentiváni lőtéri erdő szemétdombjait tekintették meg. Az indulás előtt Bakó Ferenc alpolgármester nem tartotta valószínűnek, hogy teherautónyi szemétkupacokat találnak, azonban már az első kiszállás után megdöbbenésének adott hangot. - Az önkormányzatoknak nincs olyan jogszabályi lehetőségük, hogy megoldják a zugszemétképződést - kezdte Cserhalmi József. - A legtöbb szemetelő a magánfuvarozók köréből kerül ki, akik megbízásból szállítanak el törmelékeket, limlomokat. Jó volna, ha a megszületés alatt lévő hulladéktörvény kimondaná: a szemetelés bűncselekmény, s így a szállítási eszköz elkobozhatóvá válna, sőt, a működési engedélyt is bevonhatnák. - Felháborító, amit láttam, ám még nagy veszélyt nem érzek - nyilatkozta Bakó Ferenc. - Ilyen erdőszéli helyekre a bekötőutakat lezáratnám, hogy még a lehetőséget se adjuk meg a szemetelésre. De leginkább jogszabályi változtatásokra volna szükség. Ezt a szemetet viszont mielőbb el kell szállíttatni. - Az elhordás még nem megoldás - reagált Cserhalmi József - és meglep az alpolgármester úr azon kijelentése, hogy nem lát veszélyt. Én igen. Bár a szemetet egy idő után benövi a természet, ám a szennyezés továbbra is fennáll. - Az iskolákat rendszeresen be kellene vonni a szeméttakarításokba - magyarázta az alpolgármester. - Ezzel nem értek egyet. Én a gyermekemet nem engedném el ilyen akcióra - válaszolta Cserhalmi képviselő. - A gyerekek nem figyelnek oda, hogy rendesen kezükön van-e a kesztyű és bármilyen fertőzést összeszedhetnek. - Az idei költségvetésből a Győr környéki szemétlerakó helyek felszámolására stratégiát kell kidolgozni - nyilatkozta az alpolgármester. - A realitásokat nézve a szemetelést megszüntetni nem lehetséges. Valamilyen mederbe kellene terelni, ugyanúgy, mint a prostitúciót. Több helyen lehetőséget kell teremteni szemét lerakására - vetette fel példaként Bakó Ferenc. - A lőtéri erdő megtisztítása hozzávetőlegesen ötvenmillió forintba kerülne. A Győr környéki, hatvan illegális lerakóhely felszámolása az 1993-as adatok szerint 26 millió forintot emésztene fel - mondta Kovács Barnabás. BUG Ezt ugye nem turistacsalogatónak szánták? - a városatyák az újvárosi tavak mellett. Fotó: SZ. Ö. A győri Rejtő Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában tegnap műszaki napot tartottak. Az iskola által képzett iparágakkal - textil-, ruha-, vegy-, élelmiszeripar - kapcsolatos előadásokon, vetélkedőkön, gyárlátogatásokon vettek részt a tanulók. Az előadásokat a textilipari vállalatok szakemberei tartották. A képen látható diákok nemezképeket készítenek. Fotó: HAMS Ittasan gázolta halálra falubelijét Jogosítványa ugyan nem volt a 23 éves S. O.-nak, mivel problémája volt a látásával, ez azonban nem akadályozta meg a fiatalembert abban, hogy szülei gépkocsiját vezesse. Falunap volt éppen 1994. október 16-án, így sokan voltak az újrónafői kocsmában, a fiatalembert is sokan kínálták, ő pedig nem kérette magát... Zárórakor a fiú haza akarta szállítani barátait, ezért tovább vezetett. Számíthatott volna arra, hogy az út szélén sok falubéli tart hazafelé, mégsem vett vissza a sebességből. A 40-50 kilométeres tempó aznap este azért sok, mert a környékre sűrű köd ereszkedett, s csak 15 méterre lehetett ellátni, így a fiú hiába lépett a fékre abban a pillanatban, amint meglátta az út szélén gyaloglókat, az ütközést már nem tudta elkerülni. A két férfi közül az út szélén haladó még idejében elugrott, 22 éves társát azonban elkaszálta a kocsi, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. S. O. ellen halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt indult eljárás, melyben a Győri Városi Bíróság a közelmúltban hirdetett ítéletet. Dr. Laczó Gábor tanácsa a fiatalembert jogerősen 2 év 6 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a járművezetéstől. - MÉSZÁROS -