Kisalföld, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-02 / 27. szám

1998. február 2., hétfő Az értelmetlen alku tárgya: a gyermek Ki látta Fatimát? (Folytatás az 1. oldalról.) A pannonhalmi kis házban szokatlanul nagy a csend. Tu­catszám sorakoznak a kiságy­ban a játékok, a fotelban árvál­kodó plüssmackó is hazavárja kis barátját. Fatimét 1997. augusztus 31-én látták itt utol­jára. Előző éjjel A. Abbas kötöt­te az ebet a karóhoz, azaz kije­lentette, hogy ő bizony nem tá­gít és nem egyezkedik. Törvény ide vagy oda, naponkénti látha­tást akar. Nyomatékul a kora reggeli órákban beosont volt anyósa otthonába és mindenfé­le előzetes megbeszélés nélkül magával vitte a kislányt. Azóta sem tudják, pontosan hova. - Reggelit készítettem, a konyhában tettem-vettem - idézi fel a történteket a nagy­mama. - Tálcával a kezemben szinte gyökeret vert a lábam. Nem láttam az ágyban a kicsit. Nyitva volt az ablak, máig sem tudom, a volt vém hogyan vi­hette magával. Hisz mit csinál egy ekkora kislánnyal? - Hívtuk a mobilján és az otthoni telefonon is a volt fér­jemet - veszi át a szót az édes­anya. - Először azt mondta, visszahozza a gyermeket, ké­sőbb újra telefonált. Kijelen­tette, hogy kiviszi Algériába. Kétségbeestünk. Egy ideje csu­pán külön éltünk, ám a végle­ges gyermekelhelyezésről még nem volt bírósági végzésünk. A Győri Városi Bíróság 1997. szeptember 17-i döntése sze­rint Fatimét az édesanyánál helyezte el. Mindemellett köte­lezte az apát, hogy a gyermeket három napon belül adja ki az anyának. A. Abbas a határozat ellen fellebbezéssel élt. Innen pedig - eltekintve mindenféle törvényességtől - kizárólag az apa határozott arról, hogy mi lesz a kis Fatime sorsa. A bíró­ság múlt év októberében kelt válóperi ítéletében Abbas kap­csolattartási jogát is megvonta - hiába. A gyermek nem került elő. A rendőrség az apa előke­rüléséig - az elfogatóparancs kibocsátása mellett - az eljárást felfüggesztette. Az anya úgy döntött, egyedül is felveszi a kesztyűt, és kéri a média segít­ségét kislánya megkeresésében. - Semmit nem tudunk róla - mondja könnyek között az édesanya. - Nincs nyugodt nap­palunk, éjjelünk, nagyon sze­retnénk visszakapni a kicsit. A rendőrségen azt mondták, Al­gériába vitte ki a férjem, onnan pedig nehezen kerülhet vissza. Magánnyomozókra is gondol­tunk, de nincs rá pénzünk. Nem hiszem, hogy a kicsi külföldön lenne, gyanítom, valahol Ma­gyarországon bújtatják. A fér­jem többször is ellentmondás­ba keveredett telefonbeszélge­téseink kapcsán. A rendőrség információja szerint viszont Al­gériában él és az ottani nagy­mama neveli. Már magam sem tudom, mit higgyek. Egy biztos: addig keresem a lányomat, míg meg nem találom. Dr. Kőhegyi György alezre­des, a Győri Rendőrkapitány­ság vezetője vaskos dossziét ké­ret be. Mint mondja, változat­lanul keresik az apát és kislá­nyát, ám eddigi munkájuk nem vezetett eredményre, ezért A. Abbas előkerüléséig felfüggesz­tik a nyomozást. - Meg kellene egyezni a szü­lőknek a kapcsolattartást ille­tően - véli a kapitányság veze­tője. - Mint azt megállapítot­tuk, az apa nem végleges szán­dékkal vitte magával Fatimét. A kislányról egyelőre annyit tudunk, hogy jól van, Algériá­ban az ottani nagymama ne­veli, egy francia nyelvű óvodá­ba jár. Algériában a vérségi elv érvényesül, és mivel az apa el­juttatta hozzánk a kislány út­levelének és repülőjegyének másolatát, szinte biztosak lehe­tünk abban, hogy a gyermeket Algériába vitték. Véleményem szerint a szülőknek kellene megegyezni a láthatást illetően. Ez jelenthetné a legnagyobb sanszot arra, hogy a kis Fatime hazakerüljön Magyarországra, édesanyjához. Az apa elleni elfogatóparancs érvényben van, ám előkerülé­séig egy édesanya reszket a fé­lelemtől, viszontlátja-e valaha legdrágább kincsét, Fatimét? HARCSÁS JUDIT Dr. Kőhegyi György alezredes, a Győri Rendőrkapitányság ve­zetője. Bírságcédulák illetéktelen kezekben Elveszett egy rendőrtárca A Győri Rendőrkapitányság egyik járőre január 10-én, este nyolc óra tájban a traffipaxos ellenőrzést befejezve Péren, a Domb utca és a 81. számú főút kereszteződésében szállt be tár­sa mellé a szolgálati gépkocsi­ba, amikor feltehetően a hátsó ülésre való pakolás közben tár­cája kiesett a kocsiból. A fontos irattartó eltűnését a járőrök pár száz méterrel odébb már észre­vették, de mire a helyszínre visszaértek, a brifkót már nem találták meg, csupán az úttest szélén, a vízelvezető árokban bukkantak rá három darab ezerforintos bankjegyre. A tárcában a rendőr 8000 fo­­rintján kívül mintegy 22.000-23.000 forint frissen be­szedett bírságpénz volt. A jegy­zettömbön szerepeltek azok­nak az autósoknak a pontos adatai, akik olyan gyorsan men­tek, hogy a helyszíni bírság he­lyett feljelentés várt volna rá­juk. (Ezúttal a rendőr szeren­csétlenségének köszönhetően a felelősségre vonást ők meg­ússzák.) A tárca tartalmazta a 118-as sorszámú teljesen fel­használt, valamint a 128-as sor­számú nagyrészt felhasznált bírságtömböt, utóbbin az AB 623151-AB 623160 sorozatszá­mú szelvények még felhaszná­latlanok voltak. „Eladatlanok” továbbá a szintén a tárcában lévő 130-as sorszámú tömb AB 623171-AB 623180, valamint a 131-es sorozatszámú tömb AB 623181-AB 623190 szelvényei. Valamennyi bírságcédula fel­bélyegzőjén a Győri Rendőrka­pitányság Közlekedési Osztá­lya felirat olvasható. A tárcáját elvesztő rendőr el­len fegyelmi eljárást indítottak. A rendőrség kéri azt a személyt, aki az iratokat megtalálta, vagy tud róluk, juttassa vissza őket a Győri Rendőrkapitányságra, illetve jelezze hollétüket. Egy­ben felhívják a közlekedők fi­gyelmét, hogy ha bárki a felso­rolt sorszámú büntetőcédulák­kal bírságolná meg őket, hala­déktalanul jelezzék azt a 107-es ügyeleti telefonszámon. KISALFÖLD AKTUÁLIS 3 Jótékonysági bál a gyermektábor javára A bevétel meghaladja az egymillió forintot A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) győri szer­vezete szombaton este a Káptalandombon lévő Hotel Konferen­cia termeiben rendezte meg jótékonysági bálját. A hagyományok­hoz híven az összejövetelen ez alkalommal is a Bergendy zenekar szolgáltatta a zenét és garantálta az éjszakáig tartó jókedvet. A jótékonysági est fővédnö­ke Koltay Gábor filmrendező volt, de a megjelentek között dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés alelnökének asztal­­társaságában ott volt Deutsch Tamás országgyűlési képvise­lő, a Fidesz-MPP alelnöke és dr. Dézsi Csaba András, a Petz Aladár Megyei Kórház klinikai igazgatóhelyettese is. A szombati este a felhőtlen szórakozáson túl a nemes szán­dék jegyében is telt. Mint azt dr. Lanczendorfer Erzsébet, a KÉSZ győri szervezetének el­nöke elmondta: a megjelentek adományaikkal az 1995-ben életre hívott Szolgálat - KÉSZ Alapítványt támogatták, mely maga elé egy karitatív gyer­mektábor megépítését tűzte ki célul. A 6-10 éves rászoruló gyermekek nyári táboroztatá­sát majdan szolgáló, a szán­dékok szerint Győr-Pinnyé­­ben, 20 ezer négyzetméter alapterületen megvalósuló lé­tesítmény makettje a közel­múltban már elkészült. A ter­vet a jótékonysági est résztve­vői a bálteremben megtekint­hették. A KÉSZ városi elnöke ar­ról is tájékoztatást adott, hogy az elmúlt évhez hasonlóan idén is egymillió forintot meghala­dó adomány gyűlt össze a mi­­nistránsok védőszentjéről, Szent Tarzíciusról elnevezen­dő gyermektábor javára. Mint mondta, örvendetes, hogy tö­rekvésüket sokan tartják tá­mogatásra érdemesnek. Ezt tá­masztja alá az is, hogy az em­lítetteken túl számos felajánlás érkezett az alapítványhoz cé­gektől, magánszemélyektől egyaránt.­ ­K.L. A.­ A bálban ott voltak feleségeikkel Deutsch Tamás, dr. Szakács Imre és dr. Dézsi Csaba András is. Fotó: SZŰK ÖDÖN A jótékonysági estet a Kisalföld táncegyüttes produkciója nyi­totta meg. Emlékek a jubileumi Párizs-D­akar-raliról Rejtő szelleme kísértett a sivatagban A karaván megérkezett. Rejtő Jenő figuráinak huszadik száza­di hős követői újra végigértek a sivatagon. A Párizs-Dakar-rali mezőnye január 18-án futott be Szenegál fővárosába. A jubileu­mi verseny­­ ez volt a motorok és autók huszadik nekibuzdulása - nem nélkülözte a kalandokat, melyekről a verseny közben ke­veset lehetett beszélni, de mivel rendkívüliek, érdemes róluk né­hány szót szólni. Talán mert ép­pen Rejtő Jenő szelleme követte a modern kori lovagokat a Sza­harában. Szalay Balázs, a verseny egyet­len magyar résztvevője az ame­rikai Curt Le Duckal az oldalán már másodszor ért el a rali kere­tében a nyugat-afrikai partok­hoz. Szalay és tengerentúli part­nere jóval a mezőny előtt ért Da­karba. Ennek azonban a magyar pilóta nem tudott szívből örülni. Kiesett a küzdelemből. A kalandok ezúttal sem ma­radtak el. A kalandok, melyek előre nem láthatók, ezért nem is tervezhetők. A rali talán legkemé­nyebb szakaszán, Maliban tuareg fegyveresek megtámadták a Pá­­rizs-Dakar mezőnyét és elrabol­ták az egyik részt vevő kamiont. Pontosan olyan terepen, ami nem áll másból, mint homokdűnékből. Az irdatlan terep hatására estig csak tizenöt autó ért aznap cél­ba. Szalayék nem voltak közöt­tük. A magyar-amerikai páros aznap szüntelenül ásott, az autó ugyanis folyamatosan elsüllyedt a homoktengerben. Szalay Ba­lázs több kilométeren át gyalog ment a kocsi előtt és terítette le a rámpát, így viszont elég nehéz haladni, s így a sivatagban töl­tötték az éjszakát. A verseny szervezői ilyen hely­zetben értesítették őket a rab­lók támadásáról. A rendezők vil­lámgyorsan autókkal és helikop­terekkel összegyűjtötték a ho­mokban ragadt versenyzőket. Akkor még az is felmerült, hogy lefújják a versenyt. Szalayék egy konvoj tagjaként visszaindultak a mauritániai Atar városába. Ott töltötték a napokat abban a tu­datban, hogy kiestek, mert sok társukkal egyetemben úgy tud­ták - mivel nem értek oda az az­napi rajthoz -, hogy kizárták őket. A támadást követő harma­dik napot eleve szünnapként ik­tatták be a rendezők. Ennek es­téjén érkezett a hír, hogy a veze­tők a nehézségekre tekintettel nemcsak az ominózus nyolca­dik, de a kilencedik nap ered­ményét is törlik, aki tehát más­nap reggelig odaért Mali Gao nevű városába, az versenyezhet tovább. Atartól Gao azonban kétezer kilométer. Egy éjszaka lehetetlen odaérni. Ha ezt az ata­ri rendezők két nappal előbb mondják... Nem csak tizenkét dühös ember volt aznap este Atarban. Szóval Szalay Balázsék így estek ki a verseny nyolcadik sza­kaszát követően. Rejtő szelleme viszont továbbra is velük ma­radt. Azaz „rejtői” szemmel nagyváros. Legalább kétezren lakják. Étterme is van. Benne két pléhasztal, nyolc székkel. Ju­tott rá viszont sokszor nyolc ver­senyző. Maradtak hát a turnu­sok. A szakács, a pultos, a moso­gató és a pincér egy személyben összpontosult. Egy hatalmas, kétméteres, 140 kg-os négerben. Az ételre senki nem mert egy rossz szót sem szólni, hát még ellentmondani. Még akkor sem, amikor az egyik francia szólt, hogy nincs villája. A „fekete fő­nök” villámgyorsan elvett egy evőeszközt egy éppen az ebédjét befejező másik franciától és oda­adta az evőeszközben hiányt szenvedőnek. Az némiképp tű­nődött, majd azt mondta: „Ko­szos ! ” A néger mosolygott, elvet­te tőle, megtörölte a csinos, de ételmaradékoktól nem kevésbé foltos köténykéjébe, majd vissza­adta: „így már tiszta.” A fejadag a verseny alatt ki volt porciózva. Mindennap ugyanaz: 2 db 5 cm átmérőjű két­szersült, 1 db kávétejszín - kávé nem volt­­, egy pástétom, egy al­­mapüré, egy szelet csoki. Mind­ehhez egy napra egy liter víz. Eh­hez képest a nagydarab néger bármit is szolgált fel, az lakomá­nak számított. Afrika egyébként tényleg me­sebeli. Amint a kiesettek konvo­ja elindult Atarból Dakar felé, egyszer csak rendőrök állták el a versenyzők útját. Kocsinként két­száz francia frankot követeltek a karaván tagjaitól. A kérdésre, hogy miért, azt válaszolták, út­pénzt szednek. Út viszont nem volt sehol. Ha ellenben a helyiek ilyen ütemben szedik a pénzt az arra járóktól, nemsokára lehet. Ezzel együtt a konvoj is hasznos tapasztalatokhoz jutott. A követ­kező „rendőrakadálynál” min­denki a „padlógáz - gyors kor­mánymozdulat” szisztémát alkal­mazta. Elvégre több száz lóerő csak gyorsabb néhány tevénél... Birkózás a homoktengerrel.

Next