Kisalföld, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-01 / 127. szám
2000. június 1., csütörtök KISALFÖLD Trükkök az autópályán A trükkös lopás lényege a nevében rejlik. A tettes (vagy tettesek) lesben állva kifigyelik áldozatukat. A terepet a benzinkút vagy akár a nyílt autópálya jelenti. A cél érdekében - a gumi kiszúrásától a késelésig - semmitől nem riadnak vissza. Győrben és a környékén megszaporodtak az ilyen, elsősorban a külföldiek sérelmére elkövetett bűnesetek. Megyénkben elsősorban ukrán, albán és román csoportok garázdálkodnak. A drága autókra „utaznak”, amikor a benzinkútnál gyanútlanul tankoló tulajdonos gépkocsijának kerekét kiszúrják. Az persze nem ereszt le azonnal, egy-másfél kilométerre viszont szinte bizonyos, hogy az átutazó vagy éppen hozzánk tartó megállásra kényszerül. - Nemritkán a csoport másik két, netán három tagja már várja ezt a pillanatot - erősíti meg Hécz Miklós őrnagy, a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Segítségnyújtást színlelve, szinte néhány perc alatt kifosztják a gyanútlan idegent, akire - okmányai híján - többnapos rendőrségi és egyéb hivatalos tortúra vár. Az utóbbi napokban a tolvajok 50-100 ezer forintot vittek el, de volt olyan eset, amikor 680 ezer forint kárt okoztak. Az őrnagy szerint az alkalmat mindig az adott helyzet kínálja. A bajba jutott autós figyelmét a lyukas kerék vagy a jármű hibája foglalja le, nem törődik a zárral. A tolvajok ezt az alkalmat használják ki és visznek, amit csak érnek. Kollégáim múlt éjjel is a pályán éjszakáztak - folytatja Hécz Miklós. - Említésre méltó eseményről nem számoltak be, mégis reggel hét órakor már két kifosztott panaszos is itt jelentkezett. A sértettek sajnos nem tudtak használható személyleírást adni, így nagyon nehéz bármerre is elindulni. Ezért fontos a megelőzés és a figyelemfelkeltés. Az autópályákon és a benzinkutaknál ólálkodó és akciózó, főként külföldi csoportok tevékenységére idegen nyelvű szórólapon is felhívjuk a figyelmet. Ha csak egyetlen külföldit ér sérelem, az is rossz fényt vet az országra, a hazai turizmusra. Harcsás A Postabank felújított győri fiókja az új stratégiát hirdeti „A helyünkre kerültünk!” A Postabank győri, Teleki László utcai fiókját - amelyet a közelmúltban újítottak fel - tegnap adták át ünnepélyes keretek között. Auth Henrik, a pénzintézet vezérigazgatója megnyitóbeszédében azt hangsúlyozta: a győri fiók jelképe annak az útnak, amelyen az új Postabank elindult, és amelyet a múlt hibáinak eltörlése és a bizalom visszaszerzése jelölt ki. - A Postabank körül mostanában nagy a csend. Pedig az új arculat megismertetéséhez nyilvánosság kell. Meddig tartható ez a hallgatás? - Jogos a kérdés. A bank az elmúlt évben arra törekedett, hogy a zaj és a botrányok elcsituljanak körülötte, és a helyére kerüljön a lapok gazdasági rovatába. A múlt árnyait el kellett hessegetni a fejünk fölül, de ahhoz, hogy az emberek ismét bízzanak bennünk, objektív tájékoztatásra is szükség volt. Addig azonban, amíg nap mint nap az újságok címlapján szerepeltünk, nehéz volt a bizalmat visszaszerezni. Címlapra olyan hírek kerülnek, amelyek sokakat érdekelnek. A bank körül kialakult helyzet, a sok milliárd forintos hiány annak számított. Ez azonban a múlt. Tény: az intézet konszolidálására 152 milliárd forintot kellett költenie az államnak, s ebből csak 40 milliárd az új tőke, 110 millárd a múlt vesztesége. Ez utóbbit már nem lehet eltörölni. Az új bank azonban garantálja a saját tőke megtérülését, illetve az afeletti hasznot. Ha nem ezt teszi, nem is tudja visszanyerni a befektetők bizalmát. Az elmúlt év adatai azt bizonyítják, hogy jó úton haladunk: a nyereségünk egymilliárd forint volt és 50 ezerrel nőtt a lakossági számlák száma is. Ez azonban még kevés, hosszú idő, legalább másfél év kell ahhoz, hogy a bank a régi ügyfélkörével rendelkezzen. Azt hittem, gyorsabb lesz ez a folyamat, de úgy tűnik, nem lehet siettetni a befektetőket. -A múlt eltörlését hirdeti az új vezetés, de a privatizáció előtt megteheti-e ezt? - A privatizáció kérdése már most aktuális - júniusban tesz javaslatot a pénzügyminiszter a 98 százalékos állami tulajdonban lévő Postabank privatizációjára -, az intézet korábban vállalt kötelezettségei azonban még érvényben vannak. Ha így nézzük, akkor nem. Hosszú évekig tart egyes ügyletek lezárása, de a privatizáció sem zárul le egyik napról a másikra. Az új tulajdonosnak tudnia kell: lesznek régről származó kötelezettségei, de a bank hitelét ezek nem ronthatják a már említett stratégia miatt. - A privatizáció ismét hír, megint címlapra kerülhet a Postabank... - Igen, de most már reméljük, pozitív szenzációként. S. Á. Auth Henrik, a Postabank vezérigazgatója bizakodó. Fotó: Szűk Ödön Lejárt szavatosságú gyógyszerek Az évek során minden háztartásban összegyűlnek a gyógyszerek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szelektálás nem történik meg, a lejárt szavatosságúak elvegyülnek az újakkal. Néhány napja nagyszabású akciót hirdetett az Egészségügyi Minisztérium: a patikákban begyűjtik a régi, veszélyes hulladéknak minősülő medicinákat. A lejárt szavatosságú gyógyszerek szakszerű megsemmisítése különleges figyelmet igényel, hiszen fokozottan szennyezik a környezetet és jelentős károkat okozhatnak a bioszférában. Gógl Árpád egészségügyi miniszter és a patikusok képviselői egyetértettek abban, hogy a gyűjtést és a szelektálást a legnagyobb biztonsággal a gyógyszerészek tudják ellátni. Szabó Imre, az egyik győri belvárosi patika vezetője érdeklődésünkre elmondta: ez idáig még egyetlen gyógyszert sem vittek be hozzájuk. Ennek hátterében úgy véli, az húzódik meg, hogy az emberek többsége még nem hallott erről a lehetőségről. A medicinák érvényességi ideje egyébként nagyon változó. Az antibiotikumoké például 2-3 év, a leggyakrabban vásárolt fájdalomcsillapítóké pedig öt esztendő. A patikus szerint nagyon ritkán fordul elő, hogy lejárt szavatosságú gyógyszert vesznek be az emberek, mivel a medicinák elváltozott színe feltűnően árulkodik az állapotukról. Ajánlatos azonban mindenkinek átvizsgálnia a gyógyszeres szekrényét, s a veszélyes anyagokat ezúttal ne a szemetesbe rakják, hanem adják be a patikákba. V.M. Megkezdődött a törvényességi felülvizsgálat Lapunk tegnapi számában az oktatási minisztériumtól szerzett információ alapján adtunk hírt arról, hogy törvényességi felülvizsgálat lesz a győri tanítóképzőben. Szerkesztőségünk tegnap telefonon kereste Szövényi Zsoltot, aki a következő tájékoztatást adta: „Az oktatók megbízásából ügyvéd fordult az oktatási miniszterhez. A miniszter törvényességi felügyeleti jogkörében kért minisztériumi vizsgálatot. A törvényességi felügyeleti vizsgálatot a minisztérium megindította.” Félreértés okozta az ügyben részt vevő ügyvéd szerepének értelmezését. A törvényességi felügyelet a minisztérium főosztályvezető-helyettesének tájékoztatása szerint a miniszter jogköre, amelyet nem bízhat ügyvédre. Az alaphír azonban változatlan: a miniszter valóban felülvizsgálatot kezdeményezett a győri oktatási intézményben a vezető iránti bizalmi válság és annak következményei, illetve az ügyvéd kérelme miatt. Nem csak magára számíthat a kórház Légzést segítő berendezést kapott a koraszülöttrészleg Már másodszor segítette műszeradománnyal az „Inkubátor” Koraszülött Gyermekekért Alapítvány a Petz Aladár Megyei Oktatókórházat. A csaknem hárommillió forint értékű berendezés és a többi költségcsökkentő eszköz, szolgáltatás dokumentumát tegnap Győrben vehették át a csecsemő- és gyermekosztály szakemberei. A kiemelten közhasznú jótékony szervezet a koraszülöttellátás gondjait saját tragédiáján keresztül átérző alapító házaspár céljának szellemében öt éve nyújt támogatást az újszülöttekkel foglalkozó kórházaknak, a perinatális intenzív centrumoknak. Munkatársaik eddig összesen kétszázmillió forint értékben osztottak szét ajándékokat, több mint száz alkalommal szerveztek átadóünnepségeket, tudtuk meg az alapítvány sajtóreferensétől, Lendvay Judittól. A Petz-kórházban például először két évvel ezelőtt. Ahogy akkor, most is nagy szükség volt az adományokra. Dr. Alexy Miklós adjunktus, a koraszülöttrészleg vezetője elmondta, hogy az átvett, légzést segítő NCPAP- készülékhez és a hozzá tartozó Fischer Paykel párásítóhoz hasonló gépeik már elavultak és még négy újra lenne szükségük. Ezért Katy Ransamnek, a műszervásárláshoz jelentősen hozzájáruló brit nagykövetség képviselőjének úgy köszönte meg a támogatást, hogy meghívta, nézze meg a hatását a gyakorlatban. A jótéteményért szintén hálás dr. Király Géza, a kórház igazgatóhelyettese leszögezte: az adakozók tette bizonyítja, hogy az eladósodott kórházak nemcsak magukra számíthatnak. R. Z. Dr. Alexy Miklósnak Lendvay Judit és Katy Ransam adta át a korán érkező újszülöttek légzését segítő műszeradományt. (0022-89635-8) Fotó: Szűk D. Aktuális 3 jai megtalálhatóak a banki szóróanyagokon és a Népszabadság május 15-én megjelenő számában. VISA Mert 2 hónapon át mindennap 251 nyerhet, akciónk végén pedig 1000 lehet gazdagabb!