Kisalföld, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-03 / 29. szám
Szombat, 2001. február 3. A látható idő Megmutatható-e, tetten érhető-e a megfoghatatlan, a felfoghatatlan, az örökké változó idő? A budapesti Néprajzi Múzeumban erre tettek kísérletet. És hatalmas arzenállal, parádés ötletekkel, elképesztő fantáziával, rendkívül változatos és gazdag tárgyi anyaggal látványos, de filozófiai mélységeket is érintő tárlatot rendeztek. Már a megnyitó sem volt mindennapi: az ezredfordulón, pontban éjfélkor rendezték a ceremóniát, megjelölve a megismételhetetlen évezredforduló időpillanatát. A zárást is jeles napra, 2001. december 31-én éjfélre tervezik. Egy évig lesz tehát nyitva az Időképek című, a múzeum földszinti és második emeleti összes termét megtöltő és erre az alkalomra az udvart is bemutató térré változtató kiállítás. Hogy az idő fogalmához mi minden kapcsolható, azt a kiállítást tagoló fejezetek hangzatos címei - Az idő talánya, A mindenség ideje, Az idő felhalmozása, Időtlen idő, Sámánok ideje - is sejtetik, s a nézőt rögtön továbbgondolkodásra késztetik. Maga is mindjárt hozzátenne még egy-két fejezetet, megfogalmazva saját időképeit. A látogató előtt azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a tárlat az embernek az idővel kapcsolatos felfogását, élményeit, viszonyát mutatja be. Természetesen földrajzi és időhatárok nélkül. Régmúltból és a sejthető jövőből. Magyarországról, Európából, Ázsiából vagy Dél-Amerikából. Az ember személyes idejéről - születéséről, házasulásáról, haláláról -, a kisebb-nagyobb közösségek, a népek és társadalmak idejéről, vagy a bennünket körülvevő természet időbeli változásairól szólván. De mivel mégiscsak az etnológia alapállásából született az ötlet (a koncepció Fejős Zoltán főigazgatótól származik), mindehhez a néprajz, a kulturális antropológia, az etnológia adja a hátteret, az illusztrációt. Merőben újfajta összefüggésben, szokatlan csoportosításban, különös és elragadó módon. Felhasználva a múzeum minden szegletét és minden gyűjteményét, természetesen kiegészítve más intézmények anyagával. A látványt pedig hang- és fényhatásokkal fokozzák. Halk zenével, harangzúgással, zörejekkel, óraketyegéssel, diaképekkel, videofilmekkel. KISALFÖLD Szivárvány 11 Megtaláltam, amiért megszülettem A kapuvári állatorvos öt gyermeket nevelt fel, négy lányt és egy fiút, mind az öt gyerekét diplomához segítette és még adott sok olyasmit, ami a pénznél, diplománál is többet ér. Például, mikor már annyira uralta a betegség, hogy nehezen beszélt, rosszul hallott, papírt és ceruzát kért, hogy leírja mindazt, ami még működő agyában végigszaladt. „Egy messze induló apa levele a családjához” - így kezdődött élete utolsó üzenete, s minden gyermekének külön írta meg utolsó tanácsait, mire ügyeljen, mihez kezdjen, miben erős és miben gyenge... Emlék Csodálatos ember volt, mondom Ildikónak, aki még ma is könnyes szemmel bólint rá: „Az volt.” S hogy ő mit kapott a messze induló apa intelmeiből? Erről majd később. De hát a gyökerek fontosak, nagyon is fontosak, ezért is e kis kitérő, amikor Imreh Ildikóval beszélgetünk. S az sem lényegtelen, hogy a családban hét generáción keresztül akadt lelkész, hogy a nagy család egyik leánya is hajdan annyi minden akart lenni... A soproni Berzsenyi-gimnázium biológiai tagozatán érettségizett, a fővárosi kertészeti egyetemen szerzett élelmiszer-ipari mérnöki diplomát, aztán következett a győri húsipari vállalat, technológus, külkereskedelem, csomagolóüzem beindítása, ilyen feladatok. - Ez volt, amit akartál? - Azt hiszem, míg meg nem állított egy betegség, amihez a gyógyulásért nem a műtétet vállaltam, hanem azt mondtam, megpróbálok életmódot változtatni. Olyasmibe fogtam, amiről már annyit olvastam, hallottam, hogy vegetáriánus leszek a többi között. Ez a húsiparnál nagy húzás volt részemről, a jó fűszeres hurkák és kolbászok után... - Legalábbis együtt csinálni a hús nem fogyasztását a hurkakészítéssel. - Négy évet dolgoztam, így tizennégyet a húsiparnál, azért mikor megkínáltam a henteseket a hamis kacsazsírommal, nagyon ízlett nekik, s nemigen hitték el, hogy miből van. - Miért, miből van? - Élesztőpástétomból. Mondom, négy év múlt el így, s akkor megkérdeztem magamtól, miért gyártok én olyasmit, ami ellenkezik a hitemmel és a meggyőződésemmel?! Megkerestem a vezérigazgató urat és elmondtam, kilépek. „Mihez kezd?” - kérdezte jóindulattal, mire én, hogy nem is tudom, vannak halvány elképzeléseim... De nagylány vagyok már, csak el tudom dönteni, hogy mit akarok. - Végül is eldöntötte. - Jelentkeztem egy kibucba, már le is leveleztem, s közben halálosan megbetegedett édesapám, idehoztam Győrbe, két évig ápoltam. Ekkor jutott eszembe sokadszorra, hogy az életemben semmi sem véletlen, a céklakísérletekről írtam a diplomamunkámat. Szóval elmaradt a kibuc, átmenetileg az építőiparban vállaltam munkát arra a két évre. - Közben teológiát is tanultál, minek? - Tudni akartam, hogy miben hiszek. Idén államvizsgázom, mert halasztanom kellett, de most már a külföldi út miatt. Találkozás - Ez volt az a nagy lehetőség? - Budapesten találkoztam egy svájci szakáccsal, lánnyal, aki megjárta már Londont, Amerikát, vegán éttermeket vezetett. Én a vegán táplálkozás iránti érdeklődésem mellett németet, angolt tanultam, s éppen megbízást kaptam egy német könyv fordítására, amikor ettől a kedves ismerőstől érkezett az ajánlat, megüresedett egy hely a bázeli étteremben, volna-e kedvem elfoglalni. Ez volt tavaly januárban, öt hónapot töltöttem Bázelben, úgy negyven kilométerre lehetett, ahol laktam, kisfaluban vízesés mellett, csodálatos volt. - Ott tanultad elkészíteni a datolyalekvárt, a kesudiótejet, a regiburgert, a diós fasírozottat és hadd ne soroljam. - Részben. A lényeg, hogy ez az egész nem az evésről, illetve nemcsak az evésről, hanem az életvezetésről szól. Mikor hazajöttem, azt mondtam, ezzel a tudással, tapasztalattal most már kezdeni lehet valamit. Közben barátok meghívtak Békéscsabára, séta alkalmával betértünk egy reformbüfébe, ami már belépéskor kellemes érzést adott. Ilyesmi kellene, erre gondoltam... - Nem a messzire induló édesapa utolsó üzenetére? Mert ugye abban a többi között az van, hogy vállalkozásba ne kezdj! - Amit én akarok, az nem anynyira kemény dolog. - Csak az élete ne legyen az. - Mire jók a barátok? - Igaz. Szóval december 12-én ötvenhat négyzetméteren megnyitottad Győrben az első vegán ételbárt, amit a napraforgóról neveztél el. Egy falhosszúságban polcok, szórólapokkal, a vízről, a levegőről, a mozgásról, a nyers étrend előnyeiről, a testi-lelki egészségről, s a helyes életmód alapelveiről. Aki betér, annyit vesz el, amennyit el akar olvasni. Megtanultad a kosárfonást, s ezekből magad készítettél több kelléket, díszt az éttermedbe, naponta tizenkétféle salátát készítesz, fizelékeket, salátakölteményeket zöldségből, gyümölcsből, gabonából. S azt mondod, nem akarod, hogy ide csak azok térjenek be, akiknek sok pénzük van. Megér ez ennyit? Küldetés - A pénz nem ér meg ennyit. Csak annyit akarok, hogy önfenntartó legyek, nem szeretnék elrugaszkodni. Éppen ezért vannak még terveim, például főzési tanfolyamok szervezése, s részvállalás az egészséges életmód programokból, mint például a Rómer-ház előadás-sorozatából. Inkább küldetés ez, mint vállalkozás. - A mindenkinek szánt irodalmak között olyasmit is találtam, hogy pontokba szedve a helyes életmód alapelvei, például a vidám elme jó orvosságul szolgál, a szomorú lélek pedig megszárasztja a csontokat... Ezeket honnét kölcsönöztétek? - Mi dolgoztuk ki őket, mi szerkesztettük, gyűjtöttük szakirodalomból, a Vega Bt. tagjai, azaz a barátok. Mondhatni, ez az előétel a napi menühöz. - Nyúlnak érte? - Lassan megszokják. -A természet, amennyiben nem gátolják, bölcsen és jól végzi a munkáját. Egészséges test és egészséges lélek lesz azok jutalma, akik szívós kitartással engedelmeskednek törvényeinek. Nálatok olvastam ezt is. És te egyébként most mennyire vagy jóban az egészséggel? - Kitűnően érzem magam. - Mire gondolsz mostanság, néhány hete, hogy napraforgózol? Fordulni kellene újra valamerre? Most találtam meg, amiért megszülettem! G. Szabó Mária „Mondom, négy év múlt el így, s akkor megkérdeztem magamtól, miért gyártok én olyasmit, ami ellenkezik a hitemmel és a meggyőződésemmel?! Megkerestem a vezérigazgató urat és elmondtam, kilépek. „Mihez kezd?” - kérdezte jóindulattal, mire én, hogy nem is tudom, vannak halvány elképzeléseim... De nagylány vagyok már, csak el tudom dönteni, hogy mit akarok.” Fotó: Szűk Ödön „A pénz nem ér meg ennyit. Csak annyit akarok, hogy önfenntartó legyek, nem szeretnék elrugaszkodni." Keresztúri pillanat a Festeticsek ősi fészkén Négy kis öregasszony tipeg a kijárat felé, utánuk imbolyog a harangszó. A freskók szentjei hűvös áhítatba merülnek, az oratóriumban a templomépítő kegyúr, az enyészettel dacoló Festetics Kristóf tekintete villan. Mintha azt mondaná: lássátok, feleim, aki épít, megérdemli, hogy megemlegessék az utódok. Igen, válaszolnak gondolatban, miközben a rokokó ízléssel faragott székeket nézegetem - az építő nevét azért sem felejti el az utókor, hogy jó példaként időnként fölemlegethesse. Kegyelmed, Festetics Kristóf, aki úgy tudom, a rebellis Béri Balogh Ádám sógora volt, és szívós pereskedések után sikerült csak elérnie, hogy Mária Terézia a birtokaiban megerősítse, építő uraság. A megnyugtató királynői kegyben ezúttal egy alkotó szellemű ember részesült, aki Keresztúron a templomon kívül barokk kastélyt is emeltetett, amelyet a műemlékekben szegény déli parton ugyancsak nagy becsben tartanak. Persze, kegyelmed bizonyára csodálkozna, ha látná, hogy kastélya falán ma Bél Mátyás professzor uram munkásságára hívja föl a figyelmet egy emléktábla, bár feltételezem, hogy egykori vendégétől nem irigyelné a dicsőséget. Sőt! Még azt is valószínűnek vélem, hogy az emléktáblán olvasható két hexameterért méltó „pályadíjat” ajánlanak föl a kiváló literátornak, Keresztury Dezsőnek, aki így írt: „Bél kutatott, hogy feltárhassa mi él a hazában / s megdúlt tájain újra virulhasson Magyarország.” Mert bizonyára kegyelmednek is fájt a feldúlt tájék, az elbitangolt Magyarország, és vajon miért hívta volna házába a tudóst, ha nem becsült tudományáért, hazafiúi buzgalmáért? Igen, „Bél kutatott, hogy föltárhassa, mi él a hiában” a törökjárom, a labancjárvány után; szorgos deákjai kérdőíveket kaptak tőle, mielőtt vakációra utaztak vármegyéjükbe, hogy pátriájuk adataival térjenek vissza rektorukhoz, leveleket küldött szét az országba lelkészekhez, oskolamesterekhez és más írástudókhoz azzal a kéréssel: tudassák őt, az ismeretekre szomjúhozót szűkebb hazájuk állapotáról; s ha tehette, maga is utazott, járta az országot, hogy megalkothassa nagy művét a hazáról. Kegyelmed akkor országgyűlési követ úr volt, a pozsony diétán ismerkedett meg Bél Mátyással, s 1731 telén meleg szívvel, jó szóval Keresztúrra invitálta. A tudós jól érezte magát itt, kegyelmed mindent elkövetett, hogy kellemes körülmények között alkothasson, lehetővé tette számára, hogy tüzetesen megismerhesse a Balaton sajátos világát. „Bél kutatott”, s értékes feljegyzéseket hagyott ránk, de a nagy mű, sajnos, nem teljesedett be. Miért nem? Mert még kevés volt a lábadozó hazában a kegyelmedhez hasonló nemes úr, aki saját érdekét az országéhoz igazította volna, kevés megyei vezető akadt, aki Bél Mátyás gyönyörű tervét megértette, segítette, ám jóval több volt, aki legyintett a „kérdéseire”, és írásos küldeményeivel befűttetett az udvarház kandallójába. Bizony, Festetics Kristóf uram, ha kegyelmed nem hagy ránk Keresztúron két szép barokk műemléket, Bél Mátyás vendégül látásáért akkor is megemlegetnénk, most pedig azt mondjuk: méltó őse volt a másik, a nagyobb Festeticsnek, aki a közeli Keszthelyen Georgikont alapított és Helikont teremtett. Szapudi András