Kisalföld, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-01 / 51. szám

4 Postabontás www.kisalfold.hu KISALFÖLD l , SzöG Két könyv Az év végén két, Győrben kiadott könyvet kaptam ajándékba. A közös bennük, hogy a városban élők írták, s életük izgalmait, múlt­jukat és jelenüket mutatták meg kedvesen, igényesen. A verseskötet „Győri antológia 2000” címmel jelent meg, Németh Mária szer­kesztésében. Tíz győri költő száz verse alcímmel. Hat hölgy és négy úr ajándéka a kötet, nyitott találkozásra, pillanatnyi egymásra ta­lálásra hívják az olvasókat. A költészetnek nincs kora, hiszen jól megfér egymás mellett Vért Vince és Galgóczy Szandra eltérő világa, verselési módja, egyik pontban már letisztult, míg a másikban a vibráló világlátása. A szerelem szépséges küzdelmét frissen és meg­­kapóan adja vissza Sárai Anikó verse, a „Hogy szóljak Hozzád...” és a „Ha”. Izgalmas a kötetben követni a város hatását a művészekre. Bugovics Zoltánt a fortyogó és mindig változatos, majd lecsendesülő város fogja meg, Baráti Molnár Lóránt a­ Rába-part hangulatát adja vissza, egy őszi sétára emlékeztetve. Folytathatnám a sort a kötet szerzőivel, helyette ajánlom az olvasóknak, hogy szánjanak néhány órát a versekre, megéri, többek leszünk általuk. A másik könyv egy visszaemlékezés, önéletírás. Boros Bálint „Millérparti igazmesék” című könyvecskéje egy fiatalember ébredé­se a világra, szegény környezetben, de annál gazdagabb emberi kap­csolatokban, egymás szeretetében és megbecsülésében. Az önélet­írás mellett egy korszak hétköznapi krónikáját is olvashatjuk, a kis, velünk való történéseket. Az élet mozaikjaiból állnak a történetek, azokból a szilánkokból, amelyeket szinte mindannyian megéltünk a magunk más és más módján, s bennünk vannak, alakítják nap­jainkat, jól vagy rosszul formálják énünket. Boros Bálint jó elbe­szélő, ő nem mesél, nem szövi színessé a történetet, hanem elmond­ja, szinte kihallom belőle a nagyanyám, az apám szavait a korról, a hétköznapi történésekről. A jelen a múltból él, és a jövőnek épít­kezik, Boros Bálint igaz meséi hasznos, alkotó építőkövei ennek az állandó, mindig újat hozó folyamatnak. Várjuk a folytatást! A két kötetben közös még, hogy a megjelenésüket sokan támogatták, akik között számos önkormányzati, országgyűlési képviselő, vállal­kozó, vállalkozás található. Talán a szerzőknek vagy az alkotói kö­zösségnek, s talán a kötet szerkesztőinek, szervezőinek köszönhető, hogy sok-sok egyén, szervezet megmozdult a kiadványokért. Ez bi­zakodásra ad okot, arra, hogy vannak még jó néhányan, akiknek fontos a vers, az irodalom támogatása, s adakozásukkal most nemes gondolatok közreadását szolgálták. Maradjon meg ez a szokásuk to­vábbra is! egyetemi tanár Kechnitzer János állás Géza nem felejt Két napja azon tűnődöm, hogyan lehet Budapestről Máté­szalkán át Bécsbe eljutni. Jó pár térképet elővettem, próbálom frissítgetni földrajzi ismereteimet, a dolog azonban az úristen­nek se akar összeállni. Márpedig Hofi Géza, az ismert művész a minap Sopronban azt mondta Győr polgármesterének, hogy ha lakhelyéről, Budapestről elindul az osztrák fővárosba, akkor nem Győrön át visz az útja, hanem Mátészalkán keresz­tül. Az az érzésem, hogy Hofi Géza összekeveri Wient Bucu­­restivel, Mátészalkán keresztül ugyanis legfeljebb a román fő­városba vagy Ukrajnába lehet eljutni, Ausztriába semmiképp. Más persze a földrajz, s megint más a sértődöttség. Az em­ber haragjában eltorzulva látja a dolgokat, a Győr táblát ol­vashatja akár Mátészalkának is, ettől mi még szerencsére nem leszünk Mátészalka. Nem is ez a fő gond, hanem az, ha egy humoristának nincs humora. Ha valaki három évtized után sem képes elfelejteni azt a malőrt, amikor a vízi színpadon ki­fütyülte a közönség. Hofi három évtizeden át tüntető távol­­maradásával „büntette” Győrt, s a minap újfent megerősítette, amíg él, ne is várjuk. Kicsit óvodás módszer ez az örök harag. Annak ellenére is, hogy a város vezetője úrként viselkedett, amikor bocsánatot kért a művésztől. Volt ebben valami gesztusértékű dolog, hogy hagyjuk a fenébe a haragosdit, ne azt nézzük, kinek volt igaza és kinek nem, nézzünk a jövőbe, felejtsük a sérelmeket. Ahogy Győr vállalhatja a harminc évvel ezelőtti silány műsor­nak járó kifütyülést, úgy vállalhatja a most felkínált békejob­bot is. Hogy erre milyen válasz érkezett, az már nem a várostól függött, s nem is a várost minősíti. Hofi ettől persze még Hofi marad. A nép egy része továbbra is lábai előtt hever, mint ahogy Győrt sem rengeti meg alap­jaiban a művész folytatólagos bojkottja. Mi továbbra is He­gyeshalmon keresztül megyünk Bécsbe, a művész úr pedig nyugodtan induljon el Mátészalka felé. Ahogy harminc évig kibírtuk Hofi nélkül, úgy a következő harmincat is ki fogjuk bírni. Látva másfél órás soproni mű­sorát, az az érzésem, nagyon sokat nem vesztünk. Koleszár Tam­ás vezető újságíró :/­ 1 — Nem volt szép Ausztriától, hogy más partnert választott, hiszen a 2004-es sikertelen pályázat után talán lett volna esélyünk arra, hogy megkap­juk a rendezési jogot. Bár az ő szemszögükből nézve igazuk van, mert Svájc mégiscsak gazdagabb, tehetősebb állam, mint a mienk, így bizonyára a stadionokra is többet tudnak fordítani.­­ Mivel a foci egyáltalán nem érdekel, ebben a kér­désben nem tudok állást foglalni. Mindenesetre azt hiszem, hogy Magyaror­szágnak egyelőre nincsen meg a gazdasági háttere ah­hoz, hogy ilyen rangos ese­mény helyszínéül szolgál­jon. — Nem értek egyet az osztrá­kok döntésével, mert leg­utóbb a kézilabda-vb-t is kö­zösen tartottuk és ott sem volt semmi fennakadás. Vélemé­nyem szerint a futball EB-t is probléma nélkül meg tudtuk volna velük rendezni és a sportlétesítményeink az átala­kítások és felújítások után biz­tosan megfeleltek volna a kö­vetelményeknek - Várható volt, hogy a siker­telen pályázatunk után más rendezőpartnert választ a szomszédos állam. Magyaror­szág nincs olyan helyzetben, hogy EB-t rendezzen, sem stadionjaink állapota, sem fo­cink nem áll olyan szinten, hogy fogadni tudjuk a legjobb európai csapatokat. Úgy néz ki, a magyar futballra egyelőre nem vevő a világ.­­ Korai lenne még európai szintű versenyt rendezni Ma­gyarországon, szerintem leg­alább húsz évnek kell eltelnie ahhoz, hogy képesek legyünk erre a „mutatványra”. Fel kell nőnünk az európai nívóhoz mind futballtudásban, mind létesítmények szempontjából. A pénzt pedig sokkal fonto­sabb dolgokra kell fordítani, mint a foci. Megkérdeztük rábaközi olvasóinkat Miért mással rendezné a foci EB-t Ausztria? Milus Béla Kény Zsilinszki Gyula Rábapordány Nagy Zoltán Kóny Németh Tamás Csorna Horváth István Csorna Nem látott a nagyképűségtől Szeretnék hozzászólni a Hofi-sztorihoz, amivel a Kisalföld a na­pokban foglalkozott. Akkor, 1971-ben a Spartacus tinédzser eve­zőse voltam. A művészeket a Radon vártam, vártuk. Hofi művész úr, akit nagyon tiszteltem, autóval legördült a szigetre. Amint le­állította kocsiját, odamentem hozzá autogramos fényképet kérni. Nem szállt ki a kocsiból. Leeresztett ablakán mondta, nincs nála semmilyen fénykép. Nagyon mérges volt és ecsetelte, hogy milyen sérelem érte. Lemaradt a plakátról a neve. Hogy ez milyen sértő ránézve! De ő majd megmutatja! Már érkezésekor úgy döntött, hogy bosszúhadjáratot indít. És megmutatta... Minősíthetetlenül viselkedett a színpadon. Koós Jánossal együtt még fellépett, de a magánszámra már nem került sor, mert amikor szájára vette a kö­zönséget, az akkori város vezetőjét, többen fütyülni kezdtek. Erre sarkon fordult és levonult a színpadról. Valamivel később Korda György művész úr nagyon jól „lereagálta” azt az egy-két embert, aki fütyülni kezdett. Még ma is emlékszem mondataira: „Na-na! Öcsi! Én jól ismerem Győrt és kedves közönségét, Győrre nem ez a vi­selkedés a jellemző!” És lám, csend lett. Az est egyébként nagy port vert fel, az újságok sokat cikkeztek. Valami következménye lehetett is a dolognak, mert később több fellépésén a tévében mindig megemlítette, hogy van egy város Ma­gyarországon, ahol a párttitkár előre kérné a szövegét, ha fellép­ne... Nem kellett volna bocsánatot kérni tőle, elégtételt vett akkor. Az akkori vezetőségért pedig egyáltalán nem felelős a mai. És bár mindig szerettem a humorát a művész úrnak, be kell látni, hogy nem látott a nagyképűségtől, és elvárta, hogy mindenki a lába előtt heverjen. Név és cím és a szerkesztőségben Változások előtt a belváros Városunkban az elmúlt két évben elsősorban a peremkerületek­ben és a lakótelepeken történtek beruházások. Most örömmel mondhatom, hogy kétévi előkészítő munka után a belvárosban is lényeges változások lesznek, amik reményeim szerint megkönnyí­tik az itt lakók biztonságos közlekedését és városrészünket tovább szépítik. Régóta veszélyes és zsúfolt a Teleki utca-Pálffy utcai köz­lekedési tengely, nagy a személygépkocsi-forgalom és itt történik a legtöbb gyalogosbaleset, amit a statisztikai adatok is bizonyítanak. Márciusban kezdődik egy építkezés, ami a Teleki u.-Árpád út ke­reszteződésében gyalogos-járdaszigetek kiépítését, a Teleki u.-Baj­­csy-Zsilinszky útnál körforgalom létesítését, a Teleki u.-Pálffy u. kereszteződésében gyalogos-járdaszigetek kiépítését, a Pálffy u.-Újvilág u. kereszteződésében a biztonságos kanyarodás és gya­logosforgalom feltételeinek megteremtését jelenti. Az építés ideje alatt sok gondunk lesz, de utána biztonságosabbá válik a közleke­dés és valószínű, csökken az átmenő forgalom is. Régóta szív­ügyem a Széchenyi tér felújítása, amit megerősített a bencés gim­názium előtt kialakított kis tér sikere. Örömmel mondhatom, hogy kimozdultunk a holtpontról a Széchenyi tér ügyében. Ebben az évben elkezdődik a fásítás és a lámpatestek kicserélése. Remé­lem, a következő évben megtörténik a tér burkolatának felújítása is. Nem marad ki másik terünk, a Dunakapu tér sem, ahol egy­előre a „Vaskakas kút” felújítása történik meg az útkezelő szervezet és a Komszol kft. hathatós támogatásával. Meggyőződésem, hogy azok a beruházások, amelyekről röviden beszámoltam, komforto­sabb és szebb belvárost eredményeznek. Dr. Somogyi Tivadar önkormányzati képviselő, Belváros, II. számú választókerület 2001. március 1. csütörtök Muszáj nekünk pereskedni? 2000 decemberében a szigetközi falvakat járó Lipták ügyvéd úr jogos követelésekkel, valódi sérelmekkel találkozott. A december eleji Kisal­föld-cikk pedig tovább bátorította a lakosokat: minden falu elégedetlen, s úgy tűnik, ez a kormány is csak a szavazatok megszerzéséig tartotta fontosnak Szigetközt. Valójában nem történik semmi. A lipóti képviselő-testületben is kezdett eluralkodni a pesszimizmus: másfél éve indított rehabilitációs pályázatunk állítólag nyert, a Környe­zetvédelmi Minisztériummal meg is kötöttük a szerződést, a pénzt már régen kellett volna utalni, de az csak nem jelent meg számlánkon. Va­lóban, akkor nem tudtunk mást mondani az embereknek, mint azt, hogy meg kell próbálni... Aztán úgy, ahogy volt, el is felejtettük az egé­szet. Mostanra kezdenek beérni kétéves erőfeszítéseink, pályázataink nyertek, vagy nyerő állást mutatnak. A visszautalt pénzekből tényleges rehabilitációs munkák indultak meg. Ráadásul helyi vállalkozók végzik a munkát, ami duplán haszon: a pénz itt marad a faluban, ugyanakkor 800 óra társadalmi munkával a kapott 15 millióból 22 milliós beruhá­zást végzünk. Két második pályázatunk is befutó, melyekkel a falu kör­nyéke igazán vonzó lesz a turisták és a befektetők számára. Tehát rövid időn belül jelentősen csökken a környezeti kár, ugyanakkor új munka­helyek teremtődnek. Pedig még csak az elején tartunk, de az már most látszik, hogy meg­mozdult valami. A jó törvények, jó pályázatok útján jó helyre juttatott támogatás minden forintja 2-3 másikat vonz, mely soha nem látott perspektívát nyit falunknak. Éppen ezért ez úton is megköszönjük Lipták úrnak ill. az amerikai Magyar Környezetvédelmi Alapnak segítő szándékát, de az élet már túl­lépett az akkori problémákon. A jelen helyzetben nem pereskedni aka­runk, hanem élni a pályázati lehetőségekkel. Meg szeretnénk mutatni, hogy van más út is, mint az örökös szembenállás! (A pereskedés soha nem volt honos közösségünkben.) Dr. Bertalan István önkormányzati képviselő A pék válaszol Tisztelt Mező Sándor! Először is hadd köszönjem meg, február 21-én megjelent leveléből kiderült, hogy a lipóti kenyeret választotta. Mivel sok kereskedő panasszal fordult felém, hogyan lehetséges ilyen árkü­lönbség, szeretnék reagálni. Vállalkozásom két bolttal is rendelkezik, így gondolom, hogy kereskedői szempontból is tudok válaszolni. Köztu­dott, hogy a kereskedők lehetőségüktől függően a kenyérár-emelési idő­szakot egy héttel, illetve tíz nappal meg tudták hosszabbítani. Biztosra veszem, hogy ön a 130 forintos kenyeret olyan boltban vásárolta, ahol még áremelés előtti áron árulták. A következő vásárlása abban az üzlet­ben lehetett, ahol már emeltük az árakat. Minden kereskedő mindent megtesz, hogy a vevőket becsalja az üzletbe, és sokszor az alapvető élel­miszereket átlagnál alacsonyabb árréssel árulják. Valószínűnek tartom, hogy Önnél mind a két tényező közrejátszott. Tudni kell, hogy a pékek nem viszik vissza az üzletből az el nem fogyott kenyeret, és ezáltal a ke­reskedőknek nagyon sok esetben nem gazdaságos kenyeret árulni! Tóth Péter lipóti pék A KISALFÖLD KIADÓ Kft. üdülési célra kiadó, 10-30 fő befogadására alkalmas BALATON-PART NYARALÓT vagy APARTMANOKAT keres. A bérlet időtartama­­ 2001. június 1-jétől augusztus 31-ig. Helyszín­e közvetlenül a Balaton partján lévő településen. A jelentkezéseket „Nyaraló” jeligére a kiadó címére (9002 Győr, Pf. 28.) kérjük, szíveskedjenek megküldeni.

Next