Kisalföld, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-01 / 204. szám
4 Postabontás www.kisalfold.hu RS. Koloszár Tamás vezető újságíró Stadion a szatyorban Vannak dolgok, amelyek az életben összetartoznak. Ilyen a férfi meg a nő, a sörösüveg meg a sörnyitó, a gyufa meg a cigaretta, és sort a végtelenségig folytathatnánk, így magyarázták egykoron tanáraim egyszerű példákkal illusztrálva az újságíró-iskolában az interjú lényegét. Ez utóbbiban az interjúalany meg az újságíró tartozik össze, ha egyik hiányzik, nincs műfaj, nincs interjú, nincs cikk. Mostanában egyre gyakrabban nincs. Miközben a világ az átláthatóság és nyitottság irányába halad, van néhány terület, amely homlokegyenest ellenkezik a világtendenciákkal. Itt van például ez a győri stadioneladás ügye, amelyről az ember szeretne mindent megtudni, tisztán látni, összefüggéseket feltárni. Összegeket leírni, mendemondákat eloszlatni. Elvégre egy stadionvétel nem olyan, mint amikor az ember bemegy a szupermarketbe, és teleszórja a kocsit sajttal, kenyérrel, tejjel, banánnal meg a jó ég tudja, mivel. Stadiont ritkán szoktak eladni és ritkán szoktak venni. Érthető hát a nyilvánosság kíváncsisága, információéhsége, csillapíthatatlan vágya. Mennyiért, miért, ki, hogyan, mekkorát szakított vagy fog szakítani, egyáltalán fog-e szakítani, ki, miért, milyen szándékkal döntött úgy, hogy vesz egy stadiont? Sorjáznak a kérdések, szaporodnak a kérdőjelek, jönnek a telefonok, hogy kedves firkászok, ugyan már, miért nem teszitek fel azokat a kérdéseket a győri stadion új főtulajdonosának, amelyek a közvéleményt érdeklik? A türelmesebbje csak kérdez, a türelmetlenebbje számon kér, a még vehemensebb kedves olvasó pedig egyenes gyávának nevez bennünket, s elirányít bennünket arra az ötbetűs kis helyre, ahol egyébként normális körülmények között az ember egészen kiválóan érzi magát. Nem tudunk mást tenni, mint magyarázkodni, s mondjuk századszor is a tanmesét az összetartozásokról, illetve össze nem tartozásokról, az interjúról, hogy hiába van újságíró, ha nincs interjúalany. Kismagnó készenlétben, elemek kicserélve, új a kazetta is, a kérdések pedig a számítógépbe beírva. Rajtunk nem múlik. Pontosabban nem rajtunk múlik. mbzoba Vladár Gábor református teológiai dékán, Pápa Éri valamiért Elkezdődött a harmadik évezred első tanéve. Ezt nem csupán a gyermekekkel benépesülő utcák, zsúfolt autóbuszok, hanem az augusztus végén rendre kiürülő szülői pénztárcák is egyértelműen jelzik. De mielőtt bárki is sajnálni kezdené a szülőket vagy a fizetésük miatt (jogosan) panaszkodó pedagógusokat, hadd tegyem hozzá azonnal: a szülőket és a pedagógusokat nem sajnálni, hanem irigyelni kell. Feladatuk ugyanis az, hogy a világ legcsodálatosabb és legértékesebb kincsével, a gyermeki lélekkel és elmével foglalkozzanak hivatásszerűen. Hívő ember szemében a gyermek Isten ajándéka. Aki ennek tudatában vállalkozik a gyermekek nevelésére és oktatására, az a legszebb feladatra vállalkozik. Már az ókori görög bölcs (Szókratész) úgy határozta meg a fiatalok között végzett nevelőmunkáját, hogy jó bábaként életre segíti a bennük lévő gondolatokat. Valóban, biológiai igazság, ha egy újszülöttet néhány napra egy sötét kamrába zárnának, akkor egyszerűen megvakulna. Az agy látásért felelős része ugyanis nem kapna elég ingert és késztetést a látásra. De ugyanígy vagyunk a hallással és a beszéddel is. Ha agyunk nem kapja meg a külső világból a késztető ingereket, akkor a hallást vagy a beszédet lehetővé tevő idegsejtek is elsorvadnak. A pedagógus és az iskola feladata tulajdonképpen e külső, késztető inger megvalósítása. Ezáltal lehet a gyermek teremtésbeli képességeit felfedezni, kibontani, fejleszteni vagy akár tökélyre juttatni. Mindez természetesen nem megy a társadalom és a szülők segítsége nélkül. Ha ezt megértené társadalmunk, talán kevesebb lenne a kiégett pedagógus, a koravén gyermek és az iskolából kiábrándult szülő. Mindezen túl azonban tudomásul kell vennünk, hogy a manapság divatos „önmegvalósítás” nem lehet végcél. Abban csak önmagunkat éljük fel. Meg kell tanulnunk élni valami rajtunk kívüli célért vagy értékért. Nincs „értéksemleges” iskola és élet. Igazán boldog csak a nem önmagát kereső és önmagát megvalósítani akaró ember lehet. Meg kell tanulnunk élni valamiért vagy valakiért. Meg kell tanulnunk adni, és ennek egyetemi foka az önmagunk adása. Jézus ezt a földbe vetett és önmagát feláldozó mag példájával illusztrálta: „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” (János evangéliuma) — Hallottam arról, hogy semmi sem fogja tiltani, hogy munkahelyi kamerákat szereljenek fel, de bevallom, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Bár ma még kisvállalkozást vezetek, de ha valaha alkalmazottaim lesznek, s irodát működtetek, én biztosan nem szereltetek fel kamerát a falra. Nem értek egyet azzal az ötlettel, hogy a munkahelyeken kamerákkal figyeljék az alkalmazottakat. Úgy gondolom ugyanis, hogy a vezetőknek olyan munkatársakat kell felvenniük, akikben megbíznak, s ha ez nincs meg, akkor ne alkalmazzák őket. Ez még mindig humánusabb megoldás, mint a kamera. Az olyan munkahelyen, ahol sok pénz fordul meg az emberek keze alatt - szórakozóhelyeken vagy éttermekben -, én jogosnak tarom a kamerák felszerelését. Ahol azonban nincs pénz, ott már komolyan sérülhet a magánszféra védelme, így az ilyen munkahelyen már nem támogatom az ötletet. - Tudom, hogy sok kollégámat felháborította a hír, de bevallom, engem nem zavar az sem, ha személyesen látogatják az óráimat, s az sem jénene, ha mostantól kamera figyelné. Aki tudja, hogy jól dolgozik, annak nincs mitől tartania. - Annak ellenére, hogy nincs rossz tapasztalatom, mégis azt mondom, hogy igenis szereljenek fel kamerákat a munkahelyeken is. Annyi mindenki megfordulhat az irodában vagy a gyárban, hogy ma már kell ez a pluszvédelem. Megkérdeztük győri olvasóinkat Mit szól a munkahelyi kamerákhoz? Kovács Ferenc vállalkozó Boros Andrea vállalkozó Dr. Kollár Szabolcs ügyvédjelölt Zirig Emese Horváth Zoltánné pedagógus pénzügyi tanácsadó KISALFÖLD Címünk: 9002 Győr, Pf. 28, e-mail: szerkesztoseg@kisalfold.hu Szemetes az utca? Mosonmagyaróváron a Sallai u. 3. szám alatt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Városi Intézete (ÁNTSZ) és az Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás Kerületi és Városi Főállatorvosi Hivatala azonos épületben működik. Általánosságban mindkét szerv a tisztaság és az egészség felett hivatott őrködni. Ennek ellenére az épület melletti járdát fél méter szélességben bokáig érő szemét övezi. Az ott dolgozók falevelekből — márpedig az elég régen hullott —, üdítősdobozokból, cigarettacsikkből és sok másból álló halmokon naponta átlépkednek munkába jövet és menet. Kíváncsi vagyok arra, hogy a munkájukat is olyan igényességgel végzik-e, mint amennyi gondot fordítanak közvetlen környezetükre. A dolog pikantériája egyébként, hogy az utcaseprőket foglalkoztató Városüzemeltető és Fenntartó Kft. az épülettől 300 méterre, a Régi vámház téren található, sőt, ugyanezen társaság vezetője szintén a közelben, a hivataltól 150 méterre lakik. Úgy tűnik, a hivatalok dolgozói nemcsak járdát söpörni restek, hanem arra is, hogy telefonon, vagy netán személyesen erre felkérjék az erre hivatott Városüzemeltető Kft.-t. Ennek köszönhetően „gyönyörködnek” az arra járók az utcában egyébként egyedülinek mondható látványban. H. A., Mosonmagyaróvár A mosonmagyaróvári szerkesztőség munkatársai a fenti levél kézhezvétele után a helyszínen is tájékozódtak. Ottjártukkor mást tapasztaltak, mint a levélíró. (A szerk. megjegyzése ) mellette, ha tudtak bocsánatot kérni. Ő nem mulasztotta el meghallgatni mindkét felet. Kevés család van a faluban, akivel munkája során ne került volna kapcsolatba, belelátott az emberek legbelső magánéletébe, sorsok alakulásába , a gyerekeken keresztül. A mostani és valamikor tanítványok, valamint azok szülei nevében is szól köszönetünk. Kívánjuk, hogy a falunkban folytatott tevékenysége kényszerű befejeztével még sokáig munkálkodhasson jó egészségben a maga és családja örömére! Nyolc évvel ezelőtt neki jutott eszébe a gondolat: milyen szép és hasznos lenne ennek a kis közösségnek, ha ismét lenne „dalárda”, mint egykor. Kitartóan kereste a megfelelő kórusvezetőt, toborozta a tagságot. „... A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót. A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt.... A legjobbat add a világnak, amid csak van...” Név és cím a szerkesztőségben A klónozásról... Sokan gondolkodunk a klónozásról. Mikor az első állatot klónozták, szinte el sem hittük. Ugyanaz, semmi különbség. De meddig vezet ez az út? Embert klónozunk. Ugyanolyan lesz? Testben igen, de lélekben is? És ha elsőre nem sikerül? Mit hozunk létre: embert? Vagy emberutánzatot? Mi szükség erre? Erről sokan mást gondolnak. Sejteket, szerveket klónozni? Igen, ennek van értelme, életmentés. De egy egész embert? Netán a tökéletes embert? Katonát? Meddig mehetne ez így? A halottak feltámasztásáról is beszélnek. Például, ha valaki elveszti gyermekét, újra megszülheti. De csak testben lesz ugyanaz. A lélek teljesen más. Nem alakul ugyanúgy az élete, mint „először”. Sokáig előretekinthetünk így a klónozásban. De hová lesz a hit, a lélek bizalma? A klónozás csak akkor lehet hasznos, ha békés célokra használják fel. Bális Dávid, Kapuvár Búcsúztató helyett A szeptember az újrakezdés hónapja, tanév elején nem szokás búcsúztatni, nekünk most mégis ezt kell tennünk! Amikor júniusban elköszönt kis tanítványaitól, még nem gondoltuk, nem is gondolhattuk, hogy ez lesz az utolsó találkozásunk. Nem köszönhettük meg mindazt, amit itt felsorolni lehetetlen: életének, pályájának 25 évét nekünk ajándékozta. A legjobb tudása, tehetsége szerint szolgálta a falut férjével együtt. Igényessége bensőjéből fakadt. Az évek múlásával tanítványaiból is szülők váltak, akik gyerekeiken keresztül visszatértek a tanító nénihez. Ismerték szigorát, következetességét, igényességét, de mosolyát, kedvességét, simogató kezét, jó szívét is megtapasztalhatták. Az a fajta pedagógus volt, aki ma egyre népszerűtlenebb: meg akarta tanítani a gyerekeket a tananyagon kívül egymás megbecsülésére, a tisztességre, viselkedéskultúrára, az udvariasságra. „Az érted haragszom, nem ellened” elvét követte. Ha vétettek, az igazi megbocsátani tudás felszabadultságát is megérezhették 2001. szeptember 1., szombat Megemlékezés Győr-Szigetben Augusztus 16-ához kapcsolódik Győr-Sziget védőszentjének, Szent Rókusnak ünnepe, amelyről a településrész lakói méltó módon emlékeztek. Elsőként az Akác téren Balogh József, Győr város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Medgyasszay László, a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Nagy elismeréssel szólt a győr-szigetiek kezdeményező szerepéről, hagyományőrző összetartásáról. Megtisztelte a rendezvényt Szabady János helytörténeti kutató és Szabó József a Rákóczi Szövetség országos elnökségének tagja, továbbá számos egyházi és civil szervezet képviselője is. Kreicz Nikolett, a Prohászka Ottokár Katolikus Ált. Iskola és Gimnázium diákjának ünnepi szavalatát követően a római katolikus, református és evangélikus lelkészek méltatták a kereszt fontosságát életünkben, majd Rotkó Géza prelátus és Ferling György győr-szigeti plébános megszentelte. Lackner Pál evangélikus igazgató-lelkész és Bittner Ferenc református lelkész megáldotta az újonnan felállított emlékkeresztet. A Szent Rókus-napi ünnepség második részére a győr-szigeti plébániatemplomban került sor püspöki szentmise keretében. Dr. Pápai Lajos megyés püspök homíliájában megemlékezett az orvosok és pestises betegek védőszentjéről. A püspök atya beszédében Szent Rókus jelenkori követőire tért ki, példákkal alátámasztva kiemelte Kalkuttai Teréz anya világszerte elismert karitatív munkáját. A szentmisét követően dr. Pápai Lajos megszentelte a szigeti templom kertjében felújított korpuszt, majd ünnepélyesen megáldotta és átadta a híveknek a szigeti plébánián kialakított hitoktató termet, melyhez a szigeti hívők igen jelentős adományán túl a városrész önkormányzati képviselőjének kezdeményezésére Győr város közgyűlése az „egyházak támogatása” keretből is hozzájárult. Dr. Schmidt Péter önkormányzati képviselő Mit szól hozzá? Kedves olvasónk! Ha véleménye van egy témáról, legyen az helyi vagy nemzetközi, és szeretné megosztani másokkal, írjon a Kisalföldnek. Annak érdekében, hogy minél több vélemény nyilvánosságot kaphasson, az írásokat szerkesztett formában publikáljuk. Kérjük, ne felejtse el, hogy a levélnek tartalmaznia kell az ön nevét és teljes címét, bár névtelenségét kérésére garantáljuk Próbálja olyan rövidre fogni mondandóját, amennyire csak tudja, és kérjük, hogy a közösség érdekében vesse papírra gondolatait. Írását levélben, faxon és e-mailen is elküldheti kiadónkba.