Kisalföld, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-01 / 204. szám

4 Postabontás www.kisalfold.hu R­S. Koloszár Tamás vezető újságíró Stadion a szatyorban Vannak dolgok, amelyek az életben összetartoznak. Ilyen a férfi meg a nő, a sörösüveg meg a sörnyitó, a gyufa meg a cigaretta, és sort a végtelenségig folytathatnánk, így magyarázták egykoron ta­náraim egyszerű példákkal illusztrálva az újságíró-iskolában az in­terjú lényegét. Ez utóbbiban az interjúalany meg az újságíró tarto­zik össze, ha egyik hiányzik, nincs műfaj, nincs interjú, nincs cikk. Mostanában egyre gyakrabban nincs. Miközben a világ az át­láthatóság és nyitottság irányába halad, van néhány terület, amely homlokegyenest ellenkezik a világtendenciákkal. Itt van például ez a győri stadioneladás ügye, amelyről az em­ber szeretne mindent megtudni, tisztán látni, összefüggéseket feltárni. Összegeket leírni, mendemondákat eloszlatni. Elvégre egy stadionvétel nem olyan, mint amikor az ember bemegy a szupermarketbe, és teleszórja a kocsit sajttal, kenyérrel, tejjel, ba­nánnal meg a jó ég tudja, mivel. Stadiont ritkán szoktak eladni és ritkán szoktak venni. Érthető hát a nyilvánosság kíváncsisága, információéhsége, csil­lapíthatatlan vágya. Mennyiért, miért, ki, hogyan, mekkorát szakí­tott vagy fog szakítani, egyáltalán fog-e szakítani, ki, miért, milyen szándékkal döntött úgy, hogy vesz egy stadiont? Sorjáznak a kérdések, szaporodnak a kérdőjelek, jönnek a te­lefonok, hogy kedves firkászok, ugyan már, miért nem teszitek fel azokat a kérdéseket a győri stadion új főtulajdonosának, amelyek a közvéleményt érdeklik? A türelmesebbje csak kérdez, a türelmet­­lenebbje számon kér, a még vehemensebb kedves olvasó pedig egyenes gyávának nevez bennünket, s elirányít bennünket arra az ötbetűs kis helyre, ahol egyébként normális körülmények között az ember egészen kiválóan érzi magát. Nem tudunk mást tenni, mint magyarázkodni, s mondjuk századszor is a tanmesét az összetartozásokról, illetve össze nem tartozásokról, az interjúról, hogy hiába van újságíró, ha nincs interjúalany. Kismagnó készenlétben, elemek kicserélve, új a kazetta is, a kérdések pedig a számítógépbe beírva. Rajtunk nem múlik. Pon­tosabban nem rajtunk múlik. mbzob­a Vladár Gábor református teológiai dékán, Pápa Ér­i valamiért Elkezdődött a harmadik évezred első tanéve. Ezt nem csupán a gyermekekkel benépesülő utcák, zsúfolt autóbuszok, hanem az augusztus végén rendre kiürülő szülői pénztárcák is egyértelműen jelzik. De mielőtt bárki is sajnálni kezdené a szülőket vagy a fi­zetésük miatt (jogosan) panaszkodó pedagógusokat, hadd tegyem hozzá azonnal: a szülőket és a pedagógusokat nem sajnálni, ha­nem irigyelni kell. Feladatuk ugyanis az, hogy a világ legcsodála­tosabb és legértékesebb kincsével, a gyermeki lélekkel és elmével foglalkozzanak hivatásszerűen. Hívő ember szemében a gyermek Isten ajándéka. Aki ennek tudatában vállalkozik a gyermekek ne­velésére és oktatására, az a legszebb feladatra vállalkozik. Már az ókori görög bölcs (Szókratész) úgy határozta meg a fiatalok között végzett nevelőmunkáját, hogy jó bábaként életre segíti a bennük lévő gondolatokat. Valóban, biológiai igazság, ha egy újszülöttet néhány napra egy sötét kamrába zárnának, akkor egyszerűen megvakulna. Az agy látásért felelős része ugyanis nem kapna elég ingert és késztetést a látásra. De ugyanígy vagyunk a hallással és a beszéddel is. Ha agyunk nem kapja meg a külső világból a késztető ingereket, akkor a hallást vagy a beszédet le­hetővé tevő idegsejtek is elsorvadnak. A pedagógus és az iskola feladata tulajdonképpen e külső, késztető inger megvalósítása. Ezáltal lehet a gyermek teremtésbeli képességeit felfedezni, ki­bontani, fejleszteni vagy akár tökélyre juttatni. Mindez termé­szetesen nem megy a társadalom és a szülők segítsége nélkül. Ha ezt megértené társadalmunk, talán kevesebb lenne a kiégett pe­dagógus, a koravén gyermek és az iskolából kiábrándult szülő. Mindezen túl azonban tudomásul kell vennünk, hogy a manap­ság divatos „önmegvalósítás” nem lehet végcél. Abban csak önma­gunkat éljük fel. Meg kell tanulnunk élni valami rajtunk kívüli cé­lért vagy értékért. Nincs „értéksemleges” iskola és élet. Igazán bol­dog csak a nem önmagát kereső és önmagát megvalósítani akaró ember lehet. Meg kell tanulnunk élni valamiért vagy valakiért. Meg kell tanulnunk adni, és ennek egyetemi foka az önmagunk adása. Jézus ezt a földbe vetett és önmagát feláldozó mag példájával illuszt­rálta: „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga ma­rad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” (János evangéliuma) — Hallottam arról, hogy semmi sem fogja tiltani, hogy munkahelyi kamerá­kat szereljenek fel, de beval­lom, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Bár ma még kisvállalkozást vezetek, de ha valaha alkalmazottaim lesznek, s irodát működte­tek, én biztosan nem szerel­tetek fel kamerát a falra.­­ Nem értek egyet azzal az ötlettel, hogy a munkahelye­ken kamerákkal figyeljék az alkalmazottakat. Úgy gondo­lom ugyanis, hogy a vezetők­nek olyan munkatársakat kell felvenniük, akikben megbíz­nak, s ha ez nincs meg, akkor ne alkalmazzák őket. Ez még mindig humánusabb megol­dás, mint a kamera.­­ Az olyan munkahelyen, ahol sok pénz fordul meg az emberek keze alatt - szórako­zóhelyeken vagy éttermek­ben -, én jogosnak tarom a kamerák felszerelését. Ahol azonban nincs pénz, ott már komolyan sérülhet a magán­szféra védelme, így az ilyen munkahelyen már nem tá­mogatom az ötletet. - Tudom, hogy sok kollégá­mat felháborította a hír, de bevallom, engem nem zavar az sem, ha személyesen láto­gatják az óráimat, s az sem jénene, ha mostantól ka­mera figyelné. Aki tudja, hogy jól dolgozik, annak nincs mitől tartania. - Annak ellenére, hogy nincs rossz tapasztalatom, mégis azt mondom, hogy igenis szereljenek fel kame­rákat a munkahelyeken is. Annyi mindenki megfor­dulhat az irodában vagy a gyárban, hogy ma már kell ez a pluszvédelem. Megkérdeztük győri olvasóinkat Mit szól a munkahelyi kamerákhoz? Kovács Ferenc vállalkozó Boros Andrea vállalkozó Dr. Kollár Szabolcs ügyvédjelölt Zirig Emese Horváth Zoltánné pedagógus pénzügyi tanácsadó KISALFÖLD Címünk: 9002 Győr, Pf. 28, e-mail: szerkesztoseg@kisalfold.hu Szemetes az utca? Mosonmagyaróváron a Sallai u. 3. szám alatt az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Városi Intézete (ÁNTSZ) és az Ál­lat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás Kerületi és Városi Főállatorvosi Hivatala azonos épületben működik. Általánosságban mindkét szerv a tisztaság és az egészség felett hi­vatott őrködni. Ennek ellenére az épület melletti járdát fél méter szélességben bokáig érő szemét övezi. Az ott dolgozók falevelekből — márpedig az elég régen hullott —, üdítősdobozokból, cigarettacsikk­ből és sok másból álló halmokon naponta átlépkednek munkába jö­vet és menet. Kíváncsi vagyok arra, hogy a munkájukat is olyan igé­nyességgel végzik-e, mint amennyi gondot fordítanak közvetlen környezetükre. A dolog pikantériája egyébként, hogy az utcaseprőket foglalkoztató Városüzemeltető és Fenntartó Kft. az épülettől 300 méterre, a Régi vámház téren található, sőt, ugyanezen társaság vezetője szintén a kö­zelben, a hivataltól 150 méterre lakik. Úgy tűnik, a hivatalok dolgozói nemcsak járdát söpörni restek, hanem arra is, hogy telefonon, vagy ne­tán személyesen erre felkérjék az erre hivatott Városüzemeltető Kft.-t. Ennek köszönhetően „gyönyörködnek” az arra járók az utcában egyébként egyedülinek mondható látványban. H. A., Mosonmagyaróvár A mosonmagyaróvári szerkesztőség munkatársai a fenti levél kéz­hezvétele után a helyszínen is tájékozódtak. Ottjártukkor mást ta­pasztaltak, mint a levélíró. (A szerk. megjegyzése ) mellette, ha tudtak bocsánatot kérni. Ő nem mulasztotta el meg­hallgatni mindkét felet. Kevés család van a faluban, akivel munkája során ne került volna kapcsolatba, belelátott az emberek legbelső magánéletébe, sorsok alakulásába , a gyerekeken keresztül. A mos­tani és valamikor tanítványok, valamint azok szülei nevében is szól köszönetünk. Kívánjuk, hogy a falunkban folytatott tevékenysége kényszerű befejeztével még sokáig munkálkodhasson jó egészségben a maga és családja örömére! Nyolc évvel ezelőtt neki jutott eszébe a gondolat: milyen szép és hasznos lenne ennek a kis közösségnek, ha ismét lenne „dalárda”, mint egykor. Kitartóan kereste a megfelelő kórusvezetőt, toborozta a tagságot. „... A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót. A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt.... A legjobbat add a világnak, amid csak van...” Név és cím a szerkesztőségben A klónozásról... Sokan gondolkodunk a klónozásról. Mikor az első állatot klónoz­ták, szinte el sem hittük. Ugyanaz, semmi különbség. De meddig ve­zet ez az út? Embert klónozunk. Ugyanolyan lesz? Testben igen, de lélekben is? És ha elsőre nem sikerül? Mit hozunk létre: embert? Vagy emberutánzatot? Mi szükség erre? Erről sokan mást gondolnak. Sej­teket, szerveket klónozni? Igen, ennek van értelme, életmentés. De egy egész embert? Netán a tökéletes embert? Katonát? Meddig me­hetne ez így? A halottak feltámasztásáról is beszélnek. Például, ha va­laki elveszti gyermekét, újra megszülheti. De csak testben lesz ugyan­az. A lélek teljesen más. Nem alakul ugyanúgy az élete, mint „elő­ször”. Sokáig előretekinthetünk így a klónozásban. De hová lesz a hit, a lélek bizalma? A klónozás csak akkor lehet hasznos, ha békés cé­lokra használják fel. Bális Dávid, Kapuvár Búcsúztató helyett A szeptember az újrakezdés hónapja, tanév elején nem szokás bú­csúztatni, nekünk most mégis ezt kell tennünk! Amikor júniusban elköszönt kis tanítványaitól, még nem gondoltuk, nem is gondol­hattuk, hogy ez lesz az utolsó találkozásunk. Nem köszönhettük meg mindazt, amit itt felsorolni lehetetlen: életének, pályájának 25 évét nekünk ajándékozta. A legjobb tudása, tehetsége szerint szol­gálta a falut férjével együtt. Igényessége bensőjéből fakadt. Az évek múlásával tanítványaiból is szülők váltak, akik gyerekeiken keresztül visszatértek a tanító nénihez. Ismerték szigorát, következetességét, igényességét, de mosolyát, kedvességét, simogató kezét, jó szívét is megtapasztalhatták. Az a fajta pedagógus volt, aki ma egyre népsze­rűtlenebb: meg akarta tanítani a gyerekeket a tananyagon kívül egy­más megbecsülésére, a tisztességre, viselkedéskultúrára, az udvarias­ságra. „Az érted haragszom, nem ellened” elvét követte. Ha vétet­tek, az igazi megbocsátani tudás felszabadultságát is megérezhették 2001. szeptember 1., szombat Megemlékezés Győr-Szigetben Augusztus 16-ához kapcsolódik Győr-Sziget védőszentjének, Szent Rókusnak ünnepe, amelyről a településrész lakói méltó mó­don emlékeztek. Elsőként az Akác téren Balogh József, Győr város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Medgyasszay László, a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő mon­dott ünnepi beszédet. Nagy elismeréssel szólt a győr-szigetiek kez­deményező szerepéről, hagyományőrző összetartásáról. Megtisztelte a rendezvényt Szabady János helytörténeti kutató és Szabó József a Rákóczi Szövetség országos elnökségének tagja, továbbá számos egyházi és civil szervezet képviselője is. Kreicz Nikolett, a Prohászka Ottokár Katolikus Ált. Iskola és Gimnázium diákjának ünnepi sza­valatát követően a római katolikus, református és evangélikus lel­készek méltatták a kereszt fontosságát életünkben, majd Rotkó Géza prelátus és Ferling György győr-szigeti plébános megszentelte. Lack­­ner Pál evangélikus igazgató-lelkész és Bittner Ferenc református lel­kész megáldotta az újonnan felállított emlékkeresztet. A Szent Ró­­kus-napi ünnepség második részére a győr-szigeti plébániatemp­lomban került sor püspöki szentmise keretében. Dr. Pápai Lajos megyés püspök homíliájában megemlékezett az orvosok és pestises betegek védőszentjéről. A püspök atya beszédében Szent Rókus je­lenkori követőire tért ki, példákkal alátámasztva kiemelte Kalkuttai Teréz anya világszerte elismert karitatív munkáját. A szentmisét kö­vetően dr. Pápai Lajos megszentelte a szigeti templom kertjében fel­újított korpuszt, majd ünnepélyesen megáldotta és átadta a hívek­nek a szigeti plébánián kialakított hitoktató termet, melyhez a szi­geti hívők igen jelentős adományán túl a városrész önkormányzati képviselőjének kezdeményezésére Győr város közgyűlése az „egyhá­zak támogatása” keretből is hozzájárult. Dr. Schmidt Péter önkormányzati képviselő Mit szól hozzá? Kedves olvasónk! Ha véleménye van egy témáról, legyen az helyi vagy nemzetközi, és szeretné megosztani másokkal, írjon a Kisalföldnek. Annak érdekében, hogy minél több vélemény nyilvánosságot kaphasson, az írásokat szerkesztett formában publikáljuk. Kér­jük, ne felejtse el, hogy a levélnek tartalmaznia kell az ön nevét és teljes címét, bár névtelenségét kérésére garantáljuk Próbálja olyan rövidre fogni mondandóját, amennyire csak tudja, és kér­jük, hogy a közösség érdekében vesse papírra gondolatait. Írá­sát levélben, faxon és e-mailen is elküldheti kiadónkba.

Next