Kisalföld, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-02 / 204. szám

4 Postabontás www.kisalfold.hu állás m? in üi. m lg | W* :'T, :*#■ :-;á » Aktnaptár Meztelen képeinek bevételével is segíteni próbál három né­met nő, akiket a nemrégiben levonult árhullám kiöntött, mint jó gazda az ürgét lyukából. A „fraulájnok” nem tétováztak a károkat látva, ledobták át­ázott gönceiket, már azt a keveset, ami maradt nekik az Elba elborító áradása után, és odaálltak a fotós lencséje elé. Az rá­juk közelített, kettyintett hármat és kész. A képek hamarosan láthatóak lesznek egy naptárban. Akt naptárban. Aki megve­szi, megnézheti. Németország olyan példákat mutat fel mostanában ne­künk, melyeket bízvást lehet követni. Ezek közül a legutóbbi ez a fajta segítő szándék. Pedig a nyilvánosság ördöge veszélyes lehet a német nőkre. Most viszont Belzebub belezúg, ha meg­látja pőrén a nőket, az árvízi megmentőket. Nem vagyok egy megszállott szexmániás, de a meztelensé­get ugyancsak szeretem. Ezért eljátszottam azzal a gondolattal, mi történne nálunk, ha mindazok aktnaptárba tömörülné­nek, akik segíteni akarnak, akartak - legalábbis - deklarált szándékaik szerint az árvízkárosultaknak, a nemzetnek, a hon­nak et cetera, stb., miegymás. Az év tizenkét hónapjából legalább hetet elfoglalnának a szebbnél szebb politikusok. Például gatya nélkül, egy sima gu­micsizmában Orbán Viktor a Tisza gátján. Diplomatatáská­ban, James Bond-aranyórában Medgyessy Péter a Dunaka­nyarban. (És a többi nulla nullás.) Mádl Ferenc fogszabályo­zóban a fürdőszobájában. Kövér László vontatókötéllel a nya­kán a pápai nagy folyónál, ahol hajóvonták találkozása tilos! Kovács László felfújható karúszóban a belga óceánparton, Bo­ros Imre, Áder János pedig... Rajtuk nem lenne kiegészítő. Ők úgy szépek, ahogy vannak. A politikusok után jöhetnének a segélyszervezetek képvise­lői, az egyházak jelesei, önkéntesek és bennfentesek. Vállalko­zók és homoktöltők. És kész! Ezzel aztán be is telne a naptár. Szegény magyar árvízkárosult nőknek egy csöpp hely sem ma­radna. De gyanítom, mégis nagyon sokan megvennék a nap­tárat, mivel régóta egy ország kíváncsi arra, mi is a meztelen igazság. Jabian György főszerkesztő-helyettes publicista SzöG „A kígyóbővülés rejtélyei" Márton a kígyóbűvölést tanulmányozta egy kis zsebkönyv­ből. Először nem is értette a címet, azt olvasta: A kígyóbő­vülés rejtélyei. De miért bővül a kígyó? Vagy miért nem írják azt, hogy a kígyó növekedése? Amikor fölcsapta a könyvet és meglátta az első ábrát, még mindig nem esett le neki, úgy van az tehát, hogy ha fújja valaki neki a zenét, akkor a kígyó te­kereg, bővül, növekszik, így keletkeznek az óriáskígyók. Pesztonka az ajtó forgópántjait zsírozta, mert már úgy nyi­korogtak, hogy nem lehetett a lakásban megmaradni. Tavaly margarinnal kente be őket, de a margarin inkább az ember belső szerveinek kenésére való, a vas az magába szippantja a margarint, gondolta Pesztonka minden egyes nyikkanásnál. Hosszú távon a gépzsír az igazi, ám ezúttal, közép-hosszú tá­von megtette a pecsenyezsír is, amely abból a pecsenyekacsá­ból származott, amit még Józsi bácsi kopasztott órákon át. Most viszont nem kopasztott semmit, annál inkább a hor­gászfelszereléssel kínlódott. Letette maga elé a botot és nézte. Letette maga elé az orsót és nézte. Mit lehetne tenni, hogy azok a dög nagy harcsák ne húzzák keresztül csónakostul a nádason megint? És hogy lehetőleg csak a nagy harcsák szip­pantsák föl a csalit, mert a kicsiktől herótja van. Nagy csali kell, nagyon nagy csali, de nem hal, mert az összevissza úsz­kál, gubancol, és valójában nem jó érzés hallal horgászni, mert halat rakni a horogra azért, hogy majd hal legyen a hor­gon, hát ez kicsit önámítás. Mi zökkenthette ki Józsi bácsit? Hát csakis egyedül a gyomra. Megérezte a finom pecsenyekacsa zsírjának illatát. Fölkapta a fejét, és máris más színben látta a világot, igaz, még csak érezte, hogy megvan a megoldás, de biztos volt benne, hogy itt most fontosabb a megvan, mint a megoldás. De nem telt bele öt másodperc, minden a helyére billent, és már látta is Józsi bácsi a Pesztonka kezében lévő ajtót, amint a csónak falára köti vízellenállás-fogónak a harcsa ellen, és látta, amint Márton tökszárat fújva egyre nagyobbra bővüli gilisztáit... Podmaniczky Szilárd - Minden évben itt vagyunk a Terményáldáson, mi hoztuk el a tombola fődíját. Azt hi­szem, az érdeklődők száma évről évre emelkedik egy ki­csit, de soha nem voltak keve­sen. Az emberek a népzenét is szívesen hallgatják, és a nép­tánc nekem különösen szív­ügyem, mióta az unokámat látom fellépni. - Kislányunk fellép a néptán­cosokkal, elsősorban ezért jöt­tünk, de valószínűleg egyéb­ként is megnéztük volna eze­ket a csodálatos világköltemé­nyeket. Engem elsősorban az örökzöldek érdekelnek és úgy veszem észre, hogy sokan itt, a Széchenyi téren kapnak ked­vet, hogy kicsit zöldebbé te­gyék az otthonukat. - Tíz éve, amióta felelevení­tették ezt a hagyományt, min­den Terményáldásra eljövök. Körülnézek, elcsábulok, sok száz forintért gyönyörű gyü­mölcsöt vagy frissen sült ke­nyeret veszek. Bolondulok a természetért, órákat töltök a virágok, örökzöldek között és még praktikus tanácsokat is kérek a kertészektől. - Főleg a kultúrműsorra va­gyunk kíváncsiak, itt lakunk a közelben, már otthonról hal­lottuk, hogyan ropják a tánco­sok. A kicsi hároméves, élvezi az eseményeket, a táncosok színes ruhái teljesen levették a lábáról, csak nézi őket elragad­tatva. Mindjárt körbenézünk, kíváncsi vagyok, mit szól az eg­zotikus növényekhez. — Minden percemet itt töl­töm a Széchenyi téren szom­bat régel óta. Nem tudok be­telni az ünnep hangulatával. Egészen egyedülálló: a régi épületek közé behozták a ter­mészetet, ennek varázsa van. Nem harsány ünnep, a szelíd­ségről, a virágok szeretetéről szól és gyermeknek, felnőtt­nek gyönyörű élményt nyújt Megkérdeztük olvasóinkat Miért volt kíváncsi a Terményáldásra? Rádli István falugazdász Tóth György tanár Baranyai Ibolya színművész Dr. Králik Lászlóné ápolónő Horváth Ferenc művelődésszervező KISALFÖLD Trianon, fél áron A rendszerváltást követően a benyújtott önéletrajzok igen fon­tos mondata volt: „Soha, semmilyen pártnak tagja nem voltam.” Mintha olyan sok lett volna. Nekem is így kellett volna kezdenem, nehogy valaki meggyanúsíthasson, hogy a szélsőjobboldali, netán irredenta párt tagjaként pártfeladatként kaptam a levélírást. Nem. Saját felháborodásom ragadtatott véleményem papírra vetésére. Valószínű, eléggé megoszlik a társadalmi vélemény a globalizá­cióról. Van, aki előnyeit élvezi, van, aki már az anarchizmus határait súroló tömegtüntetésen „fejti ki” ellenvéleményét, követ dobálva, kirakatokat bezúzva. Nem tartozom egyik táborhoz sem. Tudomá­sul vettem, ilyen a világ. Hatására tőke áramlott az országba, mun­kahelyeket teremtett, ugyanakkor piacot vett, munkalehetőségtől fosztott meg embereket. Na de nem is ide akartam kilyukadni. A napjainkban is ható gazdasági folyamatok eredményeként több multinacionális üzlethálózat vetette meg lábát a Kárpát-medencé­ben. Gazdasági erőfölényük lehetővé teszi, hogy szórólapokon hir­detett hatalmas méretű árleszállítással, akciókkal „verjék kenterbe” a magyar kiskereskedőt. Ezen még csak magamban háborognék, de amit az egyik kéretlen szórólapon láttam, teljesen felháborított. „Trianon” márkájú étkészletet kínálnak fél áron, itt, Magyarorszá­gon. Ezt már velem sem lehet megetetni. Az „átkosban” sem hang­zott túl jól e francia név, de napjainkban sem szalonképes, annak ellenére, hogy a józan ész azt diktálja: megbékélve más népekkel, egyetértésben, egymást segítve kell élnünk e vidéken. Tisztelt Világpolgárok! Kérem, legalább e kis országban jobban le­gyenek tekintettel nemzeti érzéseinkre. Kevesebb konfliktussal, egy­másra jobban odafigyelve talán békésen megférünk itt, Európában. Tóth Kálmán, Győr Eredményesen, gyorsan Hétfőn hajnali négy óra körül kopogtatnak az ajtónkon. Álmosan kérdezem, ki az? „A rendőrség” - jött a válasz. „Hajnalban ellopták a motorját a tárolóból - mondta udvariasan a rendőr -, de valószínűleg elfogtuk a tolvajokat és velünk kellene jönni azonosítani a robogót.” A tolvajok hárman már az URH-s autóban voltak. A motoron már hajnalban túladtak, de szerencsére a gyors és ha­tékony rendőri intézkedésnek köszönhetően megkerült. Ezt én, a majdnem károsult csak megköszönni tudom az akcióban részt vevő rendőröknek. Velem szemben udvariasak, az elkövetőkkel szemben gyorsak, határozottak, és ami a lényeg, eredményesek voltak. Még egyszer is köszönöm. Vági Zsolt, Győr A Széchenyi István Egyetem és Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal tervpályázati felhívása a) A kiíró megnevezése: A Széchenyi István Egyetem és Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal. b) A tervpályázat tárgya, célja és jellege: A Széchenyi István Egyetem Intézményi Beruházási Tervében megfogal­mazott beruházási program célkitűzései szerint az „Új oktatási épület és könyvtár" építészeti megfogalmazása és a továbbtervezés felelős építésztervezőjének kiválasztása. A tervpályázat nyilvános versenypályázat.­­ c) A tervpályázaton való részvétel feltételei: A településrendezési és építészeti tervpályázatok részletes szabályairól szóló, módosított 16/1998. (VI. 3.) KTM-rendelet 10. §-a és a kiírás előírásai szerint. d) A tervpályázati kiírás beszerzésének helye, költsége: A tervpályázati kiírás a Győr M. J. Város Polgármesteri Hivatal Város­­építési Iroda titkárságán, Győr, Városház tér I. II. em. 58. címen vehető át munkaidőben, a kiírás (áfás) árának - 25.000 Ft - befizetését igazoló csekk ellenében 2002. szeptember 5-től (számlaszám: 11737007- 15466004 „SZE pályázat"megjelöléssel). A pályázat benyújtásának tervezett (postára adás) határideje: 2002. december 16., 24 óra. 2002. szeptember 2., hétfő A bölcs boldog mindenütt Berzsenyi Dániel barátjához írott szavai ma is üzenet számunkra. Nagy szükségünk van a bölcsességre. Ritkán használjuk ma ezt a fogalmat, és még ritkábban élünk vele. Nem nagyon figyelünk arra, amit a másik mond, s arra sem, hogy viselkedésünk milyen hatást vált ki. Gépiesen, automatikusan reagálunk dolgokra, sokszor ki vagyunk szolgáltatva má­sok elvárásainak, tetszésének. Negatív érzéseink miatt pedig irreálisan lát­juk a valóságot, másokat hibáztatunk, mások megváltozását követeljük. Pedig ha békét akarunk, a változást magunkban kell keresni. A helyzetek ugyanis adottak, de az abban való viselkedés szabad. Anthony de Mello írta: „Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban! Köny­­nyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.” Tehát a nagyobb tudatosság, a bölcsebb gondolkodás válasz lehet a szenvedésre, a nehézségekre. Ki a bölcs? Aki felismeri határait, vigyáz minden szavára és tudatában van annak, ha hatni akar másokra, akkor meg kell találni a közös hangot, aki tud elnéző és hálás is lenni. Bölcs az, aki mielőtt nekifog a világot megváltoztatni, háromszor megkerüli a saját házát. Bölcs az, aki mértéktartással él, Horatius szerint: ,A boldogok középúton járnak.” Ezt megerősíti Berzsenyi Dániel is: „Nem a világi jókat megtagadni, de józan ésszel velük élni tudni. A böl­csesség titka és jele.” Ezeket a bölcsességeket pedig hogyan lehet elérni? Úgy, ha az „én” helyébe a jóindulat, a szeretet lép, mert a jóság szelíddé, jó modorúvá tesz. Grácián szavaival élve ez nagyrészt rajtunk múlik, mi­vel „erényeink egy részét az Ég adja, másikat az iparkodásunk”. Ebben az iparkodásban szeretnénk segíteni annak a távoli kultúrának a segítségé­vel, amelynek több évezredes bölcsessége a ma embere számára is hasz­nos lehet. A kínai bölcseletről tart előadást Őri Sándor sinológus egye­temi előadó szeptember 4-én 17 órai kezdettel a Győri Városi Könyvtár klubjában, ahol biztosan el fog hangzani Meng-Ce filozófus egy jó ta­nácsa: „Mielőtt szólnál, vizsgáld meg magadban: igaz-e, fontos-e és jó­indulattal akarsz-e szólni.” Horváth Ferenc művelődésszervező, Győr PÁLYÁZAT! A Győr-Moson-Sopron Megyei­­ Közoktatási Közalapítvány ismételten tájékoztatja az oktatási intézményeket, hogy 2002. évre újabb pályázati lehetőségeket kínál: • SZAKMAI, KULTURÁLIS ÉS TANULMÁNYI VERSENYEK TÁMOGATÁSÁRA • PEDAGÓGIAI ALKOTÓMŰHELYEK SZÁMÁRA • A GYERMEK- ÉS DIÁKÉTKEZTETÉSBEN RÉSZTVEVŐ INTÉZMÉNYEKNEK A HACCP RENDSZER DOKUMENTÁCIÓJA KIDOLGOZÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA. Érdeklődni lehet a 96/519-375, 96/519-376-os telefonszámokon. A pályázati kiírások és adatlapok a www.gymsmo.hu és a www.mpigyor.sulinet.hu oldalakon olvashatók és letölthetők.

Next