Kisalföld, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-01 / 50. szám

4 Haza és nagyvilág www.kisalfold.hu állás . Érdekes A miniszterelnök a civil szféra, az értelmiség véleményét várja a 2007 és 2013 közötti időszakra szóló nemzeti fejlesztési tervhez. Merthogy szerinte Magyarországot úgy kell megújítani, hogy a változások a benne élő emberek érdekeit szolgálják. (Mert most még nem így van? - ezt már én kérdezem.) A szocialisták a fiatalok véleményére is számítanak, ezt célozza nemrég indított internetes társasjátékuk. (Amit nem sikerült még megnyitnom, de sebaj.) Nem titkoltan azt szeretnék, ha minél több fiatal aktivizálódna s bekapcsolódna a játékba, s rövid idő után azon kapná magát, hogy tehetségét a szocialisták soraiban akarja kamatoztatni, az ország hasznára kizárólag. Az SZDSZ, amely hamarosan Magyar Liberális Párt lesz nevé­ben is, kérdésekkel bombázza az érdeklődő honpolgárt interneten és óriásplakátokon. Értékelik, elemzik a kapott válaszokat. Kíván­csiak az emberek véleményére, no mi van abban? Meg persze arra, hány potenciális liberális szavazó él Magyarországon. A kormánypártok és a miniszterelnök teszi mindezt a konzul­táció évében. Ezt a billogot aggatta legalábbis az esztendőre Or­bán Viktor, a Fidesz - MPSZ s egyben az ellenzék vezére leg­utóbbi ország-világ értékelő beszédében, híveinek legnagyobb gyönyörűségére. Ennek jegyében megkezdődtek a lakossági fó­rumsorozatok szerte széles e hazában, és nem kell sok idő, ga­rantálom, lesznek itt faluparlamentek is. Nincs mese, a politikusok is rájöttek, hogy az emberek nélkül nem megy. Legalább a választások előtti évben úgy kell tenni, mintha kíváncsiak lennének a szavazók véleményére. Az a baj, hogy az elmúlt tizenöt évben nagyon elrontották renoméjukat. Olyan sok hülyeségről vitatkoztak feleslegesen presztízsből, hogy nehéz most elhinni a jót. Ha a reformok a koncepciótlanság, a vál­toztatáshoz szükséges bátorság hiánya miatt maradtak el eddig, még rosszabb a helyzet. Milyen sokáig lesajnáltuk Szlovákiát! Azt kellett észrevennünk, hogy egyszerre lépünk be velük az EU-ba, a meciari évek dacára. Mert a szomszédban képesek voltak csinálni valami fontosat. Nemcsak álmodni mertek nagyot, hanem tenni is. Adóreformju­kat például irigykedve méregetjük, s azon tanakodunk, meg kéne próbálni azt kicsiben. Tenni kéne már valamit az ország dolgaival! Hogy ehhez megkér­dezik az embereket, számomra nem más, mint képmutatás. Mit tet­tek eddig nagyjaink, ha maguk nem tudják, hol szorít a cipő, mitől fáj az emberek feje és mivel lehet gyógyítani ezeket a nyavalyákat? De hogy ne értse félre senki: nem az a bajom, hogy most kíván­csiak az urak, hanem hogy eddig hiába mondta bárki a magáét, sen­kit nem érdekelt. somodi.geza@kisalfold.hu Veres András: „Szervezett támadás az egyház ellen” Tagadhatatlanul elindult egy szervezett támadás az egyházak, de különösen a katolikus egyház ellen - mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára hétfőn este Budapesten. - Annak ellenére igaz ez­, hogy Hiller István, az MSZP elnöke, ko­rábbi kulturális miniszter azt mondta a történelmi egyházak ve­zetőinek tavaly novemberben, hogy a szocialista párt nem egy­házellenes, és amíg ő az elnöke, ad­dig nem is lesz az — közölte Veres András egy előadásában a Páz­mány Péter Katolikus Egyetemen. A püspök az állam és az egyház kapcsolatát illetően szólt arról: a miniszterelnök előlépett egy „na­gyon őszinte” ötlettel; az ügynök­­törvényt módosítani kell, és min­denkire ki kell terjeszteni, így az egyháziakra is. Veres András rámu­tatott arra, hogy az egyházi szemé­lyeket fokozott módon igyekeztek megkörnyékezni, velük szemben lelki és akár fizikai kínzásokat is bevetettek. Ebben a zaklatásban egyesek rendkívül hősies módon ellen tudtak állni, „mások szemé­lyében a beszervezők megtalálták azt a gyenge pontot, ahol zsarolni tudták őket s végül rá tudták venni őket az együttműködésre” - közöl­te, hozzátéve: „még köztük is so­kan voltak olyanok, akik soha nem adtak jelentést, vagy ha mégis, ak­kor semmire sem használható in­formációkat adtak csupán”. A püs­pök megjegyezte: jó néhányan kö­zülük még a pártállam idején ön­ként leleplezték magukat, kérve paptársaikat, hogy jelenlétükben ne beszéljenek bizalmas vagy poli­tikai témákról, mert nekik jelente­niük kell. „De akik nem is fedték fel magukat, paptársaik azokról is legtöbbször sejtették, hogy beépí­tett személyek, így velük szemben bizalmatlanok voltak” - közölte. Veres András kijelentette: nem tudja elfogadni azt a szándékot, hogy az egyházi beszervezettek nevét fel kell fedni, „nem a bűn miatt, a bűn az elítélendő". Mint mondta, azért nem tud egyetérteni a feltárás szükségessé­gével, mert már nem ismerhető meg teljes körűen az ügynökök listája, s azokra nézve, akik ezt a kegyetlen rendszert létrehozták, fenntartották, ez semmiféle kö­vetkezménnyel nem járna; azok viszont, akik akkor áldozatai let­tek tevékenységüknek, ma újra ál­dozatokká válnának. Előadása után a püspök el­mondta: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) napirendre tűzi a hét végén nyil­vánosságra került „ügynöklista” kérdését keddi ülésén. (mti) Vállalták: Az al-Kaida iraki csoportja tette Véres merénylet Hillában Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki főnöke, Zarkávi csoportja vállalta a felelősséget az iraki Hillában elkövetett hétfői öngyilkos merényletért, amelyben száztizenöt ember vesztette életét, száznegyvennyolc pedig megsebesült. Ugyancsak tegnap szent hábo­rúra szólított fel Irakban a „keresz­tesek és ügynökeik” ellen Abu Muszab az-Zarkávi egyik helyet­tese a világhálón. Abu Abderrah­­mán al-Iraki üzenetében a szent háború állhatatos folytatását kérte a hit harcosaitól (a mudzsáhidok­­tól) és azt, hogy ne adják meg ma­gukat. A dokumentumban a ter­rorista vezető közölte, hogy meg­ölnek minden zsidót, keresztest és ügynökeiket. Hozzátette, hogy a mudzsáhidok már eddig is több száz amerikaival, valamint az ide­geneknek behódolt nemzeti gár­distával és rendőrrel végeztek. Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője tavaly decemberben ne­vezte ki a jordániai Abu Muszab az-Zarkávit a terrorhálózat iraki „emírjének”. Zarkávi csoportja az elmúlt hónapokban számos me­rénylet elkövetését és külföldi, va­lamint iraki túszok kivégzését, el­sősorban lefejezését vállalta magá­ra. Zarkávi fejére 25 millió dollá­ros vérdíjat tűzött ki az Egyesült Államok. (mti) (MTI/AP/MAHMÚD TAVIL) LIBANON: Bejelentette kormánya lemondását tegnap Omar Karami Szíria-barát libanoni miniszterelnök. A lemondást a köztársasági elnök elfogadta. A szabadban hangszórókon közvetített bejelentést üdvrivalgással és zászlólengetéssel fogadta több mint 25 ezer ellenzéki tüntető a bejrúti törvényhozás épületének közelében lévő Mártírok terén. Itthon KISALFÖLD Gyurcsány: a kormány határidőre fizet Február végén az igénylések 75 százalékát teljesítette a kormány, március végére ez a szám 90 száza­lék lesz, és az április végi, törvényes határidő lejártáig eléri majd a 96 százalékos szintet — mondta az ag­rártámogatások kifizetésével kap­csolatban Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök tegnap. A kormányfő úgy látja, pontatlanul becsülték meg, hogy mennyi idő és erőfeszítés szükséges a több mint 200 ezer igénylés feldolgozásához, illetve, hogy mennyi lesz a hibás kérelem. Négyből egy - tette hozzá. Pluszban az EU-s mérleg A Pénzügyminisztérium által elkészített mérleg szerint Magyar­­ország 76,5 milliárd forinttal töb­bet kapott az EU-tól 2004-ben, mint amennyit befizetett - mond­ta hétfői sajtótájékoztatóján László Boglár kormányszóvivő. A kor­mány 2005-ben 325 milliárd fo­rint uniós forrás felhasználásával számol, amihez 210 milliárd forint nemzeti hozzájárulás társul a költ­ségvetési törvény értelmében. Javuló népességi adatok Kedvezőbben alakultak az úgy­nevezett népmozgalmi adatok 2004-ben, mint az előző évben, mert nőtt az élve születések száma és csökkent a halálozások száma; tavaly év végén a népesség lélekszá­­ma 10 millió,96 ezer volt — mond­ta tegnap Gárdos Éva, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosz­tályvezetője. (mti) 2005. március 1., kedd MM ■■ Iff ■ill Külföld Bugár nem fogadja el Gyurcsány módszerét Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a pozso­nyi Új Szó hétfői számában Ma­gyarország és a határon túli magya­rok kapcsolatáról nyilatkozva elfo­gadhatatlannak nevezte a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc módszerét. Bugár a budapesti nemzetpolitikáról szólva megerősí­tette: pártja a magyar kormánytól már megkapta az ezzel kapcsolatos jogszabályok tervezetét. Gyógyul a pápa Komplikációmentes a műtét utáni gyógyulási időszak a pápá­nál, a gégemetszés után megkezdte a rehabilitációs gyakorlatokat — közölte a Vatikánban Joaquin Na­­varro-Valls szóvivő. A hivatalos va­tikáni bejelentés szerint az orvos szakértők segítségével végzett gya­korlatok a beszédkészség visszaté­rését segítik elő a pápánál, aki rendszeresen maga étkezik, több órát tölt naponta karosszékében. Karol Wojtyla általános állapota és biológiai paraméterei jók az orvo­sokat idéző szóvivői közlés szerint. Izraeli bizonyítás Nagyszabású diplomáciai of­­fenzívát indított az izraeli kabinet Szíria és a Palesztin Hatóság ellen, válaszul a péntek esti tel-avivi ön­gyilkos robbantásra, amelynek öt izraeli halálos áldozata van. Izrael bizonyítékokat szándékozik be­mutatni arra, hogy damaszkuszi bázisú terroristák vettek részt a merényletben. (mti) Az Ön Pioneer képviselőik: Marcali Miklós: 30 932-6241 régi jóbarátok a Pioneer kukoricahibridek házatájáról A Pioneer fajtáinak sikere a világszínvonalú kutatói bázis mellett sok ezer magyar termelő, AGRÁRMÉRNÖK ÉS GAZDASÁGI MENEDZSER KÖZÖS SIKERE. Ha igen korai kukoricát kell termelnie. Önnek ez a hibrid a gazdaságos, mert ebben együtt van a legalacso­nyabb betakarításkori víztartalom az éréscsoport csúcstermésével. Az éréscsoport nagyágyúja. Ma is az egyik legnagyobb területen ter­melt hibrid Magyarországon. Mára éréscsoportjának meghatározó hibridjévé vált. Alkalmazkodóképes­sége átlag feletti. Rekordtermésre kö­zepes vagy jó termőhelyi adottságok mellett képes. PR37M81 2004-ben a legnagyobb területen vetett kukoricahibrid. Aszályos években termésével különösen kiemelkedik versenytársai ered­ményei közül. A magyar köztermesztésben a legjobb aszály­tűrő, egyben zöldszáron érő Pioneer kukori­cahibrid. Alkalmaz­óképessége legendás, a stresszes, gyenge, vagy közepes termőhelyi viszonyok között nincs legyőzője. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a február 28-i kenószámok: 4, 6, 14, 20, 21, 25, 27, 28, 32, 33, 46, 48, 51, 55, 68, 69, 70, 71, 79, 80.6

Next