Kisalföld, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-01 / 152. szám

Péntek, 2005. július 1. Több mint százmillió 38 településnek Több mint százmillió forint sorsáról döntött tegnap a megyei területfejlesztési tanács. 38 település kapott fejlesztésre, illetve a május 18-i felhőszakadás miatti károk helyreállítására pénzt. Idén utoljára osztott pénzt tegnapi győri ülésén a megyei te­rületfejlesztési tanács. Egy hó­nappal ezelőtt a területi kiegyen­lítést szolgáló alap, most a céljel­legű decentralizált (céde) elő­irányzat, valamint az előre nem látható károk helyreállítására szolgáló vis maior keret merült ki. Előbbire így már nem is lehet pályázni, utóbbira igen, de a ké­relmeket a testület a Belügymi­nisztériumhoz továbbítja. A második féléves céde­keretbő­l 34 önkormányzat 96 millió 43 ezer forintot kért és 94 millió 520 ezret meg is kapott. A támogatás­sal 176 millió forintnyi fejlesztés valósulhat meg. A legtöbben (Babót, Bogyosz­­ló, Csorna, Fertőszentmiklós, Gyóró, Győrsövényház, Kajár­­péc, Mórichida, Rábapordány, Rábcakapi, Szilsárkány) a polgár­­mesteri hivatal felújítását-átalakí­­tását végezhetik el, de jó néhány ravatalozó rekonstrukcióra (Dé­­nesfán, Dörben, Győrladamé­­ron, Győrújfalun, Himodon, Kópházán, Rétalapon) is sor ke­rülhet ősszel. A legnagyobb ösz­­szeget, 5-5 millió forintot Győr­­újbarátnak (a faluház és művelő­dési otthon belső berendezésére), illetve Győrújfalunak, Kajárpéc­­nek és Kópházának ítélték oda. A tanács tagjai jóváhagyták azt is, hogy a május 18-i felhő­­szakadás által az utakban és a csapadékvíz-elvezető rendsze­rekben keletkezett károk helyre­­állítását Bakonypéterd, Écs, Gyomoré, Győrújbarát, Pan­nonhalma, Ravazd, Sokorópát­­ka és Táp esetében összesen 19 millió 235 ezer forinttal segítik. H. G. A nyertes önkormányzatok és a nyert összegek listája a Kisalföld Online-on (www.kisalfold.hu) tekinthető meg. FOTÓ: H BARANYAI EDINA Vargáné Gombás Katalin győrsövényházi hivatalsegéd ősszel már a felújított községházára járhat dolgozni. KISALFÖLD Ellenőrzés: Ahol nincs vízforgató, ott kéthetente vízkontroll ELLENŐRZÉS: Horváth József vízmintát vesz Győrben, kollégái megyeszerte ugyanezt teszik. Strandok: túl az első vizsgán Győr, Sopron, Lipót, Mosonmagyaróvár, Csorna és Kapuvár strandjai átmentek az első vizsgán, a nyártól szigorított vízminőség-vizsgálatokon eddig valamennyi megyei közfürdő megfelelt. Az ÁNTSZ egyedül Petőházán a pancsoló vizét találta minimális mértékben kifogásolhatónak. A hír nem új keletű: nyártól kormányren­delet szabályozza a vízminőség-vizsgálatokat a közfürdőkben, legalábbis azokban, ahol nincs vízforgató berendezés a medencékben. Ha az ellenőrzéskor a bakteriológiai érték magasabb a megengedettnél, soron kívül újabb vizsgála­tot kell végeztetni, a fürdő látogatóinak szá­mát pedig a felére csökkenteni. Három egy­mást követő kifogásolt vízminőség esetén a fürdő üzemeltetését be kell szüntetni. A für­dők nem örülnek az újabb „macerának”, de a vizsgálatokat el kell végezniük. A győri strand rendben A győri strandfürdőben - amely a vakáció kezdetével nyitott — a múlt szerdán végezték el az első vízminőség-vizsgálatot a két érintett me­dencében úgy, hogy azokat már a nagyközönség is használta. A bakteriológiai értékek rendben voltak, az első igazi vizsgán tehát átment a strand. A munkát végző szakember elmondta: a vízminőség-vizsgálatok különösebb anyagi ter­het nem jelentenek (a laboratóriumi munkát azért természetesen ki kell fizetni), de a kétheti rendszerességet az élet nem indokolná. Lipót, Mosonmagyaróvár Fazekas László, a lipóti fürdő vezetője el­mondta: az ÁNTSZ-szel kötön szerződésük alapján a fürdő költségére a tisztiorvosi szolgálat kéthetente végez üzemeltetői ellenőrzést náluk is. Emellett előre be nem jelenten hatósági el­lenőrzésekre is számítanak (ez igaz a győri strandra is, ahol az ÁNTSZ jelezte: hatósági vizsgálatot is tart valamikor a nyáron). Lipóton egyébként a két gyógymedence kivételével az úszó-, az élmény- és a gyermekmedence is ren­delkezik vízforgató berendezéssel. A mosonma­gyaróvári termálfürdőben ezzel szemben még nincs vízforgató a medencékben. Petőházán apró gond - A Lövér fürdő nyitott medencéjének víz­minőségét többször elemeztük - tájékoztatott dr. Amberger Erzsébet, az ÁNTSZ soproni vá­rosi tiszt főorvosa. - Az eredmény minden esetben megfelelő volt. Petőházán a pancsoló vizét találtuk legutóbb minimális mértékben bakteriálisan kifogásolhatónak. A fürdőüze­meltető köteles az adott medencében felére csökkenteni az üzemelési időt. Kapuvár, Csorna A kapuvári strandfürdőt üzemeltető cég ügy­vezetője, Csőrés Balázs elmondta, az ÁNTSZ a hónap elején már vizsgálta a fürdőt, a jó ered­ményt hozó jegyzőkönyvet a központi épület­ben függesztették ki. A strandon lévő medencék nagy része rendelkezik vízforgató berendezéssel, legutóbb a pancsolót szerelték fel ötmilliós pá­­lyázati pénzből. A termálvizet viszont Kapuvá­ron és Csornán sem forgatják, mert csökkenne a gyógyászati hatása. A hideg vizes medencék mellen viszont már a nyitástól működik a víz­forgató Csornán. S. A.-G. M.-T. A. FOTÓ: H BARANYAI EDINA Életmentők: Ketten próbálták víz felett tartani a kisfiút Társát segítette, amikor eltűnt Folytatás az 1. oldalról. Azóta kiderült, hogy a két fiatal - egy harmadik társukkal együtt - feljebb, a híd közelében gumimatraccal szállt vízre és a sodrással úsztak a strand felé. A harmadik fiú alig húsz méter megtétele után kijött a vízből, a másik kettő azonban továbbment. A kisebbik, mivel nem tudott úszni, a mat­racon feküdt, ám nem sokkal később leesett vagy leszállt róla. A nagyobb fiú jó úszó volt, ám vízi mentésben járatlan, mégis minden erejével próbálta a víz felett tartani társát, aki közben segítségért kiabált. Erre lett figyelmes az egyik vízparti házban lakó Fördő­s Tamás. - Nem sokkal korábban feljebb még lát­tam a három srácot vízre szállni. Mivel kez­dett az ég beborulni, kimentem, hogy a motorom betoljam a tető alá. Ekkor hallottam, hogy a Duna felől valaki se­gítségért kiabál. A szavait nem nagyon lehetett érteni, mert vélhetően már nagyon kifáradt és levegőt is alig kapott. Gondolkodás nélkül, azonnal odafutot­tam és beugrottam a folyóba. Miklós már a víz alatt volt, ám minden erejével próbálta a kisfiút a felszínen tartani, aki közben a vál­­laiba kapaszkodott. A matrac körülbelül húsz méterre volt tő­lük. Ahogy odaúsztam, nyakamba vettem a fiút és elindultam a part felé. Ekkor úgy lát­tam, hogy Miklós még feljön levegőt venni, ám ezután elmerült. Időközben az egyik kö­zeli háznál dolgozó munkások is meglátták a történteket és ők is a vízbe ugrottak, ám Mi­kit sajnos már nem találták — idézte fel För­­dős Tamás a tragikus perceket. A fiú azóta is döbbenten áll a történtek előtt, hiszen Miklós jó barátja volt. Mint mondja, már óvodáskoruk óta jóban vannak, szabadidejüket sokszor töltötték együtt, s a Mosoni-Dunára is gyakran jártak ki fürödni. A mosonmagyaróvári tűzoltók tegnap reggel ismét megkezdték az eltűnt fiú kere­sését. Újra átfésülték a baleset környékén és a folyás irányába több kilométer hosszan a medret, ám lapzártánkig nem jártak siker­rel. Grósz József alezredes, városi parancs­nok elmondta: felvették a kapcsolatot a víz­ügyi igazgatósággal, hogy csökkentsék a Mosoni-Duna betáplálásánál a vízmennyi­séget. Ennek köszönhetően várhatóan ma reggelre apad némileg a vízszínt, így száraz­ra kerülnek a bedőlt faágak. Az apadással egyidejűleg a tűzoltók folyamatosan figye­lik majd a Mosoni-Dunát, hátha így rá­akadnak a fiúra. Bár a tragédia a kijelölt fürdőhelyen kívül történt, az ott szolgálatban lévő strandőr is azonnal a fiú segítségére indult, és a közeli vendéglátóegység alkalmazottjai is segítettek a kutatásban. Szombath Tibor, a strand üze­meltetője a Kisalföldnek elmondta: az üze­meltetési szabályzat betartásával működtetik a fürdőhelyet, így nyitvatartási idő alatt — déltől este hat óráig — strandőr is figyeli a fürdőzőket. Az ÁNTSZ tegnapi átfogó vizs­gálata is mindent rendben talált a halászi Mosoni-Duna-strandon. Méhes A. Mentés: megfontoltan! Dr. Takács János vízimentő-oktató a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a ful­doklót rendkívül óvatosan kell megkö­zelíteni, mert ilyenkor minden, a keze ügyébe akadó tárgyba próbál megka­paszkodni, és könnyen a segítségére sietőt is bajba sodorhatja. Ha sikerült megközelíteni, figyelni kell arra, hogy a légútjai a vízfelszín felett legyenek. Leg­jobb, ha hanyatt fektetve, a fejét kicsit hátrahajtva húzzuk ki a vízből. Sok esetben azonban nem elég csak partra húzni a bajbajutottat, előfordul, hogy újra is kell éleszteni. Ehhez alapfo­kú elsősegélynyújtó tanfolyamnál na­gyobb felkészültségre van szükség. Ezért minden esetben rögtön hívjunk segítsé­get - mentőket, vízi mentőket — a ful­doklóhoz. www.kisapold.hu Aktuális 3 RAKTÁRAK KIADÓK GYŐRBEN, az ipari park közvetlen közelében 500-1 200 m2 között. Ugyanitt mélyhűtésű tárolóterek bérelhetők őrzéssel, vagyonbiztosítással,­­ logisztikai szolgáltatással.­­ Érdeklődni a 96/550-395-ös telefonszámon az ügyvezetőnél lehet. Wir sind ein Grossunternehmen im Bereich Produktion, Vertrieb, Service und Kundendienst der Baumaschienen, derzeit mit mehr als 20.000 Mitarbeitern und 60 Gesellschaften auf allen Kontinenten. Wir suchen für unsere ungarischen Niederlassung in Győr neue Mitarbeiter/in, die gerne in einem jungen Team arbeiten. Wir suchen eine R ezeptionistin/ S ekretärin. Wir erwarten: • Gute Deutschkenntnisse in Schrift und Wort • Erfahrung in der Bürotätigkeit • PC-Kenntnisse (Excel, Word). Wir freuen uns über Ihre Bewerbung: LIEBHERR-ÉPÍTŐIPARI GÉPEK MAGYARORSZÁG KFT., 9027 Győr, Szentiváni út 10. »Tel.: 96/514-950

Next