Kisalföld, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-01 / 230. szám

4 Haza és nagyvilág www.kisalfold.hu KISALFÖLD Szexrabszolgák Szexrabszolgaságra kényszerített, zömmel kelet-európai lányokat mentett ki a birminghami rendőr­ség egy „masszázsszalonból”. A nő­ket Nagy-Britanniába érkezésük után megtévesztő munkaajánlatok­kal csalták a bordélyba, ahol elvet­ték okmányaikat. A magát szauna­ként és masszázsszalonként hirdető ház hátsó kertjében elektromos árammal töltött kerítés zárta el a menekülés útját. Az épületben a rendőrök egy leszírészelt csövű pus­kát és baseballütőket találtak. (mti) á­ás Csudás Endre újságíró : „Új Európa” A burgenlandi választásokon egyes politikusok kijátszották a „magyar” kártyát. Mintha a tartományi munkanélküliség a magyar vendégmunkások miatt lenne magas. Végre a magyar munkás is felemelkedhet a „lengyel vízveze­ték-szerelő” rangjára, aki miatt, mint tudjuk, a franciák elutasítot­ták az Európai Unió alkotmányát. (Ami egyébként istentelen egy alkotmány volt, tehát megérdemelte sorsát.) Ez ügyben szóra érdemes a keletnémet munkás is, aki miatt az ot­tani politika látszik a feje tetejére állni: sokan szociáldemokrata-ke­reszténydemokrata koalícióért drukkolnak. Mintha bizony összebé­­kíthető lenne a tűz a vízzel. Hogy a szintén német Hegelt ne is em­lítsük, aki ugye a dialektikát föltalálta, miszerint a világ haladásának rugója az ellentétek egysége és harca. Kelet-Németország azonban nemcsak a németek nagy dilemmá­ja, hanem az Európai Unió orvosi lova is egyben. A nyugati oldal értetlenül szemléli, hogy bár már több ezer milliárd márkát (eurót) beleöltek a felvirágoztatásába, a keleti munkás mégsem lelkes. Nem csoda, helyenként a 40 százalékot is eléri a munkanélküliség. Ennyit ért a nyugati fél vállalkozóinak szinte számolatlanul döntött pénz. A keletieknek ugyanis „semmi pénzért” oda nem adták volna... A nyu­gatiak tele zsebbel természetesnek tartották, hogy a keletiek nem ér­tenek lakóhelyük felvirágoztatásához. A keleti munkás pedig, aki a Nyugattól vállalkozókészsége, alkotóereje kibontakoztatásának lehe­tőségét várta, megtapasztalhatta a magyar himnuszban oly csodála­tosan leírt érzést: „szertenézett, s nem lelé honát a hazában”. Ezt még egész Európa is megtapasztalhatja. A tőke most éhesen a Távol-Keletre vetette magát, ahonnan a szabadpiaci intézkedések következtében lefölözések nélkül döntheti a rabszolgamunkával megtermeltetett árut Európába. Európa ugyanis sutba dobta régi közös piaci elveit. Ez az Európa már nem a Közös Piac Európája. Ez a piac hiába bővült a keleti államokkal. Lefölözés nincs, védő­vámok nincsenek, a maastrichti követelmények miatt a költségve­tésből sem lehet több pénzt kicsiholni, Európa gazdasága gyengél­kedik, a politikusok pedig egymásra mutogatnak. No meg a kol­dusszegény keleti melósra. Pedig a hiba nem az egyes államokban van, hanem az „Új Európában”. Amit még nem szavazott meg senki. ecsudai@kisaltold.hu Nyugdíjkorrekció nyolc lépésben Öt évre szóló, nyolc lépésből álló nyugdíjkorrekciós program kezdődik jövő januárban: mintegy 2,6 millió nyugdíjas évi nyugdíja átlagosan 51 ezer forinttal nő - jelentette be a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc elmondta: a program öt év alatt több mint 130 milliárd forint több­let-nyugdíjemelést jelent. A vál­toztatásokat ismertető kor­mányfő kiemelte, hogy az Idős­ügyi Tanács egyhangú támoga­tással hagyta jóvá a programot. A tervezett változtatások között szerepel, hogy 2006-ban és 2007-ben tíz-tíz százalékkal eme­lik a saját jogú nyugdíjjal nem rendelkező özvegyek nyugdíját. A jelenlegi 36 ezer forintos özvegyi nyugdíj így 43 ezer 200 forintra emelkedik. A rokkantsági nyug­díjemelés mértéke 8­0 százalé­kos lesz, 1991-ig visszamenőleg. Az eddig legrosszabbul járó nyugdíjasok - akik 1992 és 1995 között mentek nyugdíjba - kap­ják a legnagyobb arányú nyugdíj­­emelést, kétszer négy százalékosat. Kiemelt nyugdíjemelést kapnak azok az édesanyák, akik 1988 előtt mentek nyugdíjba, és járan­dóságuk megállapításakor koráb­ban nem vették figyelembe a gyermekük születése után otthon töltött éveket. „Ezért az 1988 előtt nyugdíjba mentek körében a nők esetében öt-, a férfiaknál há­romszázalékos nyugdíjemelés tör­ténik” - közölte a miniszterelnök. Kitért arra is, hogy akik 27 (nők) vagy 29 évnél többet dolgoztak, ott többletévenként további fél százalékkal emelik a nyugdíjat, egy tízszázalékos határig. A nyolclépcsős nyugdíjkorrek­ció 2006-ban az özvegyi nyugdíj emelésével kezdődik, 2007-ben következik az özvegyi nyugdíjak újabb emelkedése, valamint az 1987 decemberéig nyugdíjba mentek nyugdíjemelése. A prog­ram utolsó lépése 2010-ben az 1991-től megállapított rokkant­sági nyugdíjak emelése. Harrach Péter, a Fidesz-frak­­ció szociális kabinetjének veze­tője szerint Gyurcsány a nyug­díjasok helyzetével visszaélve folytatja ígéretkampányát. Az ellenzéki párt közleménye sze­rint a miniszterelnök az elmúlt időszakban mindenkinek min­dent megígért, és „az ez alapján összeállított költségvetés való­színűleg csak az álmodozás ka­tegóriájába lesz sorolható”. Mint írja, a kormány eddig ér­demben semmit sem tett a nyugdíjasokért, ehelyett jelen­tős, az idős embereket fokozot­tan sújtó közüzemi és gyógy­szeráremeléseket hajtott végre. (mti) Változó felvételi rendszer Az idén és jövőre húsz pont jár majd a nyelvvizsgáért, és 2008-tól csök­ken a nyelvtudásért járó pluszpontok számra tízre - közölte Magyar Bálint a felvételi kormányrendelet változásait ismertetve. A miniszter azzal indo­kolta, hogy a korábbi változattal szemben mégsem 15 pont jár majd a nyelvvizsgákért, hogy kétéves felkészülési időt szeretnének biztosítani. Már tavasszal el kellett dönteniük a diákoknak, milyen tárgyból kívánnak emelt szintű érettségit tenni, s miből vesznek részt speciális képzésekben. Többletpont jár a Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Kon­ferenciája versenyein elért helyezésekért 2006-tól. A felvételhez szükséges minimális pontszám 78 pont, amelybe beszámítható a pályázó emelt szintű érettségiért kapott többletpontja, míg a felsőfokú szakképzésben 72 pont lesz a bekerülési minimum, így kettes érettségivel még költségtérí­téses képzésre sem lehet bekerülni - mondta Magyar Bálint. Az oktatási tárca tervei szerint 2006 szeptemberétől a hallgatói tan­könyv- és jegyzettámogatási normatíva 11.650 forintra nő, ebből a sporttámogatás 1200 forint lesz - közölte a szakminiszter. Mintegy 560 millió forint, diákonként 2800 forint áll majd rendelkezésre elektroni­kus tartalomfejlesztésre, tananyagvásárlásra - mondta Magyar Bálint. Az oktatási tárca fontosnak tartja, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatókra ne lehessen különböző jogcímeken anyagi terheket rakni - hangoztatta a miniszter a szegedi esettel kapcso­lat. Három hallgató még tavasszal fordult az oktatási jogok biztosához, azt sérelmezték, hogy bár államilag finanszírozott képzésre járnak, mégis félévente 80 ezer forintot kellett fizetniük a Havas Henrik nevéhez köt­hető Média Menedzser Oktató Kft. számlájára. (mti) ÁLDOZATOK: Irakiak nézik az autós öngyilkos merényletek sorozatában elhunytak letakart holttesteit az iraki Baladban. Csütörtök este szinte egyidejűleg robbant fel három pokolgép az iraki fővárostól 80 kilométernyire északra fekvő, túlnyomórészt síiták lakta városban. A halálos áldozatok száma tegnapra elérte 99-et és több mint százhúszan megsebesültek. A nagyvilág hírei Visegrádiak az unióról Az Európai Uniónak szüksége van a változásra, s a négy visegrádi or­szágnak közösen, egymást támogatva arra kell törekednie, hogy leküzd­jék a jelenlegi korlátozásokat, és az unió egyenjogú tagjaivá váljanak — állapították meg a visegrádi országok köztársasági elnökei a dél-lengyel­országi Wislában pénteken tartott találkozójukon. Tűzvész Los Angelesben Tegnap estig képtelenek voltak megfékezni a kivezényelt tűzoltók a Los Angeles elővárosait és környékét sújtó, idei első erdőtüzeket, s mint­egy félezer embernek kellett elhagynia otthonát az egyre közeledő lán­gok miatt. A rohamosan terjedő tűz számos luxusvillát fenyeget. (mti) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a szeptember 30-i kenószámok: 6, 7, 12, 14,17, 21, 24, 26, 29, 33, 34, 39,46, 54, 60, 62, 63, 64, 67, 69. Beterjesztett költségvetés A tegnap beterjesztett 2006. évi költségvetési törvénytervezet a költségvetés kiadási főösszegét 7309,0955 milliárd forintban, bevételi főösszegét 5775,7922 milliárd, hiányát 1533,3033 milliárd forintban határozza meg. A kormány 2006-ban az idei évre előirányzottnál kisebb össze­get szán az állami működési funk­ciók finanszírozására, csökkennek a védelmi kiadások és kevesebbe kerül az államadósság-kezelés, mi­közben a jóléti és gazdasági funk­ciókhoz kapcsolódó kiadások emelkednek — derül ki az állam­­háztartás pénzforgalmi szemlélet­ben készült konszolidált funkcio­nális mérlegéből,­­ amit a parla­menthez a 2006. évi költségvetési törvénytervezet részeként nyújtott be a kormány. Az Országgyűlés honlapján ol­vasható általános indoklás mellék­lete szerint a gazdaságpolitika fő célja a modernizáció, a felzárkózás mind a gazdasági teljesítményeket, mind a foglalkoztatás szintjét, mind pedig az emberek életkörül­ményeit tekintve. E cél csak az EU-átlagnál gyorsabb növekedési ütem fenntartásával, ugyanakkor egyensúlyőrző fejlődési pályán ha­ladva érhető el. Ezért a magyar kormány 2003-tól alkalmazott és Magyarország 2004. évi konver­genciaprogramjában kifejtett kö­zéptávú gazdaságpolitikája növe­kedésorientált, rövid és középtá­von az államháztartási hiány csök­kentését, egyben a vállalkozási for­rások növelése érdekében az újrael­osztási hányad mérséklését helyezi előtérbe. (mti) 2005. október 1., szombat Itthon történt Taszár végleg bezárt Pénteken szirénaszó jelezte Taszáron, hogy több évtized után vég­leg befejezte működését a katonai bázis. Az ünnepélyes zászlólevonást hétfőre tervezték, ez azonban technikai okok miatt egyelőre elmarad. A szirénaszó egyben 400 dolgozó munkahelyének megszűnését is je­lentette. Taszár feladatát a jövőben a pápai repülőtér veszi át. 2900 milliárd az önkormányzatoknak Az önkormányzatok 2900 milliárd forinttal gazdálkodhatnak jö­vőre - jelentette be a pénzügyminiszter tegnap. Veres János arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy 2006-ban racionális gazdálkodást várnak az önkormányzatoktól. Hatmilliós vérdíj a postásgyilkosra Hatmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken annak, aki hasznos információkkal segíti a két évvel ez­előtti veszprémi postásgyilkosság felderítését. 2003. június 24-én dél­előtt ismeretlen tettes több lövéssel megölt egy postai kézbesítőt, és a ná­la lévő értékeket eltulajdonította. Az ismeretlen elkövető 2003. október 15-én hasonló bűncselekményt követett el. Nemzetbiztonsági Kabinet a kémtörténetről? A kormányszóvivő a pénteki kormányülést követő sajtótájékoztatón megerősítette, hogy összeült a Nemzetbiztonsági Kabinet,­hogy egy „fon­tos nemzetbiztonsági kérdést megvitasson”, de részleteket nem közölt. Kö­vér László, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes el­nöke kijelentette: Juhász Ferenc honvédelmi miniszter írásos tájékoztatása szerint a nemzetbiztonsági bizottságnak is át kell tekinteni, hogy a „kém­történet” miként szivároghatott ki a Nemzetbiztonsági Hivataltól. Védőinjekció a színház tagjainak Gennyes agyhártyagyulladás ellen gyógyszeres kezelésben része­sítették az elmúlt napokban a szolnoki Szigligeti Színház 87 dol­gozóját, miután a teátrum egyik vezetőjét ezzel a betegséggel kór­házba szállították. (mti) PIHENÉS, GYÓGYULÁS SZOVÁTAFÜRDŐN, a DANUBIUS HOTEL SOVATA*** szállodában SZOVÁTA (Erdély, Románia), amely a Sóvidék szívében, a Görgényi havasok nyugati lábánál található. Székelyföld európai hírű fürdő- és üdülővárosa. A heliotermikusan meleg és rendkívül sós vizű Medve-tó, Erdély Holt-tengere közvetlen közelében található a DANUBIUS HOTEL SOVATA***, melyet a teljes felújítást követően 2003-ban az év legjobb romániai szállodájának választottak. Gyógyászati és wellness központja a legmodernebb technikai felszereltséggel várja a gyógyulni vágyókat és az aktív, sportos kikapcsolódás kedvelőit is. A szálloda ideális kiindulási pont a csillagtúrák iránt érdeklődők számára. SZOVÁTAI PIHENŐHET 7 éjszakás tartózkodás félpanzióval, üdvözlőital, a szálloda fürdőrészlegének korlátlan használata (fedett uszoda, fedett termál sósfürdő, jakuzzi, szauna), reggeli torna a szabadban (időjárástól függően), fürdőköpeny-használat, üdülőhelyi díj, forgalmi adó. Kétágyas szobában 2005. szeptember 10. és november 1. között 63.000 Ft/fő Fürdőkúra felár 10.000 Ft/fő/hét ,szakorvosi vizsgálat, 5 gyógykezelés) Danubius hotels danubiushotels.com GROUP Információ és szobafoglalás: DANUBIUS TRAVELS 1052 Budapest, Szervita tér 8. Tel.: (1)888 8200 • Fax: (1) 889 2843 E-mail: danubiustravels@danubiusgroup.com

Next