Kisalföld, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-02 / 256. szám
4 Haza és nagyvilág www.kisalfold.hu állás Sudár Ágnes újságíró A táskaügy Politikai indíttatást jóval kevésbé látok a Borkai-ügyben, mint inkább amatörizmust, vagy nevezzük nevén, hülyeséget. A győri polgármesteri hivatalból - még pontosabban a polgármester átalakítás alatt álló irodájából - ellopni egy laptopot, a bűnözői logika szerint még rendben is lenne, hisz a számítógépnek van értéke: több százezer Forint. A laptoppal együtt elemelt táska azonban vajmi kevés hasznot hoz, egy vagyonnyilatkozatért és két lakáskulcsért szerintem még senkinek nem fizettek milliókat. Elképzelni nem tudom, mi mást várhattak egy alig néhány hete hivatalban lévő polgármester személyes dolgai között; ha őszinték akarnak lenni, a kézi adathordozó (PDA) csak hab a tortán. Ez a hír jó esetben ennyit is érne, illetve még annyit, hogy ha megtalálják a tolvajt, derüljön már ki, mi lett az egyébként nyilvános, mindenki számára elérhető vagyonnyilatkozattal. Csakhogy a besurranó tolvaj azzal nem számolt, hogy ezekben a zavaros időkben mindennek vannak/lehetnek politikai szálai, így ennek is találtak nagyon hamar egyet, s a fejemet teszem rá, hogy épp ezért most kettőzött erővel (és DNS-vizsgálatra)...) keresik a tolvajt meg a politikai indíttatását. Nem akarom elbagatellizálni az ügyet, de mikor néhány éve hozzánk is betörtek, s apukám összes horgászfelszerelését elvitték (csak azt, semmi mást), nem gondoltuk, hogy a horgászszövetség bosszújáról van szó. Olyan valaki vitte el a könnyen mozdítható botokat és orsókat, aki tudta, hogy ezeket nem kis pénzért el tudja adni. Utólag kiderült - merthogy az illetőt elkapta a rendőrség -, hogy ezt is tette. Na ő sem volt sokkal furmányosabb, mint a mostani tolvaj, merthogy a lebukásához az kellett, hogy a szintén ellopott, s egy ötvenéves férfi nevére kiállított horgászengedéllyel horgásszon huszonévesen. A győri tolvaj helyében még időben visszaadnám valahogy azt a laptopot, meg a táskát, aztán a hivatal környékét is elkerülném. De a városházi vezetők és tanácsadók józanságában is legalább ennyire bízom, pontosabban abban, hogy az eset miatt csak csínján szigorítják meg a bejutást a hivatalba - nem úgy, ahogy az esetet követő sajtótájékoztatón felvázolták. Hogy szigorítani kell a portaszolgálatot, az rendben van, de enyhe túlzásnak tartom, hogy az eset miatt az első emeleti, polgármesteri folyosóra csak bejelentkezés után lehessen bejutni. Mert ne feledjük a legfontosabb tényt: ez a város háza. Aki valaha is járt az épületben, pontosan tudja, a polgármesteri iroda eddig sem volt átjáróház, az átalakítás után sem lesz az. Elég, ha az ajtókat becsukják, s nem ismétlődik meg az eset. Ha mégis tévedek, s bebizonyosodik, hogy valóban politikai indíttatásból lopták el a polgármester dolgait, akkor viszont én mondom, a városházát tényleg zárják be. De örökre. sudar.agnes@kisapold.hu Itthon történt Veres: a pénzforgalmi hiány 1753,2 milliárd forint Az államháztartás jövő évi pénzforgalmi hiánya a kormány által az Országgyűlés elnökének benyújtott 2007. évi költségvetési tervezet szerint 1753,2 milliárd forint, a GDP 6,9 százaléka, az uniós eredményszemléletű számításban 6,8 százaléka - mondta kedden a pénzügyminiszter. Az egyensúly, a felzárkózás és a felelősség költségvetéseként jellemezte Veres János a 2007. évi költségvetést. A központi költségvetés deficitje 1653 milliárd forint, a helyi önkormányzatok tervezett hiánya 84 milliárd. A költségvetés négy jogcímen összesen 221 milliárd forint tartalékot képez. Csúcson a forint az euróhoz viszonyítva A forint öt és fél havi csúcsra erősödött az euróhoz képest szerdán délután a bankközi devizapiacon. Röviddel 17 óra előtt 259,04 forint ért 1 eurót, ami közel 0,6 százalékos forintdrágulás a keddi késő esti szinthez képest. Eddigi napi csúcsa 258,55 forint volt, ami május eleje óta a legmagasabb és május óta először ért kevesebbet 259 forintnál az euró. Pert nyertek a posta ellen A Legfelsőbb Bíróságon is megnyerte az úgynevezett mobil postai pert a zempléni Komlóska önkormányzata, a Magyar Posta Zrt.-nek (MP) ennek ismeretében teljes körű szolgáltatást kell biztosítania a településen — közölte Köteles László, a község polgármestere a legfőbb bírói fórum keddi határozathozatala után. Komlóska évek óta protestál amiatt, hogy az MP mobil postai szolgáltatást vezetett be a településen. Az MP szóvivője elmondta: a társaság amint írásban is kézhez kapja az LB ítéletét, az abban foglaltak szerint intézkedik, hogy a település ismét teljes körű postai szolgáltatást kapjon. Orbán hazugságnak nevezte a vádakat Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a „legrosszabb kommunista időket idéző hazugságnak” nevezte az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága előtt kedden a strasbourgi beszéde miatt megfogalmazott kormánypárti kifogásokat. Meghallgatását Borsi Mátyás, a bizottság szabad demokrata elnöke kezdeményezte. Orbán hangsúlyozta: az Európai Unió semmilyen segítséget nem nyújt Magyarországnak, ugyanis az a pénz, amiről szó vort, Magyarországnak törvény alapján jár, hiszen már előre megfizettük az árát azzal, hogy például átengedtük a piacainkat, termelőüzemeinket. A pártelnök szerint a kormánypárti politikusok most arra kérik, védje meg magát azokkal a kijelentésekkel szemben, amit ők tulajdonítanak neki. (mti) KISALFÖLD 2006. november 2., csütörtök Október 23.: Kölcsönös hazugságokkal vádolják egymást Értékelés zárt ülésen, titkosítva Az Országgyűlés Emberi Jogi, Nemzetbiztonsági és Rendészeti Bizottságának összevont keddi ülésén személyeskedésektől sem mentes vitában az október 23-i eseményeket elemezték. Ellenzéki képviselők szerint nem volt indokolt a zárt ülés elrendelése és az elhangzottak 80 évre történő titkosítása. Az MSZP ma tart sajtótájékoztatót az ügyben, de hangsúlyozták: „Simicskó és Lázár több hamis állítást tett” az esetről. Az ülésen - ami kezdetben nyílt volt, később zárt, aztán ismét nyílt - Bene László országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter fővárosi rendőrfőkapitány is értékelte az október 23-án történteket. Bene László többek között elmondta: a rendőrségnek nem volt szándékában a Fidesz nagygyűlésén részt vevőkre „rátolni” a randalírozókat, a rendőri akció rádióforgalmazása is bizonyítja, nem akarták a zavargókat az Astoriához engedni. Szilvásy György kancelláriaminiszter kijelentette: tudomásukra jutott olyan információ, hogy a Fidesz-rendezvényt megzavaró randalírozók szervezkednek, ezt azonnal továbbították a megfelelő helyre. Deutsch-Für Tamás (Fidesz) hazugnak nevezte az állításokat. Az ellenzéki politikus elmondta: a rendőrség békés emberekre támadt, akik az ünnepségen vettek részt. Hozzátette: a rendőrségtől az Astoriánál tartott rendezvény előkészítése során olyan információkat kaptak, amelyek szerint nincs utcai rendbontásra utaló jel, a nagygyűlés biztonságát nem veszélyeztetik. Nem volt indokolt a keddi zárt ülés elrendelése - közölte az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának KDNP-s elnöke tegnap - mondta Simicskó István a Lázár János fideszes képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus szerint a zárt ülésen elhangzott információk már korábban a sajtóban megjelentek, így sem az, sem az október 23-ával kapcsolatos információk 80 évre szóló titkosítása nem volt indokolt. Lázár János, a rendészeti bizottság fideszes elnöke közölte: a Fidesz véleménye szerint vitathatatlan, hogy október 23-án voltak olyan események, amelyek rendőri intézkedést igényeltek. Ugyanakkor megerősítette: a Fidesz rendezvényén részt vevőknek, a Fidesznek nem volt közük a rendbontáshoz, a rendbontókhoz. Vadai Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője telefonos tájékoztatón reagált az ellenzéki politikusok által elmondottakra. Szerinte Simicskó és Lázár több hamis állítást tett szerdán, arról azonban, hogy konkrétan mik ezek a kijelentések, ma tart sajtóértekezletet az MSZP Az MSZP-s képviselő szerint a keddi zárt ülés egyes részleteit nyilvánosságra lehetne hozni a törvények betartása mellett. Mivel minősített adatokról volt szó, nem volt mód nyílt ülésen ismertetni azokat — jelentette ki az MTI kérdésére a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője. Vajda Péter elmondta: a kancelláriaminiszter által zárt ülésen ismertetett dokumentumok egyértelműen bizonyítják: nem igaz az, hogy a rendőrök „nyomták” a tüntetőket a Fidesz-gyűlés színhelye, az Astoria felé, hanem a törvénytelen demonstráció résztvevői törekedtek erre, minden rendelkezésre álló eszközzel. A rendőrség ezt akadályozni igyekezett — mondta. A szóvivő végül azt mondta, most jogászok vizsgálják, miképpen lehet a nyilvánosság számára törvényesen hozzáférhetővé tenni a vonatkozó nemzetbiztonsági hivatali dokumentumok adatait. Emeletes vonattal Győrből Rajkára Különleges megjelenésével hívta fel magára az utazók és a győri, majd a rajkai vasútállomás környékén közlekedők figyelmét tegnap az az emeletes vonat, amelyet a MÁV próbaként három héten keresztül közlekedtet az országban. A MÁV Zrt. felhívást tett közzé a járműgyártók körében, hogy minél hitelesebb adatokkal rendelkezzen az emeletes vonatok üzemeltetéséről, ugyanis elképzelései között van az ilyen típusú szerelvények rendszerbe állítása. A felhívásra a Bombardier Transportation vasúti közlekedéstechnikai vállalat Magyarországra hozta egy dízelvontatású emeletes vonatát. A tegnap Győrben és Rajkán is látható szerelvény két betétkocsiból és egy vezérlőkocsiból áll. Az emeletes vonatokat Európa számos vasútvonalán használják személy-, gyors-, sőt, intercityforgalomban is. Előnyük, hogy ugyanannyi kocsival sokkal több utast lehet szállítani rajtuk, a tágas belső terek pedig kellemes utazási komfortérzetet biztosítanak. A bemutató ideje alatt a vonat menetrendben közlekedő személy- és gyorsvonatok szerelvényei helyett szállítja az utasokat az ország különböző pontjaira. Tóth Gyula FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS PRÓBAUTON: A bemutató ideje alatt a vonatmenetrendben közlekedő vonatok helyett az új, korszerű szerelvény szállítja az utasokat az ország különböző pontjaira. Szigorúbb ellenőrzés a repülőtereken Szigorúbb ellenőrzési szabályok lépnek hatályba a hazai légi közlekedésben is hétfőtől, miután az Európai Bizottság ettől az időponttól meghatározta a légiközlekedés-védelem minimumának közös követelményeit. A repülőjáratokra egy utas összességében egyliternyi folyadékot vihet fel, és a tárolóedények mérete külön-külön 100 milliliter lehet. Ez nem vonatkozik azonban az ellenőrzést követően a repülőtéren vásárolt italokra. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 31-i kenószámok: 15,20,21,26,27,29,30,31,34,42,43,49, 51, 57, 59,60,62,64,66,77. A november 1-jei kenósorsolás nyertes számai: 4, 5,16,20,23,25,26,28,33,36,47,50,52, 53, 59,62,75,76,78, 80. Holnap temetik Szegeden Gregor Józsefet Holnap délután három órakor temetik Gregor Józsefet a szegedi belvárosi temetőben. A művész búcsúztatásán részt vesz Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Huszonkilenc rendezvény Huszonkilenc rendezvényt kívánnak tartani magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, valamint kormányzati szervek november 4-én, szombaton a fővárosban a rendőrséghez érkezett bejelentések szerint. November 4-én még számtalan politikai és kulturális rendezvényt tartanak Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére emlékezve. A Fidesz fáklyás felvonulást tart november 4-én Budapesten az október 23-i „brutális rendőrtámadás áldozataiért”, az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért; a „szolidaritási menet” a Terror Házától az Astoriáig tart majd - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő. A felvonuláson a tervek szerint nem hangzik el beszéd, az embereket pedig arra kérik, hogy zászlókat és transzparenseket ne, viszont mécsest, gyertyát vagy fáklyát hozzanak magukkal. A többségnek példát mutatva kell megemlékeznie november 4-én 1956-ról - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján. Az MSZP ezért csatlakozott ahhoz az elgondoláshoz, hogy november 4-én az emberek egy szál virággal, csendben emlékezzenek a forradalom és szabadságharc hőseinek emlékművénél — mondta a politikus. Hozzátette: „a jóérzésű embereknek meg kell mutatniuk, hogy nem lehet úgy ünnepelni ’56-ot, mint ahogy az október 23-án egy kisebbség részéről megtörtént”. Veres János hangsúlyozta: visszautasítják azokat az állításokat, miszerint „a rendőrség túlzottan, durván lépett volna fel a randalírozókkal szemben”. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági és Rendészeti Bizottságának elnöke ma újabb tájékoztatást kér az illetékes szervektől arra vonatkozóan, hogy a Fidesz november 4-i rendezvényéhez kapcsolódóan várható-e rendbontás — mondta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának KDNP-s elnöke. Közölte: eddig semmiféle olyan tájékoztatást nem kaptak, amely arra utalna, hogy rendbontás veszélyeztetné a Fidesz szombati rendezvényét. (mti)