Kisalföld, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-03 / 101. szám

□ KÖRKÉP FOGYTÁN­­ MAGYARORSZÁG LÉLEKSZÁMA A LEGFRISSEBB ADATOK SZERINT MÁR ALIG HALADJA MEG A TÍZMILLIÓT Egy baba születik, de kettő az álom GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. A születések száma tavaly 2,7 százalékkal csökkent az azt meg­előző évhez képest, Magyaror­szág lélekszáma már csak egy hajszállal van a 10 millió fölött, január 1-jén 10 millió 13 ezer főt regisztráltak. Felmérések szerint a magyarországi fiatalok átlago­san több mint két gyermekről ál­modoznak, de az egy nőre jutó gyermekátlag ma mégiscsak 1,3 hazánkban. A csökkenést a többség a családtámogatási rendszer kiszámíthatatlanságá­ban látja, mások a romló gazda­sági helyzettel magyarázzák.­­ Én nem csak ebben látom az okokat. Világjárvánnyá vált az elhízás, egyre több tartósító­szert fogyasztunk, cukros üdítő­ket isznak a fiatalok és a levegő is szennyezett. Egyre kevesebb az életképes hímivarsejtek szá­ma, s az asszonyok is nehezeb­ben esnek teherbe. Nem biztos, hogy a világválság miatt születik kevesebb gyerek, a recesszió utóhatása esetleg csak évekkel később mérhető - fogalmazott dr. Csécsei Károly, a soproni kór­ház osztályvezető főorvosa. A soproni kórházban például tavaly hatvannal kevesebb baba született, mint az azt megelőző esztendőben. Dr. Csécsei Ká­roly szerint azonban ebből mégsem lehet messzemenő következtetése­ket levonni, hi­szen 2008-ban kimagasló - 850 - volt a születés­szám az intézményben. - Egy hatvanezres városban manapság 700-800 baba születik évente, az adatok tehát nem mutatnak ko­moly visszaesést - fogalmazott. - Ha a mélyebb gyökerek után ku­tatunk, akkor egészen 1975-ig kel­lene visszamenni. Akkoriban ala­pítottak családot a Ratkó-gyere­­kek, így abban az évben 1400 ba­ba jött világra Sopronban. Az 1975-ös év az országban is ki­emelkedő volt, 200 ezer újszülöt­tel. Azóta szinte természetes, hogy csökkenő a tendencia. Győrben is kisebbek a szá­mok, ott 2008-ban 2463, 2009-ben már csak 2377 újszü­löttnek örülhettek. A csornai szülészeten viszont pozitívak az adatok. 2006-ban 285,2007-ben 394,2008-ban 408, 2009-ben 433 kisbaba jött a világ­ra.­­ Nem gondolom, hogy a gyermekvállalási kedv növeke­dett volna meg térségünkben, a nálunk tapasztalható emelkedő tendencia inkább a más kórhá­zakban való visszaesést kompen­zálja. Egyetlen főállású szülé­szünk van, viszont négy környék­beli szülészorvosnak adunk lehe­tőséget a rendelésre és a kisma­mák gondozására. Úgy látom, ez a rendszer bevált, szeretik a kol­légák és a leendő édesanyák is, így szívesen szülnek nálunk - nyilatkozott dr. Boga Attila, a csornai kórház megbízott igazga­tója. A mosonmagyaróvári Karoli­na Kórházban 2009-ben 638 szü­lés volt, 15 százalékkal több, mint az azt megelőző évben. Me­gyénkben tehát nagyjából ki­egyenlítődik a helyzet, de orszá­gos szinten valóban kevesebb a gyerek. ff A magyarországi fiatalok átla­gosan több mint két gyermekről álmodoznak, de az egy nőre jutó gyermekátlag ma mégiscsak 1,3 hazánkban. Nyugdíjas­egyetem: polgárjogról praktikusan GYŐR. A Nyugdíjasegyetem hallgatói már megszokták, hogy kéthetente szerdánként vehetnek részt az előadás-soro­zat egyre inkább baráti találko­zóvá is váló rendezvényén. Szinte nem hagynak ki egy tan­órát sem, ugyanis eddig min­den alkalommal megtelt a Szé­chenyi István Egyetem kis sportcsar­noka. Ezen a héten is ez lesz a hely­szín. Május 5-én 16.30-kor kezdődik a következő, a hetedik előadás. Dr. Szegedi András „Jo­gos” kérdések, polgárjogi isme­retek időseknek címmel tart tá­jékoztatót. A tanszékvezető egyetemi docens aktualitásként beszél arról, hogy az új polgári törvénykönyv hatálybalépése Az előadáson többek között a tartási és az életjáradéki szerződés szabályairól, az örök­lésről és az özvegyi jo­gokról lesz szó, miért vált kérdésessé. A min­dennapokban hasznosítható is­meretek közt érinti a tartási és az életjáradéki szerződés szabá­lyait, a haszonélvezet viszonyát a tulajdonviszonyhoz, az örök­lést, az özvegyi jogokat. Ügyvé­di gyakorlata bizonyítja: érde­mes az időseknek is „képben lenniük” az említett témákban, mert sok jogvita, gond megelőz­hető, ha tudják, mire kell figyel­niük, mikor kell szaktanácsot kérniük. Egy órával korábban nyit. Az előadás előtt már egy órá­val kinyílnak a sportcsarnok aj­tajai. Felhívjuk a nyugdíjas hall­gatók figyelmét, hogy napsütés esetén az egy óránál általában alig hosszabb előadás alatt a hőmérséklet megemelkedhet a csarnokban. A Nyugdíjasegye­­tem szervezői, a Széchenyi­­egyetem, a Nyugat-magyaror­szági Egyetem Apáczai Csere János Kara, a Pannon Nyugdíjas Szövetség és a Kisalföld várja az előadásra a regisztrált hall­gatókat. 2010. MÁJUS 3., HÉTFŐ KISALFÖLD Ballagások hétvégéje - Ötezer diák vett búcsút középiskolájától megyénkben Csornán négy intézményben, tizenegy osztályban összesen 236 végzős di- A kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium két osztályának közel hat­­uk ballagott pénteken. A városban nagy volt a forgalom, hiszen négy órakor van végzőse ballagott el péntek délután. A hagyományos polgármeg­­kezdődött a Hunyadi-gimnázium, ötkor a Csukás-szakközépiskola és hatkor téri köszöntőt követően Hámori György egy-egy szál virággal köszön­­a Kossuth-szakiskola ünnepsége. A település valamennyi étterme tele volt tette a diákokat, képünkön Molnár Vivient és Axnix Zsófiát. FOTÓ: vendégekkel. Felvételünk a hunyadisokat örökítette meg. FOTÓ: CS. K. A. Jurbók Attila Győrben a középiskolák többsége már pénteken megtartotta a ballagási ün­nepségét, ami a belváros délutáni forgalmában az útlezárásokkal néhol tor­lódásokat okozott. Képünkön a Bercsényi Miklós Közlekedési Szakközépis­kola és Gimnázium végzős tanulói búcsúznak iskolájuktól. FOTÓ: H. B E. A hétvégén több mint ezer diák vett búcsút iskolájától Sopronban. A Ber­zsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) végzősei az iskolától a De­ák-kúti forrásig vonultak. Hagyományaikhoz híven a ballagó osztályok ott köszöntek el tanáraiktól, diáktársaiktól és a várostól. FOTÓ: magasi A Mediawave beköltözött új otthonába Megnyílt a huszadik Mediawave­­ Szombathelyen. A vasi me­gyeszékhelyen teljes az öröm, ezt látni a helyszíneket járva. SZOMBATHELY SOMODI GÉZA A hivatalos megnyitón több fel­szólaló is hangsúlyozta, egységes politikai akarat révén hívták és fogadták be a fesztivált Szombat­helyen. Sragner László, a Media­wave Alapítvány elnöke megkö­szönte mindezt, s hozzátette, úgy érzi, a helyszínváltás szerencsés fordulat lesz a fesztivál életében. Ipkovich György polgármester (MSZP) elmondta, nagy öröm, hogy egy kétezer éves város kö­szönthet egy húszéves ifjút. Nagy öröm az egymásra találás, hiszen a fesztivál tizenkienc éve alatt je­lentős értékeket halmozott fel, amelyek most a vasi megyeszék­ (Fidesz) tovább fokozta a helyiek helyét gazdagítják. „Megsaccolok jó hangulatát. Lelkesedésében húsz évet ennek a bulinak” -­ek- odáig ment, hogy beszéd helyett képpen egyértelműsítette a vá- játékra invitálta a jelenlévőket,­rosháza hozzáállását. Sági József Játékra, melyet az interneten elér­hető „Honfoglaló”-hoz hasonlí­tott. Annak lényege: aki jól vála­szol a kérdésekre, elfoglalhat egy megyét. Nos, a képviselő feltette a maga kérdéseit, nevezetesen, hogy mely városhoz kötődnek a következő rendezvények: Szent Márton-ünnep, Sabaria Táncver­seny, Bartók-szeminárium és persze a Mediawave. A teremben lévők nagy örömmel válaszoltak minden kérdésre városuk nevét. Sági József rögvest eredményt hirdetett: „Győr vesztett, Szom­bathely nyert”. Tóth Erzsébet, a fesztiválalapítók egyike, a Ma­gyar Mozgókép Közalapítvány fő­titkára érzéseiről, a Mediawave lényegéről, hozadékáról beszélve Urbán András rendezőt idézte, aki a fesztivál elismerő díjának átvételekor ennyit mondott: „Ez az a pillanat, amikor úgy érzem, nem vagyok egyedül.” A Thanks­­imi-nap is jelentős tömeget vonzott a szombathelyi főtérre. Mentésnél égtek meg Egy ember súlyosan, egy másik könnyebben sérült meg abban a tűzesetben, amely a hétvégén történt Mosonmagyaróváron. A lángok egy családi ház mellé épített gépkocsitároló tetején csaptak fel. MOSONMAGYARÓVÁR MÉHES ÁKOS " Egy kigyulladt gépkocsibeálló­hoz riasztották a mosonmagyar­óvári tűzoltókat a hétvégén a Ha­lász utcába. Az egyik családi ház mellé épített beálló műanyag te­tőborítása kapott lángra. A szer­kezet alatt két személyautót tárol­tak, amelyeket a tulajdonosok megpróbáltak gyorsan kimenekí­teni, majd locsolótömlővel neki­láttak a tűz oltásának. Az egyik autó fóliával volt letakarva, ami szinte teljesen ráégett a karosszé­riára. A másik kocsin is megol­vadtak a műanyag alkatrészek. A tűzoltók kiérkezésére a háziak csaknem teljesen megfékezték a lángokat, azok nem terjedtek át a­­szomszédos családi házra. Az autók mentése közben a két hu­szonéves fiatalember megsérült. Egyikük a kezén égett meg súlyo­san, őt a mentők a győri kórház égési osztályára szállították, má­sikuk könnyebb sérüléseket szenvedett. A tűz körülbelül egy­millió forintos kárt okozott, a lán­gok keletkezésének körülményeit vizsgálják. Az egyik autó karosszériájára tel­jesen ráolvadt a takarófólia. RÖVIDEN Zsebkéssel szúrt GYARMAT. Előzetes szóváltást követően a 39 éves gyarmati L. Tamás zsebkésével megszúrta 48 éves vitapartnerét a Fő utcá­ban lévő Vidám kocsma előtt szombaton hajnali negyed 3-kor. A penge hasüreget ért, a férfit a mentők súlyos sérüléssel szállí­tották Győrbe a megyei kórház­ba, ahol az orvosok megműtöt­ték. A megyei rendőr-főkapitány­ság szóvivője, Kocsis Tünde alez­redes tájékoztatása szerint L. Ta­más kihallgatásakor beismerte tettét, ellene szabadlábon ha­gyása mellett súlyos testi sértés gyanúja miatt indult eljárás. Csempészcigaretta A Győri Vám- és Pénzügyőri Hi­vatal munkatársai egy hegyes­halmi magánlakás melléképüle­tének pincéjében 300 karton adózatlan cigarettára bukkantak a napokban. A hivatal a több mint 2 millió forint értékű füstöl­nivalót lefoglalta, és a ház tulaj­donosa ellen jövedéki orgazda­ság bűncselekmény elkövetése miatt feljelentést tett a pénzügy­­őrség nyugat-dunántúli regionális nyomozó hivatalánál. Egyúttal jö­vedéki eljárás is indult. A PÉNZ­ÜGYŐRSÉG FELVÉTELE

Next