Kisalföld, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-30 / 151. szám

2 HAZA ÉS NAGYVILÁG ITTHON A számítást is meghatározzák A kormány nemcsak a bruttó 300.000 forint alatti munkabé­rek emelését, hanem az emelés számítási szabályait is rendelet­ben határozná meg egy indít­vány szerint. Rogán Antal (Fi­desz) eredeti javaslata szerint a kormány felhatalmazást kap 2012-től arra, hogy rendeletben határozza meg a bruttó 300.000 forint alatti munkabé­rek nettó értékének megőrzésé­hez szükséges béremelés elvárt mértékét. Kihallgatták Galambost A Budapesti Katonai Ügyészség nem kívánta kommentálni a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának őrizetbe vételé­ről szóló információkat. Galam­bos Lajost a Budapesti Katonai Ügyészség kedd este gyanúsí­tottként hallgatta ki. A Magyar Nemzet információi szerint a polgári elhárítás volt vezetőjét államellenes bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. Fegyházat kért az ügyész Végrehajtandó fegyházbüntetést kért az ügyész a háborús bűn­tett elkövetésével vádolt 97 éves Képíró Sándor volt csendőr századosra az 1942-es újvidéki razzia során tanúsított magatar­tása miatt. Indítványozta továb­bá, hogy a bíróság a vádlottra végrehajtandó fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást szabjon ki, illetve fizesse meg a csaknem 4,5 millió forintos per­költséget. Hamburgeradó később Csak az Európai Bizottság jó­váhagyása után lépne hatály­ba a hamburgeradó néven is­mert népegészségügyi ter­mékadóról szóló törvény egyik rendelkezése. Egy fide­­szes javaslat szerint pontosít­sák és szűkítsék is a törvényt. Emésztőbe fulladt Beleesett egy emésztőgödör­be és meghalt egy kétéves kislány szerda délután a Bor­­sod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőpapi községben. Az eset egy háznál történt. Kevesebb ápoló, több halál Ha a betegek számához képest csökken a megfelelően képzett ápolónők létszáma, vagy bármi­lyen okból romlik az ápolás mi­nősége, az mérhetően megnö­veli a halálozást az érintett be­tegosztályon. Amerikai kutatók hasonló eredményeket kaptak valamennyi osztályon, és ezért felhívják a kórházigazgatók fi­gyelmét erre a kockázatra. (mti) Célba ért az ajánlás POZSONY. A szlovák kormány tu­domásul vette a magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság azon ajánlását, hogy a magyar kisebb­ségi iskolák tanulóinak és diákjai­nak több alternatív tankönyv és más tananyag is a rendelkezésük­re álljon. A vegyes bizottság még februárban ülésezett, de az ülé­sen elfogadottakkal csak szerdán foglalkozott a kormány. (mti) MEGSZORÍTÁSOK - NYITVA AZ ÚT AZ ÚJABB HITEL ELŐTT Görögország megmenekült A görög parlament szerda dél­után megszavazta a 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat tartalmazó tör­vénycsomagot. A megszorítások ellen tiltakozó tüntetők mindent megtettek, hogy ezt megakadá­lyozzák, a parlament előtt gyűl­tek össze, hogy meggátolják a képviselők bejutását. ATHÉN MTI A csomagot 155 támogató és 138 elutasító szavazat mellett fogadta el a parlament. Az athéni tör­vényhozásban a kormánypárti szocialista frakció 155 tagjából egy képviselő a kiigazítások elfo­gadása ellen szavazott, de a dön­tés előtti bejelentésének megfele­lően egy ellenzéki képviselő tá­mogatta a megszorítást. A pártfe­gyelmet megsértő szocialista képviselőt azonnali hatállyal ki­zárták a pártból. Több, korábban elégedetlenségének hangot adó kormánypárti képviselő is végül megszavazta a programot. A 300 fős parlamentben a cso­mag elfogadásához legalább 151 támogató szavazatra volt szük­ség. A képviselőházban név sze­rinti szavazást tartottak. A dön­téssel lehetővé válik, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek júliusi 3-i ülésén jóváhagyják a korábban elfogadott 110 milliárd eurós mentőcsomag újabb, 12 milliárd eurós részletének folyó­sítását. A 2011-2015 közti idő­szakra vonatkozó megszorító csomag értéke eléri a 28,4 milli­árd eurót (7608 milliárd forint). Az athéni kormányzat így 14,32 milliárd euróval csökkenti kiadá­sait, míg bevételeit 14,09 milliárd euróval növeli. A szavazást megelőzően a gö­rög miniszterelnök Jeórjiosz Pa­pandreu konszenzusra szólított fel és elmondta: Görögországnak mindenáron el kell kerülnie az összeomlást. „Nincsen B terv, legalábbis olyan nincs, amely ér­dekünkben állna” - érvelt Pa­pandreu. „Két választás van: vagy változtatunk, vagy egy ka­tasztrófával kell szembenéz­nünk” - tette hozzá. A hétfő óta tartó parlamenti vitát széles körű lakossági tiltako­zás kísérte: a szakszervezetek kedden 48 órás általános sztráj­kot hirdettek, amely többek kö­zött a légi közlekedést is megbé­nította. Szerda reggel a tüntetők egy csoportja rendőrökkel csa­pott össze Athénban. A rendőrök könnygázt vetettek be, akárcsak kedd este, amikor csuklyás fiata­lok kövekkel és benzinespalac­kokkal dobálták meg őket. A Papandreu-kormány előtt további kihívások állnak: csü­törtökön egyesével szavaz a parlament a csomag végrehaj­tási törvényeiről, továbbá dön­tés születik a bejelentett 50 milliárd eurós privatizációs programról is. Tüntetők egy csoportja utcakövekkel dobálta meg a görög rohamrend­őröket a parlament athéni épülete előtt a görögországi kétnapos általá­nos sztrájk második napján. FOTÓ: mti Vélemények az elnökségről MAGYARORSZÁG. A magyarok fele sikeresnek tartja a soros magyar EU-elnökséget, ugyan­akkor tízből heten egyetlen eseményt vagy eredményt sem tudnak megnevezni az elnök­ségi félév időszakából - áll a Policy Solutions és a Medián legfrissebb közös kutatásában. Magyarország június végén záruló soros elnökségét a vá­laszadók 49 százaléka tartja si­keresnek, 27 százaléka sikerte­lennek. Az elmúlt hat hónapot a Fidesz szavazói értékelik (82 százalék) a legkedvezőbben. Az ellenzéki pártok szavazói közül csak a szocialista szimpatizán­sok között vannak relatív több­ségben (50 százaléknyian) azok, akik sikertelennek tartják a magyar elnökséget - olvasha­tó a tájékoztatóban. Mint írták, az LMP szavazói (53 százalék) és a Jobbik támo­gatói (46 százalék) között is gyakoribb az a vélemény, hogy a soros elnökség inkább sike­res volt, mint sikertelen. Az utóbbi fél évet sikeres­nek tartók között az „enyhén pozitív” értékelés írja le a leg­jobban a hangulatot: teljesen sikeresnek a soros elnökséget az ellenzéki pártok szavazói közül szinte senki és a Fidesz szavazóinak is mindössze 14 százaléka tartja. A kutatás rámutat: az a tény, hogy „viszonylag sokan hallottak a soros elnökségről, nem jelenti azt, hogy a magya­rok tisztában lennének az el­múlt hat hónap főbb esemé­nyeivel vagy eredményeivel”. (mti) Gyanúsítottakat hoztak haza BUDAPEST. Nemzetközi elfoga­tóparancs alapján újabb négy magyar állampolgárt hoztak Magyarországra Thaiföldről szerdán; egyiküket emberrab­lás, egy másikat csalás, a har­madikat üzletszerű kéjelgés, a negyediket többek között zsa­rolás miatt keresték. Egyikük, B. Balázs gyanú­sítható azzal, hogy korábban társaival megállapodott ab­ban: a velük üzleti kapcsolat­ban álló sértettel szembeni anyagi követelésüknek, akár erőszak alkalmazásával is, ér­vényt szereznek és a sértettet a követelésük teljesítéséig nem engedik szabadon. Ezzel kap­csolatban B. Balázs több em­bernek megbízást adott a bűn­­cselekmény elkövetésére. A sértettet az elkövetők üz­leti megbeszélésre hívták egy budapesti étterem elkülönített részébe, ahol megfenyegették. A tettlegesen is bántalma­zott sértett a több mint egy órán át tartó fenyegetések és az erőszak hatására a nála lévő laptopon a cége számlájáról kereken ötmillió forintot utalt át egy megadott számlaszám­ra. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 29-i kenószámok: 3, 5,8,14,17,21,24, 25, 29, 31, 33,34, 38,39, 52, 62,72, 73,74, 80. 2011. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK KISALFÖLD KÜLFÖLD Több mint ezer sérült KAIRÓ. Hivatalos adatok szerint több mint ezer ember megsérült az egyiptomi rendőrség és a kor­mányellenes tüntetők kedd éjsza­kai, illetve szerdai összecsapásai­ban Kairó központjában. A meg­mozdulás a Hoszni Mubarak el­nök bukásával végződő forrada­lom szimbolikus helyszínén, a Tahrír téren kezdődött. Bekérették a nagykövetet TEHERÁN/BUDAPEST. Bekéret­ték az iráni külügyminisztérium­ba Magyarország iráni nagykö­vetét, tiltakozásul amiatt, hogy az Európai Unió szankciókkal sújtotta az iráni Forradalmi Gár­da három parancsnokát. Az irá­ni külügyminisztérium nyu­gat-európai ügyekért felelős osztályának főigazgatója tiltako­zott amiatt, hogy az EU „kettős mércét alkalmaz” a közel-keleti térségben zajló fejleményekkel kapcsolatban - írta a teheráni újság. Az EU elfordította a fejét, amikor Bahreinben történtek at­rocitások - ismertette az iráni tisztségviselő további bírálatát. Elismerés és szoboravatás BUDAPEST. Újonnan alapított el­ismerését elsőként Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes­nek adományozta az amerikai Ro­nald Reagan Elnöki Alapítvány. A díjjal a szabadságért és a demok­ráciáért legtöbbet tevő politikus tevékenységét ismerték el. Con­­doleezza Rice, az Egyesült Álla­mok korábbi külügyminisztere tegnap vett részt a budapesti transzatlanti hét kiemelt esemé­nyén, a száz éve született Ronald Reagan Szabadság téri szobrának avatásán. Kiszabadultak a túszok PÁRIZS. Kiszabadult két francia újságíró, akiket Afganisztánban 2009 decemberében raboltak el. Mindketten egészségesek. Felmondhatják a szerződést A Vjesnik című zágrábi napilap in­ternetes honlapja szerint a horvát kormány esetleg megvizsgálja an­nak lehetőségét, hogy felmondják a korábbi kormány és a Mal közöt­ti, az INA többségi részesedéséről szóló szerződést. Sajtóhírek szerint Ivo Sanader volt horvát kormányfő kenőpénzt fogadott el Hernádi Zsolttól, a Mal vezetőjétől azért, hogy a kormány többségi jogokat engedjen át a Mólnak az INA-ban. A felkelőkhöz csatlakoztak SZANAA/ÁDEN. A jemeni biz­tonsági erők több mint 300 tagja dezertált és csatlakozott az elnök távozását követelő felkelőkhöz. A kormányerők tömeges átállása nagy siker a 33 éve hatalmon lé­vő Ali Abdallah Száleh elnök ellen hónapok óta tüntetők mozgalma számára. (mti) Főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes: SOMODI GÉZA • Szerkesztők: BOGÁRDI SZILVIA, BURKUS ZOLTÁN, KESZEI L. ANDRÁS, KOCSIS ADRIENN, D. PUSZTAI ANDREA • Rovatvezetők: BERTLEFF ANDRÁS (fotó), PAPP GYŐZŐ (sport) • Mellékletszerkesztőség: FÁBIÁN GYÖRGY szerkesztőségvezető • Szerkesztők: SUDÁR ÉVA, WERNER KRISZTINA • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504-444, fax: 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Internetcím: www.kisalfold.hu • Hirdetésszervezés: 96/504-485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailben: ugyfelszolgalat@­kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek: Sopron, BÓDVAI ILDIKÓ szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax: 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385. Fax: 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár: VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14., Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266, Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz, VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Csorna, Szent István tér 18. Telefon: 96/263-172, Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: LAPCOM KFT. • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: LAPCOM KFT., 9021 Győr, Újlak u. 4/A Központi telefonszám: 96/504-444 • Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 • A Kisalföld a MATESZ tagja. Előfizetés telefonon: 06-80/504-504, és a kézbesítőknél. • Előfizetési díj: egy hónapra 2295, negyedévre 6885 forint. • Előfizetésben terjeszti a LAPCOM KFT. terjesztői hálózata. • Árusítja a RÁBAHÍR Rt. és alternatív árusok. • A Kisalföldben megjelent fotók megrendelhetők! Telefon: 96/504-461 • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next