Kisalföld, 2012. március (67. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-01 / 52. szám
KÖRKÉP A HÁZGYÁRI LAKÁSOK VOLTAK A VÁLSÁG LEGNAGYOBB VESZTESEI, MOST KAPKODJÁK ŐKET Reneszánszát éli a panelpiac GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Látva, hogy a szomszédos Pozsonyban egy garzonpanel kerül 20 malióba, egy sima pedig 25-be, Edekor még mindig várhatunk mozgást. Győrnek két főbb „panelbirodalma” van, Marcalváros hagyományosan félmillióval volt korábban drágább Adyvárosnál. Ez a különbség az ínséges 2009-ben is megmaradt, akkor az utóbbi részen valamivel 7 millió alá is lecsúsztak az átlagárak a korábbi 8-8,5-ről, míg a „Marcalon” - ahol valaha a 9 móliót is megközelítette - a válság idején 7,5-et ért egy átlagos panel. Úgy is mondhatjuk, hogy ezek az ingatlanok voltak a legfőbb vesztesei a mélyrepülésnek Molnár Kristóf szerint, hiszen míg egy téglalakás ára mondjuk 5 százalékot zuhant, a panelé 10-15-öt, úgy Győrben, mint Sopronban. Majd némi emelkedés után helyreállt az egyensúly, s látható, hogy a két nagy győri lakótelep közötti különbség is eltűnt. Az erős kereslet nem egyedül a kedvező árnak, hanem a panelprogramoknak is köszönhető - véli az ingatlanszakértő -, mivel a lakók látják: nem hagyják „öszszedőlni” a házgyári tömböket. Természetesen több telefonhívás érkezik a felújított házak miatt, s akár egymillió lehet a különbség a hasonló kategóriába eső lakások között, aszerint, hogy miként vannak felszerelve, milyen felújításon estek át, hányadik emeleten találhatók. Egy szép négyemeletes ház első szintjén lévő, panelprogramon átesett, egyedi fűtéses ingatlan 9 milliót is érhet, míg a régi küllemű négyemeletesekben élők otthona átlagosan 8,5, a felújítás előtt álló tízemeletesekében lakóké pedig 7,5-8 milliót ér ma a győri ingatlanpiacon - mondja Molnár Kristóf. Az is a panelnak kedvez, hogy a távfűtéstől tartók jó része rájött, itt sem fizet nagyságrendekkel többet a fűtésért, egy 50 négyzetméteres tégla- és egy 50 négyzetméteres panellakás közti árkülönbséget a rezsi csak 20-25 év alatt hozza vissza - számította ki az Openhouse. S van, akinek nem az egyedi fűtés, hanem 3 szoba volt a cél, márpedig az ritka madár ebben a kategóriában. A győri Szabó András a válság első hónapjaiban, még éppen jó áron 8 millióért adta el Bán Aladár úti lakását, majd 10-ért megvett egy 64 négyzetméteres - az átlagosnál jóval hosszabb folyosójú - lakást a Marcalvárosban. A négyemeletes házban ez akkor is viszonylag magas árnak számított és valószínű - véli a harminchét éves férfi -, hogy ez a pénz soha nem jön vissza, mert a lakás ma jóval kevesebbet ér. Ugyanakkor ez még mindig kedvező ár volt a többihez képest, s a drága panelt is könnyebb megfizetni, mint az olcsó téglalaikást. J1 Az erős kereslet nem egyedül a kedvező árnak, hanem a panelprogramoknak is köszönhető - véli a ingatlanszakértő mivel a lakók látják: nem hagyják „öszszedőlni” a házgyári tömböket. Szabó András 10 millióért vette az átlagosnál jóval nagyobb panellakást négy évvel ezelőtt. Most kevesebbet ér. FOTÓ: H. BARANYAI EDINA Szökevény tehenek Öttevény határában ÖTTEVÉNY. A tűzoltók fogtak be három tehenet, egy pedig este még a határban csatangolt Öttevénynél. A speciális feladat miatt azért riasztották este hét körül a 105-öt, mert a kiszökött állatok az 1-es főúton bolyongtak és veszélyt jelentettek az autósokra. A tulajdonos is a helyszínen volt, ő segített a befogásban, s három szökevényt sikerült is visszaterelni. A negyedik azonban megvadult és elfutott, neki az erdőnek. A tűzoltóság feladta a keresését, mivel innentől kezdve sem személyre, sem vagyonra nem jelentett veszélyt - közölték a megyei katasztrófavédelem ügyeletén. A Kisalföld ajánlásával: BartóteBéla Megyei Művelődési Központ színházterem. 2012. 02. óra Jegyek elővételben a helyszínen és a Jegy.hu oldalon kaphatók! Jegyár: 3.200 Ft. Kora tavaszi lehűlés MAGYARORSZÁG. Tavaszias idővel kezdődik a meteorológiai tavasz, de a hétvégén lehűlés kezdődik - jelezte a meteorológiai szolgálat. Csütörtökön a szél mérséklődni fog, emellett változóan felhős időre van kilátás. Napközben országszerte 8-15 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet. A hétvégétől kezdődően viszont lehűlésre kell számítani. A jövő hét elején is fokozatosan csökken majd a hőmérséklet, éjjel pedig lehetnek fagyok. 2012. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK KISALFÖLD Végig talpon maradt a volt révais diák GYŐR-BUDAPEST FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Bajorfi Ákos számára emlékezetes lesz a szökőév, mivel az m1 Maradj talpon! című műsorának február 29-i adásában nyerte el elsőként a 25 millió forintos fődíjat. A nyolcadik körig passzolás nélkül jutott el, ahol méltó ellenfélre talált és elveszített egy passzt, majd egyet a kilencedikben is. Az utolsó kihívó még megszorongatta kicsit Ákost, de végül elvérzett azon a kérdésen, hogy mi a neve a Bundesliga bajnoki trófeájának (salátástál). - Az utolsó körig kizárólag játéknak tekintettem az egészet, s csak akkor gondolkodtam el rajta, hogyan tovább. De egyértelmű volt: ha megállok a valamivel több mint kétmillió forintnál, akkor örökké bánni fogom - mondta a Kisalföldnek Bajorfi Ákos. A fiatal ügyvédet - akit tegnap is éppen a PSZÁF egyik békéltető tárgyalásának szünetében értünk utol telefonon - testvérei nevezték be, ő maga nem gondolt arra, hogy játsszon, nem is tett még hasonló próbát. Együtt nézték a tévében az m1 kvízműsorát, s minden kérdésre tudta a választ. - A testvéreim azt mondták: ott a helyem, erre azt feleltem, hogy csak akkor vállalom, ha a benevezési procedúrát végigcsináljátok. Egyszer csak jött az e-mail, hogy vállalom-e, majd sikerrel átestem a próbakörökön. A játék lélektanához tartozik, hogy eleinte nehezebb válaszolni, mert más, mint otthon a tévé előtt. Aztán egyre inkább elfelejti az ember, hogy felvétel készül. Nagy szerencsém is volt, mert kevés játékban tudtam volna elmenni a tizedikig, mondtam is a testvéreimnek, hogy a hetedik után elfáradnék. De mentek a kérdések, megmaradtak a passzok. A másik ok, hogy én gyerekkoromban a dédszüleimnél töltöttem a nyarakat, a dédnagymamám nem tudott kimenni a lakásból és keresztrejtvényfejtéssel ütötte el az időt. Így amikor megtanultam írni, megtanultam rejtvényt fejteni is. Ott voltam mellette és ő segített, szinte mindent meg tudott fejteni, ezért vele biztosan nem tudtam volna kiállni semmilyen rejtvényjátékban. Ez a kvíz pedig nagyon hasonlít a rejtvényre, betűk vannak, megvan, hogy mekkora a hely. Egyszerűen rá Bajorfi Ákos szerint ez a nyeremény nem gyökeres változást, csak valamekkora minőségi javulást jelent az életében. Jem magam előtt a megoldást, nem is feltétlenül olvasom el - hiszen Gundel Takács Gábor el is mondja - a kérdést. Csak azt látom, mi van odaírva, pörög az agyam. A két választ, amit nem tudtam, soha életemben nem találtam volna ki, mivel nem hallottam még korábban a Kati és a Kerek Perec dalairól, sem az „Ama nőkről”. A fiatal ügyvéd beavatott abba is, hogy először is feleségét szeretné a nyáron Írországba vinni, mivel neki az az álma. A saját vágya pedig évek óta a transzszibériai vasútvonal izgatja, szeretne majd jó két hónapot tölteni a Moszkvától Vlagyivosztokig tartó vonaton, megnézné a fővárost, a Bajkál-tavat, Irkutszkot, de ez - mondja - „stílszerűen egy ötéves terv”. Jó lenne még egy projektor is, valamint egy olyan lakás, aminek „van gyerekszobája”. Bajorfi Ákos még annyit árult el: barátaiban megbízik, hogy nem néznek rá másképp, mindeddig, s azt gondolja, ez a nyeremény nem gyökeres változást, csak valamekkora minőségi javulást jelent az életében. Kényszer szülte: borból készül a rövidital Nagy találmányok többnyire véletlenül vagy kényszer miatt születnek. Az utóbbi igaz arra a győri szeszipari fejlesztésre is, ami a jövedéki adó emelése okán egy teljesen új italféleséget alkotott meg, a boraperitifet, amit szerzői joggal le is védettek. GYŐR RIMÁNYI ZITA Tömény helyett bort iszunk az áremelés miatt? címmel január 2-i számunkban írtunk arról, hogy a jövedéki adóról szóló törvény novembertől ötven százalékkal Az adóprés miatt fejlesztettük ki a boraperitifek héttagú, várhatóan bővülő családját - mondta el Barabás Attila. FOTÓ: B. A. emelte az aromásított szeszes italok adóját. Ezek tették ki a hazai égetettszeszesital-fogyasztás felét, de az áremelés miatt arra lehetett számítani, hogy az emberek majd inkább bort isznak. A jóslat be is teljesült, de nem úgy, ahogy a legtöbben gondolták. Az úgynevezett hidegúti szeszes italoknál az adóemelés miatt húszszázalékos forgalomcsökkenéssel számoltak a gyártók, de az első hónapban hetven százalékkal esett viszsza az értékesítés. Most a változtatás előttihez képest a forgalomcsökkenés negyvenszázalékos - mondta el Barabás Attila mint a Szeszipari Szövetség és Terméktanács vezetőségi tagja és hozzátette: az utóbbi időkben töretlen, tavaly már ugyan csak szolid növekedés a röviditalok piacán megtorpant, így az adóemelés adóbevételcsökkenést eredményezett. A Barabás Attila vezette Győri Likőr Zrt.-nél csak tízszázalékos volt a forgalomzsugorodás és a növekedés érdekében új termékeket vezettek be, többmilliós beruházás révén. Egyrészt ízesített vodkákat, amelyeknek kevésbé nőtt a jövedéki adójuk. Hasonlóképp tett a piac többi szereplője is, abban viszont egyedi a győri üzem, hogy boraperitifeket, azaz borból rum, brandy, konyak és vodka jellegű rövideket, barack-, szilva-, körte- és keserűlikőrhöz hasonló röviditalokat készít. A recept és a bonyolult technológia titkos, annyit szabad tudni, hogy a borhoz szeszt, ízanyagokat, kivonatokat is hozzáadnak. A vezérigazgató azzal indokolta a fejlesztést, hogy a boralapú terméknek alacsony a jövedéki adója. Ugyan az előállítása költséges, de a vevők így is olcsóbban juthatnak hozzá, mint a hidegúti szeszes italokhoz. Barabás Attila szerint egy értékesebb, jobb minőségű, természetes anyagból készült, húszfokos terméket fogyaszthatnak, ami a vermut és a szeszes ital közé helyezhető, de utóbbihoz áll közelebb. Az eladási adatok eddig óriási sikernek mutatják, így a cégnek nem kellett létszámot csökkentenie. Pálinka helyett gin Tavaly megtört a pálinka tíz éve tartó diadalútja. A Győri Likőr ugyan kisebb növekedést könyvelhetett el e téren is, de szomorúak az előjelek, amelyek az emberek anyagi helyzetével kilátásaival is összefüggnek ennek ellenére nőtt a vodka és a gin forgalma, utóbbié a múlt évhez képest negyven százalékkal. Barabás Attila szerint az eladási tapasztalatok azt mutatják, a fiatalok körében ezek az italok lettek divatosak. A győri üzemben kenderkivonattal ízesített vodka is készül - amit bevizsgáltattak a bűnügyi szakértői kutatóintézetben, szájspray változatban is.