Kisalföld, 2012. március (67. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-26 / 72. szám
KISALFÖLDEI SOPRONBÓL, EGY UTCAI TELEFONFÜLKÉBŐL ÉRKEZETT A FENYEGETŐ HÍVÁS, A RENDŐRÖK KIÜRÍTETTÉK AZ ETO PARKOT Bombasztikus győri győzelem GYŐR PAPP GYŐZŐ Bombariadó miatt két órával később kezdődött tegnap a 16 órára kiírt Győri ETO FC-MVM Paks mérkőzés a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában. Egy ismeretlen telefonáló az ETO-stadion recepcióján negyed 4 tájbenn jelezte, hogy 16 órakor bomba fog robbanni az ETO Parkban. A rendőrség kiürítette és lezárta a létesítményt. A tűzszerészek átvizsgálták a park területét, majd negyed 6 után kezdték beengedni a mérkőzés szereplőit és a szurkolókat, utóbbiak táskáit tüzetesen átvizsgálták a bejáratoknál. A Kisalföld információi szerint egy soproni nyilvános telefonfülkéből érkezett a fenyegető hívás és elképzelhető, hogy ez összefüggésbe hozható a múlt heti soproni szurkolói afférral. A rendőrség közveszély-fenyegetés gyanújával eljárást indított ismeretlen tettes ellen. A mérkőzést 4-1-re az ETO nyerte és továbbra is második a táblázaton. Részletek a 19. oldalon. A játékosok a meccs előtt a Magvassyban várakoztak, Kertleff ANDRÁS A szurkolók végül csak tüzetes átvizsgálás után léphettek be az ETO Parkba. FOTÓ: MÉSZÁROS mátyás Borkai Petra fején a korona HORVÁTORSZÁG SZEGHALMI BALÁZS___________ Kilenc ország huszonegy szépsége közül a győri Borkai Petrát választották Miss Alpok-Adriának a horvátországi Porecben szombat este. A verseny a közép-európai térség egyik legjelentősebb megmérettetése, 1988 óta rendezik meg hazánkat 2001 óta képviselik itt szebbnél szebb hölgyek. Borkai Petra a győzelem után élményeiről mesélt. Folytatás a 4. oldalon. Borkai Petra udvarhölgyeivel Porecben. A második helyezett lány, Maria horvát nemzetiségű (balról a második), míg a harmadikként végzett Denise (Petra balján) Svájcból érkezett. A negyedik pedig Marketa (a kép bal szélén) lett Csehországból. fotó: www.facebook.com/missalpeadria Gyermek figyelmeztetett a veszélyre MOSONMAGYARÓVÁR. Nem kis munkát adott a katasztrófavédelem szakembereinek az a mintegy ötven liter kénsav, ami egy megsérült tartályvagonból folyt ki a hétvégén az egyik mosonmagyaróvári rendező pályaudvaron. A veszélyre egy 12 éves gyerek figyelmeztette a vasútnál dolgozókat. Németh Erik Attila elmondta a Kisalföldnek, hogyan észlelte a bajt. Folytatás a 7. oldalon. West-per: tíz éve húzódik SOPRON MUNKATÁRSUNKTÓL Több mint tízéves pereskedés után sincs megegyezés a West Üzletház jövőjéről. Egy pert megnyert a város, de a vállalkozó az Alkotmánybírósághoz fordul. A gyakorlatban pedig nem történik semmi... Fennállása óta viták sorát generálta a Jereván-lakótelep szélén álló üzletház. Megépítésére 1993-ban kötött szerződést az akkori városvezetés és Rácz Béla vállalkozó. Fontos a történetben, hogy ekkor még dübörgött a bevásárlóturizmus, egymást érték Sopron utcáin az osztrák rendszámú autók. Az eredeti megállapodás szerint a vállalkozó saját költségén felépítette az üzletházat, amiért a sportcentrumnak fizetett kezdetben 600 ezer forint havi bérleti díjat, valamint az ingatlanból évente egytized tulajdonjog átszállt az önkormányzatra. Folytatás a 6. oldalon. HASZNÁLTCIKK-CSERE - PLUSZPÉNZ ÉS SPÓROLÁS A piacon Columbónak becézett Ocskai Béla még egy törött villát is eladott. FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS Bolhapiaci elefántok GYŐR RIMÁNYI ZITA Kellemes kényszerűség - ez a bolhapiacok lényege. Egyre több van megyénkben, ezért szombaton meglátogattuk az egyiket a győri Dunacenternél. Az árusok pluszpénzhez jutottak, vevőik olcsón vásároltak és mindenki élvezte a viccelődős hangulatot. Ami először feltűnik a használtáru-vásáron, hogy mint régen, az eladók szólítják meg a vevőket: „Jöjjenek csak közelebb! Vigyék, itt ne hagyják!” És egymást is ugratják. „Béla bácsi, maga újságsztár lesz?” - mondta a közeli standról egy asszony a férfinak, aki lapunknak nyilatkozott. Pedig eleinte csak tereferéltünk, mert ilyenkor bárkivel könnyű szóba elegyedni. A bolhapiaci elefántokkal is, akik több egyforma holmit árulnak, azaz nagyban foglalkoznak használt cikkel, olcsó áruval. Mások szerint viszont azok is így nevezhetők - s ők vannak többen -, akik az otthon feleslegessé vált holmi révén kitartóan igyekeznek pénzhez jutni. Folytatás az 5. oldalon.