Kisalföld, 2012. augusztus (67. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-01 / 179. szám

□ KORKÉP RÖVIDEN Bruttó 240 és 260 ezer forint között MAGYARORSZÁG. A diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között mozog, a legmagasabb kezdőfize­tést a mérnökök és az informati­kusok kapják - derül ki a Hay Group tanácsadó cég 2012-es jö­­vedelemszint-felméréséből. A Hay Group felméréséből kiderül: azon cégeknél amelyek külön pálya­kezdői béreket kínálnak, a médi­án belépő bér bruttó 240 ezer forint az alapképzést végzettek­nek és 260 ezer forint a mester­diplomával rendelkezőknek, így nem jelentős a bértöbblet azon fiatalok számára, akik két évvel többet töltenek az iskolapadban - értékeli az adatokat a cég. Ha az első egy-két évet kitöltik, ak­kor­­gyorsrajtot vesz­ a pálya­kezdő diplomások bére. Az első béremelés során átlagosan 10 százalékkal kapnak többet addigi fizetésüknél amely a normál éves vállalati béremelés több mint kétszerese. Jellemzően egy év után a cégek viszont már nem pályakezdőként tekintenek rájuk. A Hay Group idei felmérésében több mint 450 hazai és nemzet­közi nagyvállalat vett részt. Ötödével nőtt a forgalom MAGYARORSZÁG. A tavalyi első félévben regisztrált 41.700 lakásadásvételhez képest az idei első félévben 20 százalék­kal nőtt a forgalom - közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat kedden. Az év egészében azonban kisebb lesz a lakásforgalom növekedése az OC becslése szerint. Az első ne­gyedévben tapasztalt jelentős keresletbővülés ugyanis, ame­lyet a végtörlesztés váltott ki, nem tartott ki a második ne­gyedévre a lakáspiacon. 2012. AUGUSZTUS 1., SZERDA KISALFÖLD KISALFÖLD-RECEPTEK 10. - KEZDŐ HÁZIASSZONYOKNAK NÉLKÜLÖZHETETLEN, HALADÓKNAK KÖTELEZŐ And néni már bejelölte a könyvet Virbán Tiborné And néni évek­kel ezelőtt a lányától kérte ajándékba a Kisalföld-előfize­tést. Mint elmondta, szereti a friss helyi híreket, és mert hűséges olvasóként kedvezmé­nyes áron juthat hozzá a Kisal­föld receptes könyveihez. And néni példányával együtt már közel háromezer Kisalföld-re­ceptek 10. kötet fogyott el. GASZTRONÓMIA FÁBIÁN GYÖRGY Lánya egy éve Londonban él, de a Kisalföld-előfizetést nem mondták le. Mert édesanyja, a konyhában mindig finomat főző Anci néni, ragaszkodik kedvenc újságjához. És a ked­vezményekhez, melyek a hűsé­ges olvasókat megilletik. „A re­ceptjeimmel, a házilag készített sajtjaimmal hat éve már szere­peltem a Kisalföldben. Nem is kérdés, hogy azóta is olvasom a lapot, szeretem, mert friss és ér­dekes. És amint hírét veszem, hogy újabb szakácskönyv érke­zik, arra is bejelentem a hűség­kártyás igényemet” - meséli határozottan, kedvesen, bár a súlyos hangszálműtétje miatt kissé halkan Virbán Tiborné. „Hát mit mondjak, a családom szereti, ahogy főzök. Bár, ahogy elmeséltem már egyszer, nem voltam én sem mindig konyha­tündér. De azért némi tapaszta­latom már van a fakanál mel­lett” - mosolyodik el, miköz­ben belelapoz a legújabb Kisal­föld-receptek könyvbe. „Amint kézbe vettem és bele­néztem a könyvbe, tudtam, hasznos lesz nagyon. A kezdő háziasszonyoknak nagyon prak­tikus, hiszen azokat az apróbb konyhai trükköket is tartalmaz­za, amelyről általában a szakács­­könyvek hallgatnak. Én például az édesanyámtól tudtam meg, hogy a rántott hús készítésénél ahány tojás, annyi kanál tej kell a panír elkészítéséhez. Ettől a hús pirosabb és puhább is lesz. És most hol olvasom ezt a prak­tikát? Hát a Pető István által írt könyvben. A másik több száz mellett. Aki ilyet tud, az lehet igazán jó szakácsnő vagy sza­kács otthon.” A kötet kezdő háziasszonyok­nak tehát szinte kötelező, a hala­dóknak pedig ajánlott. A recep­tek között ugyanis számos olyan van, amely gyors, egyszerű és gazdaságos ételek elkészítését segíti. Ám még egy fontos jel­lemzőjük van a recepteknek, me­lyeket a saját fortélyainak felfe­désével kínál olvasóinknak Pető István mesterszakács. „Átlapoz­tam már a könyvet. Házias ízek kerülnek terítékre. Olyan ételek, melyek otthon is nagyon jól elké­­szíthetőek. Nagyon szerethető ételek ezek. Elsőként egy pala­csintarétest fogok elkészíteni belőle.” Anci néni most ismerkedik a kötettel. Mint meséli, szinte minden lap tartogat újabb és újabb meglepetést. De ahol kü­lönösen sokat időzik, az a praktikák rész. „A szakácskönyvek többsé­ge recepteket ad csupán, de ez ennél több. A praktikák közül mindegyik használható és se­gíti a háziasszonyt. Hogy csak egyet kiemeljek, végre valaki leírja, egy evőkanál miből hány dekának felel meg. Soká­ig nem volt mérlegem vagy nem vettem elő, így tudható, cukorból, sóból, hány evőka­nálnyi kell, ha dekában adják meg az összetevőket.” Pető István hasonlóan gon­dolkodott, mint Virbán Tiborné, amikor a kötetet összeállította. Tudta, mire van szükségük azok­nak, akik finomat akarnak főzni. Mint elmondta, ezek a receptek kipróbáltak, és ha úgy készítik el őket, ahogy ő leírta, mindegyikre garanciát vállal. Vibrán Tiborné már kiválasztotta, mit fog elsőként elkészíteni a Kisalföld-receptek 10. kötetéből. „Palacsin­tarétest fogok elkészíteni a sok szerethető recept közül.” FOTÓ: mészáros mátyás VÉDETT TAGOK­­ MÁR CSAK A LÉTSZÁMOT JELENTIK HAVONTA A MUNKAADÓNAK Láthatatlan szakszervezet Jelentősen nőtt a szakszervezeti tagok száma az elmúlt hónapok­ban, nagyobb mértékben, mint négy éve a válság hatására. A tagok viszont nem szeretnék, ha munkaadójuk tudná, beléptek az érdekvédelmi csoportba - s erre van is megoldás. GYŐR-MOSON-SOPRON RIMÁNYI ZITA__________________ Több nyugat-európai ország­ban ugrásszerűen megnőtt az új szakszervezeti tagok száma 2008-ban és 2009-ben. A vál­ság hatására jobban összefog­tak a munkavállalók, mert fél­tek munkahelyük elveszté­sétől. Az MSZOSZ, a legna­gyobb hazai szakszervezeti konföderáció is tapasztalt ak­koriban hasonló tendenciát a tagtoborzásban, de kisebb mértékűt. Molnár Ákos, az MSZOSZ-hez tartozó Vasas Szakszervezeti Szövetség regio­nális ügyvivője viszont arról számolt be lapunknak, hogy mostanában folyamatosan és jelentősen nő a taglétszámuk. Ezt jól szemlélteti, hogy a ré­gióban tízezer tagjuk volt az év elején, de az elmúlt három hó­napban csak Győrben ötszáz új tag lépett be soraikba. Az ügyvivő szerint ez már nem a válsággal függ össze. A fő oknak a dolgozók elmondá­sai alapján azt tartja, hogy az emberek rájöttek, munkaválla­lóként kiszolgáltatottak. Mol­nár szerint úgy vélik, nincs­­ Gyorsan változnak a munkaügyi szabályok és összetettek, nem várható el, hogy naprakész legyen belőlük, aki nem ezzel foglalkozik. Molnár Ákos más esélyük, mint hogy össze­fognak, és erre legális formát a szakszervezeti csoport jelent. Viszont tartanak attól a mun­kások, hogy hátrányba kerül­nek, ha munkaadójuk megtud­ja, beléptek az érdekvédelmi szerveződésbe. Az üzemi szak­­szervezeti csoport vezetői, tit­kári tisztjét pláne nem akarják vállalni. Ezért csatlakoznak egy már meglévő ágazati szak­­szervezethez, s akkor titkár he­lyett kapcsolattartót neveznek meg, aki például a vasasok ügyvivője lehet. Molnár Ákos tárgyalhat nevükben akár a bérről, akár a nyári melegben kapott védőitalról vagy a plusz munkaközi szünet elrendelé­séről, hasonlókról. - Szívesen bízzák rám az egyeztetést a dolgozók, mert nekem nem a saját főnökeim­mel szemben kell érvelnem, én nem függök az adott munka­adótól, nem tőle kapom a bé­rem. Gyakran a cégvezetés is örül, hogy velem tárgyalhat, mert ismerem a jogszabályok részleteit. Gyorsan változnak a munkaügyi szabályok és össze­tettek, nem várható el, hogy naprakész legyen belőlük, aki nem ezzel foglalkozik. Sőt, a szakszervezeti csoportokra vo­natkozó adminisztrációs előírások is bonyolultak, eze­ket is teljesítjük a gyárakban dolgozók helyett - mondta el Molnár Ákos és hozzátette: azért, hogy a munkaadók ne tudják, cégüknél kik a szak­­szervezeti tagok, a vasasok nem engedik, hogy a fizetésből vonják a tagdíjat. Azt a tagok csekken fizetik be vagy bank­számlájukról utalják. Az ügy­vivő pedig havonta ügyvéd vagy közjegyző által hitelesí­tett kimutatást küld a cégek­nek, mennyi üzemükben a szakszervezet is.­­ Mondhatjuk, hogy így lát­hatatlan, de hatékonyan tud működni a szakszervezet. Nyu­­gat-Európában is ez a bevett gyakorlat. A tárgyalásokon ugyanis a jogi felkészültség és a taglétszám nyom a latban - szögezte le Molnár Ákos. Háromezer fogyott belőle. A Kisalföld-receptek 10. kötetének első nyomását olvasóink szinte azonnal elkapkodták. Közel háromezer fo­gyott el eddig belőle. Van, aki ajándékba vette meg, de ott ragadt a konyhapolcán. Mint elmondta, azért, mert megvan benne minden, ami ahhoz kell, hogy férjének, gyerekeinek változatosan és jót főzzön. Munkajog fiataloknak Júlus elsejével hatályba lépett az új munka törvénykönyve, mely koncepcionálisan új sza­bályozás alá vonja a munka vi­lágát. A fiataloknak általában e területen nincs megfelelő tájé­kozottságuk, ezért a HÖOK új kiadványt készített a témában. MAGYARORSZÁG MUNKATÁRSUNKTÓL____________ A Hallgatói Önkormányzatok Or­szágos Konferenciája (HÖOK) a hallgatókat képviselő szervezet­ként kiemelten fontosnak tartja, hogy a főiskola/egyetem elvégzé­se után a hallgatók ne érezzék magukat elveszve, támpontok és segítség nélkül a munkavállalás­ra készülődve vagy az első mun­kába állás során. A munkaválla­lói, munkajogi ismeretek meg­szerzése a felsőoktatásban eltöl­tött évek alatt még nem életbevá­gó kérdés és sajnos nem is oktat­ják tematikusan minden egyes képzési területen. Az iskolából ki­kerülve viszont sokan ennek is nagy szükségét fogják érezni. A tájékozatlanság veszélyeket rejt. Az elkeserítő kutatási jelentések, statisztikai adatok ellen viszont tenni kell. A HÖOK munkajogi tá­jékoztató anyagot állított össze, mivel fontosnak tartja, hogy a munkapiacra kilépő fiatal rendel­kezzen a legfontosabb ismeretek­kel, különösen most, hogy július­tól teljesen új szabályozás lépett életbe a munka vitágában is. A kiadványban a munkavál­lalást érintő legtöbb fontos kér­désre választ kaphatnak a hall­gatók, a munkaviszony létesíté­sén át egészen annak megszűnéséig. A munkajogi vál­tozások folyamatosak, a kiad­ványt mindig ehhez igazítják. (A kiadvány letölthető a http://book.hu/ oldalról.) MEGJELENT A Kisalföld receptjei legújabb kötete! RENDELJE MEG MOST A Kisalföld receptjei című könyvsorozat 10. kötetét! • LEVESEK • HALÉTELEK • HÚSÉTELEK • FŐZELÉKEK • ÉDESSÉGEK •VENDÉGVÁRÓK, KIEGÉSZÍTŐK • RÁADÁS: 100 jó tanács a konyhában • BONUSZ: Fűszerek világa •ÍZELÍTŐ ÉS FŰSZERKISOROS Kezdőknek, haladóknak, a finom ételek kedvelőinek. A Kisalföld 10. jubileumi szakácskönyve konyhai könyv­tárunk nélkülözhetetlen darabja, izgalmas ízvilágot vonultat fel. A jubileumi kötetben Pető István, Venesz József-díjas mesterszakács, Schnitta-díjas vendéglős, a Szakácsegyesületek Világszövetségének Örökös Tiszteletbeli Tagja saját receptjeit, és ami még ennél is fontosabb, saját konyhai praktikáit osztja meg az olvasókkal. A kedvezmény csak Kisalföld Hűségkártyával érvényes __szte__________ Név: Cím: Aláírás: Információ: 10 06-80/504-504 (ingyenes szán) Csak hibátlanul kitöltött megrendelést fogadunk el, a vételárat a kézbesítéskor kel fizetni. Megyén belül a házhoz szállítás ingyenes. Az akció a készlet erejéig érvényes. A megrendelőlapot küldje a következő önre: lapcom Kft. 9002 Győr, Pf. 28 Előfizetői kód: AZ ELŐFIZETŐI KÓDÖT A HŰSÉGKÁRTYÁJÁN IS MEGTALÁLJA!

Next