Kisalföld, 2013. december (68. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-02 / 280. szám
2013. DECEMBER 2., HÉTFŐ KISALFÖLD MINDEN IDŐK NEGATÍV REKORDJA DŐLHET MEG IDÉN AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLON IS Bizalom híján alig épül lakás Ötödannyi lakás épülhet hazánkban idén, mint egy évtizeddel ezelőtt. A visszaesés az Észak-Dunántúlon szintén drámainak ígérkezik, még az elmúlt évek szerény számaival összehasonlítva is. ÉSZAK-DUNÁNTÚL HANCZ GÁBOR „Saját házban akartunk lakni, ami olyan, amilyennek mi szeretjük” - az enesei Vécs-Németh Szilvia szerint ez volt a legfontosabb érv amellett, hogy építkezni kezdtek 2011 augusztusában. Nagy munka volt, de a 120 négyzetméteres, három szoba plusz nappalis ház idén év elejére elkészült. A család februárban költözött be, s a kis Lénárd testvére jövő tavasszal már ide érkezik. „Imádunk itt lakni” - összegezte az elmúlt szűk tíz hónap tapasztalatait a kismama. Vécséken kívül nagyon kevesen élték meg az új otthon örömét mind az Észak-Dunántúlon, mind az országban eddig ebben az évben. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az első kilenc hónapban Győr-Moson-Sopron megyében 422, Komárom-Esztergomban pedig csupán 66 lakás kapott használatbavételi engedélyt. Már-már csoda kellene ahhoz, hogy ne dőljön meg minden idők negatív rekordja idén, ami mindkét megyében 2011-hez köthető, amikor mindössze 800, illetve 231 lakás épült. Országosan a mélypontot tavaly jegyezték fel: a 10.560-as szám kevesebb, mint amit az első világháború után, a nagy gazdasági viágválság éveiben vagy a második világháború alatt feljegyeztek. Ehhez képest idén szeptember végéig alig több mint négyezer otthont adtak át. Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője úgy látja, hogy a drámai visszaesés magyarázata egyetlen szóban megfogalmazható: bizalomhiány. „Az ingatlanfejlesztők visszafogták beruházásaikat, mert egyrészt a bankok nem bíznak a lakásértékesítés sikerében és nehezen adnak nekik hitelt, másrészt a potenciális vevők nem bíznak bennük és pénzüket féltve csak akkor akarnak befizetni egy lakásba, ha már teljesen vagy majdnem kész. Emellett egyre kevesebben fognak maguk építkezésbe, a válság 2008-as kitörése óta ugyanis nem bíznak a munkahelyük, a fizetésük stabilitásában, így nem mernek eladósodni” - fejtette ki a szakember, aki még két okot említett. Az egyik lényege, hogy kevés új otthon van a piacon, s ha valaki ilyet is szeretne, könnyen előfordulhat, hogy nem talál az ízlésének, igényének megfelelőt, sőt, nagy valószínűséggel hónapok múltán is így jár. Emiatt sokan végül használt ingatlanban kezdenek el gondolkodni. A másik ok, hogy viszonylag olcsón lehet öt-tíz éves, azaz már-már újnak mondható használt otthonhoz jutni, amelyekből részben a sok bedőlő hitel miatt megfelelő a kínálat. Déry Attila szerint amíg az emberek, a bankok és az építtetők negatív várakozásai nem változnak meg, addig az állam által tett, egyébként helyes lépések - mint a megújult szocpoltámogatás és a támogatott lakáshitel - sem tudnak érdemi hatást kifejteni. Hol épült a legtöbb lakás? Győr-Moson-Sopron megyében az idei első félévben a lakások több mint fele Győrött és Sopronban, mintegy kétötöde pedig a községekben épült. Komárom-Esztergom megyében Tatabányát megelőzve Esztergomban készült el a legtöbb új otthon. Az enesei Vécs Jácint és Vécs-Németh Szilvia idén februárban költözött be családi házába. Az új otthonba a kis Lénárd mellé hamarosan érkezik a kistestvér is. FOTÓ: H. BARANYAI EDINA A MENTŐKNEK A KISALFÖLD IDEI AKCIÓJA RÉVÉN MEGVÁSÁROLT MŰSZER JELZETT A HELYSZÍNEN Túlélték a szén-monoxid-mérgezést Szén-monoxid-mérgezésben kis híján életét vesztette egy bakonypéterdi házaspár szombaton. A gáz feltehetőleg a kéményből áramlott vissza. BAKONYPÉTERD HANCZ GÁBOR Szombat óta második születésnapunk van - mosolygott a bakonypéterdi Jenei Gábor, akivel fűtetlen családi házukban beszélgettünk tegnap délelőtt. A hidegnek súlyos oka volt: előző délután szén-monoxid-mérgezéssel vitték a győri kórházba őt és párját, így a gázkazánt egyelőre nem kapcsolhatják be. Néhány napig biztosan nem alhatnak otthon. Ha az olvasó most arra gondol, hogy a logopédusként dolgozó férj és a gyógypedagógus feleség történetéből az derül ki, vészes hanyagság vezetett majdnem tragédiához, ami mással nem fordulhatna elő, ki kell ábrándítanunk. A ház ugyanis szinte új, a gázkazán olyan rendszerrel felszerelt, amely kikapcsol, ha visszaáramlik a szén-monoxid, ráadásul a berendezést a fűtési szezon előtt ellenőriztették. A kis híján tragédiába fordult délután történetét a férj, Jenei Gábor mesélte el. „A nappaliban égett a kandalló, és kicsit elszunyókáltunk. Arra ébredtünk, hogy kellene tenni a tűzre. A feleségem felkelt, majd nagy csattanást hallottam, ahogy összeesett. Legalább negyedóráig tartott, mire elvonszoltam onnan. Magához tért, de a vécében megint elájult, majd később még egyszer. Azt sem tudtam, hol a mobilom, de a vezetékes telefont szerencsére valahogy elértem és hívtam a mentőket. Pánikba estem, attól féltem, hogy a feleségem stroke-ot vagy agyvérzést kapott, de még ételmérgezésre is gyanakodtam. Az eszembe se jutott, hogy szén-monoxid miatt lett rosszul” - mondta a férj, aki szintén nem érezte jól magát, de legalább nem ájult el. Megmérte saját vérnyomását, ami a normálisnál sokkal alacsonyabb, 80/50-es volt, miközben a fülében 180-nal lüktetett a pulzusa. A mentők viszont azonnal tudták, mi a baj, csipogni kezdett ugyanis az a szén-monoxid-érzékelő műszer, amely a Kisalföld akciójának és hét civil felajánlónak köszönhetően került a megyei esetkocsikba az év elején. A kiérkező szakembereknek egyébként azonnal fájni kezdett a fejük a házban, ami ugyancsak az alattomos - színtelen, szagtalan, mégis súlyosan mérgező - gáz jelenlétére utalt. A házaspárt a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház sürgősségi osztályára szállították, ahol a szakszerű kezelésnek köszönhetően gyorsan jobban lettek, így már vasárnap délelőtt hazaengedték őket. Közben volt idejük gondolkodni azon, mi történhetett. „A ház tizenkét éves, a kéménnyel - amit a kéményseprőkkel rendszeresen átnézetünk - sincs semmi baj. A gázkazánt minden évben ellenőriztetjük, most is így tettünk a fűtési szezon előtt. Egyedül arra tudunk gondolni, hogy a kandalló tüze visszaszívta a levegőt a gázkéményből. Ez még nem lett volna akkora baj, csakhogy a gázkazánban elromolhatott az a szerkezet, amely leállítja az égést, ha a szén-monoxid viszszaáramlik” - magyarázta Jenei Gábor. Egy biztos: nem akarják, hogy még egyszer ilyen kicsin múljon az életük, s a kórházból hazafelé első útjuk egy barkácsáruházba vezetett, ahol szénmonoxid-riasztót vettek. A megyei esetkocsikba a Kisalföld akciójának és hét civil felajánlónak köszönhetően került szén-monoxid-érzékelő az év elején. A műszert felvételünkön Derzsi Ákos mentőtiszt mutatja. FOTÓ: KISALFÖLD-ARCHÍVUM Jó tanácsok szén-monoxid-érzékelőkhöz. 1. Ha a műszer elemes, figyeljünk az elemek töltöttségére, szükség esetén cseréljük újra őket. 2. A készüléket helyezzük fejmagasság fölé, de a plafontól 30-40 centiméterrel lejjebb! A szén-monoxid a levegőnél könnyebb gáz, így először fent gyűlik össze. 3. Sose bíráljuk felül, mindig vegyük komolyan a műszer jelzését! 4. Vásárlásnál kerüljük a nagyon olcsó, egy-két ezer forintos készülékeket. 5. Lakáson belül oda tegyük a CD-jelzőt, ahova a vízmelegítő és a cirkó került. Az egyedi fűtésű, többkéményes konvektoros lakások összes helyiségét célszerű riasztóval ellátni. CO-mérő Kisalföld-hűségkártyával. A Wolf Orvosi Műszerboltokban (Győr, Kazinczy u. 17. és Szigethy A. út 78.) Kisalföld-hűségkártyával kedvezményes, 5990 forintos áron vásárolható szén-monoxid-érzékelő és riasztó - mondta el lapunknak Farkas Szilárd, a Presztízsdíjas cég vezetője. Hozzátette: a digitális, LCD-kijelzős készüléket kérés esetén postázzák is. Párhuzamos valóság KÉSZEI L. ANDRÁS SZERKESZTŐ A nemzetgazdasági miniszter optimista. A napokban arról beszélt, hogy ami most Magyarországon történik, egyértelműen azt bizonyítja: erősödik a gazdaság. Azt mondja, több a munkahely, csökken az adósság, értékálló pénzzé kezd válni a forint, Magyarország jobban teljesít. A GfK Hungária adatsora nem ennyire rózsaszín. A szervezet legfrissebb, vásárlóerőt érintő kutatása szerint Magyarország egyre jobban lemarad még a régiótól is. Az átlag európai majdnem háromszor annyi pénzből él, mint mi, az osztrákok négyszer annyit költhetnek, a csehek egyharmaddal többet, jobban élnek a horvátok is. A vizsgált 42 európai ország listáján hazánk a 31., Szlovákia a 23. Egy euró most 301 forint, a svájci frank 245. A kormányszóvivő ugyancsak optimista. Legutóbb arról adott tájékoztatást, hogy jövőre a nyugdíjasok megélhetése is könynyebb lesz, mert a kormány megvédte a nyugdíjakat. Ezt segíti a ’70-es évek óta nem látott alacsony infláció, a rezsicsökkentés, ami minden családnak jó. Úgy látja, ma Európa legtöbb országával szemben a fiatalok előtt biztosabb jövő áll Magyarországon, körükben csökken a munkanélküliség. A Tárki kutatásai szerint viszont a rendszerváltás óta tavaly volt a legtöbb szegény Magyarországon: a lakosság 40 százaléka él a létminimum alatt. A leggazdagabbakat kivéve senki nem él jobban, mint korábban. A KSH adatai szerint 2010 óta jelentősen nőttek a jövedelmi különbségek gazdagok és szegények között. A rezsicsökkentés a GKI elemzése szerint érezhetően a társadalom felső tizedében mérsékelte a kiadásokat, az egykulcsos adó pedig a leggazdagabb húsz százalékhoz tartozók nettó jövedelmét gyarapította leginkább. A 18 és 24 év közöttiek közel 30 százaléka munkanélküli, két és fél millió nyugdíjas nagy átlagban 75 ezer forint körüli nyugdíjból él. Mintha a miniszter és a szóvivő, illetve a kutatók és a nekik válaszolók más országban, valamiféle párhuzamos valóságban élnének, ami persze cseppet sem meglepő. Éppen ezért a statisztikákat és a tájékoztatókat böngészve kíváncsi lettem volna még arra, ha a hétköznapi megélhetés uniós átlagban lassan semmivel sem drágább, mint idehaza, ha a magyar munkás egy főre vetített termelékenysége az európai átlag hetven százaléka körül mozog, miként kaphat mégis a magyar a munkájáért harmadannyi bért? Bárhogy is kerestem, nincs rá adat. Talán majd egyszer elmondja ezt is egy kormányszóvivő. ff Mintha a miniszter és a szóvivő, illetve a kutatók és a nekik válaszolók más országban, valamiféle párhuzamos valóságban élnének. ÁLLÁSPONT RÖVIDEN Közmeghallgatás GYŐR. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat közgyűlése december 20-án, pénteken 10 órakor tartja következő ülését a megyei önkormányzati hivatal második emeleti tanácstermében (Győr, Városház tér 3.). Az ülés első napirendi pontja a Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Koncepció közmeghallgatás keretében történő megtárgyalása és döntéshozatal, amellyel kapcsolatban a választópolgár felszólalhat. KÖRKÉP . Áldozó István, a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár mb. igazgatója Adventi üzenet Az egyházi év egyik legszebb része számomra advent, amely a XX. század közepéig böjti időszak volt. Szent András napján még nagy mulatságot rendeztek, azt követően azonban véget ért a zenebena, kialudtak a fények, s csak a Hitet, a Reményt, az Örömet és a Szeretetet szimbolizáló gyertyák gyúltak meg sorban a sötét estéken. Ha erre gondolok, én is elmélázok, akkor azonban hirtelen fülembe cseng kedvenc adventi énekem: „Ébredj ember mély álmodból, Megszabadulsz rabságodból, Közelít már üdvösséged, Eltörlik már minden vétked.” Ma már inkább a pompáról és a vásári forgatagról szól ez az időszak. Persze ez még mindig elviselhetőbb, mint az a korszak, amikor az Úrra való várakozásról még beszélni sem lehetett. Én azonban mindenkinek azt javaslom, hogy egy kicsit térjünk vissza őseink szokásához. Próbáljunk mértéktartók lenni, s készítsünk számvetést magunkban. Itt az időszak a megbékélésre, nehogy a körünkbe érkező Megváltóval haragos lélekkel találkozzunk.