Kisalföld, 2013. december (68. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-03 / 281. szám
Százezer fölött lesz a minimálbér Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás-bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán született tegnapi megállapodás szerint január 1-jétől. Ki örülhet ennek és mennyire? Hogy értsük: a minimálbér idén 98 ezer, a szakmunkás-minimálbér pedig 114 ezer forint (volt). A mostani tárgyalásokon a munkáltatói oldal az infláció követésével megegyező, 2,4 százalékos minimálbér-emelést szeretett volna. A munkavállalói oldal 5,4 százalékot akart elérni. A felek végül 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el. Ebből is látszik nem feltétlen siker és nem is kudarc a végeredmény. A két fél sosem mondja ugyanazt. Folytatás a 3. oldalon. A szakmunkás-bérminimum emelése a műtősasszisztenseket is érinti, ahogy sok száz egészségügyi dolgozót Magyarországon. Képünk illusztráció. FOTÓ: H. BARANYAI EDINA MAGYARORSZÁG SUDÁR-LACZÓ_________________ A MEGYEI KÖTŐDÉSŰ BYTHEWAY AZ X-FAKTOR EDDIGI LEGERŐSEBB CSAPATA A ByTheWay a döntő küszöbén. Az, hogy hónapok óta keményen dolgozunk és ezáltal az X-Faktorban lehetünk, már eleve óriási dolog. fotó: bársony bence Feng Ya Ou hajszálnyira a döntőtől BUDAPESTMOSONMAGYARÓVÁR MÉSZELY RÉKA Az X-Faktor eddigi legjobb együtteseként konferálta fel múlt szombaton Szikom Róbert mentoráltjait, a ByTheWay tagjait: Patocska Olivért, Szikszai Pétert, Vavra Bencét és Feng Ya Ou-t. Folyamatosan gyarapodik rajongótáboruk, mára a legnagyobb közösségi portálon közel harminchatezren kedvelik őket. Amiben mások vagyunk talán, mint az eddigi együttesek, hogy tudatosan egy csapatként jöttünk ide, és senki sem gondolt szólóéneklésre, kiragyogásra. Ennek tudatában álltunk neki a versenynek. Közös az érdek, közös a cél, mindent ennek megfelelően csinálunk - vélekedett a tehetséges mosonmagyaróvári fiatalember, Feng Ya Ou. Az előadó hozzátette: - Bár most teljes gőzzel az X-Faktorra koncentrálunk a zenekarral, mindannyian várjuk az adventi időszakot, a karácsonyt. Részletek a 7. oldalon. Évelint a szíve a pályára hívja Nem egészen három hónappal a győri kosarasok szörnyű balesete, a bokatörés után Tullner Evelint tegnap ismét a pályán lehetett látni. Csoda, amit ez a 19 éves lány tesz. Társaival - talán nem is sejti - mindent úgy csinál, ahogy a pszichológiai szakkönyvekben (jó példaként) meg van írva. GYŐR SUDÁR ÁGNES _________ Az első jóslatok még egy év gyógyulási időről szóltak, aztán talán a nyárról, az újabb diagnózis pedig legkorábban februárt valószínűsített Tullner Evelin számára a visszatérésre. A győri kosaras lányok közül Natasa Kovacevic után a legsúlyosabb sérülést Evelin szenvedte el. Folytatás a 4. oldalon. 9 !II Sil NI 0026 SIKEREK ÉS FORDULÓPONT Miller Zoltán dupla jubileumra készül 40. születésnapján. 9. oldal MA LILLA MAGAZIN KÖNYVKINCSEK LÁTOGATÓKNAK Kutatható a győri könyvtárban a muzeális kötetekből álló gyűjtemény. 5. oldal A FÜRDŐKÓRHÁZBAN A LÉLEK IS GYÓGYUL A sorsokat Vessző Ágnes verssé formálva adja át a betegeknek. 6. oldal Megvan a győri fiú gyilkosa A gyanú szerint azt a kilenc éve körözött férfit kapták el Franciaországban, aki 2004 októberében halálra vert egy győri származású jogászhallgatót Debrecenben. A 19 évesen meghalt fiú feltételezett gyilkosát hazahozták és előzetes letartóztatásba helyezték. GYŐR-FRANCIAORSZÁG LACZÓ BALÁZS Az egész országot megrázta a hír kilenc évvel ezelőtt: egy fiatal győri egyetemista életét vette el valaki, ismeretlen támadó, brutálisan elbánva a jogászhallgatóval. A debreceni Régi Vigadó melletti parkoló járdaszakaszán eszméletlenül találtak rá a győri 19 évesre, a mentő értesítette a rendőrséget. A megvert és cserbenhagyott jogászhallgatót megműtötték, de három nappal később belehalt sérüléseibe. A most talán új mederbe terelődött nyomozás során több is kiderülhet annál - bízzunk benne -, mint amit 2004-ben tudhattunk. Akkor beszámoltunk róla, hogy a győri fiút kergették a kollégiumnál, s feltehetően ki akarták rabolni, de nem tudni, miért verni kezdték. Folytatás a 4. oldalon. Elzárás is járhat hamis vészjelzés-bejelentésért GYŐR-MOSON-SOPRON TÓTH GYULA____________________ A vakriasztásokat a 2012-ben elfogadott, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról szóló törvény szigorúbban kezeli. AM szándékosan valótlan bejelentést tesz a tűzoltó-, mentő- vagy rendőrségi ügyeletén, s felelősségét a bíróság megállapítja, szabálysértési elzárással vagy 300 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A hatóságok az utóbbi hónapokban kezdték el alkalmazni a szigorúbb büntetési tételeket. Részletek a 3. oldalon. Gyapjúgarnillírák, altakarók, takarók és párnák 20%, KEDVEZMÉNNYEL! Akciós ajánlatunk a 2013. december 31-ig leadott megrendelésekre érvényes. A tájékoztatás nem teljes körű, az akció részleteiről és az aktuális termékválasztékról érdeklődjön üzletünkben! 130944903 II • ■