Kisalföld, 2014. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-02 / 101. szám
2014. MÁJUS 2., PÉNTEK KISALFÖLD A RÉGIÓBAN TÖBB MINT ÖTEZER VÉGZŐST BÚCSÚZTATOTT EL ISKOLÁJA, ÜNNEPELT CSALÁDJA Úgy ballagtak el, ahogy régen ÉSZAK-DUNÁNTÚL FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL „Száz út vár ránk” - hangzott az ének a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola ballagásán. Domonkos László igazgató elmondta: nem aggódik az ünneplőben felsorakozottakért, mert végzős osztályaik év végi osztályzatainak átlaga 4,15 lett és a tapasztalatok szerint az érettségin ennél is jobban szoktak szerepelni. Műszaki területen az elhelyezkedésük könnyű lesz, sok tanulójuk pedig még az iskolában marad, elvégzik a szakképző évfolyamot is. S ma már az öregdiákok e-mailen, valamint közösségi portálon is tartják a kapcsolatot az intézménnyel. Azért persze ma is rangja van a ballagásnak, az egyik jedlikes végzős például törött bokával is el akart jönni az ünnepségre a kórházból. - Most ébredtünk rá igazán arra, amit tulajdonképpen eddig is tapasztalhattunk: gyorsan felnőtt, tényleg beérett a fiunk. A középiskola befejezése fordulópontot jelent, de nem féltjük azért, mert a fővárosban akar mérnöknek tanulni, eddig is önállóságra szoktattuk és továbbra is támogatjuk - mondták el Ruff Patrik szülei. A gépész szakon tanult fiatal osztálytársai, Dongó Tamás és Répási Bence arról beszélt, hogy jó úgy búcsúzni iskolájuktól, hogy biztosak benne, jó intézményt választottak. Úgy érzik, tudásuk gyarapítása által számos lehetőséget biztosítottak nekik ahhoz, hogy akár tényleg száz jó út közül választhassanak majd és ők még tanulni szeretnének. A mosonmagyaróvári Bolyai-iskolától két osztály 63 diákja vett búcsút szerdán délután, a Haller-iskolából négy osztály 99 tanulója, a Hunyadiból tizenkét osztály 267 végzőse lép ki a nagybetűs életbe. A Kossuth-gimnáziumban idén öt osztály 133 diákja ballagott el. Két osztály 45 tanulójának ért véget a középiskola a mosonmagyaróvári piarista iskolában. A hagyományoknak megfelelően először a városháza kapujában köszöntötték a kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium 65 ballagó diákját szerda délután. Hámori György polgármester egy-egy szál virággal és némi szellemi útravalóval búcsúztatta el a rábaközi kisváros gimnáziumának tanulóit. A városvezető kiemelte: minden búcsúzó diáknak olyan sikeres életpályát kíván, mint a minap emléktáblát kapott, máig alkotó, világhírű festőművész, Reigl Judit. A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola három végzős osztálya szerdán intett búcsút az iskolának, a társaknak, a tanároknak, fotó: magasi A kapuvári végzősöket a város polgármestere is köszöntötte. Képünkön: Molnár Regina és Hámori György. A mosonmagyaróvári Hunyadi-iskola búcsúzó végzősei. Vevő és eladó békét köthet Olvasói kérdés Fát rendeltem tüzelőnek, de kevesebbet szállítottak ki annál, amit kifizettem. Ezt írásban jeleztem a vállalkozónak, de nem kaptam választ. Le is fotóztam a megkapott mennyiséget és látták rokonaim, ismerőseim, hogy kevesebb. Érdemes eljárást kezdeményeznem? Érdemes olvasónknak eljárást kezdeményeznie a békéltető testületnél. Azt azonban nehéz bizonyítani, valójában mennyi fát szállítottak ki neki. A testület abban segíthet, hogy a felek megegyezésre jussanak és a vevő esetleg részleges kártérítést kaphasson. Ha a vállalkozó a békéltetők megkeresésére nem reagál, akkor az érvényben lévő szabályok szerint már elmarasztalható, a fogyasztóvédelmi hatóság is eljárást indíthat ellene, büntetheti. A tanácsadásban a Kisalföld partnere a békéltető testület, szakértői, Horváth László és dr. Rácz Sándor adnak, tanácsokat olvasóinknak. BALLAGÁSI ÜNNEPSÉGRE TARTOTTAK NAGYSZÜLŐKET, UNOKÁKAT ÉRT BALESET A mentősök, a tűzoltók igyekeztek segíteni az autóbalesetet szenvedett, kamionnal összeütközött személygépkocsiban lévőknek, egy család tagjainak. A fotót olvasó-tudósítónk küldte el szerkesztőségünknek. Halálos ütközés a tartálykocsival GYŐR. Egy idős férfi meghalt, hárman megsérültek abban a közlekedési balesetben ami szerdán, a ballagás napján kora délután történt Győr határában, a 81-es számú főúton. A rendőrségi tájékoztatás szerint az Audi Hungária autógyár bekötőútján haladt egy Nissan Note a 81-es számú főút irányába. Amikor odaért, a Székesfehérvár felől Győr irányába közlekedő bolgár tehergépjárművel, egy tartálykocsival ütközött össze. A balesetben a személygépkocsi vezetője életét vesztette, három utasát a mentők szállították kórházba. Két sérültet a tűzoltók szabadítottak ki az autó roncsai közül. A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit, az elsőbbségadás szabályainak betartását is. Lapunk úgy tudja, hogy egy család tagjai indultak egy ballagási ünnepségre. A győri kórház tájékoztatása szerint egy nagymama és két unokája került intézményükbe, tegnap még a baleseti sebészet szubintenzív részlegén látták el őket. Az egyik utas, egy idős hölgy súlyos, de nem életveszélyes állapotban volt, arca, koponyája, tüdeje megsérült, bordája eltörött. Szintén az arca sérült meg, arccsonttörése volt a tizenéves fiúnak, őt meg kellett operálni. A középiskolás korú lány könnyebb sérüléseket szenvedett, megfigyelésre tartották bent a kórházban. Hajnali baleset a sztrádán, Lébény. Csak félpályán haladt a forgalom tegnap kora reggel az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 150-es kilométerszelvénynél, Lébénynél. Hajnali négy óra előtt nem sokkal két jármű ütközött össze, de a balesetben senki nem sérült meg. A rendőrség szüntette meg később a forgalmi akadályt. Úgy tudjuk, hogy egy személyautó szalagkorlátnak ütközött, egy mikrobusz pedig az árokba hajtott. KÖRKÉP ! Majmok bolygója ÁLLÁSPONT - Ha valaki megdob az utcán egy banánnal, akkor valószínűleg börtönbe kerülök, mert megölöm az illetőt - nyiatkozta Mario Balotelli, az olasz labdarúgó-válogatott színes bőrű csatára egy korábban a France Footballnak adott interjújában. Nos, az a 26 éves spanyol férfi ezek szerint örülhet, aki a Villareal stadionjában vasárnap a Barcelona brazil védőjét, Dani Alvest vette célba a déligyümölccsel. Ha valamikor Balotellivel teszi ugyanezt, akkor valószínű, már nem élne... .. . . . . . Alves egyébként vb-t. A két csapatkapícesen reagált a durva lány kifeszített egy mo-sértésre, mert felkapta Undit, melyen Magyarország két legnagyobb Világméretű rasszizszurkolótáborral rendel- másellenes kampány kei« kibítnak címerek,“aula és s Mindannyian már* Diósgyőr-né Ligakumok vagyunk falirat p“s előtt a két csalapasuapat játékosai egy-egy bampát ingósul,nánnal a kezükben sorakoztak fel a kezdőrúgás előtt, majd összeálltak egy közös fotóra. A két csapatkapitány kifeszített egy molinót, melyen Magyarország két legnagyobb szurkolótáborral rendelkező klubjának címere és a Mindannyian majmok vagyunk felirat szerepelt angolul. A Nemzetközi és a Magyar Labdarúgó Szövetség évek óta kampányszerűen is küzd a mindenütt fellelhető rasszizmus ellen. De hogy a „racism” nem sportágspecifikus, azt egy másik friss eset is bizonyítja: rasszista klubtulajdonos miatt háborog az amerikai profikosárlabda-világ. A Los Angeles Clipperst irányító Donald Sterling nyilvánosságra került üzenetében a szeretőjét alázta, mert egy fekete férfival mutatkozott. Az NBA „nagyvezére” azóta bejelentette, hogy örökre eltiltja a 80 éves üzletembert, Sterlinget, aki nemcsak NBA-mérkőzésekre nem mehet, de a Clippers létesítményeibe sem teheti be a lábát. Lépett a Villarreal is: azonosította és örökre kitiltotta stadionjából a szurkolót, aki a spanyol törvények alapján akár három év börtönbüntetést is kaphat. Kettővel kevesebben lesznek a stadionokban. PAPP GYŐZŐ ROVATVEZETŐ Országos szemétszedés MAGYARORSZÁG . Több mint ezer helyszínen lehet csatlakozni a „TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akcióhoz. A legnagyobb magyar szemétgyűjtési mozgalom az idén háromnapos lesz: május 9-11. között tisztíthatják meg a környezetet a résztvevők. Az eddigi adatok szerint összesen több mint 74 ezren vesznek majd részt az akcióban. Nagyrészt általános iskolák, önkormányzatok és cégek jelentkeztek. Új találkozási pontot ma éjfélig lehet még létrehozni a www.teszedd.hu weboldalon, és ez a határideje az önkéntesek regisztrációjának is. (mti) TAPS DÍJ GÁLA - NÉPSZERŰ FILMZENÉKKEL -2014. május 17., szombat, 16 óra • Győr, Richter Terem PROGRAM: 21 MŰVÉSZ-19 PRODUKCIÓ a jelöltek sorában. A meglepetések gálája: GAZDÁRA TALÁL A KISALFÖLD ÉLETMŰDÍJ IS! A Győri Filharmonikus Zenekar Kotterung Gábor vezényletével népszerű filmzenéket szólaltat meg. Teljes árú belépőjegyek a Richter Terem jegypénztárában, kedvezményes jegyek korlátozott számban a Kisalföld-pavilonban (Győr, Baross út eleje) kaphatók.