Kisalföld, 2015. június (70. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-01 / 126. szám
KISALFÖLD 2015.06.01., hétfő Eltűnt gyermekek világnapja Az eltűnt gyermekek világnapja május 25., ezt 1979 óta tartják meg hivatalosan. Ekkor veszett nyoma rejtélyes körülmények között New Yorkban egy 6 éves kisfiúnak, Etán Patznak. Szülei az ő emlékére kezdeményezték az ENSZ-nél, hogy ezen a napon a hozzá hasonló sorsúakra emlékezzünk. GYERMEKEKKEL TELT MEG AZ ARANYPART ÉS A LAKTANYA Eltűntekért ezer lámpás A hétvégén régiószerte gyereknapi programokat tartottak. Nyílt napot tartott a tűzoltóság, az állatkertben különleges bemutatókat tekinthettek meg az odalátottak. Vasárnap este az Ezer Lámpás Éjszakáján az eltűnt gyermekekre emlékeztek Győrben és Tatabányán is. GYŐR MIREIDER MÁTÉ A vasárnap a gyermekekről szólt, hiszen május utolsó vasárnapja a gyereknap. Az ország több pontján, így Győrben is egész napos programokkal várták az ünneplő családokat. Az Aranyparton délelőtt 10 órától este 7-ig folyamatos színpadi programokkal, koncertekkel, óriástársasokkal készültek a gyerekeknek. Részt vett a Széchenyi István Egyetem szociális tanulmányok tanszékének 6 hallgatója is, akik arcfestéssel, kézműves- foglalkozással szórakoztatták a kicsiket. - Egy hosszabb távú projekt részeként jöttünk ki a Mesepartra, bár eredetileg készültünk mesedélutánnal is, ez végül nem valósult meg. Ettől függetlenül színes és nagyon jó programok vannak kint - mondta el kérdésünkre Farkas Martina, az egyetem hallgatója. Az Aranyparton kívül a katasztrófavédelem győri laktanyája is megnyílt a családok előtt, a laktanya szinte teljes területe és összes járműve látogatható volt tegnap, de a tűzoltók munkájához szükséges eszközöket is megismerhették a gyerekek. A győri Xantus János Állatkert szintén külön rendezvényekkel kedveskedett a látogatóknak. Délelőtt 10 órától egészen 4 óráig tartottak etetéseket, de volt solymászbemutató és a tigriskölykök mellett a kis kenguruk és a kert legfrissebb lakója, a sörényes hangyász is bemutatkozott a kicsiknek. Este 7 órától az Ezer Lámpás Éjszakájának keretében léptek fel előadók, majd - az ország 9 másik városával egy időben - fél 10-kor felengedték a több száz mécsest, melyekkel az eltűnt gyerekekre emlékeznek országszerte. Az Aranyparton koncertekkel, kézműves-foglalkozással és ugrálóvárral várták a gyerekeket, akik az arcfestést is kipróbálhatták. A Domonkos család is végignézte a győri laktanya járműveit, betekintést nyerve a tűzoltók mindennapjaiba. FOTÓ: MÉSZÁROS MÁTYÁS A Xantus János Állatkert nyilvános etetésekkel és bemutatókkal, ügyességi játékokkal szórakoztatta az odalátogatókat. Hírek LEZÁRT ÁTJÁRÓK GYŐR-MOSON-SOPRON. Vasúti átjárót zárnak le a következő napokban vágányszabályozási munkák miatt Győr-Moson-Sopron megyében. Kedd reggel 8 óráig teljes szélességében le lesz zárva a vasúti átjáró Harka állomáson. A lezárás idején a gépjárműforgalmat elterelik. • • • • •• CSÚCSON A FOGLALKOZTATOTTSÁG GYŐR-MOSON-SOPRON. Két győri parlamenti képviselő, Simon Róbert Balázs és Kara Ákos adott tájékoztatást a megye foglalkoztatottsági helyzetéről és a munkavédelmi akcióterv friss állásáról. Simon elmondta, 23 éve nem volt olyan jó Magyarországon a foglalkoztatottsági arány, mint most. Győr-Moson-Sopron megyében az egy évvel ezelőttihez képest 3700-zal többen dolgoznak. Kara hozzátette: a munkavédelmi akcióterv sikerét mutatja, hogy csak a megyében 37 ezer munkavállalót tudtak ebbe az akcióba belevonni A 37 ezer munkavállaló közül a többség az 55 év fölötti korosztályt jelenti, illetve a végzettséget nem igénylő munkakör betöltőit. Győr-Moson-Sopron megye ugyanakkor kiugró a 25 éven aluliak foglalkoztatásában is. PIROS ÉS FEKETE PONTOK A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK SZEMSZÖGÉBŐL Házasságkötő: végre feljut a kerekes szék GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. A mozgáskorlátozottak egyesületének munkatársa, Rózsavölgyi Attila kérésünkre kipróbálta a több millió forintért beszerelt olasz liftet, aminek elkészültét számos műemlékvédelmi engedélyeztetés lassította a patinás Zichy-palotában. - Nagyon elégedett vagyok. Könnyen kezelhető a lift, fontos, hogy nem kell a működéséhez segítséget kérni. A küszöbökkel akadt problémám, de hamarosan megszüntetik. Az is nagyon jó, hogy a feljárónál akadálymentes mosdót, illemhelyet is alakítottak ki - véli Rózsavölgyi Attila. Szeptemberi és februári körképünkben már foglalkoztunk több közintézménnyel, s még mindig elmondható, hogy a középületeknek körülbelül a fele akadálymentes. Amiről szó esett: a győri városháza, ahol a korlátlift nem működik, s a mozgáskorlátozottak - rendszerint csengetés után - hosszú szakaszt tesznek meg a liftig. A vasútállomás főbejáratának lépcsői ma is nehezítik a sérültek bejutását. A MÁV Start. Zrt. ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy az állomás komplex akadálymentesítése az intermodális csomópont kiépítésével valósulhat meg, s a projektet a győri önkormányzat irányítja. Ehhez biztosítani kell liftek segítségével a járművek, a peronok elérését is, a teljes vasúti technológiát érintő átalakítás mintegy tízmilliárdba kerülne egy tavalyi kimutatás szerint. Ennek forrását keresi a MÁV Start Zrt. Az igazságszolgáltatás terén már nincs komoly ok a pironkodásra, mert mindegyik épület járható kerekes székkel, s február közepére eltűntek a balesetveszélyes vakvezető csíkok is. Ám még mindig problémás - s az is marad - a közigazgatási és munkaügyi bíróság liftje, ahová nem fér be a kerekes szék. Dr. Takács József, a törvényszék elnöke szerint erre ma nincs is műszaki megoldás, de a mozgáskorlátozott ügyfél esetében lent tartják a tárgyalást, akadálymentesített teremben. Rózsavölgyi Attila is kipróbálta a győri házasságkötő terem liftjét, ami az udvari oldalon, az anyakönyvi hivatalnál működik. FOTÓ: B. A. egyei körkép. ÁLLÁSPONT RÉSZEI L. ANDRÁS SZERKESZTŐ Lyuk a sajtban A kitartó kemény munka meghozza gyümölcsét. A múlt hét megkerülhetetlen híre volt, hogy évszázadnyi kutatás után svájci tudósok végre felfedezték, mitől lesz lyuk az ementáliban. És ne gondoljuk, hogy ez nem komoly dolog. Gondoljunk inkább arra, volt idő, amikor arról sem volt fogalmunk, milyen alakú a Föld, s így léteztünk szent tudatlanságban. Összehordtunk mindent tengerben úszó óriási teknősről, . . „ aminek a hátán élünk, meg LS lOfl: SZaDalyOZ- hogy egy korongon tengethatn a commijük mindennapjainkat, IdlU docl IIIIII aminek ha a szélére érünk, a valami közepén, és nem vigyázunk, könynyen lepottyanhatunk róla a semmibe, így éltünk. Mígnem jöttek az ókori görögök, meg az a bizonyos Eratoszthenész, aki leegyszerűsítve a sztorit, egy Nílus menti kútból és egy pózna árnyékából kvázi pontosan megadta a gömb alakú Föld kerületét. De térjünk vissza az ementálihoz és a svájci tudósokhoz. Végre kiderült: a tejbe kerülő szénarészecskék erjedéskor gázt bocsátanak ki, s ez hozza létre azokat a bizonyos lyukakat. Igen ám, de a fejési technikák korszerűsödésével a sajtokban egyre kevesebb lett a lyuk. S mivel ez nyilván tarthatatlan, a tudósok komputertomográffal hónapokon át figyelték a lyukakat és azok természetét. És jön: a sajtkészítők nekik köszönhetően immár pontosan tudják, hogy a szénarészecskék precíz adagolásával meghatározható a sajtban keletkező lyukak mennyisége, vagyis szabályozható a semmi a valami közepén. És ez valóban nem semmi, már ami a lyukakat meg a fejési technikákat illeti. Főleg így, költségvetési vita idején. Merthogy, klasszikussal szólva, szoros az összefüggés: olyanok a politikusok is, mint lyuk a sajtban. Minél több a sajt, annál több a lyuk, és minél több a lyuk, annál kevesebb a sajt. Holnap ráadásul telihold. Csak nehogy kitalálja valaki, hogy sajtból van az is. 0 kla@kisalfold.hu Módosult a határidő MAGYARORSZÁG. A földművelésügyi miniszter május 31-ről június 30-ra módosította azt a határidőt, ameddig igényelni lehet a támogatást a mezőgazdasági biztosítás díjához. A szabály úgy szól, hogy a biztosítási ajánlat aláírását követő öt napon belül kell igényelni a támogatást, de a végső határidő - az új előírás szerint - június 30. A végső határidő jogvesztő, aki kicsúszik, az elveszíti a támogatást erre az évre. (mti) Keresse a könyvhét újdonságait! ANIMA KÖNYVPULT - ÁRKÁD GYŐR 06-70/370-8893 WWW.ANIMAKONYV.HU- DISZKONT Győr, Tarcsay út 2. (a piac mellett) • ENGEDMÉNYES VÁSÁR * 2015. június 1-20. • SF 95 Bantam talicska 9.500 Ft • SF 95 Bantam talicskakerék 3300 Ft • SF 95 Bantam talicskaputtony 2.950 Ft • 5 l-es kézipermetező 2.750 Ft • 16 l-es házipermetező 5300 Ft • Villanymotorok 18300 Ft-tól • 2 sebességes felvonómotor, 5 kW-os 150.000 Ft + áfa Nyitva tartás: h-p. 7-15. szó. 7-13 óráig. Tel.: 96/550-696. Akció a készlet erejéig! MEGÉRI HOZZÁNK BEJÖNNI! 143582553