Kisalföld, 2015. szeptember (70. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-16 / 217. szám
• • • • •• Külföld LEVÉL ORBÁNNAK STRASBOURG/BRÜSSZEL. Levelet ír Orbán Viktor miniszterelnöknek Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára, hogy megkaphassa és megvizsgálhassa a migrációs válság miatt módosított magyar jogszabályok végső, hatályos szövegét. A főtitkár emellett garanciákat vár a miniszterelnöktől arra, hogy Magyarország a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzet idején is elkötelezett marad az Emberi Jogok Európai Egyezményéből fakadó kötelezettségei mellett. A ROMÁNOK SZERINT NEM HELYES AZ ÚJ KERÍTÉS KOLOZSVÁR: A román külügyminisztérium szerint az Európai Unió stratégiai partnerségben levő két tagállama közé kerítést építeni „nem helyes lépés politikai szempontból, az európai szellemiség szerint”. A minisztérium kedden honlapján közölte, hogy Magyarország külügyminisztériuma kevéssel a nyilvános bejelentés előtt tájékoztatta a román külügyminisztériumot a két ország határára tervezett kerítés építésének előkészületeiről. LITVÁNOK: ZSAROLÁS A KVÓTARENDSZER OKÁN VILNIUS Csehország és Szlovákia után Litvánia is élesen bírálta és „zsarolásnak” nevezte tegnap azt a német felvetést, hogy sújtsák szankciókkal azokat az európai uniós tagállamokat, amelyek elutasítják a menekültek elosztására vonatkozó kvótarendszert. A TENGERBE FULLADTAK ATHÉN Legutolsó jelentések szerint legalább huszonkét ember, köztük négy gyermek a tengerbe fulladt tegnap a török partok közelében, mert egy menekülteket szállító hajó elsüllyedt az Égei-tengeren Törökország és Görögország között. A Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb jelentése szerint idén eddig mintegy 430 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük nagyjából 310 ezren Görögországban, további 120 ezren pedig Olaszországban értek partot. MERÉNYLETET KÖVETETT VOLNA EL A PÁPA ELLEN? WASHINGTON. Letartóztatott egy 15 éves fiatalt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), mert a gyanú szerint arra készült, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet által „ihletett” merényletet hajtson végre a hamarosan Philadelphiába látogató Ferenc pápa ellen. SZOBOR HORNNAK BRÜSSZEL. Horn Gyula „nagy ember, nagy magyar, nagy európai volt, legyenek rá büszkék a magyarok” - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnap Brüsszelben, a volt magyar miniszterelnök szobrának felavatásakor az Európai Parlament (EP) székházában. (mti) KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogárdi Szilvia, D. Pusztai Andrea, Garamvölgyi Íme, Keszély András, Szűcs Anita * Rovatvezetők: Bertteff András (fotó), Papp Győző (sport) ■ Melléklet- és magazinszerkesztőségvezető: Weiner Krisztina * Szerkesztők: Pomaranski Luca, Sudár Éva, Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. A/A • Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon 96/504-A44, fax: 96/504414 • Szerkesztőség: 96/504455 • Internetcím: wwwkisalfaldhu • Hirdetésszervezés: 96/504485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon 96/504422 • Hirdetésfelvétel e-manbert ügyfelszolplatifil kisalfokba • Regionális szerkesztőségek, Sopron Bódvai Ildikó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fare 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385, fax 99/511-384,99/312 266 • Mosonmagyaróvár: Vida István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax 96/214 266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz, Vida István szerkesztőségvezető, Csorna, Templom u 8. Telefon: 96/263-172 Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: lapcom Zrt • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám: 96/504444 • Felelős kiadó: Pallagi Ferenc vezérigazgató • Index 26 060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 20643527) • A Kisalföks a MATCSZ tagja • Előfizetés telefonon 06-80/504504 és a kézbesítőknél ■ Előfizetési dő egy hónapra 3295 forint, hűségedvezménnnyel 2895 forint. A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt terjesztői hálózata. • Árusítja a Lapker Zrt és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. • FlotallusztrációkPuzzlePRFotóügynökség" A Lapcom Zrt. Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a wwwlapcomlxszf oldalon mi-1 2 Haza és nagy világ • A kenő nyerőszámai A szeptember 15-i sorsolás: 7,12,18,20,21,22,26,28,39,41,44, 45,46,57,58,59,63,68,72,74. KORMÁNYSZÓVIVŐ ADDIG MARAD ÉRVÉNYBEN, „AMÍG SZÜKSÉG VAN RÁ” Válsághelyzet két megyére BUDAPEST. A kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyére kihirdette a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet tegnap, valamint határozott a magyar-román határra építendő kerítés munkálatainak előkészítéséről. Kedd nulla órától bűncselekménynek minősül, ha valaki a határkerítés illegális átlépésével jut be Magyarországra. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatása szerint hétfőn minden eddiginél több, 9380 embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt. Kedd reggel a migránsok megrongálták a műszaki határzárat a röszkei átkelő közelében. A rendőrök az így Magyarországra bejutó 16 embert elfogták, majd előállították. Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentette, a válsághelyzet addig marad érvényben, „amíg szükség van rá”. Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter együttes utasítást adott ki, amely szerint a rendőrök vezetik a honvédekkel közös őr- és járőrszolgálatokat a határon, és ők a felelősek a feladatok teljesítéséért, valamint a kényszerítő eszközök alkalmazásának jogszerűségéért is. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a kormány döntött a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól „észszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről. Ellenzéki pártok - köztük az MSZP, a DK, az LMP, migráció kezelésével kapcsolaaz MLP - bírálták az illegálisos kormányzati intézkedéseket. Bevándorlók a Horgos-Röszke határátkelőhelynél a magyar-szerb határ szerbiai oldalán. FOTÓ: MTI Csúcsot akarnak a menekültválságról BERLIN Németország és Ausztria rendkívüli európai uniós csúcstalálkozó összehívását kezdeményezi jövő hétre a menekültválsággal kapcsolatban - jelentette be Angela Merkel német kancellár tegnap Berlinben Werner Faymann osztrák kancellárral folytatott megbeszélése után. Donald Tusk csütörtökön fogja bejelenteni, hogy összehívja-e az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóját. A német-osztrák javaslatot telefonon terjesztették az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács elnöke, Donald Tusk elé - mondta Angela Merkel az osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatón. A menekültválságot csak európai összefogással lehet rendezni, és a megoldás „az egész Európai Unió felelőssége” - jelentette ki a német kancellár. A rendkívüli uniós csúcs alternatívája, hogy a „homokba dugjuk a fejünket”, mondván, „közvetlenül mellettünk nincsen háború” és a menekültek útján elterülő többi állam is „megoldhatná a feladatot, úgyhogy semmi közünk az egészhez” - mondta az osztrák kancellár. Szükséges napirendre venni elsőként azt, hogy miként lehet jobban támogatni a menekültek származási országait, másodikként pedig azt, hogy miként lehet intenzívebbé tenni a Törökországgal folytatott párbeszédet - mondta a német kancellár. Tárgyalni kell az Olaszországban és Görögországban tervezett közös, uniós menedékkérő-regisztrációs központok, a hotspotok gyorsabb kiépítéséről is, hiszen ezek nélkül nem lehet szétosztani a menekülteket a tagállamok között - tette hozzá Angela Merkel, kiemelve, hogy „az idő sürget”, és ezért nem lehet várni október közepéig, a következő rendes uniós csúcsig. Németország, Ausztria és Svédország nem tudja viselni a menekültválság összes terhét - mondta a német kancellár. (mti) ELLENŐRIZNEK AZ OSZTRÁKOK IS Az osztrák kormány tegnap éjféltől ideiglenesen bevezette a határellenőrzést több határszakaszon - jelentette be tegnap a bécsi belügyminisztérium. Az intézkedéseket a reggeli óráktól érvényesítik. A közlés szerint az ellenőrzések elsősorban Ausztria Magyarországgal, Olaszországgal, Szlovéniával és Szlovákiával közös határát érintik. Pontos időpontot és helyszínt nem közöltek. A belügyminisztérium szóvivője szerint egyéb ausztriai határszakaszokra is kiterjedhet az ellenőrzés a beutazó menekültek számától függően. (mti) „NÉMETORSZÁG, NÉMETORSZÁG” Mintegy háromezer bevándorló várakozott kedd este a röszkei áteresztőpont szerbiai oldalán, akik időnként megdöngették az átjárót lezáró vaskaput, és azt skandálták „kinyitni, kinyitni, kinyitni” és „Németország, Németország”. Menekültek egy csoportja visszaindult Magyarkanizsára, egy része még este bízott a határ megnyitásában, aki nem, az feltehetően Horvátország felé indul majd el A migránsok egy része éhségsztrájkkal tiltakozott az ellen, hogy nem folytathatja útját Németország felé. • • • • •• KISALFÖLD 2015.09.16., szerda Itthon 40 ÉV: NEM TARTHATÓ NÉPSZAVAZÁS BUDAPEST. Az Alkotmánybíróság (AB) tegnapi döntése szerint alkotmányellenes a Kúria azon döntése, amely lehetővé tette a férfiak - nőkhöz hasonlóan - 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést, így nem lehet megtartani az erről szóló népszavazást. A Kúria most megsemmisített végzése a Nemzeti Választási Bizottságnak azt a határozatát változtatta meg, amely megtagadta a férfiak és nők egyenlő nyugdíjkorhatárára vonatkozó országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívén szereplő kérdés hitelesítését - közölte az AB a honlapján. ARAB-MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉS BUDAPEST. Gazdasági együttműködési megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek tegnap Budapesten. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: új, szélesebb alapokra kell helyezni a kereskedelmi kapcsolatokat a két ország között. (mti) 1 milliárd 330 millió Ft