Kisalföld, 2016. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-14 / 11. szám

2 Haza és nagy világ Elérte a németeket a dzsihadisták terrorja Több német lap szerint az isztambuli öngyilkos merénylet azt mutatja, hogy elérte Németországot a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező dzsihadista szervezet terrorja. • • • • •• Itthon HAGYÓ: AZ IDŐ ÉS AZ IGAZSÁG JÓ BARÁTOK KECSKEMÉT: Ártatlanságukat hangoztatták az utolsó szó jogán a vádlottak a Hagyó Miklós egy­kori szocialista főpolgármester­­helyettes és társai ellen a Kecs­keméti Törvényszéken folyó per tegnapi tárgyalásán. Hagyó úgy fogalmazott, „az idő és az igazság jó barátok”. Ártatlan, a bűncselek­ményeket nem követte el - jelen­tette ki, és felmentését kérte. VÖRÖSISZAPPER: ELSŐ FOK JANUÁR VÉGÉN VESZPRÉM­ Várhatóan január 28-29-én hirdet ítéletet a 2010-es vörösiszap-katasztrófá­­val összefüggő büntetőperben első fokon a Veszprémi Törvény­szék - közölte a törvényszék el­nöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Némethné Szent-Gály Edit Kata­lin beszélt arról is, hogy a vörös­­iszapömlés kapcsán 486 polgári perben is dönteni kellett, azok többsége érdemi befejezéssel zá­rult. Hozzátette: jelenleg is folya­matban van a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen indult felszámolási eljárás, annak befejezése a vagyonértéke­sítések időpontjától, valamint a zá­rómérlegek benyújtásától függ. MAGYAR IC+ KOCSIK BUDAPEST. Jövőre megindul a MÁV saját fejlesztésű IC+ vasúti személykocsijainak gyártása, első ütemben húsz, nemzetközi forgalomra alkalmas kocsit készí­tenek Szolnokon - közölte Fó­nagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtit­kára. „AZ ÁLLAM VEGYE ÁT A TÖMEGKÖZLEKEDÉST!” BUDAPEST. Tarlós István szerint akkor tudják biztosítani a buda­pesti tömegközlekedést, ha az állam átveszi az agglomerációs járatok finanszírozását. A főpol­gármester a járatok átvételéről azt mondta: ha ez nem történik meg, nem lesz megállapodás. KEND A január 13-ai nyerőszámok: 2, 4, 5, 9,15, 20, 28, 34, 38, 46, 49, 50, 52, 58, 59, 63, 65, 72, 74, 75. (mti) Isztambuli robbantás: oroszok őrizetben ISZTAMBUL-ANTALYA-MOSZKVA. Öt embert vettek őrizetbe teg­nap a török hatóságok az előző napi isztambuli öngyilkos me­rénylettel kapcsolatban - kö­zölte Ahmet Davutoglu minisz­terelnök. A nap folyamán először orosz forrás közölte nem hiva­talosan, hogy a törökországi Antalyában három orosz ál­lampolgárt fogtak el, akiknek közük lehet a merénylethez. Az első hivatalos bejelen­tést később Erkan Ala török belügyminiszter tette egy sajtó­­tájékoztatón, ő még egy őrizet­be vettről beszélt. A német külügyminisztéri­um a dpa hírügynökséggel teg­nap azt közölte, hogy mind a tíz halálos áldozat német ál­lampolgár volt. A tárca infor­mációi szerint a támadás tizen­öt sérültjéből heten németek, akik közül ötöt jelenleg is isz­tambuli kórházak intenzív osz­tályain ápolnak. Kedden öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az Isz­tambul történelmi belvárosá­ban található Sultanahmet té­ren. A támadásért Törökország az Iszlám Államot tette fe­lelőssé, ám tegnap esti lapzár­tánkig senki sem vállalta ma­gára a merényletet. Törökországban az Iszlám Állam dzsihadista terrorszer­vezet 220 feltételezett tagját vették őrizetbe az isztambuli merényletet megelőző egy hét­ben - közölte Efkan Ala török belügyminiszter. Elmondta, hogy a török hatóságok a Szíri­ai polgárháború 2011-es kitöré­se óta már 3318 személyt előál­lítottak az Iszlám Államhoz vagy más szélsőséges csoport­hoz fűződő kapcsolata miatt. (mti) Egy nő virágot helyez el az áldozatok emlékére az isztambuli Sultanahmet negyedben lévő Kék mecset és a Hagia Sophia múzeum környékén. FOTÓ: MTI/EPA Merénylet az oltási központnál KVETTA­ Pokolgépes merényletet követtek el tegnap a délnyu­gat-pakisztáni Kvetta városában egy oltásokkal foglalkozó egész­ségügyi központ előtt, a robba­násban legalább tizenöten meg­haltak, zömmel rendőrök. Pa­kisztánban muzulmán szélsősé­ges szervezetek rendszeresen megtámadják a gyermekbénulás elleni oltások végzőit, mert sze­rintük az egészségügyiek nyuga­ti kémek, és valójában sterilizál­ni akarják a gyerekeket. Afgán szülők menekítik gyermekeiket a merénylet helyszínéről. FOTÓ: MTI/EPA KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogárdi Szilvia D, Pusztai Andea, Garamvölgyi Imre, Keszéi­y András, Szűcs Anita • Rovatvezetők: Bertteff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazintszerkesztőség-vezető: Weiner Krisztina ■ Szerkesztők Pomarawski Luca Sudár Éva Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. A/A • Levéldm: 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504-414, fax 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Interneteim: wwwkisalfokb­u • Hirdetésszervezés: 96/504-485 ■ Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon 96/504-422 ■ Hirdetésfelvétel e­ nahen ugyfeteoldlapakisalföldiiu • Regionális szerkesztőségek Sopron Bódvai Ildikó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség­ 99/511-377, fax 99/511-366. Hirdetésfelvétel 99/511-385, fax 99/511-384,99312-266 • Mosonmagyaróvár, Virta István szerkesztőségvezető. Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon 96/577-574, fax 96/214-266. Hirdetésfelvétel 96/577-577 • Rábaköz, Vida István szerkesztőségvezető, Csorna, Templom u. 8. Telefon: 96/263-172 Hirdetésfelvétel 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: Lapcom Zrt • Sznes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám: 96/504-444 ■ Felelős kiadó: Pallagi Ferenc vezéigazgató • Index 26-060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 2064-3527, Győri kiadás: ISSN 2416-318 X) • A Kisalföld a MATESZ tagja. • Előfizetés telefonon 06-80/504-504 és a kézbesítőknél • Előfizetési hő egy hónapra 3495 forint hűségkedvezménnyel 3095 forint A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt terjesztői hálózata • Álsítja a Lapker Zrt és alternatív árusok. • Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. • Fotóillusztrációk PuzzlePix Fotóügynökség • A Sexiom Zrt Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a wwwtapcom.hrubszf oldalon. Irán szabadon engedte az elfogott amerikai katonákat WASHINGTON. Irán szabadon en­gedte tegnap az előző nap elfo­gott tíz amerikai haditengerészt, akik hajóikkal - Teherán szerint - megsértették az ország felség­vizeit. Az iráni Forradalmi Gár­da és washingtoni kormányille­tékesek is megerősítették a mat­rózok elengedését. A gárda köz­leménye szerint a vizsgálat so­rán kiderült, hogy az amerikai kishajók tévedésből, műszaki hiba miatt hatoltak be Irán fel­ségvizeire. Amerikai bocsánat­kérés után a nemzetközi vize­ken engedték el őket - áll a köz­leményben. A Pentagon tájékoz­tatása szerint semmiyen jel nem utal arra, hogy a tengeré­szeknek fogva tartásuk idején bántódásuk esett volna. (mti) Az iráni Forradalmi Gárda által tegnap közreadott kép a fogva tartott amerikai tengerészekről, fotó: mti/epa Halálkamion: nyomoz a rendőrség BUDAPEST. A Készenléti Rend­őrség már augusztusban, a tra­gédia felfedezésének napján, megkezdte a nyomozást az oszt­rák A4-es autópályán egy hűtő­kocsiban megtalált holttestek ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság arra rea­gálva, hogy a Magyar Idők teg­nap azt írta, hogy még tart an­nak az irathalmaznak a lefordí­tása, amelyet novemberben ka­pott meg a Készenléti Rend­őrség Nemzeti Nyomozó Iroda az osztrák hatóságoktól, a nyo­mozás pedig a hivatalos fordítás elvégzése után, februárban kez­dődhet el. A rendőrség sajtóosz­tálya hangsúlyozta: már az oszt­rák büntetőeljárással párhuza­mosan elkezdték a nyomozást. Megjegyezték: jelenleg is fordít­ják magyarra a csaknem 6000 oldalas nyomozati iratanyagot. KISALFÖLD 2016.01.14. csütörtök • • • • •• Külföld ZAKLATÓ MENEDÉKKÉRŐ BERLIN: Többrendbeli szexuális zaklatással gyanúsítanak Német­országban egy Szíriai menedék­kérőt - írta tegnap a Focus című hírmagazin az online kiadásában. A beszámoló szerint a Mecklen­­burg-Elő-Pomeránia tartományi Neubrandenburgban őrizetbe vett férfit azzal gyanúsítják, hogy legkevesebb nyolc esetben szexuálisan zaklatott és szidal­mazott, becsmérelt nőket helyi buszjáratokon. EURÓPAI VIZSGÁLAT A LENGYELEK ÜGYÉBEN VARSÓ: Beata Szydlo lengyel miniszterelnök (balra) és Elzbie­­ta Witek, a kormányzó Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) képviselője a parlament ülésén Varsóban. Tegnap az Európai Bi­zottság bejelentette, hogy a jog­államisági mechanizmus kereté­ben előzetes vizsgálatot fog le­folytatni a lengyel alkotmánybí­róság hatáskörének korlátozása miatt. FOTÓ: MTI/AP LAVINA SODORT EL GYEREKEKET LYON­ Lavina sodort el a Fran­cia-Alpokban tegnap mintegy tu­catnyi középiskolás diákot és a kísérő tanárukat, közülük ketten meghaltak. Egy ukrán állampol­gárságú felnőtt férfi is életetét vesztette, aki a csoporttól füg­getlenül tartózkodott a helyszí­nen. A csendőrség szerint hár­man életveszélyesen megsérül­tek. A csoport többi tagja épség­ben előkerült. A diákok egy a szezon eleje óta lezárt, fekete színjelzésű pályán síeltek. OBAMA HARCBA SZÁLL A RÁK ELLEN WASHINGTON. A köz- és ma­gánforrások növelésére és a ku­tatók, az orvosok és a biztosítók közötti információmegosztás ja­vítására összpontosít az az új kezdeményezés, amelyet Barack Obama amerikai elnök jelentett be a rákbetegség elleni harcban az Egyesült Államok helyzetéről szóló beszédében. Obama je­lentőségében a Hold meghódítá­sához hasonlította a kedden meghirdetett nemzeti programot. Tegyük az Egyesült Államokat olyan országgá, amely egyszer és mindenkorra felszámolja a rá­kot - hangoztatta az amerikai el­nök. (mti)

Next