Kisalföld, 2017. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-14 / 38. szám

2 Haza és nagy világ Pénzbüntetés Gergényinek BUDAPEST: Jogerősen 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt hétfőn a Fővárosi Ítélőtábla a 2006-os őszi eseményekkel összefüg­gésben elkövetett katonai bűncselekmények vádjával magas rangú rendőrtisztek el­len indult büntetőperben. Az ügyészség a 2006. szep­tember 18-án este a tévészékház­nál, szeptember 19-21-én és ok­tóber 23-án Budapest utcáin tör­téntek miatt elöljárói intézkedés, illetve elöljárói gondoskodás, to­vábbá felelősségre vonás elmu­lasztásával vádolt meg három rendőrtábornokot - Bene László akkori országos főkapitányt, Gergényi Pétert és Dobod Józse­fet, a Rendészeti Biztonsági Szol­gálat (Rebisz) akkori vezetőjét -, valamint tucatnyi rendőrtisztet. Az ítélet szóbeli indoklásakor a tábla tanácselnöke leszögezte: Gergényi Péter vonatkozásában helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy elöljárói intézkedési kötelezettségét meg­szegte, nem intézkedett a tévé­székház ostrománál az alkalmat­lan helyszínparancsnok leváltá­sáról és a rendőrség hatékony al­kalmazásáról. Emiatt az odave­zényelt csapatok felmorzsolód­tak, a nem megfelelő irányítás miatt nem tudták ellátni felada­tukat és végül feladták a székhá­zat. (mti) Elárulják a missziót RÓMA. - Az egyháznak szigorú­an fel kell lépnie a misszióju­kat eláruló papokkal, valamint az őket védelmező püspökök­kel és bíborosokkal szemben - szögezte le Ferenc pápa egy, a papi pedofíliáról szóló könyv bevezetőjében, amelynek szö­vegét a La Repubblica című olasz napilap közölte hétfőn. Ez az első alkalom, hogy egy katolikus egyházfő nevét adja olyan könyvhöz, amely egy pap által elkövetett szexuális erőszak történetét idézi fel. (mti) Az év képe Ankara. 2016. december 19-én készített kép, amelyen Mevlüt Mert Altintas szolgálaton kívüli török rendőr kiabál, miután lelőtte Andrej Karlov törökor­szági orosz nagykövetet. Ezzel a képpel Burhan Ozbilici elnyer­­ te az Év Sajtófotója díjat a World Press Photo nemzetközi sajtófotóversenyen tegnap. Népszavazás BUKAREST. A kétkamarás román parlament hétfői együttes ülésén kedvezően véleményezte Klaus Io­­hannis államfő kezdeményezését, aki a korrupcióellenes harc folyta­tásáról és a köztisztviselők fedd­­hetetlenségi követelményéről akar kiírni népszavazást. Iohannis azt követően jelentet­te be népszavazási kezdeménye­zését, hogy Romániában de­monstrációk kezdődtek a kor­mány közkegyelmi és a bün­tetőjog módosítását célzó terveze­te ellen, amelyet a tüntetők mentőövként értékeltek. (mti) KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogárdi Szilvia, Czeiner-Szücs Anita, D. Pusztai Andrea, Garamvölgyi Imre, Keszél­y András • Rovatvezetők: Bertteff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszerkesztőség-vezető: Werner Krisztina • Szerkesztők: Pomaranski Luca, Suda Éva, Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u 4/A • Levélcím 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504444, fart 96/504414 • Szerkesztőség: 96/504455 • Interneteim wwwkisalfokihu • Hirdetésszervezés: 96/504485 ■ Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföldpavilon Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504422 • Hirdetésfelvétel emailen ügyfelszolgalat(ő)kisalfoldhu • Regionális szerkesztőségek: Sopron, Bódvai Ildkó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg a 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 95/511-377, fax 99/511-366. Hirdetésfelvétel 99/511-385, fort 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár, Vila István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax: 96/214266. Hirdetésfelvétel 96/577-577 • Rábaköz: Vida István szerkesztőségvezető. Csorna, Templom a 8. Telefon 96/263-172 Hirdetésfelvétel 96/260164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA • Elektronikus szerkesztés: Lapcom 2rt • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt. 9021 Győr, Újlak­a 4/A. Központi telefonszám: 96/504444 • Felelős kiadó: Andreas Metz vezérgaz­ta • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 20643527, Győri kiadás­ ISSN 2416-318 X) • A Kisalföld a MATTSZ tagja • Előfizetés telefonon 06-80/504504 és a kézbesítőknél • Előfizetési hő egy hónapra 3645 forint, hűségk­edvezménnyel 3245 forint A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatkusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt terjesztői hálózata • Árusítja a Lapker Zrt. a Mayar Posta Zrt és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza • Fotóillusztrációk: PuzzlePix Fotóügynökség Dreanstime. • A Lapcom Zrt Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a wwwlapcom.iu/aszf oldalon .................................................................................................................................................................. - - - 1 t ) V I • 1 f‘y r : i \ j t . : - -r­r .■ \ . . * 2­­ '• Gyilkos lavina TIGNES. Kilenc embert elsodort egy lavina hétfő délelőtt a francia Alpokban, Tignes tele­pülés közelében, legalább né­gyen meghaltak. Ez az idei sze­zon eddigi legsúlyosabb bal­esete a francia hegyekben. A lavina 400 méteres szélességű volt. A mentők délután 1 óráig négy holttestet emeltek ki a hó alól, a többieket továbbra is keresik. (mti) Kislánnyal járhatott KÖRMEND. Kiskorú veszélyezteté­se bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség abban az ügyben, amelyben Szabó Ferenc, Kör­mend lemondott keresztényde­mokrata alpolgármestere ellen tettek feljelentést, mert állítólag egykori tanítványával, egy most 16 éves diáklánnyal folytatott évek óta tartó viszonyt. Állam­polgári bejelentés történt az ügy­ben. Szabó Ferenc egy hete még magánéleti változásokkal indo­kolta lemondását. (mti) Ülni fog a dzsihadista BRÜSSZEL. Egy Szíriában elkö­vetett gyilkosság miatt huszon­nyolc év börtönbüntetésre ítél­tek egy dzsihadistát hétfőn Bel­giumban; helyi sajtóhírek sze­rint ez az első alkalom, hogy visszatérése után olyan bűncselekményért ítélnek el egy „külföldi harcost”, amelyet a hazájától távol követett el. Hazaengedték BUDAPEST. Sajtóértesülések szerint hazaengedték a ter­rorcselekmények miatt első fokon 13 év fegyházra ítélt Budaházy Györgyöt. Házi őrizetbe helyezték, a bör­tönből délután távozott. Olyan vastagságú jégréteg torlódott össze a Tisza egyes szakaszain, amivel szemben a jégtörő hajók is tehetetlenek. FOTÓ: mti Kimentették a hajóról TISZACSEGE: Honvédségi heli­kopterrel mentették ki azt a férfit, aki egy jégbe zárt tisza­­csegei kompon tartózkodott hétfő délelőtt. A folyó partjáról sokan követték nyomon a film­be illő jelenetet. A honvédségi helikopter a jégbe zárt komp fölött lebegett, miközben egy katonát drótkötélen leeresztet­tek a vízi járműre. Először a ko­rábban ott rekedt kompost csörlőzték fel a helikopterre, majd az őt segítő katona is el­hagyta a levegőben a jégtor­laszok közé ékelődött kompot. A jégzajlás sodorta el a kompot hétfő reggel, az éjjeliőr rekedt az el­szabadult járművön. Olyan vastag­ságú jégréteg torlódott össze a tér­ségben, amivel szemben a jégtörő hajók is tehetetlenek, bár, a szak­ember szerint, ha néhány nappal korábban végighaladt volna egy-egy jégtörő Tokaj és Tiszafüred között, azzal megelőzhető lett vol­na a mostani állapot. Tovább­állnak ZÁGRÁB: Zágráb teljesíteni akarja a migránsok elosztására irányuló kötelező európai uni­ós kvótát, de a menekültek nem akarnak Horvátországban letelepedni - mondta Vlado Orepic horvát belügyminiszter hétfőn. Jelezte: örültek volna, ha teljesíteni tudják a kvótát, de eddig csak 19 menekültet fogadott Zágráb, mert senki sem akar Horvátországba átte­lepülni. „Mit tegyünk, ha a kerítés nem elég? Építsünk egy újat a meglévő mellé?” - tette fel a kérdést. Horvátország az unió által előírt program alapján csak­nem 1600 menekült befogadá­sát vállalta két éven belül. (mti) A kenő nyerőszámai Február 13.: 3,8,13,14,20,22,23,24,26,30, 32,41,47,57 59,65,66,73,78,79. KISALFÖLD 2017.02.14., kedd BELVÍZ ÉS JEGES ÁR Magyarország folyóin már 550 kilo­méteren van érvényben első-, má­sod- vagy harmadfokú árvízi ké­szültség. A legnagyobb elöntések továbbra is a Körösök és a Kö­­zép-Tisza vidékén vannak. Az időjá­rási helyzet a belvízi védekezést se­gíti, ugyanis a következő napokban sem várható számottevő csapadék, a nappali felmelegedés is elősegíti a belvíz folyamatos levezetését. Ami közös bennünk HOGY MI A KÖZÖS BENNÜNK? A POGÁCSÁT HAZAI TÖPÖRTYŰBŐL, A SÖRT 100% MAGYAR ÁRPÁBÓL SZERETJÜK.

Next