Kisalföld, 2017. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-23 / 46. szám
2 Haza és nagy világ A kenó nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 22-i kenójátékban a következő számokat sorsolták ki: 3,13,15,17,22,25,26,27,37,38,40,42,44,56,58,61,63,70,71,79. A KORMÁNY HATÁROZOTT - A SZÜKSÉGES EGYSÉG FELBOMLOTT, ESÉLYTELENNÉ VÁLT AZ OLIMPIA Visszalép a pályázattól Budapest Döntött a kabinet: arra kéri a fővárost és a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy vonja vissza a2024-es ötkarikás kandidációt. BUDAPEST MTI A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására - tájékoztatott a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Az elfogadott kormányhatározat megállapítja: „Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli” - áll a kormány tegnapi ülésén elfogadott szövegben. „Mivel Budapesten a szükséges egység felbomlott, így Budapest olimpiarendezési pályázata esélytelenné vált. Ebben a helyzetben csak az a felelős döntés, ha Budapest a rendezésre irányuló pályázatot nem tartja fenn” - olvasható a kormányhatározatban. Borkai Zsolt szerint a jelenlegi helyzetben más döntés nem születhetett, de a Magyar Olimpiai Bizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország mihamarabb ötkarikás játékokat rendezzen. A MOB elnöke tegnap este reagált arra a határozatra, amelyet a kormány hozott. „A Magyar Olimpiai Bizottság a fejlemények, tükrében szomorúan veszi tudomásul, hogy jelen helyzetben más döntés nem születhetett, hiszen a Fővárosi Közgyűlés mai ülésének hangvétele után érezhető volt, hogy a remélt csoda elmarad, és a konszenzus nem visszaállítható a politikai pártok között” - jelentette ki Borkai Zsolt. „Szomorú, hogy egy álom, sok ember álma most ténylegesen szertefoszlott. Nem azért, mert Magyarország nem teljesített jól, nem azért, mert a magyar emberek és a magyar sportolók nem méltóak a hazai rendezésű olimpiára, hanem mert egy nemzeti ügy felett győzedelmeskedett egyesek öncélú politikai érdeke. A Magyar Olimpiai Bizottság a jövőben is mindent megtesz majd annak érdekében, hogy hitének, alapszabályának és küldetésének megfelelően Magyarország mihamarabb olimpiai játékokat rendezhessen” - mondta Borkai Zsolt. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén még bízott a pályázat megmentésében. FOTÓ: MTI Külföld SZILÁRD A MAGYAR GAZDASÁG BRÜSSZEL A magyar gazdaság teljesítménye a korábbi jelentéssel megegyezően szilárd, noha Magyarország korlátozott haladást mutat az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásainak végrehajtásában - közölte az Európai Bizottság a 2017-es európai szemeszter tegnap közzétett téli jelentésében. • • • • •• NACIONALISTÁK TÜNTETTEK KIJEV. Nacionalista szervezetek aktivistái vonultak a kijevi parlament elé, hogy figyelmeztessék a politikai vezetést arra, ne biztosítson az alkotmány módosításával különleges státuszt, azaz kivételes önrendelkezési jogokat a kelet-ukrajnai szakadár területeknek. Helyszíni beszámolók tízezerre tették a résztvevők számát. GUANTÁNAMÓI BRIT RAB ROBBANTOTT BOMBÁT LONDON Guantánamóról szabadult, jelentős kártérítésben részesített egykori brit fogoly hajtott végre öngyilkos merényletet az iraki Moszul városának közelében. A Manchesterben született Ronald Fiddler hétfőn autóba rejtett pokolgépet robbantott fel saját magával együtt egy iraki katonai támaszpont mellett. A merénylő az 1990-es években áttért az iszlám hitre, és három éve Abu-Zakariya al-Britani néven csatlakozott az Iszlám Államhoz. (mti) KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogárra Szilvia, Czeiner-Szücs Anita, D. Pusztai Andrea, Garamvölgyi Imre, Keszély András • Rovatvezetők Bertleff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és maganszerkesztőség-vezető: Weiner Krisztina • Szerkesztői: Pomatawski Luca, Sudár Éva, Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. A/A • Levelem: 9002 Győr. Pf. 28 • Telefon 96/504444, fart 96/504414 • Szerkesztőség: 96/504455 • Interneteim wwwwjosalfoklbu • Hirdetésszervezés: 96/504485 • Hirdetésfelvétel 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon 96/504422 • Hirdetésfelvétel e-maiben ugyfelszolgalat@kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek: Sopron Bódvai Ildikó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax: 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385, fax 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár, Vida István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz, Vida István szerkesztőségvezető, Csorna, Templom u. 8. Telefon: 96/263-172 Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: Lapcom Zrt • Színes technika Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapan Zrt. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám: 96/504444 • Felelős kiadó: Andreas Metz vezérgazgató • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 2064-3527, Győri kiadás: ISSN 2416-318 X) • A Kisalföld a MABISZ tagja. • Előfizetés telefonon 06-80/504-504 és a kézbesítőknél • Előfizetési dő egy hónapra 3645 forint hűségjedvezménnyel 3245 forint A hűségjedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt. terjesztői hálózata • Árusítja a Lapker Zrt a Magyar Flsta Zrt és alternatív ámfotó • Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza • Fotóillusztrációk: PuzzlePix Fotóügynökség, Dreamstime. • A Lapcom Zrt. Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a wwwwlapcomhulaszf oldalon. Kiábrándító lett az emberi jogi teljesítményünk Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet éves jelentésében a korábbiaknál több szó esik Magyarországról, az európai régió egyik legkiábrándítóbb emberi jogi teljesítményét nyújtja az ország. BUDAPEST MTI A jelentésben kiemelt főbb magyarországi problémák a terrorveszélyhelyzet intézményével kapcsolatos aggályok, a kormány fellépése a civil szervezetekkel szemben, a sajtó- és szólásszabadság helyzete, a romák hátrányos megkülönböztetése, valamint a menekültek és migránsok emberi jogainak megsértése. A Magyarországgal foglalkozó országjelentésben kifejtették: az alaptörvény módosítása „elenyészően kevés demokratikus kontroll mellett bevezette a terrorveszélyhelyzet homályosan és tágan meghatározott intézményét”. Jose Noel Olano, az Amnesty International Fülöp-szigeteki irodájának vezetője (b) és Wilnor Papa koordinátor sajtótájékoztatón ismerteti az AI éves jelentését. Búcsúztatás BUDAPEST. A napokban elhunyt Katona Kálmán egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, a győri Széchenyi-egyetem öregdiákjának búcsúztatása pénteken 14 órakor lesz Budapesten, a Fiumei úti sírkert ravatalozójában, a római katolikus egyház szertartása szerint. Az engesztelő gyászmisére 16.30 órakor, a Szent István-bazilikában kerül sor. Újabb elismerésnek örülhet a győri Gimex-Hidraulika Kft. csapata: a kétszeres Business Superbrands-díjas vállalkozást ezúttal Magyar Brands címmel ismerték el „kiváló üzleti márka” kategóriában. Gyűlnek az oklevelek a Gimex tárgyalójában: a két Superbrands-díj, a Legjobb Női Munkahely és a Roemheld-képviseletek „Web-Oszkár” díja mellé most felkerült a Magyar Brands minősítést tanúsító dokumentum is. A rendszerváltás után egyszemélyes vállalkozásként induló, ma 25 főt foglalkoztató céget alapos górcső alá vette a díjat kiosztó bizottság, ugyanis a kiválasztás szempontjai sokrétűek. Vizsgálják többek között az adott cég identitását, márkaépítését, az általa képviselt tradíciókat, a megbízhatóságot, s persze mindenekelőtt a magyar gyökereket, a gazdasági eredményességet, a cég tőkeerejét. Görcs Annamária, a cég ügyvezetője a tradíciókat emeli ki, amikor arról kérdezzük, mit jelent számára a díj, mire a legbüszkébb. - Büszke vagyok a csapatomra, hogy miután édesapámtól, Görcs Imrétől - közel három éve - átvettem a családi vállalkozás irányítását, sikerült továbbvinnünk azokat az értékeket, amelyek a Gimexet sikeressé tették. Arra, hogy száz százalékban magyar vállalkozásként a nagyok között is versenyképesek vagyunk a generációváltást követően is. Édesapám az üzleti életben is tartotta magát az NDK-ból magával hozott német mentalitáshoz, miközben büszkén képviselte hazánkat külföldi útjai során. Gyakran hangoztatta, hogy „kiskövetei” vagyunk Magyarországnak, és ez felelősséggel jár. Tudta, hogy úgy lehetünk sikeresek, ha a saját értékeink és hagyományaink megőrzése mellett nyitottak vagyunk a világra, illetve képesek vagyunk a nálunk tapasztaltabbaktól tanulni, alkalmazkodni és együttműködni. Én is ezt tartom a siker egyik legfontosabb tényezőjének - mondja az ügyvezető. - A Magyar Brands védjegy elnyerése annak a bizonyítéka, hogy ma a Gimex önálló brand, európai értékek mentén működik, úgy, hogy közben jó értelemben megőrizte a magyarságtudatát is - avat be Görcs Annamária. A Gimex neve nemzetközi berkekben is jól cseng, gyakran képviseli magyar résztvevőként hazánkat külföldi konferenciákon. Januárban a cég a megújult honlapjáért vehette át a Roemheld Website Award 2017 szobrot is. A díjjal a befogástechnikai elemeket gyártó német Roemheld GmbH minden évben a legjobbnak ítélt weboldalt jutalmazza a nemzetközi képviseletei között. Ennek nyomán a beszállítóktól is nagyobb figyelem irányul rájuk, akik bizalmukkal támogatják, hogy a Gimex tovább erősödhessen a magyar piacon. (x) HIRDETÉS Magyar Brands-díjas a Gimex Görcs Annamária ügyvezető, Csonka Szabolcs és Kiss Richárd üzletágvezetők a díjakkal. KISALFÖLD 2017.02.23., csütörtök Itthon ELŐZETESBEN MARAD A KÖRÚTI ROBBANTÓ BUDAPEST. A Budai Központi Kerületi Bíróság április 21-éig meghosszabbította annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 24-én a budapesti belvárosban robbantást követett el, amelynek következtében két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. AZ MSZP VIZSGÁLATOT AKAR MATOLCSY MIATT BUDAPEST. Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi annak kiderítésére, hogy melyik ország veszélyeztette Magyarország nemzeti szuverenitását, pénzügyi stabilitását. Mesterházy Attila, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke tegnap Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, Matolcsy György jegybankelnök példátlan konspirációs elmélettel állt elő a Magyar Nemzeti Bank 2015. évi beszámolójáról szóló parlamenti vitában, a kormány megbuktatásának szándékával vádolta meg Magyarország egyik NATO-szövetségesét. (mti) • • • • ••