Kisalföld, 2018. november (73. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-19 / 268. szám
— KFT — Megyénk elsősei HOLNAPTÓL a Kisalföldben! Keresse a vidám osztályképeket keddtől csütörtökig! A ma energiája. A holnap autójáért. A részleteket keresse a 2. oldalon.» KORTÁRSASJÁTÉK - NAGY SIKER VOLT A KÖNYVSZALON DRÁMAÍRÓ VERSENYE Három színdarab egy csodalevélből Egy levél, három élet - földöntúli üzenet - a Kisalföld pénteki számának újságcikkelmei közül ezt sorsolták ki, ebből született három egyfelvonásos színdarab. A történet alapjául szolgáló levél csodálatos, a szombat este is az volt. GYŐR SUDÁR ÁGNES „Mondják, szükség van a munkahelyeken csapatépítésre. Hát ez a nap az volt” - foglalta össze egy őrült huszonnégy óra történéseit Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója. Mert a színészeknek és a rendezőknek, illetve a műszaknak nagyjából egy napjuk volt arra, hogy színpadra állítsák azt az egyfelvonásos darabot, amelyet három szerző - Pozsgai Zsolt, Kiss József és Kszel Attila - egy délután és egy éjszaka alatt írt meg. Immáron negyedik alkalommal rendezték meg a Győri Könyvszalon égisze alatt a Kortársasjátékot, vagyis a A győztes színdarab, a Disznósajt - A legjobb színészi díjakat is a szereplői vihették el. FOTÓ: Kertleff ANDRÁS drámaíró versenyt. Kis galamb az inkubátorban MAGYARORSZÁG GYURINA ZSOLT A terhesség 37. hete előtt világra jövő babák koraszülöttek. Bár egyre jobbak az esélyeik az életben maradásra, a koraszülés dráma, sokszor kiheverhetetlen trauma akkor is, ha a baba életében nem hagy nyomot. * * A koraszülések aránya hazánkban 9 százalék - vagyis évente 8500-9000 baba idő előtt jön világra. Közülük több mint 6000-en az intenzív koraszülöttosztályon kezdik meg az életüket. NEM RITKA »A remény élteti a csermajoriakat 9.» CSÓRA AZ EGY HETE 28 ÉVESEN ELHUNYT FUTBALLISTÁRA EMLÉKEZTEK Könnyek a zöld gyepen Az egy héttel ezelőtti sajnálatos tragédiát követően a Csorna első bajnoki mérkőzésén családja, csapattársai és a szurkolók közösen emlékeztek meg a 28 évesen elhunyt futballistáról, Sipőcz Tamásról. A játékos november 11-én, csapata Lébény elleni találkozóján lett rosszul, majd nem sokkal később a gondos orvosi ellátás ellenére a mentőautóban elhunyt. Csapattársai előbb a Győrszentiván legyőzésével, majd a meccs végén a kezdőkörben a gyászolókkal együtt gyertyát gyújtva emlékeztek Si- -ppőcz Tamásra. A játékos családja, az egykori csapattársak és a szurkolók közösen emlékeztek Sipőcz Tamásra. FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS NAPI VALUTA-KÖZÉPÁRFOLYAMOK EURÓ SVÁJCI FRANK ANGOL FONT 3Z2Ft 4- 282 Ft * i 363 Ft * AZ ÖTÖSLOTTÓ NYERŐSZÁMAI 46. HÉT, 2018. NOVEMBER 17. 0 0 0 0 0 A HATOSLOTTÓ NYERŐSZÁMAI 46. HÉT, 2018. NOVEMBER 18. 0 0 0 0 00 A rendőrségre vasárnap délelőtt 9 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy győri üzemanyagtöltő állomáson egy idősebb férfi fegyverrel vagy annak utánzatával megpróbálta megállásra késztetni az arra haladó autókat. A Kisalföld szemtanúktól további részleteket is megtudott. 3. TUDÓSÍTÓ tudosito@kisalfold.hu 30/827-91-66 Idős asszony lelte halálát a tűzben ÚJKÉR MUNKATÁRSUNKTÓL Idős asszony vált saját házában a tűz áldozatává vasárnap hajnalban Újkéren, az alszopori falurészen. A tűzoltók hiába küzdöttek a lángokkal, valószínűleg a ház is menthetetlenné vált. 700 HIRDETÉS MAI HOLNAP 44 Egyre nedvesebb levegő érkezik ( '“A térségünk fölé. V 1 Északnyugaton Ajjed borult lesz az ég, ^ több helyen eshet hó, helyenként havas eső. 20.» wabBiTzentetek lÉ^Ftmnyalon! A TREND OPTIKÁBAN december 15-ig INGYENES LÁTÁSELLENŐRZÉS ÉS SZAKTANÁCSADÁS •au.'" TREND OPTIKA LEMARADT A LÁTÁS HÓNAPJÁRÓL? JELENTKEZZEN BE MOST! 9021 Győr, Baross Gábor út 19. »Tel.: 96/488-341 • Dr. Nagy Éva • Dr. Bánfi Virág • Szakács Krisztián dipl. optometrista, kontaktológus