Kisdobos, 1962 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

Képzeljünk el egy jól táplált óriást, aki — súlyemelő lévén — nyolc vasúti mozdonyt lök a magasba. Ám egy légy az orrára száll, s ezt dühösen el akarván hessenteni, leejti a fölemelt súly­zót. Hát a nyolc mozdony épp akkora erővel zuhanna a földre, amilyennel a MÁVAG gyár kovács­műhelyében működik a három­tonnás gőzkalapács. Ez a hatalmas, dübögő mammut­­pöröly olyan formájúra pofozza az irdatlan tüzes vastömböket, amilyenre a kovácsok akarják. Messziről mintha szívverést hallanánk, közelről azonban sü­ketítő zaj, csörömpölés, vas­lárma hallik. De más is megüti fülünket: csilingelő muzsika. Mi ez? — Harangjáték? — Zenélő óra? .. .Egyik sem: csupán a kézi­kovácsok kalapálják a fino­mabban munkálandó vasdara­bokat. Ügyes kezük alatt szinte megszólal a néma, komor fém. — Szól is! — nevet Szőczey Sándor bácsi, az országos hírű, Kossuth-díjas kovács. — Azt mondja a kalapács: „Egy ko­vács nem kovács; két kovács — fél kovács; három kovács — az egy kovács!” Megkérdezzük: — Hol ta­nulta ezt az érdekes mondókát? Ki avatta bele a szép mester­­ ­­ ség titkaiba, hogy ilyen remekül tud kalapálni? Szőczey bácsi eltűnődik. . . Aztán a szünetben mesélni kezd inaséveiről. — Bizony — úgy­mond —, már gyermekkorom­ban megtanultam a munkát. Kora hajnaltól késő estig zu­­boltuk a vasat... — Szilveszter éjjelét mindig nagyon vártuk. Akkoriban még kevés helyen volt óra a faluban. Mi, kovácsok pengettük hát az időt, jelezvén, mikor van éjfél. Vertük a vasat szilajon, cif­ráztuk az ütéseket, így búcsúz­tunk az óévtől, s köszöntöttük az újat. — Ugyan mit készítettek ilyenkor? — Patkót... patkót igen so­kat, kicsit, nagyot, mindenfélét. Aztán kiálltunk a műhely ajta­jába, s vártuk a téli éjszakában a vevőket. Jöttek is a szilvesz­teri bálból hazafelé a mulato­­zók. S a lányok, legények örö­mest vásárolták a meleg pat­kót: csizmára, lóra­valót — kinek mi kellett. Minden da­ rab mellé száz jókívánságot mondtunk. Innen eredhet az a hiedelem, hogy a patkó sze­rencsét jelent. Vajon gondolják ezt, akik képeslapokon, cukrászdíszeken vagy másutt a „szerencse-pat­kóval” találkoznak?!­lyog Szőczey bácsi­­—, a régi kovácsoknak mindenesetre min­den patkó jó szerencsét hozott. — Hát annak, aki vette? — Annak is, ha megfogta a munka boldogabbik végét, s nem várta tétlenül, hogy szá­jába szálljon a sültgalamb. ... Mindenki a maga sze­rencséjének a kovácsa — mondta búcsúzóul a tapasztalt mester. * Úgy felbuzdultunk e talál­kozáson, hogy elhatároztuk,­­ újévre mi is „kovácsolunk” egy köszöntőt. Sikerült is, itt találjátok a következő oldalon, játsszátok el! HEGYI-FÜSTÖS ISTVÁN SZŐNYI GYULA rajza — Nem tudom —4 meso­

Next