Kisiparos, 1939 (20. évfolyam, 1-11. szám)

1939-01-25 / 1. szám

2 K­I­SIPAUOS szagot egyenrangúvá kell tenni védekezés szem­pontjából a szomszédos országokkal. Az sem vitás egy pillanatra sem, hogy a mezőgazdaság bajait kell mielőbb orvosolni. Agrár­országban ez a fun­damentum, ettől függ minden. Körmünkre égtek a szociális bajok, amelyek már azért sem odázhatók mert ezeknek a kérdéseknek a nyomasztó hatása alatt viaskodik ma az egész világ. Olyan feladatok jelentkeznek itt és a keresztülvitelben olyan áldo­zatokat követelnek, amelyek talán minden eddigi fogalmakat felülmúlnak, de ezeket az áldozatokat olyan örömmel, olyan feltétlen bizalommal kell a nemzet minden fiának és különösen a magyar iparostársadalomnak vállalnia, •amilyen magasz­tosak, sorsdöntőek; és az egész magyar életet átfo­gók azok a célok, amelyekért most áldoznia kell. Meghajtunk a nemzet magasabb és mindenek fölé emelkedő érdekei előtt, de ugyanakkor nem tudjuk elhallgatni a gazdasági élet momentán ala­kulása körüli aggodalmainkat sem.­­ A nagy­mérvű tőkeigénybevétel a magánépítkezéseket csaknem teljesen leállította és­ ezzel az építőipar és annak sok-sok tartozékos iparága az eddiginél is nyomasztóbb helyzetbe jutott. Sürgős kormány­­intézkedésekre van itt is szükség, hogy ezek az iparágak valamilyen úton rekompenzációhoz jus­sanak, az építőipart pedig még állami áldozattal is, sőt ha kell, a hitelszervezetbe való rendkívüli beavatkozással is foglalkoztatni kell, különben a nemzeti jövedelemben akkora kiesés állhat elő, amely a beruházási programok sikerét is veszé­lyeztetheti.­­ Az egymilliárdos beruházási akció az egész gazdasági élet működési ütemére hatással van. Eleinte ez a hatás bizony inkább csak nega­tívnak volt mondható, ma azonban, amidőn a beru­házások tényleg folyamatban vannak,­­ érezhetők a pozitív eredmények is. Nagy horderejűek a kor­mányzat szociális irányú intézkedései is, ezeknek azonban csak bizonyos idő múlva jelentkeznek az eredményei. Nem idegenkedik ezekkel szemben az iparosság, csak bizonyos zavarral áll meg előttük, hogyan fog azokkal megküzdeni és attól tart, hogy ebben is neki kell alulmaradnia. Megbízik az ipa­rosság a tett intézkedések bölcsességében, de az eleven életet átformáló és az őt létalapjában érin­tő intézkedéseknél szeretné, ha­ meg­hallgattatnék. Átérzi, hogy ezek a kormányintézkedések az egész­ségesebb nemzeti organizmusért történik, de eb­ben­ a nemzettestben ő is egészséges szeretne ma­radni­ és fejlődésképességét át szeretné menteni a remélhetőleg mielőbb bekövetkező kedvezőbb adott­ságokhoz. Minden kendőzés nélkül meg kell állapítani, hogy az év elején némileg érezhető volt gazdasági enyhülést az év közepére bekövetkezett európai feszültség és­ bizonytalanság ismét megzavarta. Sok-sok előirányzott és teljesen előkészített mun­kaalkalom elhalasztatott, vagy teljesen meghiúsult, annak dacára, hogy a kivételesen jó mezőgzdasági konjunktúra, majd a külpolitikai viszonyoknak egészen váratlanul kedvező alakulásával járó álta­lános optimizmus a bizalmi válságot általában fel­oldotta. A magánvállalkozáson szinte egész éven át bi­zonyos tartózkodás volt észlelhető s ennek követ­keztében iparosaink túlnyomó rész­e még az előző évekénél is szerényebb eredménnyel zárta az esz­tendőt, — igaz viszont, hogy olyan bizakodó re­ménységgel a jövő iránt, amihez hasonló húsz év óta még nem járta át a magyar iparos­ telkeket. Az u. n. milliárdos beruházási munkálatok az év derekán megindíttattak és azokból Miskolc és környékén igen jelentős munkák kerültek kiadás­ra. Méltán számított reá a miskolci ipar, hogy eb­ből arányos és igazságos megosztással, teljesítőké­pességének megfelelő munkaalkalmakhoz jut.­­ Hogy ez — fájdalom — nem így történt, álljon itt érdekelt szakosztályainknak e tárgyban tett együt­tes jelentéséből a következő: „A Miskolc és miskolc­ környéki közmunkák­nál a miskolci építőipart kellőképen nem foglal­koztatják. A m. b­ir. honvédkincstár, a m. kir. vas- és acélgyárak diósgyőrvasgyári építkezéseinél, vagy akár a magyar államvasutak versenytárgya­lásain nagyrészben zártkörű felszólítás alapján, vagy mindig ugyanazon helyi vállalkozók, vagy nagy részben budapesti nagyvállalatok nyerik el a munkát. A miskolci építőiparosság szomorúan látja, hogy bár a magas közterhek viselésében egy­formán részt vesz, mégis azon munkálatokból, hol teherbíróképességét, megélhetését úgy magá­nak, mint a munkájához csatlakozó 40 társiparnak biztosítani kellene, jórészt ki van zárva. Szomo­rúan látja azért, mert minden tagja, ha kellett a közterhek viselésében teljes vagyonával, ha kellett munkájával, de akár fegyverrel is a kezében min­denkor megtette kötelességét és nemzethűségét, megbízhatóságát minden időkben tettekkel be is bizonyíotta.“ Az érdekeltség itt szó szerint idézett panaszait testületünk elnöksége beható vizsgálat alá vette és azokat általában helytállóknak volt kénytelen találni. Tény az, hogy az utóbbi időkben Miskolc és környékén kivitelre került elég számottevő épít­­­­ési munkálatoknál nyilvános versenytárgyalások nem tartottak. Annak a megállapításnak a helyt­álló voltát sem tudjuk vitatni, hogy az építőipar túlnyomó részének majdnem teljes tétlenségével szemben egyes cégek, versenyen kívül is, túlfoglal­koztatáshoz jutottak. Az érdekeltség innen eredő nyugtalanságával szemben nem mulasztotta el testületünk elnöksége a szakosztályok előtt hang­súlyozni, hogy az eddig kiadásra került munkála­tok nyilván nem olyan természetűek voltak, ame­lyeknél a Közszállítási Szabályzatnak akár a zárt­körű versenytárgyalásra, akár a közvetlen megbí­zásra vonatkozó megszorításai mellőzhetők lettek volna. Egyben nyomatékosan hangsúlyozta elnök­ségünk azt is, hogy az ötéves beruházási program­­ból az eddig végrehajtott csak egy kis töredék, az elkövetkező munkálatok pedig, egy remélhetően nyugodtabb atmoszférában olykép lesznek min­den bizonnyal kiadásra előkészíthetők, hogy kivi­telük a normális versenytárgyalási eljárással lesz­­ egybeköthető és így azoknál minden versenyképes iparos részére tér és alkalom nyílik. Egyáltalában nem enyhült iparosságunk pa­nasza atekintetben sem, hogy a város és közül el el;

Next