Kisiparos, 1939 (20. évfolyam, 1-11. szám)
1939-01-25 / 1. szám
2 KISIPAUOS szagot egyenrangúvá kell tenni védekezés szempontjából a szomszédos országokkal. Az sem vitás egy pillanatra sem, hogy a mezőgazdaság bajait kell mielőbb orvosolni. Agrárországban ez a fundamentum, ettől függ minden. Körmünkre égtek a szociális bajok, amelyek már azért sem odázhatók mert ezeknek a kérdéseknek a nyomasztó hatása alatt viaskodik ma az egész világ. Olyan feladatok jelentkeznek itt és a keresztülvitelben olyan áldozatokat követelnek, amelyek talán minden eddigi fogalmakat felülmúlnak, de ezeket az áldozatokat olyan örömmel, olyan feltétlen bizalommal kell a nemzet minden fiának és különösen a magyar iparostársadalomnak vállalnia, •amilyen magasztosak, sorsdöntőek; és az egész magyar életet átfogók azok a célok, amelyekért most áldoznia kell. Meghajtunk a nemzet magasabb és mindenek fölé emelkedő érdekei előtt, de ugyanakkor nem tudjuk elhallgatni a gazdasági élet momentán alakulása körüli aggodalmainkat sem. A nagymérvű tőkeigénybevétel a magánépítkezéseket csaknem teljesen leállította és ezzel az építőipar és annak sok-sok tartozékos iparága az eddiginél is nyomasztóbb helyzetbe jutott. Sürgős kormányintézkedésekre van itt is szükség, hogy ezek az iparágak valamilyen úton rekompenzációhoz jussanak, az építőipart pedig még állami áldozattal is, sőt ha kell, a hitelszervezetbe való rendkívüli beavatkozással is foglalkoztatni kell, különben a nemzeti jövedelemben akkora kiesés állhat elő, amely a beruházási programok sikerét is veszélyeztetheti. Az egymilliárdos beruházási akció az egész gazdasági élet működési ütemére hatással van. Eleinte ez a hatás bizony inkább csak negatívnak volt mondható, ma azonban, amidőn a beruházások tényleg folyamatban vannak, érezhetők a pozitív eredmények is. Nagy horderejűek a kormányzat szociális irányú intézkedései is, ezeknek azonban csak bizonyos idő múlva jelentkeznek az eredményei. Nem idegenkedik ezekkel szemben az iparosság, csak bizonyos zavarral áll meg előttük, hogyan fog azokkal megküzdeni és attól tart, hogy ebben is neki kell alulmaradnia. Megbízik az iparosság a tett intézkedések bölcsességében, de az eleven életet átformáló és az őt létalapjában érintő intézkedéseknél szeretné, ha meghallgattatnék. Átérzi, hogy ezek a kormányintézkedések az egészségesebb nemzeti organizmusért történik, de ebben a nemzettestben ő is egészséges szeretne maradni és fejlődésképességét át szeretné menteni a remélhetőleg mielőbb bekövetkező kedvezőbb adottságokhoz. Minden kendőzés nélkül meg kell állapítani, hogy az év elején némileg érezhető volt gazdasági enyhülést az év közepére bekövetkezett európai feszültség és bizonytalanság ismét megzavarta. Sok-sok előirányzott és teljesen előkészített munkaalkalom elhalasztatott, vagy teljesen meghiúsult, annak dacára, hogy a kivételesen jó mezőgzdasági konjunktúra, majd a külpolitikai viszonyoknak egészen váratlanul kedvező alakulásával járó általános optimizmus a bizalmi válságot általában feloldotta. A magánvállalkozáson szinte egész éven át bizonyos tartózkodás volt észlelhető s ennek következtében iparosaink túlnyomó része még az előző évekénél is szerényebb eredménnyel zárta az esztendőt, — igaz viszont, hogy olyan bizakodó reménységgel a jövő iránt, amihez hasonló húsz év óta még nem járta át a magyar iparos telkeket. Az u. n. milliárdos beruházási munkálatok az év derekán megindíttattak és azokból Miskolc és környékén igen jelentős munkák kerültek kiadásra. Méltán számított reá a miskolci ipar, hogy ebből arányos és igazságos megosztással, teljesítőképességének megfelelő munkaalkalmakhoz jut. Hogy ez — fájdalom — nem így történt, álljon itt érdekelt szakosztályainknak e tárgyban tett együttes jelentéséből a következő: „A Miskolc és miskolc környéki közmunkáknál a miskolci építőipart kellőképen nem foglalkoztatják. A m. bir. honvédkincstár, a m. kir. vas- és acélgyárak diósgyőrvasgyári építkezéseinél, vagy akár a magyar államvasutak versenytárgyalásain nagyrészben zártkörű felszólítás alapján, vagy mindig ugyanazon helyi vállalkozók, vagy nagy részben budapesti nagyvállalatok nyerik el a munkát. A miskolci építőiparosság szomorúan látja, hogy bár a magas közterhek viselésében egyformán részt vesz, mégis azon munkálatokból, hol teherbíróképességét, megélhetését úgy magának, mint a munkájához csatlakozó 40 társiparnak biztosítani kellene, jórészt ki van zárva. Szomorúan látja azért, mert minden tagja, ha kellett a közterhek viselésében teljes vagyonával, ha kellett munkájával, de akár fegyverrel is a kezében mindenkor megtette kötelességét és nemzethűségét, megbízhatóságát minden időkben tettekkel be is bizonyíotta.“ Az érdekeltség itt szó szerint idézett panaszait testületünk elnöksége beható vizsgálat alá vette és azokat általában helytállóknak volt kénytelen találni. Tény az, hogy az utóbbi időkben Miskolc és környékén kivitelre került elég számottevő építési munkálatoknál nyilvános versenytárgyalások nem tartottak. Annak a megállapításnak a helytálló voltát sem tudjuk vitatni, hogy az építőipar túlnyomó részének majdnem teljes tétlenségével szemben egyes cégek, versenyen kívül is, túlfoglalkoztatáshoz jutottak. Az érdekeltség innen eredő nyugtalanságával szemben nem mulasztotta el testületünk elnöksége a szakosztályok előtt hangsúlyozni, hogy az eddig kiadásra került munkálatok nyilván nem olyan természetűek voltak, amelyeknél a Közszállítási Szabályzatnak akár a zártkörű versenytárgyalásra, akár a közvetlen megbízásra vonatkozó megszorításai mellőzhetők lettek volna. Egyben nyomatékosan hangsúlyozta elnökségünk azt is, hogy az ötéves beruházási programból az eddig végrehajtott csak egy kis töredék, az elkövetkező munkálatok pedig, egy remélhetően nyugodtabb atmoszférában olykép lesznek minden bizonnyal kiadásra előkészíthetők, hogy kivitelük a normális versenytárgyalási eljárással lesz egybeköthető és így azoknál minden versenyképes iparos részére tér és alkalom nyílik. Egyáltalában nem enyhült iparosságunk panasza atekintetben sem, hogy a város és közül el el;