Állami polgári fiúiskola, Kiskunfélegyháza, 1927
Csukott ablakú iskolák. Tartom ezt a thémát egész művelődésünk fölszínességére annyira jellemzőnek és annyira egyik fő okául annak, hogy kultúránk miért nem hatja át ízig-vérig népünket, hogy érdemesnek ítélem vele ezen a helyen foglalkozni. Tehát igenis, csukott és nem zárt ablakú iskolák. Nem tudom, miért, de azt remélem, hogy amavval a jelzővel a címben, többen lesznek, akik nemcsak a címet olvassák el, hanem azt is, ami a cím alatt következik, mint emevvel: — Mit akar ez az ember a csukott ablakú iskolákkal ? Igen, állandóan csukott ablakú iskolák. Az esztendő minden szakában, tanító idő alatt és után, délelőtt és délután, nappal és éjjel, szóval mindig-mindig . . . Huszonöt évig figyeltem a dolgot egy helyen, azelőtt vagy egy évtizedig három helyen: mindenütt és mindig: örökké csukott ablakú iskolák! Széles e hazában iskolát az összes ablakok tartós, teljes kizárásával sehol és soha nem szellőztetnek. Belterületi és tanyai iskolák a nap és éj minden órájában csukott ablakokkal bámulnak az utcára, a pusztába! Pedig az iskola a maga némaságában is tanít, nevel. Hogyan nevelje az iskola a példájával szellőztetésre a népet, mikor ő maga mindig zárt ablakaival tüntet? Kérdem: jól van-e ez úgy, ahogy van ? Kérdem: nem a legkiáltóbb ellentét-e az, hogy az iskolákban a beszéd- és értelemgyakorlatok, olvasmánytárgyalások kapcsán, az egészségtan-órákon, az orsz. közegészségügyi egyesülettől az iskoláknak adott szemléltető képeken tanítjuk és hirdetjük: Szellőztess télen, szellőztess nyáron, szellőztess naponta gyakran és hosszan, „még télen is nyitott ablakú szobában aludj!“ — és az iskolát mégsem és sohasem szellőztetik ? Vagy legalább is nagyon gyéren, tökéletlenül és szórványosan szellőztetik. Ritka, mint a fehér holló az az iskola, mely ez alól a megállapítás alól kivétel. És mi ennek az oka ? Hát a nemtörődömség, nem bánomság, egykedvűség meg más is.