Csonka Magyarország, 1923. július-december (3. évfolyam, 46-72. szám)

1923-07-01 / 46. szám

HI. évfolyam 46. szám. Megjelenik minden vasárnap. Egyes szám ára 40 kor. A kiskunfélegyházi Függetlenségi párt hivatalos lapja. 1923. évi július hó 1. A kultúra és az ekrazit Nehezen képzelhető ugyan el, hogy ez a kettő a kultúra és a legveszedelmesebb rob­bantó szer, az ekrazit, össze­függésbe kerüljön egymással. De hogy­ nem lehetetlen, példa reá az utolsó hetek rendőri krónikája. Pár tucat fiatalember, aki­nek neve a fővárosi rendőr­ség előtt éjszakai botrányok és hasonló épületes csele­kedetekből kifolyólag már régen ismeretes, sőt egyikük­­másikuk, mint gyilkossággal gyanúsítottak, hosszabb-rö­­videbb ideig meg is ülték a rendőrség börtönét, kultur­­egyesületet alapítanak. Enge­délyt nyernek arra is, hogy a kulturegyesület céljaira országos gyűjtést rendezze­nek. Össze is gyűjtenek jó néhány milliót Mikor össze­gyűlnek a milliók, a gyűjtők ezeket a milliókat a saját céljaikra használják fel, ma­gyarán mondva, elsikkaszt­ják. Kiderül a sikkasztás. A fiatal urakat hűvösre te­szik. Házkutatást tartanak náluk. A házkutatás ered­ménye aztán nem az, hogy az elsikkasztott pénzt fel­találják, hanem talál náluk a rendőrség ekrazitot. Nem is kis mennyiséget, hanem kiló számra. Annyit, hogy fel le­hetne vele robbantani egész Budapestet. Ennyi — ez ideig — a rendőri krónika, megtoldva még azzal, hogy a fiatal urak az ekrazit eredetéről és cél­járól elfogadható felvilágo­sítást adni nem tudnak. Ennyi a rendőri krónika. És bennünket, ennek a kró­nikának az anyagából nem az ekrazit érdekel elsősor­ban. Biztosak vagyunk ab­ban, hogy a rendőrség ki fogja deríteni, hogy mily célt kellett volna szolgálnia a jó néhány kiló ekrazitnak és az ekrazitos fiatalemberek nem kerülik el méltó büntetésü­ket. Egy percig sem kétel­kedhetünk abban, hogy a rendőrség ezzel a könnyű munkával könnyen el tud készülni és el is fog készülni. Bennünket nem az ekrazit dolga érdekel, hanem a kul­túráé. Az érdeke­, hogy ezek a fiatal urak, akik a rend­őrség régi ismerősei, hogyan kaphattak engedélyt kultur­egyesület alakítására és or­szágos gyűjtésre ? Ma, amikor köztudomás szerint a belügy­miniszter és minden közege fokozott ellenőrzést gyakorol az egyesületek felett! Nem tudjuk megérteni, hogy ezeknek a rendőrség által jó ismert és bolinyára szem­mel tartott fiatal uraknak hogyan lehetett alkalmuk,és, módjuk arra, hogy kultúr­­egyesülesdit játszanak és jó­hiszemű emberek becsapá­sával milliókat vágjanak zsebre! Csak akkor tudjuk megérteni, ha feltételezzük, hogy valakit, vagy valakiket ezen a téren vétkes mulasz­tás terhel. Ily fokú mulasz­tás pedig feltétlen megtor­lást követel. Ez érdekel bennünket első­sorban és jobban, mint az ekrazit kérdése. Az ekrazit csak bűnügy, amelynek titkait könnyű kideríteni és könnyen ki is fog derülni. Emez azon­ban csak arra mutat, hogy a belügyi kormány működése körül valami nincsen renden. Az elkövetett hibák fel­tárása és megtorlása orszá­gos érdek. Ez ép úgy nem maradhat el, mint a bűn­cselekmény megtorlása. Ha napfényre hozzák a hibákat és megtorolják, akkor nem fog többé megtörténni, hogy a kultúra és ekrazit, amelyeknek egymáshoz alig­ha van közük ily szoros összefüggésbe kerüljenek egymással, mint most az is­meretes rendőri krónikában. Magyarországnak gyűlöletországból­­ Kossuth országára kell tenni. Petőfi kultusz és Kiskunfélegyháza. (Az öt vagy tízéves találkozókról.­ írta Czékits Frigyes kiskundorozsmai állami tanító. Hagyományos szokás, hogy a tanul­mányait bevégző ifjúság mielőtt az anya­­intézetnek és egymásnak búcsút mondva széjjelmenve a szélrózsa minden irányába a küzdő életbe, előbb megígéri egymás­nak, hogy a további együttérzés tanú­ságául 5 vagy 10 év múlva összejönnek, hogy a baráti érzés tüzénél felmeleged­jenek, avagy az örökké emlékezetes tanulóévek kedves emlékeit felújítsák. Bizonyára az ország minden intézeté­ben jelenleg is gondolkodnak arról a tanulmányaikat most bevégző ifjaink, hogy a hagyományos és szerződéses találkozót mennyi időre állapítsák meg ?" Azt pedig már tényként látom, hogy a volt iskolatársak ez évi nyári találkozói felhívása a különböző lapokban egymás­után kezd megjelentketni. Hogy a távollét és idő megőrzi e­­zt a telkes fogadkozást a szétváló barátok lelkében egymás iránt a kitűzött talál­kozóig vagy sem­­- arról mindenki meg­győződhetik, ha annak idején a találkozói összejövetelről nem menti ki magát. A találkozási összejövetelek költészeté­be mi szép pontokat is helyénvalónak tartanánk beiktatni, amit ifjúságunk és azok vezetői figyelmébe bátorkodunk ajánlani. Nevezetesen nem lehetne-e, nem­ kellene-e ezen találkozókat valamelyes irodalmi műsorral összekötni olyformán, hogy a találkozóra egybegyűlendők valamely nagyszabású műsorban részesítenék egy­mást és annak a városnak közönségét, amelynek falai között végezték be tanul­mányaikat. Hogy nagyobbszabású műsort lehetne egybeállítani, azért gondoljuk lehetőnek, mert sok idő — évek — jut­nak a darab kiválasztására és betanu­lására. A műsor pontja lehetne zene, ének, felolvasás stb. A megvalósításai a következőkben véljük elérhetőknek: A szétváláskor az arra kijelöltek és hivatottak, majd a dal­­irodalomból az alkalmas ének és zene­karra való darabokat kiválogatnák és azt mindenkor szétküldözgetnék a volt osz­tálytársaknak, hogy a darabból a parti­túrákból — kiki a neki legjobban meg­felelőt otthon megtanulhassa. Felolvasása, szabad előadása — szavalása tárgyát — anyagát mindenki kiki szabadon válasz­taná meg. És a találkozóra összejövök az első napot arra szentelnék, amire azt tulajdonképen tervezték: a régi keletű baráti szent érzelem bebizonyítására, amikor az összejövők az elválástól való életörömeiket, csapásaikat egymásnak elmondanák a boldog, a poétikus diák­köri múltat felujjításák a jelenről beszél­getve a jövő terveit kicserélgetnék, annak rablót tortó­színeit, hej­­tem u­gyr, mint régen, reali­zálnák. A másik napon a betanult darui­ossz próbáját megtartva — a ístáb kori has megállapított műsort megoldanák Mik legyenek a műsorok pontjai ? Inkább és főleg talán szórakoztató, ma ének- és zeneszámon kívül esetleg arra a városra azon város, vagy környéke kiváló szülöttének emlékezetére szánt s egybegyűjtött munkákat. Legyen hála a Magyar Géniusznak, ha a magyar­­irodalom- és művelődés­­történelmet végig gondoljuk, tudjuk, hogy minden vidéknek meg van e maga nagy szülötte. Minthogy Kiskunfélegyháza a szilaj sádparipás idejéből büszkeséggel vall­­hatja magáénak a mi nagy Petőfinkét mert ő is ezt a várost vallja születési helyének­­ez döntötte el a véresek, közötti nemes versenyét is, a segesvári Petőfi szoborért felegyháza javára­ a miután bizonyára minden magyar ifjú, minden időben lelkerülni fog Petőfi szelle­métől, ezért hinni merem, hogy mind­annyian, akik a kiskunfélegyházi taninté­zetek , a főgimnázium, tanító- és tanítónő­­képző, polgári leányiskola közül bár­melyiket végeztük, vagy jelenleg végzik, egyetértünk abban, hogy összeállítandó és évenkénti műsorunkkal főleg vagy elsősorban Petőfi kultuszát ápoljuk. És ha sikerülni fog a találkozókra összejöttek mindösikének a lakóhelyéről egy-két családot elhívni a város és kör­nyékének érdeklődését is felkelteni, hisszük, hogy a kulturális célú fáradozás­nak nagyszámú és nagykörű hálás közön­ség fogja az elismerés pálmáját nyújtani. Az erkölcsi sikerrel rendszerint az anyagi is karöltve jár. Mit csináljunk az anyagi haszonnal? S ha már a szobor is hirdeti a a Halhatatlant, akkor a háza telkén építsünk egy kultur­házat. Helyezzük el benne a főgimnázium internátusát, a kis­kunsági múzeumot s a kiskunfélegyházai Közművelődési Egyesületet, ennek külön­ben is egyik célja a Petőfi kultúra ápolása. Létesítsünk alapítványt, amelynek évi kamatait a kiskunfélegyházai tanintéze­tekbe járó s a Petőfi költészetében leg­több eredményt elért tanulók kapják. Szeretném, ha e szerény sorokkal Kiskunfélegyháza, de kivált nagy fia Petőfi iránti mély tiszteletemből és hó­dolatomból valamicskét leróhatnék, ha a magyar közművelődésbe egy új gondo­latot beilleszthetnék, ha eszmém meg­valósulna, ha a „Háza“ felépülne, hogy kultusza ezáltal erősödne. Júliusban kerülnak forgalomba az 50 ezer koronások, Budapestről jelentik. A svájci Orell Füssli cég az 50 ezer koronás bankjegyek nyomását megkezdte, azonban még olyan kevés mennyiség van készen, hogy eddig még nem szak­íthatók az új bankjegyeket Budap­pestre. A bankjegyek e hónapban kerülnek forgalomba.

Next