Csonka Magyarország, 1927. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1927-01-02 / 1. szám
1927 január 2 Jegyzetek a Jaj, az a választó! Minden öt évben egyszer nagy hatalom az egyszerű, szürke választópolgár kezében van, mert az ő kezébe teszik le a hatalmasok az ország sorsét, rábízzák a döntését A döntése pedig megfelebbezhetetlen, abba bele kell nyugodni a miniszterelnöktől lefelé mindenkinek. A választópolgár azután dönt és pedig abban az irányban, amerre szíve vonzza Szerelmi vallomást tesz valamelyik politikai iránynak, boldoggá teszi a szíve választottját és boldogtalanná, akit megtagadott. A döntésbe pedig bele kell nyugodnia mindenkinek. A szív szólalt meg, a szerelmet erőszakolni nem lehet. Ezúttal azonban baj van a választópolgárok vallomása körül A szerelmi vallomás más ott, ahol a szerelmet nyíltan, ország-világ láttára, füle hallatára vallotta be és más ott, ahol titokban rebegte el. A nyílt kerületekben a kormánynak, a titkosakban az ellenzéknek vallott szerelmet, így állván a dolog, meg kell állapítani, hogy a választó letért az erkölcs útjáról. A nyílt, törvényes szerelme, a kormány mellett —van egy titkos szerelme is: az ellenzék. Jaj, az a választó ! Pfúf de csúnya dolog! Ugye, hogy igaza volt a kormánynak, amikor a tikos szavazási rendszert a jó erkölcsökre veszélyesnek minősítette és épen ezért a titkosságból csak ízelítőt adott. Ide vezet a titkosság! Az erkölcstelenséghez! Vissza az általános, egyforma nyílt szavazáshoz, mert különben megdől a minden államok talpköve: a tiszta erkölcs! Vissza a mitt szavazáshoz! A választó még nem elég erköllös Ahhoz, hogy titokban szavazhasson. Elég volt a 48-ból! Félegyházán ez volt az ellenfél leghangzatosabb harci jelszava Ezt harsogták a kortesek, ezt mázolták oda nagy betűkkel a házak falára: ..Elég volt a 48 ból!" De kik azok, akiknek elég volt? Hát először csak azoknak volt elég, akik sohasem voltak 48-asok. Nekik túlontúl elég volt Emiatt nem tudtak érvényesülni, nem tudták a politikai hatalmat megszerezni Persze, hogy nekik elég volt, sok is volt már a 48-ból. Aztán feleszmélt a sajtó, a keresztény sajtó, a Közlöny. Neki is elég volt a 48-ból. Előbb azonban meg választásról olvasta, hogy elég ő, amit egységesek fizettek. Elég volt. Hát akkor elég volt a 48 ból! Azután elindultak az apostolok a tanyára és hirdették az igét. A tanya pedig rögtön belátta, hogy csakugyan elég volt a 48 ból. Mit adott nekik a 48? A jobbágysorsból való felszabadítást. Az is valami ? Elég volt a 48 ból! Azután jöttek a gépészek, kocsmárosok, trafikosok és egyéb kormánytól, finánctól, forgalmistától, mindennemű födi hatalomtól függetlenek, hogy — aszongyák — nekik is elég volt. Csak azt nem hallottuk soha, hogy miért volt hát elég. Mi úgy tudjuk, hogy a 48 a szabadságot, az egyenlőséget hozta. Ebből volt elég? Szerencsére sokan vagyunk, sőt többen vagyunk, akik nem engedünk a 48 ból. Okosodnak a népek. Napnál világosabb, hogy okosodnak. Aki még észre nem vette volna, szolgáljon okulásául a következő két adat a választások történetéből. Az egyik eset régen volt, még a jó öreg békevilágban. Székelyföld egyik kerületében fellépett kormánypárti programmal a nagy budapesti nyomdavállalat tulajdonosa, Légrády, ellene pedig függetlenségi programmal Makai Zsiga, az első csizmán képviselő. Folyik a korteskedés szép csendben. Egyszer csak egy szemfüles Makai-párti kortes felfedezi, hogy az adókönyveket a Légrády nyomdájában nyomták- Több se kellett! .Atyámfiai, ilyen emberre akartok szavazni, hiszen ez csinálta az adót, nézzétek meg csak az adókönyveteket, benne van, hogy nyomatott Légrády nyomdájában." Meg is bukott Légrády, mint annak a rendje. Akkor még ugyanis nem voltak elég okosak a népek, mint ebből a másik esetből kiviláglik. Félegyházán történt a másik eset. Itt már olyan ember lépett fel, aki nem az adókönyvet, hanem az adót nyomja felfelé. Ez lévén a polgári foglalkozása. A népek rögtön belátták, hogy erre az adóemberre értelmes embernek rá kell szavazni. Mert akinek olyan földi hatalom adatott, hogy az adót felfelé nyomhatja, az le is szoríthatja, el is engedheti. Rá kell hát szavazni. Rá is szavaztak. Most aztán várják, hogy mi lesz. Mi is. ____hírek_____| Lapunk t. előfizetőinek, olvasóinak és munkatársainak boldog újévet kívánunk. Előfizetési felhívás: 1927 január 1-től új előfizetést nyitunk lapunkra. Minden előfizetőnknek, akik legalább egy félévre előfizetnek, havonta 1—1 hirdetést díjtalanul közlünk. Előfizetési ár egy évre 80,000 K, félévre 40,000 K. Előfizetni lapunk kiadóhivatalában lehet. Csonkamagyarország 3 Milliók Könyve Koronás Regények Olcsó Regény Legjobb Könyvek K 7000 Magyar Könyvtár K 8200 Olcsó Könyvtár K 7500 Modern Könyvtár K 7000 Filléres Könyvtár Köszönetnyilvánítás. Mindazon jó ismerősöknek, jóakaróknak és rokonoknak, kik pótolhatatlan és felejthetetlen mindenünk oly gyors elvesztésee alkalmával nagy bánatunkat és fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek, különösen a kath tanítótestület szíves tagjainak, Kapossy János tanító úrnak, a női énekkar kedves tagjainak a leghálásabb köszönetünket fejezzük ki. A gyászoló Mendel család. Köszönet. Az ótemplom főoltárára özv. Drozdik Jánosné újabban egy díszes felső oltárterítőt, özv. Ikladi Ferencné özv. Ikladi Ferencné Vidács Boriska és Csendes Jánosné Berecz Ilonka két-két könyvtartó párnára való szép takarókat adományoztak. A jólelkű adományozókat hálásan köszöni Toldy Jenő apátplébános. A „Bagdadi tóival” főszereplőjével .A három testőr" Dumas világhírű regénye 12 felvonásban. Főszereplők Barbara la Marria Douglas Fairbanks. Játsza december 31-én, pénteken a Városi Filmszínház fél 7 és 9 órakor. Kövezetvám. Az államvasút újabb 33 milliót utalt be a városi pénztárba kövezetvám fejéban. Az Izraelita nőegylet kultúrestje. Szerdán nívós műsorral jól sikerült kultúrestet rendezett Frank Miksáné vezetésével az izraelita nőegylet. A műsor kiemelkedő száma: Kiss Arnold budai főrabbi súlyos gondolatokban gazdag közel másfélórás előadása, mely a magyarsághoz való törhetetlen ragaszkodását emelte ki. Nagy Panni Kodály: ,Székely kesergő” zongoradarabjának igazán magas nívójú művészi előadásával aratott jól megérdemelt sikert. Tordai Éva teljes átérzéssel és átéreztetéssel szavalt Makai, Kiss József, Ady, Babits verseket. Legbájosabb özv. Schweitzer Adolfné unokája, a kis Végi Mary tánca volt, aki klasszikus és modern táncokat mutatott be biztos tudással és művészi graciszitással, Schweitzer Böske diszkrét ízlésű kísérete mellett. Berger doktor hededfiszámai tették teljessé a nívós kultúrest műsorát. A műsor után, ,A vékony deszkakerítés" dallamára kezdődött a reggelig tartó tánc, amelyhez a talpalávalót Bács Náci jóhírnevű zenekara és a vállalkozó fiatalság friss ritmusújazz-bandja adta. Jól sikerült, kedves est volt. Vigyázz ! ABagdadi tolvaj* Félegyháza felé tart! Újévre vegyünk valami szép könyvet Roykónál! és minden erszényre Roykónál! Amudsen (Roald): Az Északi Sark meghódítása [zöld egész vászon kötésben, gazdagon illusztrálva . . . P 20.— K 250.000 Balassa Imre: Nagy idők. [Az igazi 1848—49 intimitások a forradalomból és annak kulisszatitkaiból, fűzve . . P 8.— K 100.000 vörös egész vászonkötésben) . . . , P 10.— K 125.000 Földi Mihály: A Halaschi-Hirsch fiú [fűzve] . . . . P 8.— K 100.000 Francé (Raoul): Összehasonlító biológia. (Az élet legvégső — emberben, állatban, növényben — közös törvényeit tárja fel ez a könyv, fűzve P 6.- K 75.000 kötve . . P 8.— K 100.000 „ „ Élet a termőföldben. Kerti séták [fűzve] . . P 4.— K 50.000 [kötve]..........................................................................P 620 K 77.000 Hatvany Lajos: Urak és emberek... Zsiga a családban [2 kötet fűzve) P 12 80 K 160.000 (A szerző előszavából. .Az a szándékom, hogy a tegnapi sorsok nagy központi mozgatója, B. Z. körül aki annyi évtizeden át parancsolt az ország gabonájának és lisztjének fölelevenitsem a közelmúlt s máris oly messze tűnt liberális korszak egynémely csatag figuráját.) Karinthy Frigyes: Heuréka. [Humoros elbeszélések . . . P 4 40 K 55.000 Rosadi (Giovanni): Jézus pőre. Boros Ferenc fordításában, egész vászonkötésben . . ... . . P 10.— K 125.000 (A szerző előszavából: Az a nagy tudatlanság, mely közöttünk uralkodik a kereszténység, a történelem e legnagyobb eseményének eredetianyaga körül, talán elegendő alapot és mentséget szolgáltat feladata iránt ezen a területen egy szerény szaktudósnak aki, mint ilyen állandó meghitt viszonyban élhettem az antik világ törvényeivel, különösen pedig Rómáéval) Szabó Lőrinc: A sátán műremekei. Versek. — A Sátán a Pénz, aki a legnagyobb gyötrelmekből formálja műremekeit: mindnyájunk életét. [Fűzve] . . . P 23-50 K 43.750 Szudy Elemér: Trianon után Páris felé. Elbeszélések [fűzve] . P 4.— K 50.000 Zweig (Stefan): Ámok [fűzve] ...... K 75.000Kállay Miklós Stefan Zweigről: Stefan Zweig nemes profilja, mint irói és mint emberé egyaránt mind jellegzetesebben és jellegzetesebben rajzolódik a mai Európa kaotikus, bomba szemhatárára.) Vágó Géza: Mózes. A biblia mózes-életének regénye (fűzve) . P 10*40 K 130.000 [Tartalmai: [. Bevezető a könyv teremtéséről. II. Az Örökkévaló teremtő Mózest. III. Mózes teremti Isten fogalmát. IV. Mózes teremt egy új nemzetet. V. Mózes halála a Nebó hegyen.) Részletre: Barát-Éber-Felvinczi: A művészet története. A mővészettörténet új magyar kézikönyve. Díszmunka 736 oldal terjedelemben, több mint 300 képpel és több színes műmelléklettel, francia félbőrkötésben . . . . P 40.— K 500.000 [Öt havi P 8.— K 100.000 K-s részletekben fizethető.] Lambrecht Kálmán: Az ősember. 300 képpel illusztrált vaskos mű első összefoglalása az ősemberre vonatkozó legújabb kutatásoknak. Ára aranyozott egész vászontáblába kötve P 40.— K 500.000 [Havi 75.000 koronás részletekben is fizethető.] Olcsóságok: már 5000 K-tól felfelé 7500 K-tól Nagy választék ifjúsági-, képes- és imakönyvekben A könyvajándék maradandó, hasznos és olcsó szíve, pártfogást kír Rogins könyvkereskedése