A Csonkamagyarország, 1937. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1937-01-03 / 1. szám
leremfélegyháza, 1937 január 3. ARA 10 FILLÉR V. évfolyam 1. szám A CSONKAMAGYARORSZÁG A KISKUNFÉLEGYHÁZI FÜGGETLEN KISGAZDA-, FÖLDMUNKÁS- ÉS POLGÁRI AGRÁRPÁRT HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: HL. kerület Forgách ucca Megjelenik minden héten vasárnap Felelős szerkesztő és kiadó: DR. HORVÁTH ZOLTÁN Előfizetési díjak: Egész évre 50 pengő, félévre 250 pengő, negyedévre 1*30 pengő Újesztendőre! Még hangzik a szilveszteri mulatság sötétben eleresztett, jutalommalacának visítása, amikor az újra fölgyúló lámpák fénye mellett egymás felé harsogják az emberek: „Boldog újévet!“ Évezredes, beidegződött szokás — kívánság. Még az esztendőknek sem mindenütt erre a napra esik a fordulója. Egyszerű újrakezdésnek sem mondható, mert csak folytatás. Igen sok helyen, de már kevesebb egyebeknél a lezárt számadások maradványait, egyenlegeit Újév napján vezetik elő, s nyitják az uj főkönyvi és folyószámlákat. Papiroson, vonalzott könyvekben, emlékezésben, vagy a lelkiismeret nem mindenkinél fehér lapján oszlopokban torlódnak a múlt eseményei, tettei, cselekedetei s ezek különnemüségéből bontakozik ki a mérleg, az eredmény, a maradvány. Ez egyiknél adósságot, hátralékot, tartozást, a másikon követelést, vagyont, szaporulatot jelent a múltévről, — mellyel az újat folytatnia kell. És hiába akarjuk másokon keresztül magunkkal is elhitetni, — hogy újat kezdünk, másképen, jobban, szebben, mint az elmúltat, mert csak az az igazság, hogy mindannyian folytatjuk a tavalyit, magunkkal hozva annak adósság vagy követelés rovatán az el nem tagadható maradványt. Ez egyiknél csak halovány emlék, másiknál örömet, bizalmat fokozó gyarapodás, de sokaknál, a legtöbbnél álmot rontó adósság, vállakat görnyesztő teher, reménytelenül le nem róható hátralék. így van ez anyagiakban és lelkiekben egyaránt az egyénnél is és a közületeknél is. Mindenütt a szilveszteri mámor hiteti el az ujatkezdést s a másnak kívánt „boldogság“ is csak takarója az önmaga részére való óhajtásnak. Üres szólam csupán, melyben csak a viszonzás kikényszerítése az egyetlen hatás és eredmény. Rövid lelkendezése a léleknélküli robotba fásult emberiségnek. Azt mondhatnánk hangulat, tartalom helyett zajjal, színnel megtöltve. Látszat, melyben rövid időre az is megfér, hogy az uzsorás szociális érzéssel kacérkodjék, hogy a szabadkőműves keresztény világnézetről declamáljon, az oligarcha kényur demokrata allűröket játszón, a nyomor közismert vámszedője charitászkodó mentalitást fitogtasson és a saját gőgjében pöffeszkedő testvérieskedést imitáljon. Úgy készül a társadalom nagy része a Szilveszternek múltat temető örömeire és az uj esztendő üdvözlésére, mint komoly eredményt biztositó cselekedetre, tettre, pedig az egész nem más, mint önámítás, másokon keresztül önmagának megcsalása, mert önmagát senki sem temetheti, az élőnek pedig a múltja mindig vele él, hogy jövőjét végig befolyásolja, munkálja. A csinált adósság, mint tartozás, a gyűjtött javak, mint vagyontöbblet maradványul jön át az újévben, az emberek lelkén, testén egyaránt — azt a Szilveszter éjfélig tartó dáridójában sem lehet elhagyni, legfelebb rövid percekre róla megfeledkezni. Az idő előre-hátra egyaránt végtelen s a kicsi,jv györge, véges emberkék erőlködése meddő, hogy a rajtuk áthaladottat semmisnek, az elébük tárulót pedig kedvükre valónak minősíthessék, alakíthassák. És mégis! Aki az év keretébe foglalt idő utolsó napjain visszanéz, a lelkével, testével végzettekről számadást csinál, lezárja élete elmúlt évének számláját, lelki szemeivel vizsgálja annak eredményét, maradványát, mennyi sok kedves emlék képe világos felé és mily sok szenvedésen való átvergődésnek volt tanúja, kísérője az elmúlt év sok-sok napja. Ez nem temeti az elmúlt esztendőt, hanem térdre hullva hálát ad Istennek, hogy ismét egy évet engedett testének, lelkének az örök üdvösségért való munkálkodásra. Örvend a szenvedések elmúlásának, az örömök erősítő emlékének s az újévi „Jöjj el Szentlélek istent“ tiszta lélekkel, erős hittel és bizakodó testi akarással zengi! Mert érzi, tudja, hogy a lelki megpróbáltatások, a testi fájdalmak és fáradalmak elviseléséhez az erőt nem az alkohol mámora, hanem isten adja s a jövőnk földön s aztul nem a gennyesre forgatott szemű farizeusok, barátságot színlelő, önző kufárok, hatalmukban páváskodó basák kezében van! És aki Istenban lelkével hisz, azt nem téveszti meg a földi élet cinnadratás komédiája, melyben legtöbbször az egy-kettőnek örömet jelentő perc ezrek szomoruságából fakad, hanem halad, tesz és él az Ő parancsa szerint, aki Maga az Út, Igazság és Élet! K. D. Első lépés A képviselőház karácsonyi szünet előtti utolsó ülésén beterjesztett a kormány egy törvényjavaslatot az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény módosításáról. Ezzel a javaslattal a törvénynek az ajánlási rendszerét változtatja meg és ezzel megtörtént az első lépés a lehetetlenül rossz választói törvényünknek a megreformálása irányában. Általános megelégedés és öröm fogadja ennek a törvényjavaslatnak benyújtását. Végre egy közjogi törvény, amely nem a kormány hatalmi céljait, hanem a közérdeket szolgálja. Már egészen elszoktunk attól, hogy közjogi téren olyan törvény is hozassák, amilyet a polgárság vár és akar és amely a szabadságjogokat szolgálja. 1921 óta elszoktattak ettől bennünket. Ezzel a törvénnyel eltűnik a mai választói törvényünk tömérdek jogfosztó és a választók akaratának kijátszására alkotott intézkedései közül a talán legtöbb jogos panaszra okot adó szabályozás, amellyel annyi visszaélést lehetett elkövetni és amellyel anynyiszor vissza is éltek. Ismeretes a mai ajánlási rendszer. A képviselőt a választók legalább egytized részének kell ajánlani és pedig nemcsak a nyílt, hanem a titkos kerületekben is. Ezzel elsősorban az úgyis szűkre szabott titkosság hatását akarták kijátszani, mert hiszen a titkos kerületekben is a választók jelentékeny részének nyíltan kellett ellenzéki felfogásáról szóót vallania, ami már egyedül illuzóriussá tette a titkosságot. De ez még a kisebb baj volt. A nagyobb baj az volt, hogy az ajánlók számának a maximuma nem volt megállapítva és az ajánláshoz csak egyszerű aláírás volt szükséges, ami a gyakorlatban azzal a következménnyel jár, hogy lelkiismeretlen kortesek ezer számra hamisították az aláírásokat és nagyon sokszor lehetetlenné tették, hogy az ellenzéki jelölt még csak indulhasson is. Ennek a következménye volt aztán a sok „egyhangú“ választás. A most tárgyalás alá kerülő törvényjavaslat szerint ez az ajánlási rendszer megszűnik. A jelöltet csupán 100 választónak kell ajánlani, akik aláírását közjegyzői vagy bírósági hitelesítéssel kell ellátni. Milyen egyszerű intézkedés ez és vele egy csapásra megszűnik az a tömérdek csalás, hamisítás, visszaélés, ami a mai ajánlási rendszer mellett napirenden volt. Szinte ámulva kérdezzük, miért kellett ezzel az egyszerű, könnyű szabályozással a tömérdek panasz dacára 15 évig várni, mikor már az első Bethlen-féle választás után nyilvánvaló volt, hogy a képviselői ajánlás mai módja tarthatatlan. Szándékosan nem akarunk erre a kérdésre meg