A Csonkamagyarország, 1941. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1941-07-06 / 27. szám

2 Mészáros Imre városi szegődményes részére a belügyminiszter felhívás folytán 1941. évi július hó­ 1. napjától kezdődően évi 43 P 20 f hadipótlékot folyósítanak. Révész Kálmán városi kertész lótartási általányát 500 P-ről évi 740 P-re emelték fel. özv. Szemerédi Józsefné részére 22 P 80 f­díisegélyt folyósítanak. A Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál és a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnál fennálló fü­ggőkölcsönök visszafizetésének ha­táridejét egy évvel meghosszabbították. A honvédkincstár által a laktanya te­rületén építendő színre a felülépítményi jog telekkönyvi biztosításához a közgyűlés hozzá­járult. Bense Antal városi bérlővel kötött bér­leti szerződést tudomásul vette a közgyűlés. A Korona-szálloda és vendéglő bérletét a továbbiakban özv. Drony Sándornénak adták bérbe az évi bruttó jövedelem 11 százalékáért, amelynek azonban legalább 8000 P összeget kell elérnie. A fedeztetési díjakat 2 P-ről 4 P-re, az eddigi 4 P-ről pedig 8 P-re emelték fel. Az iparostanonciskola felgyelőbizott­­ságába elnökül Vakulya Mihályt, tagokul Tóth Bélát, Szijjártó Gyulát, Szabó Jánost és Csenki Józsefet választották be. A reálgimnáziumnál üresedésben levő rajztanári állásra helyettes tanári minőségben Lovas Lászlót választották be. A reálgimnázium igazgatói állásának betöltésére a kultuszminiszterhez Simay Fe­renc és dr. Szirák Ferenc reálgimnáziumi tanárokat ajánlotta a közgyűlés, egyenlő rang­sorban, mindkettőjüket első helyen. A tűzoltólaktanya újjáépítésére új fede­­zeteket állapítottak meg. A szeszfőzde raktárkészlete egyenlőre­­, nem fog értékesíttetni Kanyó Antal haszonbérlőnek az 1939/40 évi haszonbérösszegből 35 százalékot engedtek. Retkes Antal városi földhaszonbérlő haszonbérmérséklése iránti kérelmét elutasí­tották, ugyanígy Retkes Imre hasonló tárgyú kérelmét is. Ez utóbbi kérelem még az 1940. évi haszonbérre vonatkozott Fekete János és Retkes Imre kérelmére haszonbérükből 65 százalékot engedtek. Özv. Rádi Károlyné és társai szent­­lászlói földhaszonbérlőknek haszonbérét 40 százalékkal mérsékelték, Dóczi István hasonló­tárgyú kérelme ugyanilyen kedvezményben részesült, továbbá ugyanilyen mértékű enged­ményt kapott Plell Ulrich is. Dr. Szemeráth Oszkár és dr. Novoszel Ferenc városi kisegítő orvosok tiszteletdíját a X. fizetési osztály szerinti illetményben állapították meg, de nevezettek csak a törzs­fizetést fogják kapni lakbér nélkül. A­ városi szegődményes alkalmazottak havi 80­0 fizetését 1940. évi november hó 1. napjától visszamenőleg 15 százalékkal emelték Molnár Andor városi adónyilvántartó részére hat heti betegszabadságot engedélyez­tek. Móczár András ótemplomi és Szűcs László újtemplomi perselyezők fizetésemelés iránti kérelmét elutasították. A város szolgálatában álló altisztek és szegődményes alkalmazottak egyenruhával leendő ellátására irányuló kérelmet elutasították, illetve azt határozták el, hogy részükre egye­lőre csak egyensapkát adnak ki Az ótemplomi, újtemplomi és kalmár­kápolnai harangozók fizetésemelés iránti kérelmét teljesítették A város szolgálatából eltávozott vitéz Dobák Ferenc volt fogyasztási adóhivatali közegnek június havi teljes fizetését kiadják, de végkielégítés megállapítása iránti kérelmét elutasították. Ugyanilyen elbánásban részesül a vá­ros szolgálatából ugyancsak eltávozott vitéz Bokodi Orbán volt gőzfürdői parkőr. A községi iparostanonciskola szak­irányúvá fejlesztése és ezzel kapcsolatosan főhivatású állások szervezése iránt tett elő­terjesztés mellett igen sokan szólaltak fel, többek között Tóth Béla, Bartha Sándor, dr. Sahin Tóth Rafael, Fekete László, dr. Matuz Károly és Szabó János. Az eszmecsere során a felszólalók megegyeztek a fejlődés szük­ségességének és előnyösségének kérdésében, csak a részletekben valamint a megoldási módokban voltak eltérések Végül is a köz­gyűlés elfogadta a polgármester javaslatát, hogy a kérdés előkészítése és részletes meg­tárgyalása céljából az Ipartestület, az Iparos­tanonciskola felügyelőbizottsága és a Baross­­szövetség közreműködésével és bevonásával egy bizottság alakíttassék, s azután kerüljön az ügy újból a közgyűlés elé. Illés István illetőségét nem állapították meg. A külterületi kézbesítőszolgálat beren­dezése céljára a szegedi m kir. Postaigazgató­­ság megkeresése folytán a jövő évi költség­­vetés terhére 2800­­ összeget állítanak be. Szabó M. János városi képviselő önálló indítványa a vadvizek levezetése tárgyában, valamint Szabó János városi képviselő önnálló indítványa a cipőjegy-igénylések, vásárlási könyvek és pótcukor-igénylésekkel kapcsolatos sorbanállás megszüntetése tárgyában, voltak az utolsó tárgyak. Ez utóbbit illetően az indítványt tevő rámutatott arra, hogy az igénylő­lapokat kézbesítés útján kellene kiosztani, a kitöltött igénylőlapokat gyűjtőszekrények út­ján bevonni és a teljesített igényléseket ismét kézbesítés útján juttatni el a címzettnek, mint ahogy ez más városokban történik Nemzet­­gazdasági szempontból is káros, hogy mun­kaidő idején az emberek sorbanyi­lással legye­nek kénytelenek idejüket eltölteni. A kérdé­seket a város vezetősége tanulmányozni fogja. Megnyílnak a nyolc­­as osztályú népiskolák A kultuszminiszter rendelete foly­tán életbe lép a múlt évben hozott új népiskolai törvény, amely szerint ezután az elemiiskolai oktatás nyolc évig fog tartani. Ez azt jelenti, hogy a falusi gyermekek ezentúl nem hat osztályt végeznek, hanem éppen úgy elvégzik a nyolc osztályt, mintha a negyedik elemiiskolai osztály után kijárnák a négy polgárit. Az iskola elvégzése után felvételi vizsga sikeres letételével mehet­nek a nyolc elemi osztályt végzett gyermekek gazdasági irányú közép­iskolának ötödik osztályába. A hetedik és nyolcadik osztályában a minden­napos oktatás csak hat hónapig tart, hogy a legnagyobb munkaidőben ne vonja el a gyerekeket a nekik való munkáktól. Beláthatatlan jelentősége lesz en­nek a törvénynek a magyar parasztság művelődésére. Új ismeretforrások tárul­nak fel az egyszerű magyar gyermekek előtt és az életnek minden vonatkozásá­ban sokkal jobban tudnak majd helyt­állni a nyolcosztályú iskola elvégzése után, mint azok, akik még csak a hat osztályt végezték el. A magyar föld­művestársadalomnak nem szabad ellen­szenvesen fogadni ezt az intézkedést. A műveltség éppen olyan fontos kelléke az életnek, mint a munkaterület, vagy a testi erő. Tudomásul kell vennünk, hogy a művelődésért ép úgy érdemes harcolni, küzdeni és szolgálni mint a kenyérért vagy a ruházatért. Műveltebb magyar kisbirtokostársadalom művel­tebb mezőgazdasági munkásréteg job­ban fogja helyét megállani a nagy nemzeti termelőmunkában. Műveltebb földművesnép könnyebben fogja meg­védeni érdekeit gazdasági, társadalmi és kulturális téren egyaránt. Adja Isten, hogy az őszön megnyíló sokezer nyolc­osztályú népiskola mindenben meg­feleljen a hozzáfűzött reményeknek. A CSONKAMAGYARORSZÁG 1341. július 6. Idén is féláru menetjeggyel utazhatnak szabadságukra a munkások Az iparügyi miniszter ebben az évben is idejekorán intézkedett, hogy azok a mun­kások, akik fizetéses szabadságukat nem a lakóhelyükön töltik, elutazásuk, valamint haza­térésük alkalmával az államvasutakon félárú jegykedvezményben részesüljenek. A kedvez­mény kiterjed a feleségre és a 14 évnél nem idősebb gyermekekre is, ha azok az igény­­jogosult családfővel együtt utaznak. Igény­jogosultak azok az ipari, kereskedelmi, bá­nya-és kohóüzemben, üzletben, vagy vállalatban alkalmazott munkások, ideértve a tanoncokat is akik fizetéses szabadságukat a 3000/1936. Ip. M számú rendelet, illetve a tanoncoknál az 1936: VII. törvénycikk alapján kapják Az igényjogosulság és a személyazonosság iga­zolására, valamint az utalványok és acképes igazolójegyek kiállítására ugyancsak az elő­írások érvényesek, mint az elmúlt esztendőben. A menetdíjkedvezmény december 15-éig ter­jedően már igénybe vehető. Az iparügyi miniszternek ezzel a rendel­kezésével az akció, amely a magyar munkás­­társadalom megfelelő helyen való üdülését és erőgyűjtését igyekszik megkönnyíteni, immár harmadik évébe lép. Hogy maga a munkásság is mennyire értékeli az akciót, arra jellemző, hogy a falára menetdíjkedvezményt az elmúlt évben, noha a körülmények közismerten ked­vezőtlenek voltak, 124 900 munkás vette igény­be, kereken 250 000 hozzátartozójával. Hegyközségi hírek Vitéz di Endre László alispán részvé­tele különösen ünnepivé avatta június 30-án megtartott közgyűlésünket. Úgy gondoljuk, a munka elismerése az a kitüntető látogatás, amelyben Pest vármegye alispánja részesítette hegyközségünket akkor, amikor magas köz­hivatalával járó országos gondok közepette is időt szakított arra, hogy közgyűlésünkön részt vegyen. Az a tudat, hogy rajtunk van várme­gyénk első emberének a szeme, erőt, kitar­tást és hitet kölcsönöz nekünk arra, hogy a termelés érdekében és a köz javára végzett úttörő munkánkat a jövőben is lankadatlan buzgalommal lássuk el. Ez után köszönjük meg alispánunknak azt a nemes gesztusát, amellyel a félegyházi termelésnek 10 permetezőgépet ajándékozott s a vármegye tulajdonát képező üllői faisko­lából nagyobb mennyiségű facsemete kedvez­ményes áru kiutalását ígérte a víz- és fagy­kár sújtotta kistermelők részére. Kocsis Ferenc elnök fél 10 órakor nyi­totta meg a közgyűlést. Keresetlen szavakkal üdvözölte a körünkben megjelenő vitéz dr. Endre László alispánt, akit a közgyűlés lel­kesen megéljenezett. Kovachich János hegyközségi bíró is­mertette az 1940. évi működési jelentést, amelynek során vitéz dr. Endre László alispán részletesen tájékoztatta magát a hegyközség működéséről és közvetlenül a termelőktől ér­deklődött a terméskilátások, munkaviszonyok stb. iránt. Úgy a múlt évi működési jelentést, mint az 1940. évi zárszámadást egyhangúlag vette tudomásul a közgyűlés. Kovachich János hegyközségi bírónak, miután felsőbb helyről jött felkérésre átme­netileg más munkakört tölt be, szabadságot engedélyezett a közgyűlés. Helyettesítésével Fövényi István irodatisztet, ennek helyettesí­tésével Fövényi Istvánné pénztárost bízta meg a közgyűlés, míg Huszthy Lajos gazdasági egyesületi pénztárost, pénztárossá választotta. Utolsó tárgyként a választmány kie­gészítése és az elnök akadályoztatása esetére helyettes elnök megbízása szerepel. Választ­mányi tagokul Kovachich János, Heltay Ká­

Next