Együttműködés, 1978 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1978-01-01 / 1. szám
ándorélet Szerelők között Leninvárosban Előfordulhat, hogy egy vállalaton belül sem ismerjük jól egymást? Aki például a külső szerelők felől érdeklődik, ugyancsak felemás válaszokat kap. Bizonyos mértékig érthető, hiszen könnyen úgy tűnhet a »bentieknek«, hogy a »külsők« nincsenek jelen a kollektíva életében, ide is tartoznak a gyárhoz, meg nem is. Vándorló életűek. Olyasmit vállalnak, amire szakember manapság alig-alig adja magát. Mi viszi rá őket? A pénzszerzés vágya? Vagy valamiféle szakmai érzelmesség, mely a kézműves ipar korszakára volt jellemző, amikor a mesterek nemcsak elkészítették a gépet, hanem vele mentek, össze is szerelték, s gondoskodtak még a karbantartásáról is? Dehát megéri ez nekik, vagy akár a vállalatnak...? Sorjáznának tovább a kérdések és találgatások, ám, hogy mi az igazság, annak legjobb a helyszínen utána járni. 1. Kéményóriás (csaknem 250 méter magas) pipázgat keskeny csíkokat eregetve, messzebbről pedig, mintha vele versengene, négy apróbb okádja füsthurkáit a szélbe, amely tovaröpíti a várostól. Szinte jelképnek is tekinthető, amit látunk. A Leninvárosiban épülő új Tiszai Hőerőmű egyetlen blokkja (amiből négy van), több elektromos energiát termel, mint a régi, a négykéményes tiszapalkányai együttvéve. Ezüstösen csillogó csövek kígyóznak három emeletnyi magasságban, nagy hasú tartályok duruzsolnak, azbeszt takaróba burkolt turbinák dohognak az épületkolosszus fémváz erdejében. S mint a virágkelyhekre kirajzott méhek, itt is, ott is szerelők egy-egy csoportja szorgoskodik. Hegesztő villogtat, kalapács vagy csavar kondit a csöveken, gőz prüszköl, mérőórák neszeznek éber szemek őrizete alatt. Ahogy haladunk egyik szintről a másikra, egyik szelvénytől a másikig, föltárul előttünk az egész erőmű, az egymást váltó szerelési szakaszok: az első blokk már termel, a másodikban próbaüzemelés folyik, a harmadik kifúvatás előtt áll, a negyedik még szerelés alatt. S amint a tápház tetejére érünk, lábunk alatt az épületóriás és környéke, a közeli várossal. — Nem megéri? — súgja mellettem Kolek Gyula, a Tiszai Vegyi Kombinátban dolgozó 12 tagú részleg főszerelője, körbe hordva tekintetét. — Gondolja el! Ezernyi apró alkatrészből egyszercsak ez lesz, ez a piramis nagy erőmű — teszi hozzá Kmjcskovics Ernő főszerelő, az itteni kirendeltség vezetőhelyettese, 76 ember irányítója, s szinte simogatja tekintetével a gigantikus szerkezet darabjait. Ő, aki csakugyan látott piramist, hiszen Egyiptomban is szerelt már erőművet. Tisztelettel hallgatom, és nézem a két többszörösen kitüntetett kiváló szerelőt. Szép pillanat ez, amelyben az »elidegenedett« munka visszaszelídül emberéhez. József Attila versének töredékei villannak belém: »a drága jószág ... a gép ... kezes állat... mi tudjuk a nevét...És kezdek megsejteni valamit abból, mit érez a munkás két kezének munkája láttán. Magam elé képzelem a szerelési rajzok száz meg száz számozott kis kockáját, amely mind egy-egy alkatrészt jelöl. Ezekből hozza létre két és félezer ember a gépcsodát, hogy aztán alig két tucatnyian irányíthassák, két és fél százan pedig karbantarthassák. — S ahány erőmű, mind más meg más. Ugye megérti, mit szeretünk mi ezen a szakmán? S hogy miért vállaljuk a kóborlást? Azt hiszem, igen. Kivált, ha hozzágondolom, mit ad egy ilyen erőmű az országnak, milyen lüktetést visz a gazdaság vérkeringésébe. 2. S a bajok, amelyekről annyi szó esik a külső szerelők között? — Bizony, azokat is sorolhatnánk. Nem kell munkavédelmisnek lennem, hogy magam is észrevegyek egyet s mást, ami ebben a lenyűgöző környezetben még szembetűnőbb is, ■mint máshol. Például azt, hogy a harmadik emeletre vezető lépcsőről hiányzik a korlát, amott az emberek kézi erővel húzzák föl több emelet magasba a súlyos csodarabot... Mert ahány vállalat, annyiféleképpen »vonul fel« építésre-szerelésre, s mire felállítanák a darut, már nincs hozzá hely. Sokszor kapkodni kell egymás munkája miatt vagy végett. Márpedig manapság ilyen óriási beruházás nem valósulhat meg másképp, csak széles körű hazai, sőt nemzetközi összefogással. Elég egy pillantást vetni a berendezések táblácskáira: angol, cseh, japán, német és svájci cégek neve itt is, ott is, szemben a kazánokat csehek szerelik; valahol egy japán szakember osztogat utasításokat. 3. Mintha nemzetközikikötőben járnánk. — Mégis inkább az összefogás jellemző ránk — jegyzi meg Krajcsio Amikor már csak emlékeiből él az ember? A cím Rippl-Rónai József híres képe alatt olvasható, persze kérdőjel nélkül. E kis változtatással éppen azt a változást kívánjuk jelezni, amelyet az idős korosztály mai életében, még közelebbről az Energetikai Gépgyár nyugdíjasai körében tapasztaltunk. Varga Pál tszb-titkárral és Zsidákovics Antallal, a héttagú nyugdíjas bizottság választott vezetőjével ülünk együtt a nyugdíjasok átmeneti gyári otthonában, egy oktatóteremben. Körülöttünk élénk beszélgetés zajlik: a bizottság tagjai fogadják nyugdíjas társaikat, mint minden héten szerda délután egytől fél háromig. Ügyes-bajos dolgaikkal keresik fel a bizottságot, más a találkozás kedvéért bukkant be, mint például a 91 esztendejét fürgeséggel és élénk szellemmel cáfoló Gusztibácsi, aki hozzánk is idetoppan egy kézfogásra. — 323 nyugdíjast tartunk nyilván üzemünkben — mondja Varga Pál. — Nemrég sorba látogattuk közülük a Budapesten élőket, több mint kétszázukat. Meg akarjuk ismerni az otthoni körülményeiket, egészségügyi és családi helyzetüket, nem utolsó sorban el kívántuk vinni hozzájuk a vállalat aktív dolgozóinak szeretetét. Szívesen vették tőlünk, mert ápolni óhajtják a jó kapcsolatot hajdani munkahelyükkel és szükségük is van rá. — így igaz — teszi hozzá Zsidákovics Antal. — Hatvan társamnak 1500 forint alatt van a nyugdíja, huszonegyen albérletben ■élnek, még többen magányosan, s közülük sokan már nem vállalnak munkát sem. A leginkább rászorulókat a nőbizottsággal együtt segítjük. Dolgozó társaink eljárnak hozzájuk takarítani, bevásárolni vagy utána járunk ügyes-bajos dolgaiknak. — A vszt hétpontos határozatot fogadott el a nyugdíjasok segítésére. Ebben szerepel a rászorulók évenként egyszeri — kérés nélkül történő — segélyezése, a cserkeszőlői gyógyvizű üdülő díjmentes igénybevétele főidényben is, a szocialista brigádok kapcsolatteremtése egykori munkatársaikkal, a vállalat és a dolgozó érdekeinek a társadalombiztosítási tanács által történő egyeztetése a nyugdíjazás előtt, rendszeres nyilvántartás, nyugdíjasklub-helyiségek berendezése mind a három vállalatnál. Szeretnénk a vállalati újságban is egy nyugdíjas rovatot. — Megérdemlik ezek az emberek, hogy többet törődjünk velük. Nagyon jok 4 EGYÜTTMŰKÖDÉS