Együttműködés, 1978 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1978-01-01 / 1. szám

­ándorélet Szerelők között Leninvárosban Előfordulhat, hogy egy vállalaton belül sem ismerjük jól egymást? Aki például a külső szerelők fe­lől érdeklődik, ugyancsak felemás válaszokat kap. Bizonyos mértékig érthető, hiszen könnyen úgy tűnhet a »bentieknek«, hogy a »külsők« nin­csenek jelen a kollektíva életében, ide is tartoznak a gyárhoz, meg nem is. Vándorló életűek. Olyasmit vál­lalnak, amire szakember manapság alig-alig adja magát. Mi viszi rá őket? A pénzszerzés vágya? Vagy va­lamiféle szakmai érzelmesség, mely a kézműves ipar korszakára volt jel­lemző, amikor a mesterek nemcsak elkészítették a gépet, hanem vele mentek, össze is szerelték, s gondos­kodtak még a karbantartásáról is? Dehát megéri ez nekik, vagy akár a vállalatnak...? Sorjáznának tovább a kérdések és találgatások, ám, hogy mi az igazság, annak legjobb a helyszínen utána járni. 1. Kéményóriás (csaknem 250 méter magas) pipázgat keskeny csíkokat eregetve, messzebbről pedig, mintha vele versengene, négy apróbb okád­ja füsthurkáit a szélbe, amely tova­röpíti a várostól. Szinte jelképnek is tekinthető, amit látunk. A Lenin­­városiban épülő új Tiszai Hőerőmű egyetlen blokkja (amiből négy van), több elektromos energiát termel, mint a régi, a négykéményes tisza­­palkányai együttvéve. Ezüstösen csillogó csövek kígyóznak három emeletnyi magasságban, nagy hasú tartályok duruzsolnak, azbeszt taka­róba burkolt turbinák dohognak az épületkolosszus fémváz erdejében. S mint a virágkelyhekre kirajzott méhek, itt is, ott is szerelők egy-egy csoportja szorgoskodik. Hegesztő vil­logtat, kalapács vagy csavar kondit a csöveken, gőz prüszköl, mérőórák neszeznek éber szemek őrizete alatt. Ahogy haladunk egyik szintről a má­sikra, egyik szelvénytől a másikig, föltárul előttünk az egész erőmű, az egymást váltó szerelési szakaszok: az első blokk már termel, a másodikban próbaüzemelés folyik, a harmadik kifúvatás előtt áll, a negyedik még szerelés alatt. S amint a tápház tete­jére érünk, lábunk alatt az épület­óriás és környéke, a közeli várossal. — Nem megéri? — súgja mellet­tem Kolek Gyula, a Tiszai Vegyi Kombinátban dolgozó 12 tagú rész­leg főszerelője, körbe hordva tekin­tetét. — Gondolja el! Ezernyi apró al­katrészből egyszercsak ez lesz, ez a piramis­ nagy erőmű — teszi hozzá Kmjcsk­ovics Ernő főszerelő, az itte­ni kirendeltség vezetőhelyettese, 76 ember irányítója, s szinte simogatja tekintetével a gigantikus szerkezet darabjait. Ő, aki csakugyan látott pi­ramist, hiszen Egyiptomban is sze­relt már erőművet. Tisztelettel hallgatom, és nézem a két többszörösen kitüntetett kiváló szerelőt. Szép pillanat ez, amelyben az »elidegenedett« munka visszasze­lídül emberéhez. József Attila ver­sének töredékei villannak belém: »a drága jószág ... a gép ... kezes ál­lat... mi tudjuk a nevét...É­s kez­dek megsejteni valamit abból, mit érez a munkás két kezének munká­ja láttán. Magam elé képzelem a sze­relési rajzok száz meg száz számozott kis kockáját, amely mind egy-egy alkatrészt jelöl. Ezekből hozza létre két és félezer ember a gépcsodát, hogy aztán alig két tucatnyian irá­nyíthassák, két és fél százan pedig karbantarthassák. — S ahány erőmű, mind más meg más. Ugye megérti, mit szeretünk mi ezen a szakmán? S hogy miért vál­laljuk a kóborlást? Azt hiszem, igen. Kivált, ha hozzá­gondolom, mit ad egy ilyen erőmű az országnak, milyen lüktetést visz a gazdaság vérkeringésébe. 2. S a bajok, amelyekről annyi szó esik a külső szerelők között? — Bizony, azokat is sorolhatnánk. Nem kell munkavédelmisnek len­nem, hogy magam is észrevegyek egyet s mást, ami ebben a lenyűgöző környezetben még szembetűnőbb is, ■mint máshol. Például azt, hogy a harmadik emeletre vezető lépcsőről hiányzik a korlát, amott az emberek kézi erővel húzzák föl több emelet magasba a súlyos csodarabot... Mert ahány vállalat, annyiféleképpen »vo­nul fel« építésre-szerelésre, s mire felállítanák a darut, már nincs hoz­zá hely. Sokszor kapkodni kell egy­más munkája miatt vagy végett. Már­pedig manapság ilyen óriási beruhá­zás nem valósulhat meg másképp, csak széles körű hazai, sőt nemzetkö­zi összefogással. Elég egy pillantást vetni a berendezések táblácskáira: angol, cseh, japán, német és svájci cégek neve itt is, ott is, szemben a kazánokat csehek szerelik; valahol egy japán szakember osztogat utasí­tásokat. 3. Mintha nemzetközi­­kikötőben jár­nánk. — Mégis inkább az összefogás jel­lemző ránk — jegyzi meg Krajcsi­o­ Amikor már csak emlékeiből él az ember? A cím Rippl-Rónai Jó­zsef híres képe alatt olvas­ható, persze kérdőjel nél­kül. E kis változtatással éppen azt a változást kí­vánjuk jelezni, amelyet az idős korosztály mai életé­ben, még közelebbről az Energetikai Gépgyár nyug­díjasai körében tapasztal­tunk. Varga Pál t­szb-titkár­­ral és Zsidákovics Antal­lal, a héttagú nyugdíjas bizottság választott vezető­jével ülünk együtt a nyug­díjasok átmeneti gyári ott­honában, egy oktatóterem­ben. Körülöttünk élénk beszélgetés zajlik: a bi­zottság tagjai fogadják nyugdíjas társaikat, mint minden héten szerda dél­után egytől fél háromig. Ügyes-bajos dolgaikkal ke­resik fel a bizottságot, más a találkozás kedvéért buk­kant be, mint például a 91 esztendejét fürgeséggel és élénk szellemmel cáfoló Guszti­­bácsi, aki hozzánk is idetoppan egy kézfogás­ra. — 323 nyugdíjast tar­tunk nyilván üzemünkben —­ mondja Varga Pál. — Nemrég sorba látogattuk közülük a Budapesten élő­ket, több mint kétszázu­kat. Meg akarjuk ismerni az otthoni körülményeiket, egészségügyi és családi helyzetüket, nem utolsó sorban el kívántuk vinni hozzájuk a vállalat aktív dolgozóinak szeretetét. Szí­vesen vették tőlünk, mert ápolni óhajtják a jó kap­csolatot hajdani munkahe­lyükkel és szükségük is van rá. — így igaz — teszi hoz­zá Zsidákovics Antal. — Hatvan társamnak 1500 fo­rint alatt van a nyugdíja, huszonegyen albérletben ■élnek, még többen magá­nyosan, s közülük sokan már nem vállalnak mun­kát sem. A leginkább rá­szorulókat a nőbizottság­gal együtt segítjük. Dolgo­zó társaink eljárnak hoz­zájuk takarítani, bevásá­rolni vagy utána járunk ügyes-bajos dolgaiknak. — A vszt hétpontos ha­tározatot fogadott el a nyugdíjasok segítésére. Eb­ben szerepel a rászorulók évenként egyszeri — kérés nélkül történő — segélye­zése, a cserkeszőlői gyógy­vizű üdülő díjmentes igénybevétele főidényben is, a szocialista brigádok kapcsolatteremtése egyko­ri munkatársaikkal, a vál­lalat és a dolgozó érdekei­nek a társadalombiztosítá­si tanács által történő egyeztetése a nyugdíjazás előtt, rendszeres nyilván­tartás, nyugdíjasklub-he­­lyiségek berendezése mind a három vállalatnál. Sze­retnénk a vállalati újság­ban is egy nyugdíjas rova­tot. — Megérdemlik ezek az emberek, hogy többet tö­rődjünk velük. Nagyon jok 4 EGYÜTTMŰKÖDÉS

Next