Együttműködés, 1980 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

Január Január: az év első hónapja. Az újrakezdések ideje. Ilyen­kor kellene megkezdenünk »nagy fogadkozásaink« bevál­tását: januártól minden más­ként lesz ... Így van az ember egyéni életében, s így van a nagyobb közösségek, munka­helyek életében is. Az Energetikai Gépgyár 1980. januárjában fennállásá­nak százhetvennyolcadik évé­be lépett. Lapozgatva történe­tét, a szép kiállítású könyvet — Malomszitától a hőerőműig — amelyből annyit idéztünk már, jónéhány eredményeket hozó, de sokszor a hanyatlás jeleit is mutató januárról, év­elejéről olvashatunk. Kezdjük az alapítás, évével: 1802 januárjában jött fel Pest­re Kőszegről az Európát járt, tanult kézműves, szita- és ros­takészítő Rock István. Hama­rosan polgáresküt tett, és a Váci utcáiban műhelyt nyitott. Az első Rock-gyárra a Sorok­sári utca 24. szám alatt 1857. elején került fel a cégtábla. »Rock István Gépgyára és Köleskása Malma.­« Két év múlva — ugyancsak év elején — bátor vállalkozásba fogott Rock István. Könyvnyomtató gépeket kezdett gyártan­i, jó érzékkel, mert igen nagy volt iránta a kereslet. A korabeli Gazdasági Lapok című újság akkor interjút is kért tőle az új gyártmányról. Többek kö­zött így nyilatkozott: »A leg­első könyvnyomó gyorssajtó eszerint az én intézetemben készült... a gyárban számos szakférfi jelenlétében az első és nyilvános nyomtatási pró­bát kiállotta.« A múlt század hatvanas éveinek januárjai újabb sike­reket hoztak. Egyedi gépgyár­tásra rendezkedett be a gyár. Gőzgépeket, gőzkazánokat, lo­­komobilokat készítettek. Az 1878-as év eleje igen nagy változást hozott. Akkor tértek haza külföldi tanul­­mányútjukról Rock István és Gyula­ István gépész, Gyula hídépítő mérnökként, ők örö­költék a gyárat apjuktól. Mó­dosításaik, találmányaik, sza­badalmaik révén gyorsan emelkedett a gyár híre és ka­pacitása. Többek között már Cornwall és Tischbein gőzka­zánokat gyártottak. És 1894- ben — amikor a főváros a ká­posztásmegyeri vízmű létesíté­séről határozott — a Röck­­gyár készítette hozzá az Euró­pában akkor egyedülállóan ki­képzett, nagyteljesítményű Worthington-szivattyút. A kö­vetkező év elejétől pedig hű­tőkompresszorok, hűtőtelepek és jéggyárak készültek a gyár­ban. A külföldi gyártmányok­kal mindenben fölvették a versenyt. Fényes bizonyíték volt erre Debrecen szabad ki­rályi város 1896. elején a Rock­­gyárnak adott elismerő bizo­nyítványa. »Hivatalosan bizo­­nyíttatik, hogy... az Osen­­brück-rendszerű léghűtő és műjéggyártó berendezés a szerződésnek megfelelően szál­líttatott, s annak megfelelően működik, s az egész berende­zéssel teljesen meg vagyunk elégedve.« Üzembővítés vált szüksé­gessé, de ez a Soroksári utcá­ban már nem volt lehetséges. A gyár 1899 elején — egy ka­­zánkovács-műhely volt az első üzem itt — a Budafoki útra, mai helyére költözött. A ko­vácsműhely ma is áll. Itt ké­szült el a Budafoki úton 1900- ban­ az ezredik gőzgép. Száz éves lett a Rock-gép­gyár 1902-ben. Januárban fé­nyes külsőségekkel ünnepelték az évfordulót. Rock István és Gyula az iparfejlesztés terén szerzett érdemeikért kelenföldi előnévvel nemességet kaptak a királytól. Érdekes — és kevéssé is­mert —, hogy 1904. elejétől a Rock-gyár bekapcsolódott az automobil-gyártásba, 1912-ig 59 postai szállító kocsit és másfajta automobilt gyártot­tak. Az akkori iparpolitikára és az illetékes körök vakságá­ra jellemző volt, hogy nem is­merték fel ennek az új ipar­ágnak a jelentőségét. Közöm­bösen hagyták, hogy elsorvad­jon... Ugyanis 1909. és 1910. janu­árja hanyatlást hozott a cég életében. Röckék — most már nemesek — kötelességüknek érezték, hogy nagyúri, fényűző életet éljenek köreikben. És erejükön felül próbálkoztak gyárfejlesztéssel. Az osztrák— cseh banktőke ellenőrzése alá került a cég, majd meg is ka­parintották. »Első Brünnni Gépgyár RT« néven ban­kér­­dekeltségi vállalat lett. S bár Röckék még szerepeltek a gyár vezetőségében, kicsúszott az irányítás a kezükből. A részvénytársaság szűkmarkú­ságát, ridegségét példázza egy 1936-ból származó levél. A volt tőkéstárs, Rock István özve­gye kapta. »Igazgatóságunk ön­nek ... negyven pengő kegydí­jat engedélyez... melyet mi bármikor egyoldalikig minden megokolás nélkül visszavon­hatunk ...« Az özvegy is nyi­latkozott az okiraton: »Fenti kegyes elhatározásukat a leg­nagyobb köszönettel veszem tudomásul és kifejezetten ki­jelentem, hogy tudatában va­gyok annak, hogy csak egyol­dalú kegydíjról van szó...« Még igen sok »januárról« beszélhetnénk — de kevés a hely. Egy nagyon emlékezetes év elejét azonban még idézzünk fel. Az 1945-ös szörnyű telet. Amikor még az ország számos részén dörögtek a fegyverek. A felszabadult Budapesten üszkös gerendák meredtek az égnek, szétbombázott otthonok lakói váltak földönfutóvá. Be­­lövésektől volt romos a Rock­­gyár is. A sokat szenvedett műhe­lyek rendbehozására nem a gyártulajdonosok, hanem a munkások gyülekeztek. Az el­sők között siettek ide Blank Ede, Fazekas Antal, Mikó Fe­renc, Takáts Gyula ... J. E. Nyugdíj­astalálkozó Félegyházán Már hagyománnyá vált a gyárban, hogy a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom évfordulójával egy időben meghívjuk nyugdíjasainkat, emelve ezzel is a találkozó ünnepélyességét. Legutóbb, a november 5-én tartott meghitt hangulatú találkozón 120 nyugdíjas dolgozónk jelent meg. A délelőtti program: üzem­­látogatás, beszélgetés a régi munkatársakkal. Ezt követően ünnepi megemlékezésre került sor. A gyár gazdasági, társa­dalmi vezetése nevében Tóth Pál, az üzemi szakszervezeti bizottság titkára emlékezett meg a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom évfordulójá­ról és tájékoztatta nyugdíjasa­inkat a gyár életéről, az előt­tünk álló feladatokról. A ta­lálkozón részt vett Sávolt Jó­zsef, a városi pártbizottság munkatársa is. Az ünnepi megemlékezés után ebéddel­ vendégeltük meg nyugdíjasainkat. A rendszeres találkozók szervezésével szeretnénk elér­ni, hogy munkában elfáradt nyugdíjasaink érezzék azt a tiszteletet, megbecsülést, me­lyet az üzem aktív dolgozói irántuk tanúsítanak. A találkozó a gazdasági és társadalmi szervek vezető tisztségviselőivel történt baráti beszélgetés után jó hangulat­ban ért véget. Fekete Mihály tszb-tag A jövendő felnőttjeiért Eredményes gyermekév után Elmúlt 1979, és vele lejárt az ENSZ-nek az egyik legne­mesebb célt szolgáló akciója a gyermekekért. A nemzetkö­zi gyermekév nemzeti bizott­ságának decemberi záróülésén sikerekről adhattak számot. Hazánk otthont adott egy nemzetközi gyermektalálkozó­nak és a Nemzetközi együtt­működés a gyermekek boldo­gabb és biztonságosabb jövő­jéért elnevezésű világfórum­nak. Állami, társadalmi szer­vek és vállalatok rendezvé­nyei irányították a közfigyel­met a tennivalókra, erősítet­ték a gyermekekért érzett tár­sadalmi felelősséget. Felépült 200 új óvoda, bölcsőde és egyéb gyermekintézmény, né­pünk 45 millió forinttal tá­mogatta a gyermekszolidari­tási alapot. A nagy egészben szerényen húzódik meg, ám csöppet sem jelentéktelen az, amit az Áp­rilis 4. Gépipari Művek dol­­gozói tettek a gyermekekért. A teljesség igénye nélkül fel­sorolva is kitetszik belőle, mennyi figyelem, szeretet és jóakarat veszi körül a jöven­dő felnőttéit. Örményesről hangzott el év elején (a vállalat politikai és gazdasági vezetőinek ösztönzé­sével) az a felhívás, hogy minden gyáregység rendezzen kommunista műszakokat. Már­cius 24-én már meg is tartot­ta az első öt brigád (a Rá­kóczi kezdeményezésére a Nagykalapács, a Petőfi, a Me­ző Imre és a Kongresszusi), s négyezer forintot fizettek be a kajászói általános iskola számlájára, mert megtudták, hogy ennek az intézménynek szüksége van rá. A május 5-i műszak után a gyáriak 80 ezer forintot utalhattak át a Szolnok megyei gyermekek káptalanfüredi táborának. Az október 20-i kommunista mű­szakból 20 ezer forint került a szolidaritási alapba az EG- ből. A KVG 20 tagú Kandó Kálmán brigádja elvégezte a kunszállási általános iskola teljes villanyszerelési munkáit. (Ez szűken számítva is kien­ne vagy 50 ezer forintot.) A gyár brigádjai 5­ 6 ezer társa­dalmi munkaórában építettek iskolát, óvodát, bölcsődét, ké­szítettek felszerelést, berende­zést vagy játékokat. A gyár ezen kívül 80 ezer forintot fi­zetett be a városi tanácshoz gyermekintézmények támoga­tására. A kommunista műszak bevételéből pedig, a városi ta­nácson kívül, a szentlászlói ta­nácsnak is küldtek — hasonló céllal —, innen ugyanis sokan járnak dolgozni a KVG-be. A gyermekintézmények se­gítése, támogatása munkával is, pénzzel is­­ rendszeres. Az EG-ben ez évente 90 ezer forint (30 Budapestnek, 60 Ör­ményesnek és Fegyverneknek a gyermekek létszáma szerint elosztva). Minden évben jut­tatnak beiskolázási segélyt a rászorulóknak. 1979-ben a KVG-ben 112 gyermek kapott, a budapesti gyárban mintegy száz. A gyermekek évében szeb­bek és gazdagabbak voltak az ünnepélyek. Ezt tanúsítják a gyermeknapok, a névadók, a Télapó ünnepélyek. Megannyi apró vagy nagyobb figyelmes­ség fogadta a gyermekeket at­tól kezdve, hogy ajándékokat kaptak, a gyár bemutatásáig terjedő, a szakszervezet, a KISZ és a nőbizottság össze­fogásával körültekintőbben rendezett műsorokig, a pálya­­választási rendezvényekig. Mind-mind megannyi bizonyí­téka annak, hogy a nemzet­közi gyermekév valóban elér­te célját. Jó lenne, ha az a sokféle és sok kapcsolat, amely a gyer­mekek és a dolgozók, a gyer­mekintézmények és a gyárak között létrejött, továbbra is fennmaradna. Úgy, ahogy Pes­ten a Nagykalapács brigádé tart a Kecskeméti úti általá­nos iskolával. Jó lenne, ha a gyermekév lejártával nem múlna el a gyermekek iránti figyelem; ha mindig a jövő biztosítékát látnánk a gyer­mekekben, s ehhez méltóan és ennek tudatában nevelnénk őket (és pl. az EG négyszáz beiratkozott olvasójából nem­csak tucatnyian kölcsönözné­nek nevelési tárgyú könyveket a gyári könyvtárból), ha a családban, a társadalomban és a nagyvilágban ezentúl is fo­kozottabb megbecsülésnek ör­vendhetne minden gyermek. Hogy minden felnőtt osztatlan örömmel hajolhasson gyerme­ke fölé azzal az óvó, nevelő és szerető, karoló mozdulattal, amellyel a nemzetközi gyer­mekév emblémáján látjuk. Tennivalónk — tanítani, játszani, nevelni, építeni — épp elég akad még. Jó lenne, ha ezentúl se lankadna erőnk, türelmünk, nem gyengülne összefogásunk mindaz iránt, ami a gyermekek javát szol­gálja. Itthon és a világ min­den táján, országában. Ezzel éri el igazán célját az ENSZ akciója, s erre szólít fel ben­nünket a nemzetközi gyermek­év nemzeti bizottságának utol­só felhívása is. (dib) Télapó-ünnepségek A KVG-ben évek óta ha­gyomány, hogy december ele­jén Télapó-ünnepséget tar­tunk. E rendezvényt nem is a felnőttek, hanem a dolgo­zók gyermekei tartják számon leginkább, akik közül évről évre többen vesznek részt a műsorral is egybekötött ün­nepségen. Tavaly december 9-én dél­előtt köszöntötte a Télapó a Vegyipari Gépgyár dolgozói­nak »utánpótlását«. A Móra Ferenc Művelődési Ház nagy­termében több, mint négyszáz kisebb-nagyobb gyerek —leg­többjük még szülői kísérettel gyűlt össze, s nagy érdeklő­déssel figyelte a fővárosi elő­adóművészek bábműsorát, majd a nekik, kicsiknek szóló énekeket és meséket fogadták nagy örömmel. Sokszor — mi­vel nekik is osztottak szere­pet — felszabadultan együtt játszottak a művészekkel. Vi­dám, hangos nevetésük az aj­tóhoz csalta az előtérben be­szélgető felnőtteket. A műsor után minden gyerek tejcsoki mikulást kapott — a legki­sebbek a Télapó kezéből... A sikeres rendezvény elő­készítésében és lebonyolításá­ban sokat segített a szakszer­vezet, a KISZ-szervezet és né­hány nőbizottsági tag. Kiss Józsefné, a nőbizottság elnöke * * * Ugyancsak sikeres Télapó ünnepséget rendeztek az EG- ben december közepén. A szakszervezet, a KISZ-szerve­­zet és a nőbizottság gondos­kodott itt is arról, hogy a ren­dezvény élmény legyen a ki­csiknek. Fotók: Geleta Pál Az Április 4. Gépipari Művek dolgozóinak lapja Megjelenik havonta Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő: Murányi József Szerkesztőség: Budapest XI., Budafoki út 70. A kiadásért felelős: Siklósi Norbert, a Lapkiadó Vállalat igazgatója, 10*3 Budapest, Lenin körút 9—11. Telefon: 221-285 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében — 79-7194 2300 példányban Felelős vezető: Farkas Béla igazgató HU ISSN 0134—0182

Next