Félegyházi Hiradó, 1895 (1. évfolyam, 4-19. szám)

1895-07-14 / 4. szám

1895. ju­lius 14. FELEGYHÁZI H­Í­R A­D 0. 3 írásával és az érdekeltek felsorolásával — jegyzőkönyvbe foglalta, melyet Félegyháza polgármestere azon kérelemmel lesz hi­vatva Pestvármegye alispánjának felter­jeszteni, hogy a jelzett öt utat a várme­gye viezinális közúti hálózatában felvé­tetni, azok közül a Pest megye területén vonulókra — személyes vezetése mellett — az általa kitűzendő napra és helyre az érdekelt városok polgármestereit és a járási főszolgabírók által, illetőleg ezek utján az érdekeltséget — a tanyai lakosokat, utan­­kint elkülönítetten, megidézve — a tár­gyalást megtartani szíveskedjék. Végre felterjesztésileg megkeresendő­­nek találtatott Pestvármegye alispánja, hogy Szeged város és Csongrádvármegye törvényhatóságaival jelzett utaknak saját részeikről a viezinális közutak sorába leendő felvétele iránt a tárgyalásokat meg­­indítani, s ezek befejezte után kieszközölni szíveskedjék, hogy a hozzájárulási arány az érdekelt törvényhatóságok által kikül­dendő vegyes bizottsági tárgyalásokon megállapíttassék. Azt hiszszük, hogy a bizottság meg­állapodott eljárásával a viezinális közutak ügyét azon törvényes és egyedül helyes mederbe terelte, melyben következetesen haladva a végleges megoldás biztosítva van. Az 1891-ik évi I. t. sz. a viezinális jellegű utak csoportját azért rendszeresí­tette, hogy ut­ügyünk és közlekedési vi­szonyaink fellendülhessenek s hogy köz­ségi körzetünk ereje az úti bizottságok felügyelete alatt és révén tényleg czél­­szerűen kihasználtassék. Nincs tehát ér­telme, miért ne kívánhatná Félegyháza város, hogy a törvény előnyei kihasznál­tassanak ; mert ahogy saját határában vi­­c­inális utakat kreáltat és azoknak a szomszéd határok vagy törvényhatóságok területén leendő folytatását, kiépítését és fentartását nem biztosíttatná, oly mulasz­tást rejtene magában, melyet jövőben tán sohasem lenne képes jóvá tenni. Hasonló fontos és életbevágó ügyben az óvatosság s a lassúbb, de biztos hála­óráját és türkiszköves drága gyűrűjét fel­tűnően viselte. Az olasz szépségű férfi az elbájoló fiatal leányt erősen magához szo­rítja, az átengedi magát a jelen pillanat élvezetének. Mindenki bámulva nézi az ifjú párt. — Elragadó ez a Margittay Kázmér gyógyszerész nővére, — hallatszott a tisztek ajkairól. — Csak már letenné ez a párisi ban­kár, én azonnal lefoglalnám egész éjjelre, — mondá egy csinos hadnagy.— Elvezet vele tánczolni, lepke könnyű, de hát azok a búzavirághoz hasonló szép kék szemei lebilincselik az embert. De hiában várták, mert a bankár egy pillanatra sem tette le tánczosnőjét. c­íme az utolsó táncz. Mert a szép arany­színű sugarai a napnak, a­melyek a kis pacsirtákat is felébresztik édes fészkeik­ből, egészen bearanyozták a termeket. Rákóczy-induló melancholicus hangjai­nál a szép álmos hölgyek az édes ma­mák, vagy a garde-des-dames kíséretében haza mentek. Oh, de álmuk nem volt nyu­godt, mert ők még álmukban is lejtik a fess tisztek karjain az elkábító walzert. * A tüzér- és huszártisztek bálja után egy hónapra a fővárosi lapok mindegyi­kének eljegyzési rovatában a következő eljegyzési hírt olvashatták: „Kamens­­brodsky Oszkár párisi milliomos bankár eljegyezte Margittay Jolán kisasszonyt, özv. Margittay Arnoldné bájos leányát.“ Nagy szenzácziót keltett ezen eljegy­zés a fővárosban s hogy a szegény gyógy­szerésznek a leánya milliomos parthiet csinált. Margittay Jolán esküvője után férjé­vel nászútra azonnal Sveiczba a Genfi tó megtekintésére és onnan Ravennába für­dőre ment. Ravennába éjnek idején ér­keztek meg. De a legszebb és legritkább látványosságok egyikét élvezték. Titokza­tos csillogással hömpölyögnek a tenger habjai; az ég csillagsátra borul a nagy mindenségre. A ravennai fürdő éjjeli képe elragadó. A kikötőben a kikötött hajók egész árbocz-erdőt alkotnak. A fogékony lélek elkáprázva mereng az éj pom­páján . . . A tengerparton fekvő legelső fürdői szállodában béreltek egy garzon-lakást. Másnap kora reggel dejem­er után a bankáré világos­kék selyem r­eggeli ru­hában a tengerparton jelent meg férje karján. A férj ajkaihoz emelé a drága kacsákat és csókokkal halmozá el. A milliomos férj oly gyöngéden bánt nejé­vel, hogy az a fürdői vendégek között a legboldogabbnak érezé magát. A séta után felmentek lakásukba és a födött ter­­raszra ültek, honnan a fürdői vendégek kellemes sportjait nézték. Hogy mi módon vadásznak a vizi­­madarakra, továbbá halásznak, csomna­káznak, vagy nagy vitorlás hajókkal tesznek kirándulásokat a szabad tengerre. De ők mindezen szórakoztatásokban nem vesznek részt. — Kedves Oszkár ! vegyünk már mi is részt egyes játékokban, vagy a lóver­senyen, — kéré a férjét a fiatal­asszony­— Én mindidáig kerültem minden nyilvános társaságot, egyedüli szórakoz­tatóm te voltál nekem, imádott angyalom. De ha te úgy akarod, legyen meg. — Ugy­e azt is megteszed, édes fér­jem, hogy ezután étkezni lemegyünk az étterembe ? — Igen! — Oh köszönöm — mondá a nő és férje nyaka köré fonta rózsás karjait. A férj nejét karjaiba emelő és az öltözőterembe vitte. •— Engedd meg, édes kis feleségem, hogy én nyújtsak segédkezet a toiletted elkészítésében. — Jaj, de férfi­ komornokot nem szok­tak a hölgyekhez alkalmazni. De azért én az uracskám ajánlatát elfogadom . . . Na hát, kérem a sárga sansán ruhám, lakkezipőm és az ékszereimet. Hamar, egy­­kettő, édes Oszkárom! — Ejnye !­beli szép az én Jolánkám ! és büszkélkedve forgatja nejét a tükör előtt. Ő is felöltözött és aranykeretes szem­üvegét feltette, a­mit még, mióta meg­nősült, sohasem használt. Ezen különöz tette nagyon feltűnt nejének és mondá: I­­dás feltétlenül helyén való eljárásnak jelezhető. Népfürdőt Félegy­házának. A betegségek legdúsabban termő melegágya a tisztátalanság. A mikroszkopikus vizsgálatok, az or­vosok tapasztalatai ezt már kétségtelenül bizonyítják. Valamint a régi tárgyak, mint a falak, a bútorok, edények, pénzek, ruhák stb. felületein a moha, penész, a bakté­riumok légiói, úgy a tisztátalanul tartott emberi testen a betegség-nemző csirák milliói ütnek tanyát. Követ­kezésképen az irtó betegségek a legkedvezőbb és leg­fogékonyabb talajra az emberi bőr piszok­jában találnak. A statisztikai adatokkal bizonyított nagy mérvű gyermek­halandó­ság egyik fő oka nálunk a fürdőhiány. A fürdés a mellett, hogy tisztit, meg is edzi a testet s ellenálló képességét a betegsé­gek támadásai ellen fokozza, szivósabbá teszi. Egészségügyi szempontból valóban szerencsétlenségnek mondható a nyilvános és ingyenes fürdőhely hiánya egy-egy oly helységre, hol a nép alsóbb osztályainak — mint a munka által is szennyezőbb testi életre utaltaknak — nincs sem alkalma, sem pénze a gyakoribb fürdésre, ahol aztán egy fellépett járványnyal főleg gyermekeknek megküzdeni szinte lehe­tetlen. Félegyházának — sajnos, hogy így kell nyilatkoznom — e tekintetben a leg­mostohábbak a viszonyai. Egészségügyi állapotaink javítása nem attól függ csupán, hogy na magunk egész­séges lakásban, jó ivóvízzel ellátva meg aztán az 50 kros fürdőt használva eleget teszünk az egészségi követelményeknek, hanem függ attól, hogy városunk össz­lakossága mennyire hódol a tisztaságnak ? Bizony e részben igazán csodálkoz­hatunk a régiek természetes ösztönén, a­kik a mikroszkóp nélkül is igazi jelentő­sége szerint tudták méltányolni a fürdést, legtöbb esetben a vallás törvényei közé is iktatván annak kötelező voltát. Rómá­nak annyi közfürdője volt, hogy Plinius dicsekedése szerint nem volt szükség or­vosokra. Németországban a renaissance korában maguk a városok állítottak fel fürdőket. A kis Ulm városnak magának 168 fürdőszobája volt 1489-ben. Rendőri szabályok és törvények kötelezték az ipa­ros tanonczokat és segédeket, hogy he­­tenkint egyszer megfürödjenek ; sőt a hitelezőnek, ki az adósát börtönbe zá­ratta, kötelessége volt az illetőt saját költségén kéthetenkint megfüröszteni.* *) A Kelet czivilizálatlan népének pedig a fürdés megszokott életrendje. És hol állunk mi a késő századok múltán? a haladásnak és fejlődésnek diadaléveiben! ? A vallási háborúk visszavetették a szépen induló fejlődést és Németország áldásos intézményeit elsöpörték. Csak Anglia volt az, amely ezt átvette és to­vább fejlesztette. Németország csak az újabb időkben, midőn egységessé lett, Francziaország is a 70-iki háború óta igyekezik lázas buzgalommal a feledésbe ment szokásokat felújítani. Ki van adva a jelszó, hogy hozzá kell szoktatni a né­pet a fürdéshez. Németországban a kaszárnyáknak nem szabad most már legénységi fürdő nélkül épülnie. Ugyancsak miniszteri rendelet írja elő, hogy a nép- és pol­gári iskolák épületeinél ele­gendő fürdőszobákról legyen gondoskodva a növendékek ré­szére. Az államférfiak által megindított moz­galom versenyt keltett az orvosok és ipa­rosok körében minél olcsóbb és czél­­szerűbb népfürdők előállítása iránt. Egy orvos az 1883-iki berlini hygiénikus ki­állításon olyan népfürdőt mutatott be, melynek előállítási költsége 3—4000 frtba *) Ma is kapnak egy kis izzasztó gőzt , mi­kor a lejárat napja közeleg. Azért is a régi jó szokásból egy keveset igen czélszerű lett volna meghagyni egy kis hideg zuhany alakjában. S z­e r­k.

Next