Félegyházi Hírek, 1989 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1989-01-24 / 2. szám

2. oldal mea/HArt Ali a tudósításokból kimaradt A Kiskun Cipőgyár párt­tagsága egyhangúlag a me­gyei pártértekezlet összehí­vása mellett foglalt állást. Ismeretes, hogy a rend­kívüli tanácskozáson har­mincnyolcan kaptak szót, hogy a nyilvánosság előtt elmondják, kifejtsék a be­terjesztett dokumentumok­kal kapcsolatos észrevéte­leiket, — holott ennél lé­nyegesen többen jelezték hozzászólási szándékukat. A többiek írásban juttat­ták el véleményüket a do­kumentumszerkesztő bi­zottsághoz. — Elképzelhető, hogy az elnökség válogatott a fel­szólalók között? — kérdez­tük az egyik félegyházi küldöttől, Tóth Gyulától, akit a cipőgyáriak delegál­tak erre az értekezletre. — Nem hinném, hogy a hozzászólásokat tartalmuk szerint szelektálták volna, bár ennek ellentmondani látszik az a körülmény, hogy mint jómagamnak is többszöri próbálkozásra sem sikerült feliratkozni a listára. — Pedig úgy hírlik, az ön „csomagterve” egyen­ként, külön-külön is figye­lemreméltó javaslatokat tartalmazott. Hallhatnánk róluk valamit bővebben? — Egyebek között indít­ványoztam a fejkvóta rend­szer módosítását (nem az egységesítését!), mert igaz­ságtalannak tartom, hogy a költségvetés előtt a la­kosság nem egyenlő érté­kű. A jelenleg érvényben lévő gyakorlat: 1 községi lakos 250,— Ft 1 kisházi lakos 778,— Ft 1 bajai lakos 946,— Ft 1 kiméti lakos 1338,— Ft Megértjük azt is, ami a pártértekezleten elhangzott, hogy ti. az egységes fej­kvóta nem megvalósítható, mivel más intézményeket finanszíroz a város, és má­sokat a falu. De ez nem je­lentheti azt, hogy a megye egykét városában minden megépíthető legyen (lásd: Kecskemét gigantomániás építkezései, komplett vá­rosrészek szanálása), míg a legtöbb településen a költségvetés a legszüksége­sebb kiadásokat sem fedezi (közvilágítás, út- és járda­építés). — A másik javaslat szin­tén meghaladja egy me­gyei pártbizottság hatáskö­rét. — Éppen ezért javasol­tam középtávú tervként megfogalmazni és a Köz­ponti Bizottság elé terjesz­teni a jelenlegi megye­­rendszer megszüntetését. Világosan kell látni: ez a kis ország nem bírja el a 19 megyei pártbizottságot, KISZ-bizottságot, Szakszer­vezet és Hazafias Népfront vezető apparátusát, a hoz­zájuk külön-külön kapcso­lódó oktatási központokkal, fenntartási költségekkel. S ezzel a felsorolás még ko­rántsem teljes. Strukturá­lisan jelenleg is adott a feltétel ahhoz, hogy az or­szágot maximum 5 köz­­igazgatási körzetre lehes­sen osztani. Meggyőződé­sem: a kezdeti többletkölt­ségek után egy-egy gazda­ságosabb irányítási mecha­nizmus kialakítását tenné lehetővé.­­ „Egypercesében” ke­ményen bírálta a megyei pártbizottság iparpolitiká­ját, amelyet egy közelmúlt­ból vett példával támasz­tott alá... A Kiskun Cipőgyárnak egy igen etikátlan döntés következtében több mint 40 millió forintért kellett megvásárolnia magát a kecskeméti székhelyű köz­ponttól, azért, hogy meg tudjon maradni az iparág élvonalában, megtarthassa mindazon eszközeit, amely az általa termelt jövede­lemből lett beszerezve. A gazdaságpolitikai osztály nem támogatta önállósodá­sunkat, holott ebben az időszak­ban már jól látha­tók voltak azok a gazdasá­gi folyamatok, tendenciák, amelyek a félegyházi gyár törekvéseit igazolták. — Témát váltva, — rö­vidke sajtóhír: „... ellent­mondásosan fogadták Le­­zsák Sándornak, a Demok­rata Fórum Ideiglenes El­nöksége tagjának felszóla­lását”. — Mit mondjak? Hogy az újságíró udvariasan fogalmazott? Egyébként ahogy én megtudtam ítél­ni, nem a mondottaknak, sokkal inkább a cinikus (uram bocsá’: tiszteletlen) hangnemnek szólt a nem­tetszés. Természetesen ez mit sem változtat a tézisekben is megfogalmazott célokon: a párt feladatának tekinti a nemzeti közmegegyezés újjáteremtését, s kapcsola­tot kíván kialakítani az al­ternatív mozgalmakkal. A résztvevők nemcsak a gazdaság, hanem az intéz­ményrendszer reformjánál ütemét is kifogásolták. — Hiba volna azt hinni, hogy néhány hónap alatt pótolni tudjuk évtizedes adósságainkat. A mai rop­pant bonyolult helyzetre érvényes csak igazán Szu­­vorov egykori mondása: „a gyorsaság szükséges, a si­etség káros”. Vagyis: a si­ettetés, a végig nem gon­dolt, elkapkodott intézke­dések könnyen vezethetnek anarchiához. Pozitív dolog­nak tartom, hogy a tagság a módszereit, s nem pedig kifogásait kereste az intéz­ményrendszer megújításá­nak, korszerűsítésének. K. E. Tanácsülés alulnézetben Nem éppen rokonszenves cím, de ar­ra mindenképpen utal, hogy nem vala­mi hivatalos stílusú és szövegű tudó­sításról van szó, ami legtöbbször arról akarja meggyőzni az olvasót — leg­alábbis Félegyházán —, hogy itt alap­jában véve minden jól­ megy, itt a megújítás nem sürgős, itt a megmére­tés szükségtelen, nem úgy mint a me­gye többi városaiban. Nos, a december 14-i — időben jó kiadós — tanácsülés adta az indítékot, hogy néhány dolgot szóvátegyek. Elő­ször is. Nyolc pontos napirenddel kel­lett, illetve kellett volna megbirkóznia a helyi hatalom képviselőinek. Ehhez kaptak útbaigazítást, összesen 117 ol­dalnyi írásos anyagban, méghozzá öt különböző témában. Hat ember legyen a talpán, aki ta­nácstagként arra tudott,, vagy tudha­tott volna vállalkozni, hogy arról kér­dez, arról és ahhoz fűz véleményt, ami a napirendek témáiban alapvető és el­döntendő, hogy minden döntésben a saját véleményét, elhatározását tudta volna kifejezésre juttatni. Márpedig ma ilyen igényű szerep betöltése lenne a hatalmi testület funkciója, feladata. És hogy sok dologban még nem tud így tenni a tanácstag, annak nem a testület felkészültsége, akarása vagy nem akarása az oka. Nyilvánvaló okként elsősorban az ap­parátus előkészítő és ügyintéző munka­­módszerét, az ülések sok esetben vi­tatható lefolyását, lefolytatását kell megjelölni. Őszintén szólva, alig tapasztal az em­ber valamiféle változást a mai és a 20 —30 évvel ezelőtti tanácsülések között. Bizonyításul teszem szóvá itt az írásos előterjesztések tartalmi, szövegezési stílusát, gyakorlatát. Világos, közérthető, feltáró, törekvé­seket, alternatív megoldásokat megfo­galmazó, döntésre egyértelműen kész­tető beszámolókra, előterjesztésekre lenne szükség minden esetben. Ködö­sítés, a dolgok érzése nélküli befolyá­solás, vagy döntésre késztetés a hata­lom múltbeli taktikai eszköze volt. Az efféle gyakorlat ma kifejezetten ingerli a jövőért kicsit is felelősséget érző ál­lampolgárt. A jelentést készítők esetenkénti pró­fétai kinyilatkoztatása ebben vagy ab­ban a dologban, főleg amikor korábbi testületi döntésekkel homlokegyenest ellentétesek az a hatalom és végrehaj­tó apparátus összefüggésében inkorrekt megjelenési forma. Ilyen és ehhez ha­sonló esetek forrásai azoknak a meg­nyilatkozásoknak, miszerint az appará­tus vagy azok vezetői akaratának függ­vénye itt minden. Mert ugyanis eddig mikor kérte, vagy kérhette számon a hatalmi testü­let saját döntéseit, vagy azok megva­lósítását. Bár itt meg kell jegyeznem, hogy a tanács elnöke hangsúlyozta az ülés folyamán az apparátus szervező­végrehajtó tevékenységének alapvető státuszbeli szerepét. Úgy gondolom, korrekcióra szorul az a gyakorlat is, miszerint a levezető el­nök ekként ajánl anyagot, előterjesz­tést szavazásra, döntésre. „Most pedig javaslom, fogadjuk el a napirend anyagát a kiegészítésekkel együtt.” Véleményem szerint ez így már eleve a felelősség feloldása, egy formális lé­pés, amit ha úgy tetszik, nem is kell komolyan venni. Viszont azt mindenki tudja, hogy csak konkrét döntéseket le­het számonkérni. Csak ezen az úton képzelhető el a társadalmi ellenőrzés igényelt megvalósítása is. Sok az ötlet­­szerűség a tanácsi munkában, gyakran változtatunk korábbi elhatározásokon. Látszik ebben indokolatlan, vagy mu­lasztásból eredő kapkodás is, teszi szó­vá a testület egyik tagja. Gondolom, ennek igaz voltát igazolandó, nem szükséges példákat felsorakoztatnom. Megszívlelendő ténymegállapítás ez amiben tapasztalataim alapján magam is osztozni tudok, a következetes vál­toztatás igényével. Sajnos, gyakori még az olyan sajtó­szöveg a hatalmi és hivatali ténykedés­sel kapcsolatban, ami illusztris képvi­selője még annak, amin éppen változ­tatni van szándékunk. A Közlöny fo­lyamatosan ad tájékoztatást, a tanács­ülésen alapos vita tárgyát képező VII. ötéves tervi beszámoló anyagáról. A bevezető mondatokból idézem: „A tes­tület megállapította, hogy az elmúlt, megközelítőleg 3 év fejlesztési eredmé­nyei kedvezően alakultak.” Mire jó manapság ez az egymást ál­tató szöveg, tessék mondani? A tanács­ülésen egyetlen tanácstag sem mondott ilyet, senki nem javasolta, hogy mond­ja ezt ki a hatalmi testület. A határo­zati javaslatban — amit előre megfo­galmaz az illetékes előterjesztő — sem szerepel ilyen megfogalmazás. De ha utána nézünk, nem is mondhatjuk ezt. Hiszen a tervezett 627 milliós fejlesz­tésből a terv végére jó, ha 480 millió szolgálhatja a megvalósítást. A prog­ramozott 1150 lakásból talán megépült 800 körüli. A fejlesztési összeg mind­össze 20 százaléka áll már csak rendel­kezésre, és mi mindent kéne még meg­valósítani! Nem beszélve a tervbe vett, de meg nem oldható elhatározásokról. Divat és stílus volt régebben a formális demokrácia mezején hivatkozni a vá­lasztott testületekre jórészt igazolásul, vagy éppen az áthárítás taktikájaként. Megújuló világunkban a hatalom gyakorlói, valamint végrehajtói egy­aránt vállalják csak a maguk szerepét és feladatát, aztán teljes őszinteséggel adjanak erről számot az állampolgá­roknak, a tanácstagnak, a közvéle­ménynek. A nyíltság és őszinteség új viszonyo­kat, új feltételeket is igényel, ahol azt mondjuk vagy mondhatjuk amit gon­dolunk, és azt tesszük amit mondtunk és elhatároztunk. Ez a megállapítás szintén summázható a szóbahozott ta­nácsülés ürügyén. B-p-Gy. A szerkesztőség változtatás nélkül te­szi közzé a cikket azzal, hogy néhány részével kapcsolatban kérdése, illetve más véleménye van. Bízunk abban, hogy a jobbítás szándékától vezérelve másoknak — az érdekelt tanácstagok­nak és tanácsi dolgozóknak is lesz vé­leménye — amelyet megírnak. Azt tar­tanánk jónak, ha a vita, a hozzászólá­sok konkrét dolgokat vetnének fel. Szerkesztőség 1989. január 24. KISZ-bajok — nagy bajok Mindenki ismeri a KISZ elnevezésű szervezetet. Tisztában van munkájával, céljaival. Vagy talán még­sem? A tények az utóbbit igazolják. De talán indul­junk el messzebbről! Ma nem divat, hanem létkérdés a valóság feltá­rása. Vajúdó gazdasági, po­litikai válságokkal terhes időszak köszöntött a szocia­lista tábor országaira. A kommunista pártok, me­lyek mindenütt vezető sze­repet játszottak idáig, ha ezt meg akarják tartani, át kell, értékeljék munká­jukat. Mi a párt leendő tagjai, a KISZ-esek, kétségekkel küszködünk. Nem helyi je­lenség, s nem új, hogy a KISZ is válságban van. A tények is ezt igazolják. Ke­vesen lépnek be az alap­szervezetbe. De minek is? Hiszen aki KISZ-tagnak mondja magát, az sem csi­nál semmit. (Tisztelet a ki­vételnek.) S csak azért tar­tozni egy szervezethez, hogy tagjainak vélhessük magunkat, semmi értelme. Napjainkban a KISZ-nek nincs igazán hatása a fia­talokra. Csak vegetál, meg­próbálja azt a látszatot kelteni, hogy fontos. Ez ta­lán így is lenne, ha a be­lépett tagok tennének is érte valamit, hogy e mon­dat írott malasztból való­sággá váljon. Mindenki a másikra számít, és ha csak ülünk, s nem teszünk sem­mit, akkor nem is valósul­hatnak meg a szép tervek (ha egyáltalán vannak ...) Egy reform kellene, amely alapjában megváltoztatná a szervezet felépítését, munkáját. Ehhez vala­mennyiünk munkájára van szükség. Ne a felnőtt vezetőktől várjunk minden segítséget, nekünk kell cselekedni ! ! ! Tenni és küzdeni akaró fiatalok kellenének a KISZ- szervezetek élére és tagjai sorába. De látva a szervezet je­lenlegi válságos helyzetét (a­­fiatalok többsége nem óhajt KISZ-tag lenni) föl­merül bennem a kérdés: — A vezetők valóban tisztá­ban vannak munkájuk je­lentőségével? Mák Ari Közgazdasági Szakközépiskola II/C-s tanulója HATÉVESEK AZ ÖTÖS IKREK Pontosan hat­ évvel eze­lőtt — 1983. január 24-én — városunk felé irányítot­ta az ország-világ figyel­mét egy szenzációs hír: Tarjányi Sándorné Kálmán Ilona 23 éves félegyházi kismama ötös ikreket (4 kislányt és 1 kisfiút) hozott világra. Az idő, hogy eljár! A ritkán előforduló öt­szörös születésnap közeled­tével — a gyerekekre és az influenzára való tekin­tettel — telefonon szeret­tem volna érdeklődni a hí­ressé lett családnál, de többszöri próbálkozás után sem sikerült kapcsolatot teremteni. Nem volt más választás, személyesen bb­ többezer forintot befizetni, vestem fel a Szendrei Jó- Lehet, hogy „csak” admi­­sia utcából azóta a rága­­nisztrációs hiba történt Ú­jabb, Héderi Antal u. 15. Mert az eredeti indok (sok számú családi házba köt­ gyermek, sürgős segélykö­­tözött ötös ikreket, ahol r®s stb.) ma is fennáll, megtudtam, hogy a Posta Csengetésre a nagymama által díjtalanul bekapcsolt nyitott kaput. A gyerekek telefont nem hozták ut,- éppen befejezték a regge­­lik, mert nem tudták a­mit, az édesanya az utolsó edényeket vitte ki a kony­hába. Elég régen találkoztunk és csodálkozva néztem, hogy azokból a kopasz, inkubátorban „előnevelt” koraszülött apróságokból milyen csodálatos hajasba­bák lettek. Születési sorrendben je­gyeztem fel az anyuka ál­tal diktált jellemző adato­kat: Szilvia 145 dekás volt, amikor megszületett és 320 dekás volt, amikor haza­hozták. Melinda születési súlya 160 dkg volt, haza­hozatalkor 350, Hajnalka 120-ról 350 dkg-ra, Sanyika 118-ról 280-ra, Erika pedig 115-ről 280 dkg-ra gyara­podott. De nemcsak súlyos egyé­niségek, hanem fontos sze­mélyiségek is lettek, vala­­menyien „iskolaérettek”. Szeptembertől a József Attila Ált. Iskola első osztályos növendékei lesz­nek. Tóth Miklós

Next