Félegyházi Hírek, 1990 (3. évfolyam, 1-28. szám)
1990-01-01 / 1. szám
4. oldal Önmagam fogságában Hihetetlenül tiszta boríték, rajta dőlt, szálkás betűk, s a feladó neve újra magyarul. Nincs félreragasztva, nem gyűrt és piszkos. Úgy látszik, már nem tartják vissza hetekig. Szent lesz a levéltitok? Szorongva bontottam. Cirádás üdvözlőlapon végre kézzel írott üdvözlet, alatta: fiad !. Húsz év óta először így. Csak ma kezdem megérteni miért maradtam egyedül, martalékul az időnek. A háború után néhány évvel egy vasárnap délután fiunk kezét fogva sétáltunk a körúton, amikor szó nélkül mellénk lépve elvitték a férjemet. Abban az időben végzetes volt kérdezni, s nekem fel kellett nevelnem a gyermekem. Három év múlva egyszer csak hazajött közénk. Hiába faggattam, felejtsük el volt a válasz. Álmában folyékonyan beszélt oroszul! Tovább élni azonban már nem tudott. Számára a rettenet csak itthon kezdődött igazán. Szótlan lett, nem átkozódott, csak befejezte a létet. A fiunk értetlenül nézett. Én évtizedek múlva tudtam meg, tévedés volt. Valakit elengedtek, pénzért, s helyette István került a létszámba! A fiam egyszer odavágta: Te kétszeresen vagy Júdás. Nemsokára elment. Már húsz éve, s azóta csak karácsonykor egy lap, angol szöveggel. Most kezdem érteni, miért büntetett a szeretet ünnepén. Rajtam, az anyján torolta meg az Apját, a haza bűnét, s az azóta széthullott hitemet. Évek óta dobhártyámon lüktet. Te kétszeresen vagy Júdás. Már nem éget, csak lassan-lassan hallgatássá szelídül, és a csöndben hallom hármunk léptének koppanását, amint végigmegyünk a körúton. Fogom a lapot, és mementónak az öreg óra mellé teszem, hogy figyelmeztessen minden nap, s a csöndben — talán az érintésemtől — az óra elindul. Újra. Mellette a lapon szálkás betűk Kellemes karácsonyt és Boldog Új Évet! Ügy legyen. R. V. Petőfi Sándor 1923—1949 Petőfi Sándor születési évfordulóján december 31- én délelőtt 10 órakor a Petőfi téren ünnepi megemlékezést és koszorúzást rendeznek. Ezt követően a Petőfi-ház falán elhelyezett emléktáblát koszorúzzák meg. Szerkesztőségünk az évforduló kapcsán Petőfi előtt egy kevésbé ismert versével tisztelgünk. HÍR Mi hát az a hír, a költőnek híre? Hogy annyi a bolondja és irigye. Van-e, van-e, ki nem sóvárg utána? Van-e, van-e, kinek ez nem bálványa? S méltán a hír fönséges terebélya, Királyi széknél pompásabb árnyéka, Zöld ágait ki századokra nyújtja, Rontó enyészet része nem fog rajta, S hozzá magzatjai a késő világnak Zarándokolni áhítattal járnak. Óh szép, óh szép a hír borostyánjája! Nem is csoda, ha hervadás nem bántja. Hiszen tövét a meggyilkolt boldogság kiontott vére és könnyűi mossák. (Pest, 1845.) féllemiztetm VAN REMÉNY... Köszönet a Elszomorító, de ugyanakkor — racionálisan hideg világunkban — szívmelengető hírt kaptunk a minap Pálmonostoráról... A fiatal pedagógusházaspár kisfia hosszú ideje magasszintű kórházi kezelésre szorul. Már a minden pillanatban jelenlévő aggódás-féltés állandó érzése is nagy terhet róhat a szülőkre. Megélése is erőt őrlő és szívet nyűvő feladatokat ró nap mint nap a család összes tagjára. Tudjuk, ha a gyermekéről van szó, a szülő pszichikai és fizikai tűrőképessége szinte kimeríthetetlen. DE! Ismerve a magyar egészségügy struktúráját, annak szinte törvényesített anomáliáit valljuk be, ha az egészségről, hosszantartó kórházi ellátásról van szó, akkor bizony a pénztárca tartalma (főleg napjainkban) véges. Ez — az anyagi megpróbáltatást — némileg ellensúlyozandó a pálmonostori iskola tantestülete, az óvodai közösség, a művelődési ház dolgozója és az iskola technikai személyzete úgy határozott, hogy az éves bérmaradványból a részükre osztott jutalmat felajánlják a házaspárnak a gyermekük gyógykezelésének segítésére. A szülők meghatottan és illő tisztelettel köszönik a nemes gesztust. Eddig a hír... és ami mögötte van ... A mai magyar társadalom. .. A sokat szidott pedagógusok ... Az egész magyar gazdaságilag (sokak szerint etikailag is?!) lerobbant közösségünk, ahol látszólag csak az önös érdekek, és a kemény anyagiasság homi segítségért nál. Lám mikor baj van, mire képes... Egycsapásra eltűnik az önzés. A napi kényszerítő egymást őrlés helyett előjön a minden áron való segítés, az önzetlen adni akarás belső igénye. Mert baj van! Mert bajban van egy másik ember! Hát próbáljunk meg tőlünk telhetően segíteni. Megható, hogy — minden látszat ellenére — a jóakarat, a segítőkészség megmaradt az emberekben. Ez erőt és hitet adhat mindenkinek, hogy azért még van remény, hogy még nem veszett el minden érték, hogy EMBEREK maradhatunk. — Így nagybetűvel. — Köszönet és tisztelet illet mindenkit, ki ebben segített. Ákos! Kisbarátunk. Az érted aggódókkal együtt hisszük mi is, hogy mihamarabb meggyógyulsz. Kívánjuk, hogy a gyertyafényes, szeretethangú Karácsonyt már — egészségben és boldogan — otthonodban töltsed. Ne add fel! Akard nagyon és mert erős vagy gyorsan meggyógyulsz. Siess, mert várnak a kis barátaid, az iskolatársaid. Majd ha újra iskolába jársz, és naprólnapra teljesítened kell az élet által számodra kiosztott feladatot, hidd el, hogy baj... nagy baj már nem érhet, mert soha nem leszel egyedül. Bizonyíték erre az, hogy ebben a mostani szokatlanul kegyetlen , kemény és sokakat próbára tevő világban sem veszett ki az emberség, a jóakarat. A SZERKESZTŐSÉG Milyen legyen az új városcímer? Kiskunfélegyháza több érdekes hagyománnyal rendelkezik, többek között a város több változatban használt címereivel is. Az 1970-es években országosan elrendelt változtatásokat nálunk is végrehajtották, így született a sok, ma már munkságosnak tűnő ötlet közül az ötágú csillaggal díszített új címer, amely Konecsni György „Kiskun Napi” emblémája hatására alakult ki, felső sugallat hatására. Napjaink változásai azonban már megkívánják, hogy állítsuk helyre a megtépázott hagyományokat úgy, hogy sokáig, talán végleg megoldódjon a probléma. A városi tanács művelődési bizottsága legutóbbi ülésén első napirendi pontként éppen ezt a témát tárgyalta, szakértők bevonásával. Kapus János osztályvezető terjesztette elő a sürgető témát, majd Pap György közművelődési felügyelő ismertette a mostani címer történetét, melyet Fenyvesi István a levéltári kutatásaival egészített ki. Ezután Fekete János helytörténeti kutató és dr. Fazekas István, a Kiskun Múzeum igazgatója egyöntetű álláspontja volt, hogy vissza kell állítani az 1761- es tanácsülés által elfogadott címert, amely legjobban kifejezi az itt élő emberek hagyományait. A címeren lévő korona ugyanis nem a királyságot, hanem a város nemesi kiváltságait jelképezi. A bizottság tagjai megerősítették a szakértők véleményét, úgy az elfogadásra a városi tanácsülés elé került, olyan megjegyzéssel, hogy a mai címerben lévő kitárt kapu, és az ott lévő alabárdos, vagy dárdás vitéz szerepeljen benne. N. L. Politikai Végy egy gyorsan romló gazdaságot, néhány deka inflációt, 10 millió megfáradt magyar, kb. 50 pártot, egy csipetnyi peresztrojkát, egy marék reformot, némi sztálinizmust. Mindezekhez elszántságot, cinizmust, hangerőt és legfőképpen: nemzeti öntudatot. Minden készen áll tehát, hogy egy igazi magyaros ebédet főzhess. A következőképpen: Tedd egy demokratikus fazékba a pártokat és a konyha sztálinizmust. Add hozzá a csipetnyi peresztrojkát, a a reformot és a hangerőt .Forrás után ízesítheted friss nemzeti öntudattal. A második fogás elkészítését kezd a 10 millió magyarral, önts egy pohárba ideológiát. Annyit, amenynyivel a pohár betelik. Keverd össze a néppel, adj hozzá egy kevés demagógiát és ami a legfontosabb: piros aranyat. Az egészet gyúrd össze és süsd meg lassú tűzön. Desszertnek készíts csődkockát a la Hungary! A népgazdaságot kend meg vékonyan inflációval, a krémhez keverj sűrű dilettantizmust! Ha a sütemény nem sikerül, ne kezd újra! A hozzávalókkal lehet baj. Ha mindennel kész vagy, tégy az asztalra egy palack 1956-os évjáratú bort, ez majd megoldja vendégeid nyelvét! Az ételeket tálald cinizmussal, akkor nem égetik meg a torkod. Jó étvágyat! —Kákta— Ellenszél Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Életútja nem példaértékű, nem botrányos, mégis érdekes. Már az iskolában gondok voltak vele. Makacsságát, önfejűségét azonban a pubertás dackorszak kihúzódásának tudták be szülei és tanárai. Ez a korszak azonban késett lezárulni. Felcseperedvén, a fiú figyelni kezdte önmagát, a viselkedését, reakcióit. Rájött, hogy nála a dac nem egy átmeneti, felszínes tulajdonság. Úgy érezte, hogy ez a vonás jellemében meghatározó. Ellenszegül mindennek, ami népszerű, divatos, felkapott, aktuális vagy szükségszerű. Akkor már sokan úgy gondolták, kezelésre szorul. Első igazi ellenfelét a kommunistákban látta. Velejéig reakciósnak tartották. A békekölcsönök jegyzésekor fizetésemelésért harcolt, a tervtúlteljesítések idején szabadságot vett ki. Kapcsolatba került ellenzékiekkel, akik Rákosiék ellen küdöttek. Ők a meggyőződésből, hősünk csak önmaga megvalósításáért, életének kiteljesedéséért. 1956 októberében megtorpant. Nem tudta mitévő legyen. Úgy érezte, megfosztoták valamitől. A megtorlások idején azonban világos lett minden, így újra küzdhetett. Amikor a közeli szovjet laktanya parancsnoka látogatást tett a gyárban, ahol dolgozott, főnöke megkérte, hogy tolmácsoljon. Először látszólag véletlenül angol szavakat használt, később már direkt mesélt a tisztnek nagyapjáról, aki ’45-ben torkoskodó szovjet katonáktól ólomtalizmánt kapott, örök emlékként. Egyszer az egyik szakszervezeti gyűlésen megkérdezte, hogy a dolgozók miért nem kapnak beutalót valamelyik híres szibériai szanatóriumba? így építgette a szocializmust. Egészen a nyolcvanas évekig. Akkor azonban kezdett minden változni. A forgószél az eddig letaposott leveleket felkapta. Hősünk nem esett kétségbe. A másként gondolkodókat csuklóból. Másként gondolkodnak? Másként mint régen? Megalakította a Joszip Visszarionovics Baráti Társaságot, a J.V.BT-t. A románellenes hangulat tetőzésének idején sikerült bebizonyítania, hogy a Conducator magának Romulus Augustulusnak, az utolsó római császárnak a leszármazottja. Egyik bizonyíték erre tétován elálló füle. Ez egyébként a római császárok sajátossága volt. A babérkoszorú ugyanis deformálta kissé az aranyat érő hallószervet. 1963 után, 1988-ban közös csehszlovák-magyar zarándokutakat szervezett a Bős-Nagymaros vízlépcső különböző építkezéseihez. Itt a résztvevők az építkezés befejezését támogató nyilatkozatokat tettek és jelképesen csúcsra járatták éjszakai partnereiket. Az Európához való felzárkózás helyett az Ázsiához való igazodást hirdette. Szerinte a sokszínű Ázsiához már csak az őshaza mítosza is fűz bennünket. 1989 nyarán a Kossuth teret átkeresztelte Tienanmen térre. Felszólította a bámészkodó turistákat, hogy hagyják el a teret. Legutóbb kedvenc csemege ígérkezett számára: a népszavazás. Előre örült, hogy meg fogja találni a senki által még nem javasolt harmadik választ. Hősünk most pszichiátriai kezelésre jár. Ilyen még nem fordult elő vele. Az a tény, hogy a pártok az öszszes lehetséges variációt kisajátították, nagy megrázkódtatást, valóságos lelki összeomlást okozott neki. —atkári— 1989. december 22.