Félegyházi Közlöny, 1996 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-05 / 1. szám

1996. január 5. „Adj Uram Isten!. Ezen a bolondos, pezs­gőmámoros éjszakán, ami­kor terített asztalok mellett, étellel-itallal, táncos han­gulattal, konfetti esőben, sziszegő kígyóként tekergő szerpentin szalagokba bur­kolózva, rikoltózó trombi­tákkal, durrogó petárdákkal búcsúztatjuk az óévet és köszöntjük a küszöböt át­lépő új esztendőt. A ti­zenkettedik óraütés után egy ország igazodik vi­­gyázba, hogy legszentebb énekünk, a Himnusz fel­csendülő hangjai lopjanak gyöngyharmatot a sze­münkbe. Van ki tele to­rokból, van ki félhangosan énekli Kölcsey örökbecsű sorait. Aztán a sötétség jótékony leple alatt puk­kannak a pezsgősüvegek, koccannak a gyöngyöző nedűvel teli pezsgőskely­­hek, egy puszi vagy egy csók kíséretében kívánunk családunk tagjainak, bará­tainknak, ismerőseinknek boldog új esztendőt. Amíg a Himpusz hang­jai zsonganak bennünk ön­kéntelenül is Janus arcú istenné válik az ember. Azzá a római istenséggé, melyet két arccal ábrázol­ták a régi latinok, mert egyik arcával a múltba té­vedt, másik arcával a jövőt fürkészte. így van ezekben a pillanatokban az ember is, visszagondol az elmúlt év eseményeire, de biza­kodva vizslatná a jövő nap­jait. Átfut az emberen, hogy mit is élt át azalatt a háromszázhatvanöt nap alatt, ami január 1. és december 31. között van. Háborús hangulatban kezdtük az évet, hiszen szomszédunkban dörögtek a fegyverek, s nem mertük remélni, hogy ez az év hozza meg egyben a béke olajágát a szemben álló embereknek. Bizakodtunk még, hogy ez az év talán könnyebb lesz, talán ebben az évben rendeződnek nagy, orszá­gos gazdasági ügyeink, nem vágtat az infláció, ta­lán könnyebb is lesz az életünk. Jött a tavasz, jött a nyár, a gyümölcsöt érlelő ősz és íme megint az új esztendőt köszöntjük, s ma már mindennapos fogalom­má vált a sztrájk, s a Parlament előtti Kossuth téren nem az esküt tevő fiatal tisztek, hanem pro­testáló tűzoltók, tandíj ellen tiltakozó diákok, betevő fa­latjukért és munkahelyükért harcoló egészségügyi dol­gozók, emberibb körülmé­nyeket követelő pedagó­gusok lettek a TV esti híradójának szereplői. Vasutasok a sztrájk fé­kező saruját gyakran lökik a kattogó kerekek alá, hogy nagyobb nyomatékot adja­nak követeléseiknek, de mi lesz akkor, ha mindenki a vasutasok módszeréhez nyúl? Figyelmeztető sztrájk volt már a paksi atomerő­műben, az IKARUSZ gyár­egységében. Miniszterek jönnek, mennek, a kormány és a főcsapás iránya változatlan. A parlamentben puffognak a frázisok, folyik az egy­másra mutogatás - szeren­csére még öklök nem emelkedtek fel - demagóg szólamokkal próbálnak újabb híveket toborozni pártjaiknak elvakult párt­vezérek és szónokok a ki­­látástalanság mélyvizében fuldokló, megélhetési gon­dokkal küszködő egyre sze­­gényesedő emberek között. Addig az utcákon sza­porodnak a koldusok,­ nő a hajléktalanok száma, gye­rekek lesznek rosszul az iskolában az éhség miatt. Mellettük ott vannak bőr­dzsekijükben fülükre nőtt bunkófonjaikkal, vastag aranyláncaikkal, fenekük alatt pompázó autócsodák­kal az újgazdagok, kik a paragrafusok és a joghé­zagok kiskapuin át hirtelen gazdaggá lettek, vannak kik munkával, de sajnos sokan nem becsületes mó­don. Ez van nálunk. S szom­szédainkban? Északon a nyelvtörvény akarja sem­missé tenni az ott élő ma­gyarok nyelvét, magas pénzbírsággal fenyegetve azt, ki nem a nyelvhelyes­ségnek megfelelően hasz­nálja az állam nyelvét. Keleten az új oktatási tör­vény próbálja kiirtani a kisebbség nyelvét, minden­kire az állam nyelvét és uniformisát kényszerítve. Itt nem érvényesülhet más, csak ki államnyelven be­szél és gondolkodik. Déli határainkon túl egy háború ad lehetőséget arra, hogy erőszakos betelepítésekkel szétszaggassák a magyar szigetet. Nyugatra kacsin­gatunk és kapaszkodunk, s nem vesszük észre, hogy ott bennünket bizony fa­nyalogva fogadnak. Szóval ez volt a múlt évi mérleg. S mi vár reánk 1996-ban a millecentenári­­um évében, amikor nap mint nap a honfoglalás, az államalapítás eseményeire figyelmeztet minden ren­dezvény, a médiumok, a különböző kiadványok? Töprengés közben egy hazájából elüldözött éne­kesnő lemezét teszem a lemezjátszóra. Máthé Otti­lia erdélyi dalokat énekel. Magas hegyeket, lassan hömpölygő folyókat, szik­laszirten álló magányos fe­nyőket idéznek a dalok. Van közöttük egy, ami most nagyon a szívemből szól. A Hargita aljából származó énekesnő tiszta csengő hangján zengnek a sorok „Adj Uram Isten erő­sebb jövőt / Harmatos ró­nán gazdag legelőt / Hozzon az új nyár gazdag aratást...! Legyen felettünk újra kék az ég...!” Tényleg kell ennél több? Kívánhatunk-e többet? Azt hiszem nem, de ez a pár kívánság mindenkinek jó lenne, hát kérünk: „Adj Uram Isten...!” Mátyus Imre Ahogy valaki belép a Városi Zeneiskolába, az el­ső emeleti aulában körben a falon, gyönyörű festmé­nyeket láthat, melyek jól illenek a művészet előcsar­nokához. A nagyterem mellett van egy kis helyi­ség, s ott találjuk a képek alkotóját Rádi Andrást, aki ecsettel, festékes palettával áll az állványon lévő új képe előtt. Több egyéni és közös kiállításon találkoztam már vele, de a műteremnek használt helyiségében csak most voltam először. Be­szélgetés közben, figyelve a sok-sok kész, vagy fél­kész alkotást, pályafutásá­nak legfőbb állomásairól faggattam. 1937-ben született Kis­kunfélegyházán, s az álta­lános iskolái után a Móra Ferenc Gimnáziumban ta­nult. Gyerekkorában ta­nyán nevelkedett, s az ottani környezet, a sok-sok különféle állat és növény, a szabad természet olyan meghatározó emlékeket ha­gyott benne, melyeket ké­sőbb sokféle változatban megörökített festményein. Már általános iskolában is felfigyeltek ügyes kezére, s több városi rajzpályáza­ton is szerepelt rajzaival. A Gimnáziumban a halk­­szavú, de az igen kitűnő rajztanár és festőművész Horváth Sándor egyengette tehetségét, aki szobrászt szeretett volna faragni be­lőle. Bár szobrász ugyan nem lett, festő viszont an­nál inkább, hiszen kitűnő alapokat kapott. Érettségi után a Képző­­művészeti Főiskolára sze­retett volna járni, de felvételije több okból nem sikerülhetett, ám nem adta fel. A katonaságnál sok hasznát vették, hiszen alig győzte a megrendeléseket teljesíteni. Művészi ambícióit a ka­tonaság után a kirakatren­dező-dekoratőr szakmában kamatoztatta, ahol szép si­kereket ért el az évente meghirdetett országos pá­lyázatokon. Két első, egy második és egy harmadik díj, valamint több értékes helyezés fémjelezte ezt az időszakát. Természetesen a festé­szet és a kirakatrendezés jól megfértek egymás mel­lett, hiszen a színek és a formák mindkét szakmában igen fontosak. Horváth Sándor után Göblyös Simon, majd a mai napig a Holló László Képzőművészeti Kör veze­tője Terescsényi Endre egyengette, egyengeti fes­tői pályafutását. A Kör életéből aktívan kiveszi ré­szét, szerepel képeivel a kiállításaikon és lelkesen vesz részt az évente szer­vezett alkotótáborokban, ahol mindig egy újabb fel­fedezést tesz. Első kiállításaira az 1980-as években gyárak­ban, majd különböző mű­velődési intézményekben került sor. 1994. december 12-én Kecskeméten, 1995 tava­szán Kiskunfélegyházán (Művelődési Ház Galériá­ja) december 6-án ismét Kecskeméten, a Nyíri úti Megyei Kórházban állította ki képeit. 1996. január 8-án 17 órakor a HMO-ban nyíló kiállításon ismét láthatjuk legszebb képeit. Szerepelt a braunfelsi testvérvárosban egy kiállí­táson, majd a „Kálvária” c. képét bemutatták Fran­ciaországban a zsűri javas­latára, a magyar alkotók munkái között. Tagja a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének. A kirakatrendező szak­mát fél éve abbahagyta, s nyugdíjasként most már csak a festészetnek él. Fel­esége, két leánya, két uno­kája, veje veszi körül szeretettel. Ez a nyugalom tükröződik alkotásain is. Példaképei közül legin­kább Holló László hatása érződik egy alkotásán, bár az izmusok szele is meg­­legyintette olykor-olykor. Szerintem realista festő­ként lehet őt leginkább jellemezni, aki állandóan tanul, s szinte évről évre fejlődik, tökéletesíti tudá­sát. N. L. MH. Helyőrségi Klubban 1995. január 8-án 17 órakor nyílik Rádi András festmény kiállítása. A kiállítás január 20-ig látogatható 8-16 óra között. Rádi András amatőr festők portréja FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY A Móra Ferenc Műve­lődési Központ felújítására 1993-ban címzett támoga­tást kért a városi önkor­mányzat, melyet 1994-ben el is nyert. Az akkor kapott 65 millió forintból, teljesen új tervek alapján elkezdő­dött az évekkel korábban abbamaradt munka. Köz­ben az infláció növekedése miatti gondok és az előre nem látott munkák fede­zetére szükség volt a saját erő hozzáadására is. Ha a külső munkákat az időjárás nem hátráltatja, akkor a kora tavasszal (1996) átadhatják a közön­ségnek nyilatkozta Ipacs László beruházási főelőadó. Az építkezést a Lineár Kft és az általa felkért alvállalkozók nagy szakér­telemmel végzik. Ezek kö­zött találjuk az épület­­gépészeti munkákat végző ELŐSZER Kft-t, a villany­­szerelő munkákat végző KUNÉP-et, a burkoló mun­kákra szakosodott ÉP­SZAK vállalatot, a kőelhelyező specialistákat a, siklósi Reneszánsz Kft-t és a kívül-belül leglátványo­sabb, az egész épület ar­culatát meghatározó festőmunkát végző Bé.Gyé. Bt-t. Ugyancsak kitűnő szakértők végzik a szín­padtechnikai (világítás, hangosítás stb.) munkákat is. Ez a budapesti Szín­háztechnikai Vállalat fel­adata lesz. Az eredeti elképzelések szerint a nézőtér emelt szinttel és rögzített székek­kel épült volna, amely ki­zárja a nézőtér több funkciót betöltő szerepét, így az önkormányzat utó­lagos és még időben tör­ténő döntése szerint, vízszintes nézőteret alakí­tanak ki. Ez a megvalósítás a színpadon zajló esemé­nyek élvezhetőségét némi­leg zavarja ugyan, de ugyanakkor meghagyja azt a lehetőséget, hogy több­féle rendezvényt tartsanak a nagyteremben. A kihasz­nálás gazdasági szempont­jai - nagyobb létszámot befogadó nézőtér - kedve­zőbbek lehetnek. A felújítás során a pad­lástérből, kb. 200 négyzet­­méter terület is beépítésre került, ahol a szellőztető és a légfűtést biztosító gép­ház, a színpadtechnikai eszközöket kezelő helyiség és egyéb szabad helyiségek állnak rendelkezésre. A munkálatok során bővült a színpad alapterülete, mö­götte pedig jól felszerelt öltözők és korszerű vizes­blokk létesült. A nézőtér megújult kül­sővel, üde színekkel fo­gadja majd a vendégeket. A nézőtér mögötti terem alkalmas lesz kisebb ren­dezvények, értekezletek, kiállítások megtartására. A fölötte kialakított vetítő gépteremből a nagyterem­ben filmvetítéseket is lehet tartani. Átalakításra kerültek az emeleten lévő egyéb he­lyiségek is, melyeket rak­tár, irodák és kisebb csoportos foglalkozások, szakkörök részére hasn­ál­­hatnak majd. Érdekes újítás az is, hogy a rendezvények kellékeinké (bútorok, stb.) szállítására felvonót is te­lepítenek. A tervező, kivitelező és az építtető célja az volt, hogy az 1886-ban megépí­tett épület visszanyerje ere­deti szépségét, mely látványával már most is megfogja a látogatót. A lépcsőfeljáró mindkét oldalát is szabaddá tették, amely felvezeti a vendé­geket a tágas szép foga­dótérbe. A felújítás előtt az épü­letet használó Művelődési Központ és más cégek te­rületeinek megközelítése ez E-5-ös út felőli szabad ka­pubejárón keresztül történt. Ez a kapu most új funkciót tölt be a felújítás után. Ez lesz a főbejárat, gyö­nyörű új kapuval, melynek jobb és bal oldalán, a Mackó és a Tejbisztró te­rületéből egy-egy hajónyi részt átalakítva szolgálja majd a közönséget. A jobb oldalon várha­tóan büfé, a bal oldalon porta, pénztár, illetve ru­határ és mellékhelyiségek kerülnek kialakításra. Az egyéb szabad területeken akár kiállításokat is ren­dezhetnek. Összességében mintegy 2000 négyzetméter alapte­rületen a rekonstrukció végrehajtása után a Móra Ferenc Művelődési Köz­pont, felújított burkolattal, fűtéssel korszerű világítás­sal, külső és belső festé­sekkel, modern beren­dezésekkel megújulva fo­gadhatja a látogatókat. A működtetésre vonat­kozó elképzeléseket, terve­ket a városi önkormányzat a közeljövőben fogja tár­gyalni, amire majd akkor visszatérünk. N.L. 5. oldal

Next