Félegyházi Közlöny, 1998 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-16 / 1. szám
4. oldal Csak ülünk és töprengünk! ? „Lassan elfogy nemzetünk” Aki hosszú évek óta figyeli a népesség alakulását országunkban, az szomorúan tapasztalja, hogy az ország lakossága évről évre csökken. Miért tűntek el a népes családok, felelőtlenek a fiatal házasok, már nem is szeretnének gyereket? Arról beszélni lehetne, hogy ki a felelőtlen, nem az-e, aki vagy akik a rendeleteket alkotják és az árakat a csillagos égig engedik emelni, a munkalehetőségről, főleg a biztos állásról pedig manapság senki sincs bebiztosítva, erre nemhogy gyermeket, de még sokszor házasságot sem lehet alapozni. Hosszú évek óta ígérgetik már, hogy jobb következik, de akik ezeket mondják, azt kell hinni, nem is közöttünk élnek. A kimutatások tömkelege, számszerű adatok „odafenn”, de nézzük meg, mi van idelent? Kezdjük onnan, hogy a felnövő gyermek elvégzi az iskolát, mihez kezd majd. A legtöbb esetben munkanélküli segélyért megy, de ez akkor is így van, ha már szakmát tanult, elhelyezkedni nem biztos hogy tud. Házasságra gondolni pedig, akinek nincs valaki a „háta mögött”, szinte lehetetlen. Azért köttetnek még házasságok, és abból gyermekek is születnek. Arra kérem a számolni tudókat, ne a magasról mondják véleményüket, szálljanak le a lóról, és tegyenek számadást egy gyermek megszületéséről. Szíveskedjenek utána számolni, csak úgy régi „parasztosan” meddig elég az a családi pótlék. A megélhetés napról-napra nehezebb, a közterhek elviselhetetlenek, ezt érezzük nagyon sokan. Közben azt vitatják a nagyjaink, hogy hol a helyünk a nagyvilágban, arra gondolok, vagyunk vagyunk, de meddig ilyen körülmények között. Legalább a családot nevelő embereknek kellene nagyobb támogatást adni, mert így, hogy a legelemibb segítséget sem kapják meg, még a nagycsaládosok sem, így jutunk el oda, hogy nemhogy több gyermek születik, hanem családonként még egy sem. Most, hogy ezt az anyakönyvi kimutatást megkaptam és rádöbbentem arra, hogy csak városunkban közel 100 csecsemővel kevesebb született az 1997-es évben, mint 96-ban, és még azt is, hogy országszerte növekszik a fogyatékos gyermekek száma, nem nehéz megjósolni,lassan elfogy nemzetünk”. Anyakönyvi események 1996-97. évben Kiskunfélegyházán. 1996. év 1997. év Születések: 573 487 Házasságkötések: 157 187 Halálesetek: 609 602 Héjjas István In memóriám Veszelka György (1929-1997) Már hosszú ideje súlyos beteg volt, de bízott a gyógyulásban. December elején váratlanul súlyos rosszullét fogta el, kórházba került, de innen már csak halálhírét hozta hozzánk a posta. Veszelka György nyugalmazott őrnagy 1997. december 28-án hosszú szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása január 6-án a Felső-temető ravatalozója előtt, a hadsereg tisztjének kijáró katonai tiszteletadással történt. Temetésén ott voltak családján kívül a volt tiszttársai, a Helyőrség hivatalos képviselői, barátok, ismerősök, hogy leróják tiszteletüket, és búcsút vegyenek egy igaz, hivatásának élő embertől, hűséges baráttól, vezetőtől. Nem Félegyházán született ugyan, de életének sok-sok évét itt töltötte családjával, híven szolgálva katonai beosztását. Közvetlen a háború után szakmát tanul, majd különböző beosztásokban és helyeken teljesíti a rárótt feladatokat. 32 évi kemény szolgálat után 1978-ban megy nyugdíjba. Szolgálati évei alatt hat alkalommal részesül munkája elismeréséül kitüntetésben. Munkatársai vidám, jókedélyű, segítőkész társként, vezetőként ismerték és szerették. Mint az őt méltató búcsúztatóban hallottuk, emberi magatartása, hivatástudattal végzett munkája példaértékű lehet a honvédségi állomány számára. Sírját elborították a hála és tiszteletadás virágai, jelezve, hogy olyan embert, hivatásos katonát temettünk, akinek emlékét kegyelettel kell megőriznünk. Felesége, gyermeke, veje, unokái gyászában részvéttel osztozunk. _________________________________________B. Gy. Helyreigazítás. Előző számunkban Fekete János helytörténész Honismereti mozaik rovatában megjelent „Szent János-kút” című cikkben sajnos értelemzavaró elírások történtek. Tehát helyesen Dienes András kopolyakútról írt, míg Móra István népdalstrófa részletében Boca Modol szerepel. Olvasóinktól és szerzőnktől szíves elnézésüket kérjük. - szerk. KRÓNIKA Emlékünnepség Petőfi Sándor születésének 175. évfordulóján 1997. december 31-én az ország határain belül és azon túl, minden emlékhelyen ünnepeltek, s megemlékeztek a nagy költő Petőfi Sándor születésének 175. évfordulójáról. Ez a közös akarat lelkesített ezen a napon minden, hazáját szerető magyar embert és közöttük Kiskunfélegyháza Petőfi kultuszt tisztelő, ápoló lakosságát. Az ünnepség megszervezésében jelentős részt vállalt Kiskunfélegyháza Polgármesteri Hivatala és a Városi Petőfi Emlékbizottság. Az Emlékünnepség a Városi Könyvtárban kezdődött, ahol Ficsór József polgármester nyitotta meg az ünnepségsorozatot, majd Juhász István tanár tartott előadást Petőfi költészetéről. Előadásában végigkísérte a költő életútját gyermekkorától Szendrey Júliával való megismerkedésig, s olyan részleteket tárt fel a költő életéből, művészetéből, melyek kevéssé ismertek, de segítettek megismerni a magyarság és az egyetemes kultúra egyik legnagyobb forradalmi és irodalmi alakját. Az előadás után, az ünnepség részeként az önkormányzat, a fegyveres testületek, a pártok és a társadalmi szervezetek képviselői koszorút helyeztek el a költő szobránál. A nagyszabású emlékünnepség fénypontja a városháza dísztermében rendezett megemlékezés volt, ahol Petőfi Sándor Szülőföldemen című versének énekkarra, zenekarra írt változatának ősbemutatóját hallgathatták meg a résztvevők. A bemutatón megjelent a mű szerzője, Balázs Árpád is. Az ősbemutatón közreműködött az Ifjúsági Vegyeskar, a Zenebarátok egyesített kórusa és a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar. A kórust Kapus Béla karnagy tanította be, a fúvósokat Jankovszki Ferenc vezényelte. Az ősbemutató után Tóth Gyuláné igazgató, a helyi Petőfi Emlékbizottság elnöke mondott ünnepi beszédet, melyben méltatta a 175 éve született költő halhatatlan érdemeit a magyar- és a világirodalom gazdagításában, vitathatatlan jelentőségét a társadalom és az ifjúság formálásában, majd méltatta a Petőfi év helyi és országos rendezvényeinek fontosságát, a költő életművének megismerésében, szellemének ápolásában. Ezután Ficsór József polgármester, az önkormányzat által alapított Petőfi Emlékérmet adta át Juhász István gimnáziumi tanárnak, valamint posztumusz Petőfi Emlékéremmel tüntette ki a néhány éve elhunyt Fekete Pál tanárt volt országgyűlési képviselőt. A kitüntetést Fekete Pál fia vette át. Dr. Kerényi Ferenc, az Országos Petőfi Emlékbizottság alelnöke méltatta Dr. Mezősi Károly: Petőfi családja a Kiskunságban c. újonnan kiadott könyvét, melyhez Fekete János helytörténész írt jegyzetet. Dr. Kerényi Ferenc a könyv méltatása közben kitért azokra a részletekre, melyek során Mezősi az egész magyar Petőfi kutatást előrevitte és egyetemesen gazdagította, majd bejelentette, hogy a Magyar Írók Szövetsége és a Petőfi Emlékbizottság elégtételt kíván adni Dr. Mezősi Károlynak azzal, hogy hivatalosan is elismeri, Petőfi Sándor eszmei szülővárosának Kiskunfélegyházát választotta. A városházi események után az ünneplők és az intézmények képviselői gyertyával, harangzúgás kíséretében vonultak az Emlékházzá nyilvánított Petőfi-ház elé, ahol a fanfár köszöntése után Ficsór József polgármester tartott megemlékezést. Mint mondotta, jelképpé vált az az egyszerű ház, ma más küllemmel mint egykoron, jelentősen átépítve, homlokzatán az emléktáblával. A gyermek Petőfi egykori lakhelyének történetében, de Kiskunfélegyháza történetében is az egyik legnagyszerűbb momentum éppen az emléktábla elhelyezése volt. Soha nem látott összefogással ünnepelt városunk az avatáskor, alig két évtizeddel a szabadságharc véres elfojtása után. A résztvevők ezután koszorút, virágot és rengeteg égő gyertyát helyeztek el az emléktáblán és a tábla alatti területen. Némedi László Juhász István tanárnak Ficsór József polgármester adta át a Petőfi-emlékérmet. A Petőfi-emlékérem Szűcs Tamás szobrászművész alkotása. A „doni áttörés” ötvenötödik évfordulójára emlékeztünk Folytatás az I■ oldalról. A városi önkormányzat és a Helyőrségi Nyugállományú Klub vezetősége 1998. január 12-én méltó ünnepséggel adózott a doni harcokban elesett bajtársak emléke előtt. A rendezvény idén a Helyőrségi Nyugállományú Klub kezdeményezésével kibővült egy bensőséges ünnepséggel, melynek a Városháza díszterme adott otthont. A megemlékezésre eljöttek a még élő bajtársak, nemcsak városunkból, hanem a megye több városából, településéről. Kedves ünnepi hangulatot kölcsönzött az eseménynek az is, amikor a tiszaalpári bajtársak a magukkal hozott zászló alatt tisztelegtek, emlékeztek régi harcostársaikra. A délutáni ünnepség után a felső-temetői II. világháborús emlékműnél folytatódott, ahol a résztvevők a tábortűz fénye mellett emlékeztek a Don-kanyarban odaveszett, hősi halált halt magyar katonák emléke előtt. Héjjas István 1998. január 16. Az egyik legjobb Túlit tanítvány volt Amikor a Tanítóképző mellett az 1940-es évek végén megalakult Kiskunfélegyházán a Sportgimnázium, K. Varga Lajos az elsők között iratkozott be 1949-ben. Jókötésű, remek izomzatú, mozgékony gyerek volt. Túlit Péter rögtön a tornászok közé sorolta, s talán ő volt az, aki az alapoktól egészen az ifjúsági válogatottságig, mindent itt tanult meg a tornáról. A Tanítóképző kitűnő tornásza, Gerecz Elemér volt az egyik példaképe, aki sajnálatos lábhibája miatt, főleg az erőgyakorlatok mestere volt, de ez tetszett a fiatal Vargának is, aki főleg a korlát és gyűrűgyakorlatoknál vette hasznát a tőle látottaknak. El is nevezték őt a kis Gerecznek. Talit Péter a legjobb tornászait sokszor késő estig tanította új és újabb gyakorlatokra, hihetetlen türelemmel és szeretettel. Képes volt egy-egy tornászával, így Varga Lajossal is addig gyakorolni, amíg a gyakorlat, vagy az új elem tökéletes nem lett. Ennek köszönhető, hogy a Középiskolás Országos Bajnokságokon csapatban, egyéniben (szerenkénti) és összetett versenyben számtalan aranyérmet nyert. Volt olyan év, amikor 7 aranyérmet szerzett egy országos versenyen. Érettségi után a Testnevelési Főiskolán szerzett testnevelő tanári diplomát, közben Pécsett tornázott Várkői Ferenc és Sántha dr. edzők irányításával. 1958-ban innen hívták meg a válogatottba, a Moszkvában rendezett VB-re. Pécsről az Újpesti Dózsához került versenyzőként, ahol Aradi György szövetségi kapitány, vezető edző mellett segítkezett és tornázott. 1958-ban az Országos Tornász Bajnokságon 4 szeren is első lett, és az összetett magyar bajnoki címet is megszerezte. Még ebben az évben másodmagával vett részt az EB-n, ahol lólengésben 7. lett. A Római Olimpián a magyar csapat legjobb tornásza volt. 1962-ben az EB-n, majd 1964-ben a tokiói Olimpián Csányi Raymund mögött végzett a legjobb magyarként. Az olimpia után már csak csapatversenyeken indult. Válogatottsága alatt megismerte a világ legjobbjait, akiket világversenyeken (EB, VB, Olimpia) ugyan nem tudott megelőzni, de több nemzetközi versenyen sikerült őket legyőzni. Anyagerősségben, különösen korláton és gyűrűn sokszor felülmúlta ellenfeleit, de alacsony termete miatt a pontozók előtt többször sajnos hátrányba került. Az aktív sportolás mellett is, majd amikor végleg abbahagyta, edzőként az UTE utánpótlásának nevelésével foglalkozott olyan lelkesedéssel, ahogy azt egykori mesterétől, példaképétől, Talit Pétertől tanulta. Tanítványai közül a Zezács testvérek a Talit Péter verseny győztesei voltak. Többszörös magyar bajnokok lettek, majd a válogatott tagjaként az idősebbik Kubában, nyújtón 1. lett egy nemzetközi versenyen. A pályafutása során számtalan kitűnő tornászt nevelt. Jelenlegi tanítványai közül Szerémi Tamás a Tallt Péter emlékversenyen az összetett versenyt megnyerte, a félegyházi szerenkénti döntőben talajon 1., korláton és lovon 2. lett. Az 1984-es korosztály magyar bajnoka, Fekécs Kristóf ötszörös magyar bajnok ifjúsági versenyző, de már tagja a nagyválogatottnak, aki harmadmagával indul Békéscsabán, a Közép Európai Tornász Kupaviadalon. A sikeres edző a nyugdíjazás után sem pihen, továbbra is az UTE vezetőedzőjeként dolgozik. Nős, egy leánya és 3 unokája van, akikből bizonyára lesz egy tornász is, különösen a fiúból. Némedi László