Félegyházi Közlöny, 1998 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1998-01-16 / 1. szám

4. oldal Csak ülünk és töprengünk! ? „Lassan elfogy nemzetünk” Aki hosszú évek óta figyeli a népesség alakulását orszá­gunkban, az szomorúan tapasztalja, hogy az ország lakossága évről évre csökken. Miért tűntek el a népes családok, felelőtlenek a fiatal házasok, már nem is szeretnének gyereket? Arról beszélni lehetne, hogy ki a felelőtlen, nem az-e, aki vagy akik a rendeleteket alkotják és az árakat a csillagos égig engedik emelni, a munkalehetőségről, főleg a biztos állásról pedig manapság senki sincs bebiztosítva, erre nemhogy gyer­meket, de még sokszor házasságot sem lehet alapozni. Hosszú évek óta ígérgetik már, hogy jobb következik, de akik ezeket mondják, azt kell hinni, nem is közöttünk élnek. A kimutatások tömkelege, számszerű adatok „odafenn”, de nézzük meg, mi van idelent? Kezdjük onnan, hogy a felnövő gyermek elvégzi az iskolát, mihez kezd majd. A legtöbb esetben munkanélküli segélyért megy, de ez akkor is így van, ha már szakmát tanult, elhelyezkedni nem biztos hogy tud. Házasságra gondolni pedig, akinek nincs valaki a „háta mö­gött”, szinte lehetetlen. Azért köttetnek még házasságok, és abból gyermekek is születnek. Arra kérem a számolni tudókat, ne a magasról mondják véleményüket, szálljanak le a lóról, és tegyenek számadást egy gyermek megszületéséről. Szíveskedjenek utána számolni, csak úgy régi „parasztosan” meddig elég az a családi pótlék. A megélhetés napról-napra nehezebb, a közterhek elvisel­hetetlenek, ezt érezzük nagyon sokan. Közben azt vitatják a nagyjaink, hogy hol a helyünk a nagyvilágban, arra gondolok, vagyunk vagyunk, de meddig ilyen körülmények között. Leg­alább a családot nevelő embereknek kellene nagyobb támo­gatást adni, mert így, hogy a legelemibb segítséget sem kapják meg, még a nagycsaládosok sem, így jutunk el oda, hogy nemhogy több gyermek születik, hanem családonként még egy sem. Most, hogy ezt az anyakönyvi kimutatást megkaptam és rádöbbentem arra, hogy csak városunkban közel 100 csecse­mővel kevesebb született az 1997-es évben, mint 96-ban, és még azt is, hogy országszerte növekszik a fogyatékos gyer­mekek száma, nem nehéz megjósolni­­,lassan elfogy nemze­tünk”. Anyakönyvi események 1996-97. évben Kiskunfélegyhá­zán. 1996. év 1997. év Születések: 573 487 Házasságkötések: 157 187 Halálesetek: 609 602 Héjjas István In memóriám Veszelka György (1929-1997) Már hosszú ideje súlyos beteg volt, de bízott a gyó­gyulásban. December elején váratlanul súlyos rosszullét fogta el, kórházba került, de innen már csak halálhírét hozta hozzánk a posta. Veszelka György nyugalmazott őrnagy 1997. decem­ber 28-án hosszú szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása január 6-án a Felső-temető ravatalozója előtt, a hadsereg tisztjének kijáró katonai tiszteletadással történt. Temetésén ott voltak családján kívül a volt tiszttársai, a Helyőrség hivatalos képviselői, barátok, ismerősök, hogy leróják tiszteletüket, és búcsút vegyenek egy igaz, hivatásának élő embertől, hűséges baráttól, vezetőtől. Nem Félegyházán született ugyan, de életének sok-sok évét itt töltötte családjával, híven szolgálva katonai be­osztását. Közvetlen a háború után szakmát tanul, majd különböző beosztásokban és helyeken teljesíti a rárótt feladatokat. 32 évi kemény szolgálat után 1978-ban megy nyugdíjba. Szolgálati évei alatt hat alkalommal részesül munkája elismeréséül kitüntetésben. Munkatársai vidám, jókedé­­lyű, segítőkész társként, vezetőként ismerték és szerették. Mint az őt méltató búcsúztatóban hallottuk, emberi magatartása, hivatástudattal végzett munkája példaértékű lehet a honvédségi állomány számára. Sírját elborították a hála és tiszteletadás virágai, jelez­ve, hogy olyan embert, hivatásos katonát temettünk, aki­nek emlékét kegyelettel kell megőriznünk. Felesége, gyermeke, veje, unokái gyászában részvéttel osztozunk. _________________________________________B. Gy. Helyreigazítás. Előző számunkban Fekete János helytör­ténész Honismereti mozaik rovatában megjelent „Szent­ Já­­nos-kút” című cikkben sajnos értelemzavaró elírások történtek. Tehát helyesen Dienes András kopolyakút­ról írt, míg Móra István népdalstrófa részletében Boca Modol sze­repel. Olvasóinktól és szerzőnktől szíves elnézésüket kérjük. - szerk. KRÓNIKA Emlékünnepség Petőfi Sándor születésének 175. évfordulóján 1997. december 31-én az ország ha­tárain belül és azon túl, minden emlék­helyen ünnepeltek, s megemlékeztek a nagy költő Petőfi Sándor születésének 175. évfordulójáról. Ez a közös akarat lelkesített ezen a napon minden, hazáját szerető magyar embert és közöttük Kiskunfélegyháza Petőfi kultuszt tisztelő, ápoló lakossá­gát. Az ünnepség megszervezésében je­lentős részt vállalt Kiskunfélegyháza Polgármesteri Hivatala és a Városi Pe­tőfi Emlékbizottság. Az Emlékünnepség a Városi Könyv­tárban kezdődött, ahol Ficsór József polgármester nyitotta meg az ünnep­ségsorozatot, majd Juhász István tanár tartott előadást Petőfi költészetéről. Előadásában végigkísérte a költő éle­tútját gyermekkorától Szendrey Júliá­val való megismerkedésig, s olyan részleteket tárt fel a költő életéből, mű­vészetéből, melyek kevéssé ismertek, de segítettek megismerni a magyarság és az egyetemes kultúra egyik legna­gyobb forradalmi és irodalmi alakját. Az előadás után, az ünnepség része­ként az önkormányzat, a fegyveres tes­tületek, a pártok és a társadalmi szer­vezetek képviselői koszorút helyeztek el a költő szobránál. A nagyszabású emlékünnepség fénypontja a városháza dísztermében rendezett megemlékezés volt, ahol Petőfi Sándor Szülőföldemen című versének énekkarra, zenekarra írt változatának ősbemutatóját hallgathat­ták meg a résztvevők. A bemutatón megjelent a mű szerzője, Balázs Árpád is. Az ősbemutatón közreműködött az Ifjúsági Vegyeskar, a Zenebarátok egyesített kórusa és a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar. A kórust Kapus Béla karnagy tanította be, a fúvósokat Jankovszki Ferenc vezényelte. Az ősbemutató után Tóth Gyuláné igazgató, a helyi Petőfi Emlékbizottság elnöke mondott ünnepi beszédet, mely­ben méltatta a 175 éve született költő halhatatlan érdemeit a magyar- és a vi­lágirodalom gazdagításában, vitatha­tatlan jelentőségét a társadalom és az ifjúság formálásában, majd méltatta a Petőfi év helyi és országos rendezvé­nyeinek fontosságát, a költő életművé­nek megismerésében, szellemének ápolásában. Ezután Ficsór József polgármester, az önkormányzat által alapított Petőfi Emlékérmet adta át Juhász István gim­náziumi tanárnak, valamint posztu­musz Petőfi Emlékéremmel tüntette ki a néhány éve elhunyt Fekete Pál tanárt volt országgyűlési képviselőt. A kitün­tetést Fekete Pál fia vette át. Dr. Kerényi Ferenc, az Országos Pe­tőfi Emlékbizottság alelnöke méltatta Dr. Mezősi Károly: Petőfi családja a Kiskunságban c. újonnan kiadott köny­vét, melyhez Fekete János helytörté­nész írt jegyzetet. Dr. Kerényi Ferenc a könyv méltatása közben kitért azokra a részletekre, melyek során Mezősi az egész magyar Petőfi kutatást előrevitte és egyetemesen gazdagította, majd be­jelentette, hogy a Magyar Írók Szövet­sége és a Petőfi Emlékbizottság elégtételt kíván adni Dr. Mezősi Ká­­rolynak azzal, hogy hivatalosan is elis­meri, Petőfi Sándor eszmei szülővárosának Kiskunfélegyházát vá­lasztotta. A városházi események után az ün­neplők és az intézmények képviselői gyertyával, harangzúgás kíséretében vonultak az Emlékházzá nyilvánított Petőfi-ház elé, ahol a fanfár köszöntése után Ficsór József polgármester tartott megemlékezést. Mint mondotta, jel­képpé vált az az egyszerű ház, ma más küllemmel mint egykoron, jelentősen átépítve, homlokzatán az emléktáblá­val. A gyermek Petőfi egykori lakhe­lyének történetében, de Kiskunfél­egyháza történetében is az egyik leg­nagyszerűbb momentum éppen az em­léktábla elhelyezése volt. Soha nem látott összefogással ünnepelt városunk az avatáskor, alig két évtizeddel a sza­badságharc véres elfojtása után. A résztvevők ezután koszorút, virá­got és rengeteg égő gyertyát helyeztek el az emléktáblán és a tábla alatti terü­leten. Némedi László Juhász István tanárnak Ficsór József polgármester adta át a Petőfi-emlékér­­met. A Pető­fi-emlékérem Szűcs Tamás szobrászművész alkotása. A „doni áttörés” ötvenötödik évfordulójára emlékeztünk Folytatás az I■ oldalról. A városi önkormányzat és a Helyőrségi Nyugállomá­nyú Klub vezetősége 1998. január 12-én méltó ünnep­séggel adózott a doni harcok­ban elesett bajtársak emléke előtt. A rendezvény idén a Helyőrségi Nyugállományú Klub kezdeményezésével ki­bővült egy bensőséges ün­nepséggel, melynek a Városháza díszterme adott otthont. A megemlékezésre eljöttek a még élő bajtársak, nemcsak városunkból, ha­nem a megye több városából, településéről. Kedves ünnepi hangulatot kölcsönzött az eseménynek az is, amikor a tiszaalpári bajtársak a ma­gukkal hozott zászló alatt tisztelegtek, emlékeztek régi harcostársaikra. A délutáni ünnepség után a felső-temetői II. világhábo­rús emlékműnél folytatódott, ahol a résztvevők a tábortűz fénye mellett emlékeztek a Don-kanyarban odaveszett, hősi halált halt magyar kato­nák emléke előtt. Héjjas István 1998. január 16. Az egyik legjobb Túlit tanítvány volt Amikor a Tanítóképző mellett az 1940-es évek végén megalakult Kiskunfélegyházán a Sportgimnázium, K. Varga Lajos az elsők között iratkozott be 1949-ben. Jókötésű, re­mek izomzatú, mozgékony gyerek volt. Túlit Péter rögtön a tornászok közé sorolta, s talán ő volt az, aki az alapoktól egészen az ifjúsági válogatottságig, mindent itt tanult meg a tor­náról. A Tanítóképző kitűnő tornásza, Ge­­recz Elemér volt az egyik példaképe, aki sajnálatos lábhibája miatt, főleg az erőgya­korlatok mestere volt, de ez tetszett a fiatal Vargának is, aki főleg a korlát és gyűrűgya­korlatoknál vette hasznát a tőle látottaknak. El is nevezték őt a kis Gerecznek. Talit Péter a legjobb tornászait sokszor késő estig tanította új és újabb gyakorlatokra, hihetetlen türelemmel és szeretettel. Képes volt egy-egy tornászával, így Varga Lajossal is addig gyakorolni, amíg a gyakorlat, vagy az új elem tökéletes nem lett. Ennek köszön­hető, hogy a Középiskolás Országos Bajnok­ságokon csapatban, egyéniben (szerenkénti) és összetett versenyben számtalan aranyér­met nyert. Volt olyan év, amikor 7 aranyér­met szerzett egy országos versenyen. Érettségi után a Testnevelési Főiskolán szerzett testnevelő tanári diplomát, közben Pécsett tornázott Várkői Ferenc és Sántha dr. edzők irányításával. 1958-ban innen hívták meg a válogatottba, a Moszkvában rendezett VB-re. Pécsről az Újpesti Dózsához került ver­senyzőként, ahol Aradi György szövetségi kapitány, vezető edző mellett segítkezett és tornázott. 1958-ban az Országos Tornász Bajnoksá­gon 4 szeren is első lett, és az összetett ma­gyar bajnoki címet is megszerezte. Még ebben az évben másodmagával vett részt az EB-n, ahol lólengésben 7. lett. A Római Olimpián a magyar csapat legjobb tornásza volt. 1962-ben az EB-n, majd 1964-ben a tokiói Olimpián Csányi Raymund mögött végzett a legjobb magyarként. Az olimpia után már csak csapatversenyeken indult. Válogatottsá­ga alatt megismerte a világ legjobbjait, akiket világversenyeken (EB, VB, Olimpia) ugyan nem tudott megelőzni, de több nemzetközi versenyen sikerült őket legyőzni. Anyage­rősségben, különösen korláton és gyűrűn sokszor felülmúlta ellenfeleit, de alacsony termete miatt a pontozók előtt többször saj­nos hátrányba került. Az aktív sportolás mellett is, majd amikor végleg abbahagyta, edzőként az UTE után­pótlásának nevelésével foglalkozott olyan lelkesedéssel, ahogy azt egykori mesterétől, példaképétől, Talit Pétertől tanulta. Tanítvá­nyai közül a Zezács testvérek a Talit Péter verseny győztesei voltak. Többszörös ma­gyar bajnokok lettek, majd a válogatott tag­jaként az idősebbik Kubában, nyújtón 1. lett egy nemzetközi versenyen. A pályafutása so­rán számtalan kitűnő tornászt nevelt. Jelen­legi tanítványai közül Szerémi Tamás a Tallt Péter emlékversenyen az összetett versenyt megnyerte, a félegyházi szerenkénti döntő­ben talajon 1., korláton és lovon 2. lett. Az 1984-es korosztály magyar bajnoka, Fekécs Kristóf ötszörös magyar bajnok ifjúsági ver­senyző, de már tagja a nagyválogatottnak, aki harmadmagával indul Békéscsabán, a Közép Európai Tornász Kupaviadalon. A sikeres edző a nyugdíjazás után sem pihen, továbbra is az UTE vezetőedzőjeként dolgozik. Nős, egy leánya és 3 unokája van, akikből bizonyára lesz egy tornász is, külö­nösen a fiúból. Némedi László

Next