Félegyházi Közlöny, 2002 (11. évfolyam, 1-26. szám)

2002-10-18 / 21. szám

2002. október 18. Félegyházi Közlöny Kistermelők rovata Zöldségfélék tápoldatos, vegyszertakarékos termesztése A Szent István Egyetem Kertészettudomá­nyi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tan­széke kétnapos tanfolyamot szervezett Kiskun­félegyházán a Mezőgazdasági és Élelmiszer­­ipari Szakközépiskolában 2002. szeptember 25- 26-án. Az ország szinte minden részéből, mint­egy 250 hallgató regisztráltatta magát, hogy megismerkedjen a legkorszerűbb, környezet­kímélő és vegyszertakarékos technológiákkal elméletben és gyakorlatban egyaránt. Dr. Terbe István tanszékvezető, egyetemi docens nem véletlenül választotta Kiskunfélegyházát, szü­lővárosát az előadás székhelyéül, hiszen a vá­ros környékén, talán az országban itt termelik a legtöbb paradicsomot, paprikát és a legfino­mabb vajretket. A másik ok pedig az, hogy a mezőgazdasági szakiskolák közül a félegyházi iskola a legjobbak közé tartozik, amit évek óta bizonyít. A tanfolyamon elhangzott előadások­ból az intézet diákjai és tanárai is sokat profitál­hattak a két nap alatt. A tanszékvezető elmond­ta, hogy az integrált növényvédelem és a jöve­delmező termesztés, különösen a zöldséghajta­­tásban, a biológiai növényvédelem üzemi szin­tű alkalmazása terén, új szemléletet kell kialakí­tani. A termelőknek el kell sajátítani a kőgya­­potos és a tápoldatos termesztési eljárásokat, alkalmazkodva az új fajták igényeihez. Az új eljárások során meg kell ismerkedni az új be­tegségekkel, és az eddig alig ismert kártevők­kel is. A kőgyapotos hajtatásra való áttérés költ­ségeivel és azok megtérülési idejével, a hajtatás során használt tápoldat összetételével, a felhasz­nált víz minőségével és még számtalan érde­kességgel, kutatási eredményekkel ismerked­hettek meg a hallgatók az egyetem legkiválóbb előadóinak, kutatóinak tolmácsolásában. Az előadások szünetében kitűnő alkalom nyílt a mintegy 12 cég által bemutatott zöldségfélék, kertészeti műszerek és segédeszközök, szak­könyvek, vetőmagok megtekintésére és a szak­emberekkel való konzultálásra, de mindezek megrendelésére és vásárlására is lehetőség volt. A gyakorlati bemutató során, a város környé­kén lévő legjobb termelőknél megtekinthették a tápoldatos módszerrel hajtató kertészeteket, az itt használt gépeket, kézi műszereket. Az újab­ban alkalmazott ködfejlesztőket is láthatták a gyakorlatban. Lehetőség nyílt a biológiai nö­vényvédelem gyakorlati megtekintésére is. Mindezek mellett korszerű fóliaházak, szellő­zők, energiatakarékos fóliák, energiaernyők al­kalmazását is tanulmányozhatták a tanfolyam hallgatói. Örvendetesnek mondható, hogy a hallgatók között szép számmal voltak városunk környékéről is, akik igényt tartottak a korszerű módszerek elsajátítására. Némedi László Célszerszámokat Gyártó Kft. Teljes körű­ fémipari vállalkozás, szerszámgyártás, lemezalakítás, acélszerkezet-gyártás, edényfenék-gyártás, üzemi tároló- és rakodó eszközök gyártása. Rúd-profil-lemez-alapanyag értékesítés, méretre vágva is. Lakossági és közületi megrendeléseket rövid határidőre vállalunk. Bajcsy-Zs. E. u. 49. TeL/Fax: 76/467-185 KffBfiTVflSfiR­fi JUNKER RUHÁZfiTI KERESKEDÉSBEN! Átmeneti és téli kabátok AKCIÓS ÁRON 3.500,- 4.990,- 5.900,­ Ft-ért Árukészletünkben megtalálhatók pamutpulóverek 5.500 - 5.950 .Ft kötött pulóverek 5.950 - 7.950 Ft-ig Várjuk kedves vásárlóinkat! Kiskunfélegyháza, Szegedi u. 7. sz. alatt Tel.: 76/465-647 Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata pályázatot hirdet a tulajdonát képező Kemencei Ifjúsági Tábor 5 évre szóló üzemeltetésére ill., hasznosítására. A tábor egy 830 m2 alapterületű, háromszintes, kőépületből áll a Börzsöny hegység festői szépségű tájain a 22. sz. főút közelében. Az épület részbeni felújítása ebben az évben megtörtént, a berendezési tárgyak többsége cserére ill. javításra szorul. A felújítás költsége a bérleti díjban beszámításra kerül, a szerződésben rögzített feltételek szerint. Részletes felvilágosítás, tájékoztató a kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztályán kérhető. (Cím: Kiskunfélegyháza, Kossuth L u. 1. Tel: 76/461.255, 76/462- 590, fax: 76/462-252, e­mail: toths@kiskunfelegyhaza.hu) A pályázat beérkezésének határideje: 2002. november 30. Cím: Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztály Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1. A beérkezett pályázatok elbírálása 2002. december 15-ig történik. A beérkezett pályázatok elbírálásáról a pályázókat írásban értesítjük. Anyakönyvi hírek Születtek: Kovács Klaudia (anyja neve: Kurucz Andrea), Tóth Adrienn (László Erika), Varga Izabella (Boldizsár Vera), Seres Vivien (Bálim Krisztina), Roszik Bálint (Laczi Ildikó Krisztina), Radics Dániel László (dr. Lugosi Henrietta Katalin), Csendom Ádám Balázs (Brusznyiczki Anita), Szél-Tóth Dominik (Kovács Andrea), Pöszmet Vanessza (Sár­kány Anita), Farkas Dóra (Szabó Anikó), Tóth Szabolcs (László Szilvia Mária), Dora Vanda Melinda (Iharosi Krisztina­ldikó), Bálint Levente Attila (Szabó Csilla), Kincses Barnabás Zoltán (dr. Kovács Tímea Ildi­kó), Lévai Noémi (Ágoston Erika Erzsébet), Csányi Nándor (Vízhányó Katalin Dona), Kamasz Botond Pál (Fazekas Éva), Ladányi Armand (Vajda Katalin), Kis-Pál Norbert (Tóth Ilona Ildikó), Födi Zsolt (Olajos Irén). Meghaltak: Csenki Mihályné Almási Ágnes, Ónodi Ferenc, Tóth Ja­kab, dr. Sütő Mihály, Faragó Jánosné Ruskó Matild, Pólyák Sándor, Oláh Sándorné Pászti Katalin, Tapodi Károlyné Törtell Terézia, Rátóczki Mária, Bacsó Vilmos, Csőgör Endre, Zsibrita Mátyásné Fazekas Erzsé­bet, Ficsór Lászlóné Toldi Ilona, Czombos Istvánná Sebestyén Erzsébet, Szekeres Pál, Molnár Erzsébet, Tatjányi Dona, dr. Seresné Tóth Ildikó Magdolna, Pál Károlyné Patkó Etelka - Kiskunfélegyháza, Szabó Ist­ván, Seres Mihályné Balog Etelka - Pál monostora, Pető Sándor Csaba - Bugac. Orvosi ügyeletek Gyógyszergyári ügyelet Okt. 14-okt 20-ig Korona Gyógyszertár Kksháza, Korona u. 4. Tel.: 76/466-582 Okt. 21-okt 27-ig Kör Patika Kksháza, Attila u. 1. Tel.: 76/462-620 Fogorvosi ügyelet (Telefonos egyeztetés után: 30/9630-633) Állatorvosi ügyelet Okt 19-én Dr. Csőke András Kunszálás, Kossuth L. u. 20. Tel.: 76/387-045 Okt. 20-án Dr. Medgyesi József Kksháza, Csongrádi út 31/a Tel.: 20/3165-995 Okt. 23-án Dr. Vígh István Bugac, Rákóczi u. 1. Tel.: 30/2343-128 Dr. Kiss Lajos Kksháza, Deák F. u. 21. Tel.: 76/462-372 Okt. 26-án Dr. Fekete Miklós Kisháza, Wesselényi u. 13. Tel.: 20/9511 -955 Okt. 27-én Dr. Tóth Ervin Bugac, Petőfi S. u. 13. Tel.: 30/3972-622 APRÓHIRDETÉS Személygépkocsihoz, trak­torokhoz, kombájnokhoz, ka­mionokhoz gyári áron akkumu­látorok 1 és 2 éves garanciával kaphatók. Érdeklődni lehet: Sipos Lajos 6100 Kisháza, Verseghy u. 8/a Tel.: 76/466- 903. Swallow típusú tenor szaxo­­ fon eladó. Tel.: 06-20/3422-625 Különportás családi ház el­adó. Kisháza, Ady E. utcában. Tel.: 06-20/416-84­ 79 Trabant friss műszakival el­adó. Érd: 76/466-089 Fiatal szobafestőket, segé­deket felveszek. Változó mun­kahelyre. Tel.: 06-30/94­38-706 Egyházi sorok... 'tt* A római katolikus egyház rovata 1­* * Október 18-án 20 órakor ifjúsági szentmise lesz a Kalmár­kápolnában. * Október 20-án az esti szentmise után az Ótemplomban öku­menikus imaóra lesz városunkért. * Október 24-én 17 órakor a tiszaújfalui bencés nővéreknél Korzenszky Richárd bencés apát tart előadást! * Október 26-án Testvérek együttes koncertje lesz Budapesten. Félegyházáról indul busz. Terror Háza múzeumba, majd a kon­certre. Jelentkezni a plébániákon lehet! * A Halottak napja alkalmából sírszentelésekre lehet jelentkez­ni a Plébániákon! * Továbbra is minden vasárnap reggel 7.15-től jelentkezik a Sirius Rádióban (FM 91,1) a Katolikus Hang­adó, a katolikus egyház helyi műsora. Szentmisék rendje: Újtemplom: hétfőtől szombatig 1/28 és 19 óra- - ■ ■ kor, gyászmise: szerdán és szombaton reggel 8-kor, vasárnap 9. 1/211 Vízszintes: 1. vicc 1. r. (Ó, F, J, M, N, Á), 10. Idős, 11. Tűzhely sü­tője, 12. Dúr hangsor 1. hangja, 13. Üres rész!, 14. Bibliai nőalak, 16. Meg kevert!, 18. Előtagként életet jelent, 19. Páros szánkó, 20 Térítés­­mentesen, 21. I. Y., 22. Bakonyi patak, 23. Argon vegyjele, 24. Kis­mértékben, 26. Neumann János, 27. Cirkónium vegyjele, 28. Kártyajáték, 30. Féltően vigyázó, 31. Iskolában történik délelőtt, 34. Könyörtelen bá­násmód, 36. Vég nélküli ének­, 37. Fafajta, 38. Dal, 40. Ló gyermeke, 42. Égési folyamat fényjelenettel, 44. Képzelt emberfölötti lény, 46. Oxi­gén, vas vegyjele, 47. Filmszínház, 48. Órák mestere, 50. Pókfajta, 52. Személyes névmás, 53. Igazgató röv., 55. Finom nedű, 58. Keleti germán törzs, 60. Férfinév, 62. Dunántúli gyógyfürdő. Függőleges: 1. Magyar költő, 2. Munka, 3. Színésznő (Éva), 4. Fej­lődő irányzat, 5. Osztrák, spanyol gk. röv., 6. Jóságos szellemi lény, 7. Paradicsomi, 8. Román gk. jel, 9. Becézett női név, 10. Vicc 2. r. (R, Y, M, H), 15. Vicc 3. r., 17. Vicc 4 r. (V), 18 Fejét ismételten mozgató, 22. Zenei félhang, 25. Kocsma, 28. Juss közepe, 29. Villanykörte, 32. Tisztasúly, 33. Fejrésze (­ek), 35. Olasz, francia gk. jel, 37. Nemzet­közi Labdarúgó Szöv., 39. Előtag­ként levegőt jelent, 4. Ételízesítő, 43. Üldöző, 45. Dúsgazdag ember, 47. Magyar Légiforg. Társ, 49. Sem­melweis Orv. T­ud. Egyetem, 51. Ol­vasztókemence, 54. Hálóban a lab­da, 57. Átver középen!, 59. Szemé­lyes névmás, 61. Állóvíz vissza!, 63. Latin elöljáró, 64. Paravan Zita! Beküldendő vízszintes 1, függő­leges 10, 15,17 Szerkesztette: Tarjányi Andrásné Előző számunk helyes megfej­tése: „A fiatalok gyönyörű fog­sorát szemlélni az öregkor legne­hezebb próbatétele.” Nyertes: Konsai Nándor, Kisháza, könyvutalványt nyert. 7. oldal I Félegyházi Közlöny­­ I KERESZTREJTVÉNY megfejtés 2002.21. szám I­­________________________________________________________| FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY Felelős szerkesztő: Gulyás Sándor Társszerkesztő: Vas László Fotó: Némedi László, Gulyás Sándor, Kovács Zsolt Szerkesztőség: 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 1. Telefon/fax: 76/467-541 E-mail: fkozlony@enternet.hu Felelős kiadó: Ficsór József polgármester Készült a Kópia Kft. nyomdájában Kiskunhalason Felelős vezető: Lichtenberger Tibor ISSN 1216-1403

Next