Félegyházi Közlöny, 2002 (11. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-11 / 1. szám

4. oldal Nem lett szórólap a Félegyházi Közlöny A város lapjának szórólappá alakítását kezdeményezte a költségvetési rendelet megalkotásakor Tancsa János és Fu­szár Károly képviselő. Tették ezt azután, hogy a testület 12 millió forint támogatást szava­zott meg a magánkézben lévő médiáknak, a Kiskun Televíziónak és a Hírlap Kft-nek. Az idei évre a Kiskun Televízió Kft. és a Hírlap Kft. mellett, a Petőfi Népe és a Fél­egyháza című újság kért támogatást a vá­rostól, illetve egy vállalkozó a helyi média összevonására, megreformálására tett ja­vaslatot. A képviselő-testület csak a televí­zió és a rádió kérelmét vette fel napirendi pontjai közé, mivel a Félegyháza című lap és a Petőfi Népe - minden vonatkozásban korrekt - igényét a szakbizottságok előző­leg nem tárgyalták. Ugyancsak nem került megvitatásra a félegyházi média összevo­nását célzó (Újságírói etikát sértő, jogilag több ponton kifogásolható, a tényeket és a realitást mellőző, Szerk.) anyag sem. A vá­rosatyák hosszas mérlegelés után a televí­ziónak 8 millió, a Hírlap Kft-nek 4 millió forint éves támogatást ítéltek meg. A város újságja, a Félegyházi Közlöny, médiatámogatások megszavazása után ke­rült terítékre. Tancsa János és Fu­szár Károly képviselő takarékossági okokra hivatkozva javasolta, hogy a lapot minősítsék vissza ha­vonta megjelenő szórólappá. A remélt meg­takarítás ötmillió forint. Alács Tibor és Bencsik Károly a javaslatot visszalépésnek értékelte. Véleményük szerint a város nagy múltú lapját nem szabad és lehet egyik nap­ról a másikra megszüntetni. Álláspontjukat a városatyák zöme osztotta, így az újság le­építése egyelőre elmaradt.­­ gulyás - Drágult a menza Egységesen 7 százalékkal emelkedtek ja­nuár elsejétől a gyermekélelmezés térítési díjai. A december 12-én elfogadott határozat szerint a bölcsődékben a napi ellátás 194,­­Ft-ba kerül, az óvodákban a tízórai 37,- Ft, az ebéd 118,- Ft, az uzsonna 32,- Ft lett. Az egész napos ellátás 187,- forint naponta. Az általános iskolákban a tízórai 79,- Ft, az ebéd 161,- Ft, így a teljes ellátás 240,- Ft lett naponta. A gimnázium, szakmunkásképző, szakközépiskola, szakmunkás kollégiumban a reggeliért 121,- Ft-ot, az ebédért 170,- Ft­­ot, a vacsoráért 124,- Ft-ot kérnek. A napi el­látás 414 forintba kerül. A középiskolai kol­légiumok esetében: reggeli 95,- Ft, ebéd 169,- Ft, vacsora 124,- Ft. Egész napos ellá­tás 388,- Ft. ____I­ch­tfvirási Közlöny 2002. január 11. Idén is szűkös a városi eklézsia Megszorítások és gáláns nagylelkűség, így jellemezhető a december 13-án tartott testületi ülés, melyen éles vitákkal tarkítva tárgyalták meg a város 2002. évi költségve­tését a városatyák. A képviselők között ugyanis megoszlottak a vélemények a terve­zet realitása és kivitelezhetőségével kapcso­latban. A név szerinti szavazás eredménye­ként, közel tízórás munka után 15 igen és 7 nem arányban megalkotta a képviselő­­testület Félegyháza idei költségvetését. A képviselő-testület több módosító javas­lattal fogadta csak el a város 2002. évi költ­ségvetését. A bizottsági és képviselői javas­latokban megvitatták és elfogadták: nemzet­közi kapcsolatok finanszírozására 2 millió forint, a Kemencei Ifjúsági Tábor finanszíro­zására 4 millió, a városi strand vízforgató berendezésére 200 ezer, a képviselői keretre: 14 millió, Kábel tv támogatására 2 millió Ft., Lakásbizottság javaslatára, felújításra 5 mil­lió forint támogatási keretet szavaztak meg. A városban működő sportegyesületek, klu­bok támogatására szánt összeg 13 millió fo­rint, míg a diáküdültetésre 2 millió forintot biztosítottak. A Honvéd Sporttelep 1 millió forintos támogatási kérelméhez nem járultak hozzá a képviselők. Ám elfogadták a Darvas téri Általános Iskola tornaterem parkettázá­sára igényelt 1,5 millió forintot. A KTK 3 millió forintot kapott az első félévre. Elvi ál­lásfoglalás született a Csólyosi út felújítása ügyében, melyre 7 millió forintot biztosíta­nak - amennyiben, a tárgyalások eredménye­sen zárulnak az útkezelővel. A mázsaház fel­újítására 1,7 millió forintot szavazott meg a testület. A Szakmaközi Művelődési Ház mű­ködtetési kérelméhez az illetékes bizottság által javasolt összegnél 700 ezerrel több, az­az 1,2 millió forintot fogadtak el. A mazso­­rettek 1,5 - míg a Fúvószenekari Egyesület 3,5 millió, a Padkaporos táncegyüttes 500 ezer forint támogatásban részesül. Városi rendezvényekre 2 milliós, egy Multi Center kialakítására 5 milliós keret áll rendelkezés­re. Képzőművészeti alkotásokkal kapcsola­tos kiadásokra 600 ezer forint lett félretéve. Az intézmények céltartaléka 30 millió forint. A testület döntött egy, a vásártéren megépí­tendő nyilvános illemhelyről, melynek költ­ségét 2,5 millió forintban határozták meg. Csatorna-rákötési támogatás 1,5 millió, in­tézményi épületek felújítására 64 millió fo­rintot biztosítottak. A Polgármesteri Hivatal informatikai rendszerének fejlesztésére 5 millió forintot különített el a város. Az iskolák támogatási keretében képvise­lői javaslatokra elfogadták a Mezőgazdasági Szakközépiskola 6,5 millió, a Dózsa György Általános Iskola 2,7 millió, a Darvas téri Ál­talános Iskola 13,8 millió forintos támogatá­sát. Polgárőreink a javasolt 1,2 millió forint helyett 400 ezer forinttal többet, azaz 1,6 millió forint juttatást kapnak. A továbbiak­ban elfogadásra került a fedett uszoda javítá­sára 3 millió forint, lakótelepi parkolók ki­alakítására 5 millió forint. Alábbi szerveze­tek - képviselői javaslatokra - magasabb összegű támogatást nyertek a bizottságok ál­tal javasolt összegnél: a Sarlós Boldogasz­­szony Plébánia + 500, a nyári napközis tábor + 500, a Kossuth Emlékbizottság + 800 ezer forint. A Zenebarátok Kórusa és a Kiskun­félegyházi Civil Szövetség 300-300 ezer fo­rintot kapott. A város költségvetésében a le­hetőség szerinti 6 milliárdon túl plusz igény­ként összesen 132.245.000,-Ft jött létre. En­nek ellensúlyozására az önkormányzat kü­lönböző megoldási le­hetőségekkel rendel­kezik, egyebek között, pl.: 19,5 millió forint felhalmozási és beruházási hitelfelvétel, la­kásértékesítésből 8 millió forint felhalmozá­si bevétel, lakástámogatási kölcsön 2 millió forint összegű felvétele, értékpapírok esetle­ges értékesítésével 3/4 év ismeretének függ­vényében, valamint lakástámogatási kölcsön formájában. -vas- Megoldódott a hétvégi fogászati ellátás Folytatás az 1. oldalról. Az önkormányzat tavaly nyáron döntött arról, hogy meg­szünteti a hétvégi fogászati ügyeletet városunkban. A nép­szerűtlen döntést egyebek között takarékossági okokra, illet­ve a szolgáltatás kihasználatlanságára hivatkozva hozta meg a képviselő-testület. Mint köztudott, városunk és a szomszéd település, Gátér teljes körű fogászati ellátásá­ra 1996-ban kötött szerződést az önkormányzat a Seven Dentis Kft-vel. A megállapo­dás szerint a vállalkozásnak esti és hétvégi ügyeletet kel­lett adnia. Alig egy évvel a szerződés megkötése után a fogorvosok, hivatkozva a megváltozott szabályzókra, plusz anyagi ellenszolgálta­tást kértek az ügyelet ellátá­sáért, illetve szóba került an­nak megszüntetése is. Hosz­­szas huzavona után a felek megegyeztek abban, hogy a káefté csak hétvégeken és ünnepnapokon áll a pácien­sek rendelkezésére. Az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár 1999-es ren­delet módosítása - a jogászok szerint - ismét nehéz helyzet­be hozta a vállalkozást, a tá­mogatás ugyanis csak havi költségeik negyedét fedezte. Mivel a képviselő-testület nem kívánta megfizetni a kü­­lönbözetet, a szolgáltatás 2001 nyarán megszűnt. A fog­problémák azonban nem. A lakossági igényt figyelembe véve, ősszel két fogorvos megpályázta a szolgáltatás el­látását. Az önkormányzat azonban nem támogatta az ügyelet visszaállítását. A pá­lyázók egyike dr. Radics Atti­la később elhatározta, meg­próbálja a város segítsége nél­kül pótolni a hiányzó szolgál­tatást. Januártól hétvégenként az Esze Tamás utcai magán­­rendelőjében fogadja, telefo­nos egyeztetés (Tel: 30/9630- 633) után a betegeket.

Next