Kunfélegyházai Híradó, 1882 (1. évfolyam, 6-37. szám)
1882-12-03 / 33. szám
Első évfolyam. 33. ám. Kunfélegyháza. 1882 deczember 3. KUNríLEGVllZJU 1IR&10. gazdaszati, ipar, kereskedelmi, faügyi és szépirodalmi hetilap. Ifífegyetemh hetenkéntvgysiser: vasárnap. ___________ Előfizetési tljs helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre..........................................6 írt. Fél ...............................................a . 50 kr. Negyed . . . . . 1 , 25 . Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőiről!«« II. t. 540. Bz. hova a lap szelei részét illető minden közlemény intendő. Kiadó fiatalt Bakos István könyvnyomdái hova az előfizetések és a lap szétküldésére vonattal felszólamlások intézendő Hirdetési dijak: minden halálozott potitsorhely után 6 kr. többszöri hirdetéseknél árleengedés adatik, évi hirdetéseknél különös kedvezmény. NYILTTÉR-ben egy potitsorhely ára 20 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr.___________ A katholikus mozgalom, örvendetes mozgalom indult meg országszerte, hogy A Magyarországnak egyházi és világi katholikussai egy zászló és egy jelszó alatt egyesittessenek s hogy az úgy egyesített katholikusok elvi kérdések elintézésében és gyakorlati czélok elérésében szavuknak és akaratuknak döntő súlyt biztosíthassanak, hogy az államhatalmat maguknak, mint támogató jóbarátot — mint régen volt — megszerezzék , ez által az igazi keresztény civilisatiónak eszközeit is minden idegen befolyástól menten megőrizhessék. Mint nagy és osztatlan katholikus lakosságú városban, Félegyházán is talán nem lesz érdektelen egymást ez országos mozgalomról megbeszélni, hogy a tett ideje, ha elérkezik ne találjon az bennünket készületlenül. Sokkal fontosabb horderejű e mozgalom, melyben a sokáig tétlen katholika egyház végre valahára rajd életjelt ad matrórót ,. semhogy bárki is ervenkel ne venne arról tudomást. Politikai napilapjaink nem közölnek róla semmit, az agyonhallgatás mester fogásával akarják a kérdések színvonala alá sülyeszteni e fontos társadalmi kérdést, melyhez — a mennyiben a politikai nézetnyilvánítástól tartózkodnunk kell, — városunk társadalmi érdekeit tekintve mi nem késünk hozzászólani. Utóbbi időkben a felvilágosodásnak nevezett affectálás rohamos haladásában — nem mondjuk, hogy szándékosan, hanem az érdeket szolgálók által félrevezetve — több a kath. társadalom működő képességére bélitólag ható intézkedést hozott: a főpapoknak a tanulmányi alap javára aló megadóztatása s ez adónak nem a kati szellemű intézetek fenntartására való fordítsa. A népoktatási törvénynek a felekezetisget nem méltató intézkedései, a kereszteltés jogairól való ferde határozatok, a kárnjog mellőzése, a kath. egyetem occupáléa s a tanulmányi alap felerőszakolt kérdés egy-egy sajgó seb, mely a némán tűrő egy láz kebelén üttetett. Ezen sebeknek hegesztésre indult meg a mozgalom, mely országszere lendületet vesz. Mi, katholikus vámunk érdekében, bizalommal fogadjuk e mozgalmat, ha az reánk nézve, mellőzve a politikát, társadalmi kérdésnél egyebet nem csinál. Bizalommal vagyunk a mozgalom iránt, mert mint a fejlődő küzdelemből látszik, nem a gyakori sajnos elfogultság, ultramontauismus, vagy fanatikus gerjedelem, hanem a magyar államiság és népboldogítás eszméi az irányadók azon kezekben, melyek vezetőkül mutatkozva .“Ianióra valóban is, megöttük áll az eddigiek után ítélve — Szent István birodalmának zöme. Városunknak anyagi és szellemi előrehaladását tekintve nem lehet e mozgalomtól magát visszahúznia, ilyen tősgyökeres katholikus város nem várhatja más alapon, mint a katholicismus nyújtotta morál alapján szellemi vezetését. E népnél, minden más, magára hagyott ész megállapodásaira épített morál, épen a szabadság túl élvezése miatt erős reakcziót szülne, oly annyira, hogy a leghevesebb túlkapásoktól tarthatnánk, melyek pedig, — mihelyest a katholicismus fő életelvén a mértékletességen túlkapnának — visszaesést idéznének elő. Pedig túl kellene azon kapni nálunk a szabad morálnak, mert az ész magára hagyva nem leli a biztos támpontot, melyet eddig az egyház tanítása észrevétlenül rakott a kevésbbé buzgónak logikájába és alapul. Szerintünk igen fontos lépés lenne, ha az alapítványok tanintézetek és más, a katholikus egyház hatalmas eszközeinek kezelésébe a világi elem is bevonatnék. Városunkban is élénkebb felvilágosodottabb egyházi szellem érdeklődnék ekkor annak ügyei iránt. Legyen ez az autonómia bármilyen alakú azt majd fogják tudni az egyház őrei, hogy milyen a legjobb iskoláinknak katholikus szellemben való tartására vonatkozólag nem olyan lanyhaság, mint a múlt gyűlésében tapasztaltuk hanem, a jogok feletti féltékeny őrködés lenne észlelhető. Félegyházának nagyon szüksége van, hogy katholikus szellemben vezettessék szellemi képzése nincs nekünk azokra a felforgató . ......... ... .•guue..!««/ .ua a..th»lia!ams8 valahol kiéletett rögtön felburjánoznak s békéket veszélyeztetik,s emiatt szüséges, hogy az arra vezető eszközök birtokában legyenek. A katholikus szellemű nevelés igaz, hogy sok helyen nem ok nélkül gyanúsíttatik bizonyos hátramaradottsággal. Nagyon sok esetben igazuk van azoknak, kik azt állítják, hogy a katholikus községek legkevesebbet adnak a népnevelésre, azoknak iskoláik vannak a legszomorúbb állapotban. Nem kell ezeknek bővebb magyarázat, elég, ha magunkat nézzük körül, de mindezekre ismét az mondható, hogy ennek maguk a világiak okai, kik vagy megnehezítették neki a haladást, vagy annak szelleme iránt nem érdeklődve közönyösen viseltettek. Azért vagyunk biza ! ASOIA. Szerencse és a nő. — Heine it. — A szerencse könnyelmű vig leány Arczon csókol, sietve messze száll, Madár gyanánt repülve hirtelen. Nem ül s nem vár sokáig egy helyen. Nem igy a nő ha kebledre borul Harmat hull le rózsa-arczából Átkarol hőn mosolyg enyelgöleg Küldjed bár őt, nem megy el mellőled. E . . . . hoz. — Heine után. — Ha benézek szép szemedbe Eloszlik bám s bánatom, Megjö ismét életkedvem, Ha ajkid csókolhatom. Óh mi kéj ! ha puha kebled Vánkosán nyugodhatom. . . Haj! de mikor, szeretsz’ — mondod Rám borul a fájdalom. A hegyek közt. A „Nagyszál“ hegyének délkeleti lejtője terraszszerű emelkedésekben ereszkedik alá; a rendes közlekedő kocsi út e miatt messze és keletre csavarodik, hol, a hegy lába lassú ereszkedéssel lapul a közeli dombsorhoz. A terraszok egy-egy szeszélyes fensíkot képeznek, melyek azonban egészen földhátszerű képződéssel bírván hol egy magas domb zárja el rajtuk a kilátást, hol meg hirtelen megszakadva a domb oldalából előbukkanó kristály ér csurgása hallatszik a mély szakadékba. Növényzete is ép oly változatos. A síknak dús enphorbiái mellett ott van a borostyán, hosszan kapaszkodva kifelé a mély vízmosás kopasz falán, hogy e hosszú út után ne leljen más kárpótlást, mint, hogy egy törpe fenyő bokrocskát kelljen átölelni, melynek egyik oldalára a mocskos conferva szálai tapadtak, mikor a tó vize lecsurgott a kimosott csatornán a mélybe, hol azelőtt egy-egy zápor után vágtatva tört magának utat a hegyről lezuhogó tömeg. Néhány lépésről vad szőllő indái nyúlnak át e szakadék fölött erős küzdelemben ölelkezve egy éledinek felfelé törekvő szálaival, melyek százszor körülfonják, összehúzzák, átszoritják a dús tenyészeti indákat valóságos hidat képezve a szakadék omlatag, homokos két partján. Egy ily természetes képződést híd előtt állt meg kaczagva Emma. Az út mely a vízmosást követte itt megszakadni látszott s a kristály tiszta viz a lemosott kavicsokkal enyelgett. Emma kövecseket hajigálva mulatta magát a szakadék partján, míg a kis társaság, melytől néhány lépéssel előbbre szökött, szintén oda ért. „Jöjön, jöjjön Sándor, maga úgy is kicsinyelni szokta a mi hegyeinket! jöjjön maga mindentudó, ha repülni tud, akkor átmehet ezen a szakadékon, vagy — tévé hozzá szúró csintalansággal — ha bátor ezen a növényhidon átjuthat.“ A kis Emma Sándor felé forditó bájos gyermek arczát, piros ajkai édes mosolyra nyíltak, s nagy őzszemei pajkosan villogtak elő a nagy kerti kalap mögül, mely azokat irigyen eltakará. A mellette álló Sándor halvány arcza s fáradt tekintetű kék szemei a legnagyobb ellentétet képezték a leányka vidám üde szépségéhez. Látszott rajta a korán érett, sivár kedély, mely az ifjút megtört ággá teszi. S mégis a bájos kis Emma kimondhatatlanul szerette Sándort, a tizenhat éves szív első forró tüzével, tiszta lelkének odaadásával. .. . Sándor? Nos ő is szerette Emmát — amennyire egy olyan férfi szerethet kinek szivét a rosz társaság megrontotta, s csak pénzvágyának, s érzékeinek áldoz fel mindent. Emma gazdag árva leány volt. Sándor javítani akarván zilált helyzetén meghódítá a bájos gyermeket, s vőlegénye lett. „Mi ugyan gyönyörű helyre jutottunk, mondá Sándor boszosan, most már fordulhatunk vissza, s újra kezdhetjük expeditiónkat ezen az imádott homokon keresztül.“