Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-03 / 1. szám

Utat — csupán földanyagból előállítani nem lehet. Az év egyéb szakában épült utak tervezésénél különös tekintettel kell lenni hogy az úttest felülete lehetőleg a szomszédos talaj felszinén maradjon s ha ez nem lehet­séges, inkább kiemelkedjék, mert ellenkező esetben a netán alkalmazott bevágások sok hátránynyal járnak, milyen a közlekedő szerszámok kitérhetésének lehetetlensége s téli időben a hósuvatagok által beállott köz­lekedési akadályoknak nagy munkával való eltávolítása. Ajánlja továbbá az úttest lehető fel­­domborítását, és pedig oldalárkok nélkül, a­mennyiben ez utóbbiak a sötét éjeken történő közlekedésnél a járműveket könnyen a felfordulás veszélyének teszik ki. Az út­­, testre alkalmazandó töltések pedig lehetőleg vékony rétegben építendők, mert azok a bekövetkező esőzések által a töltés mély­ségéig átáznak s ha a töltés vastag, a rop­pant sár a közlekedést lehetetlenné teszi. Végül szabályrendeletileg eldöntendő­nek tartja, hogy a közlekedés, ne ugyan­azon egy vágányban történjék folytonosan, hogy így a járművek által az úttestre gya­korolt nyomás és kikátyúsítás lehetőleg az egész testre kiegyenlittessék. Városi közgyűlés. — 1885. deczember hó 26-án. — A városi képviselőtestület f. hó 26-án látogatott közgyűlést tartott, melyen tárgya­lás alá került a fogyasztási adóknak jövő­beni kezelése. Ez a tárgy h­oszszu és szen­vedélyes vitát idézett elő, melyben részt vett a közgyűlésnek nagy többsége. A szen­­vedélyeskedés a közgyűlés menetére a szer­­fölött zavarólag hatott s a higgadt, meg­fontolt tanácskozást lehetetlenné tette. A közgyűlés lefolyásáról a követke­zőkben értesítjük olvasóinkat: Polgármester az ülést megnyitván Magyar István képviselő szólalt fel, fel­világosítást kérve az elnöktől: vájjon igaz-e az, a­miről ő privát uton értesült, hogy a városi tanács nemrég egy tűzbiztosító tár­sulat ügynökének 132 frtot ajánlott fel azon okból, mert az illető ügynök, a város leégett istálója felépítésére oly összeget esz­közölt ki, melyből az érintett összeg, — kevesebbre rúgván az építési költség — meg­maradt. S a városi tanács méltányolva az ügynöknek­ a város érdekében más ese­tekben is tapasztalt buzgalmát, a megma­radt ös­szeget neki felajánlta. Polgármester a tett felhívásra előadja, hogy teljesen való, miszerint a vá­rosi tanács 132 frtot kiutalványozott az „Azienda“ biztosítótársaság helybeli ügy­nökének, ezzel azonban a tanács az illető ügynöknek a város érdekében kifejtett buz­galmát akarta megjutalmazni. Magyar István tagadja, hogy a ta­nácsnak joga volna eféle jutalmakat oszto­gatni s a közpénztárt illető összegeket má­soknak ajándékozni. A tanács eljárását egész határozottsággal elítéli s kéri jelen felszó­lalását a jövő közgyűlésre tárgyul kitűzni. A közgyűlés a polgármester válaszát nem vette tudomásul s Magyar István in­­terpellácziója a jövő közgyűlés tárgyai közé felvétetni határoztatok. Ezután Szabó János tanácsnok emelt szót. Tudomására kívánja hozni a közgyű­lésnek, hogy Pest megye tanfelügyelője, bár szűkebb, bizalmas körben oda nyilatkozott, hogy az állam hajlandó volna városunkban egy négy osztályú felsőbb leányiskolát állí­tani azon esetben, ha a város annak meg­felelő helyiséget biztosítana s az intézet fel­szerelését magára vállalná. A nőnevelés ér­dekében igen fontosnak tartja, váro­sunkban egy ily intézet felállítását, a­mivel még az az előny is össze van kötve, hogy annak fentartásáról maga az állam gondos­kodnék. S a város még mindezeken felül abban a kedvező helyzetben van, hogy ily intézetnek alkalmas helyiséggel rendelkezik. Ugyanis —■ tudomása szerint — a Mai­lár Pál-féle házat, annak elhunyt tu­lajdonosa végrendeletileg egy felsőbb leány­iskola helyiségéül jelölte ki. Felhívja azért elnöklő polgármestert, hogy a tanfelügyelő urnak érintett nyilatkozatáról bővebb fel­világosítással szolgáljon. Polgármester a Szabó János által felvetett kérdés állására vonatkozólag a következőket adja elő: Tóth József tan­felügyelő úr legutóbbi Félegyházán időzése alkalmával neki vendége volt, s beszélgetés közben odanyilatkozott, hogy az állam némi lendületet adandó városunk népnevelésének, hogy leánygyermekeink magasabb nevelés­ben s viszonyainkhoz mért kiképeztetésben részesüljenek, hajlandó városunkban egy négy osztályú felsőbb leányiskolát felállí­tani, ha a város az ahhoz szükséges helyi­séget rendelkezésére bocsátja s a felállítan­dó iskolát a kor követelményeihez képest felszereli. Az esetben­­ hiszi a tanfelügyelő, hogy sikerülni fog a kormánynál kieszkö­zölni, hogy az alkalmazandó tanerők díjazá­sát magára vállalja. A­mint tudomására ju­tott, a helybeli iskolaszéket is élénken fog­lalkoztatja e kérdés s a polgári leányiskola felállt­ása tárgyában — mint értesült — s­intén előterjesztést fog tenni a­ közgyűlés­hez. A­mi végül a Mak­ár Pál-féle háznak ily czélra fordítását illeti, arra nézve pedig azt jegyzi meg, hogy az oly határozott fel­tétellel van érintett czélra hagyva, hogy az esetben, ha benne 3 év leforgása alatt fel­sőbb leányiskola nem létesittetik, árverésen eladandó s a befolyt vételár a helybeli sze­gény­ alaphoz csatoltatik. Részéről azonban mihelyt abban a helyzetben lesz, hogy a Mallár-féle hagyaték végleg rendeztetik, a polgári leányiskola felállításának kérdésében előterjesztéssel fog szolgálni a közgyűlésnek. A közgyűlés a polgármester válaszát tudomásul vette. Majd Takács Mihály képviselő inté­zett kérdést a polgármesterhez, hogy van e tudomása arról, miszerint az itt állomásozó honvédségnek más városba leendő áttétele a honvédelmi minisztériumban czélba véte­tett, ha igen, létetett e eddig olynemű intéz­kedés, hogy ezen áthelyezés, mely vári­­g eljárna, megakadályoztassék. Kér e tárgy­ban tüzetes felvilágosítást. Polgármester a tett felhívásra elő­adja, hogy a honvédségnek továbbra való ittmaradása czélszerű „Lövölde-helyiség“-től tétetett függővé. E tárgyban úgy a képvise­lőtestület, mint a tehén gazdaság részéről, egy-egy bizottság küldetett ki, mely bizott­ságok eljárásukról legközelebb megteendik jelentésüket a megbízó közgyűléshez, mi felett a képviselőtestület fog majd annak idején határozni. Ezután Nagy András képviselő szó­lalt fel, az iránt intézve kérdést a polgár­­mesterhez, várjon Lakner György gymn. rajztanár, kit — értesülése szerint — a köz­­oktatásügyi miniszter a nagy­ réczei polgár­iskolához rajztanárrá kinevezett s ezen új állását tényleg elfoglalta, beadta-e itt viselt állásáról való lemondását. Azért teszi e kérdést, mert azon állást rajzoktatásunk érdekében huzamosabb ideig betöltetlenül hagyni nem lehet. Polgármester bár tudomással Ka­c­hner György eltávozásáról, a hozzáj" in­tézett kérdésre azt válaszolhatja, hogy ne­vezett tanár ur lemondását sem, szóval, sem írásban nála be nem jelentette. Holló László megjegyzi, hogy Lak­­­ner úr a gymnasiumi igazgatóság előtt ál­lásáról való lemondását kijelentette s ez a lemondás jegyzőkönyvbe is vézetett. Arról azonban nincs tudomása, varjon erről a vá­rosi hatóság jegyzőkönyvi kivonattal lett-e már értesítve. Polgármester kijelenti, hogy a Holló László képviselő úr által említett kö­rülményről még ez ideig hivatalos tudomás­sal nem bír. Rövid felszólalás után a polgármestert bízta meg a közgyűlés, miszerint Lahner György lemondásáról szerezzen magának tudomást és lemondása esetén hirdessen azonnal pályázatot. Ugyancsak Nagy András a Félegy­házán felállíttatni kért kir. adóhivatal ügyé­nek miben állásáról kér felvilágosítást. Polgármester azt hiszi, hogy a képviselő urak emlékezni fognak azon jelen­tésre, melyet az e tárgyban a pénzügymi­niszternél járt küldöttség annak idején a közgyűlésnek is előterjesztett. A miniszter­­— igen jól emlékszik még szavaira — azt válaszolta, hogy ő is rég foglalkozik már egy, ezen a környéken felállítandó kir. adó­hivatal eszméjével s erre Félegyházát sze­melte ki; azonban a miniszter — mint lát­szik — ez ügygyel egészen elhallgatott s ne­künk egyéb teendőnk nincs, mint­ bevárni a miniszter intézkedését. Az utolsó interpellácziót Tajthy Gá­bor képviselő terjesztette elő, a közgyűlések tartására vonatkozólag. Ugyanis interpelláló képviselő épp’ a város ügyeire felette hát­rányosnak találja a közgyűlés elnökének azon intézkedését, hogy hétköznapokon is hirdet közgyűlést, a minthogy az meg épen­­séggel kellemetlen és szerfölött fárasztó a képviselőkre nézve, hogy sokszor a közgyű­lések folytatólag délelőtt-délután s olykor két napon keresztül is tartatnak. Midőn a polgármester úr ilykér intézkedik, nincs te­kintettel sem a képviselők körülményeire, sem a szervezési szabályrendelet vilá­gos intézkedésére, mely­­ valahányszor négy tárgy összegyűl, mindannyiszor köz­gyűlés egybehívását rendeli. Részéről a sza­bályrendelet utasításának pontos betartására kéri a polgármestert. Elnöklő polgármester emlékezetébe hozza a képviselőtestületnek, hogy volt idő, midőn a közgyűlések vasárnapokon tartottak, ez az intézkedés azonban sérelmes lévén némely képviselőre, azok tartása heti­ piacz­­napokra lett áttéve, majd ez ellen is többen felszólalván, a polgármester belátására bízta a I />«■ « r. filo»oU. 1/1 tűzését. Egyéb indítvány, vagy interpelláczió nem lévén, a közgyűlés napirendre tért. Első tárgy volt a polgármester jelen­tése a Szegesdy-féle alapítvány miben állásá­ról, melyre­ nézve előadja, hogy érintett ala­pítvány kamatostól együtt 1321 frt 45 krt tesz ki.­Az új templom pénztárában mind­össze 1300 —1400 frt készpénz lehet, ha tehát az alapítványt most visszafizeti, az új­­temploma teljesen pénz nélkül marad. M­o­l­n­á­r László, a­ki a múlt ülésen a tárgyban interpellálta a polgármestert, nem­ azért szólalt fel, hogy az az összeg haladéktalanul visszafizettessék, hanem Csak ha az ujtemplomnak elégséges pénze van, az esetben kérte volna az alapítványi összegnek azonnali visszatérítését. S véle­ménye szerint, a Mária-szobor meg is ren­delhető, a­mi egy éven belül úgy sem ké­szül el s egy év múlva bizonnyára lesz az ujtemplomi pénztára abbót­l a helyzetben, hogy a kérdéses összeget visszafizetheti. Szabó János tanácsnok ugyanegy né­zeten van Molnár Lászlóval s részéről még e közgyűlésből küldene ki egy bizottságot oly utasítással, hogy a Mária-szoborra néz­ve magát egy szobrásztal érintkezésbe tenné. Többek hozzászólása után a közgyűlés Szabó János indítványát elfogadta s a pol­­gármester elnöklete alatt egy 9 tagú bizott­ságot küldött ki. Ezután elnöklő polgármester a Honthy László elhalálozása folytán ürese­désbe jött kiadói állás betöltése iránt kér a közgyűlés részéről intézkedést. A megüresedett kiadói állás pályázat utján töltetik be s határnapul 1886. január 18-ik napja tűzetett ki. Olvastatott továbbá a fogyasztási adók 1886. évi kezelése tárgyában a felügyelő­­bizottság jelentése, melyben 1885-ik év be­vételét és kiadását előtüntető jelentését a közgyűlés elé terjeszti, s egyúttal az 1886. évben kezelendő fogyasztási adók kivetésű módozataira nézve, véleményes javaslatot terjeszt elő. A bevételt és kiadást össz­­­hasonlítva 1­759 frt 30 kr. hiány mutat­kozik, ha bevehetetlenségekre mi sem irá­­nyoztatik elő. Igaz ugyan, hogy 1885 de­t e hiány csak látszólagos, miután 1884. évről némi készpénz maradt, a mi ma fedezetül szolgál. A f. év maradványa azon­b­an már tetemesen csökkent s igy ezen kivetési rendszer fentartása mellett nyerendő beté­tei, vagy épen nem­, vagy csak alig födözné a kiadásokat. A bevétel fokozásáról kell t. ■ hát gondoskodni, e végből ajánlja a bizo.,­­ság: 1) Hogy a szabad hőmérők s mind­azok, kik idegen helyről szállítanak bort, a­ korcsmárosok által fizetett teljes fogyasztás hektoliterenként 2 frt 23 kr. megfizetésére köteleztessenek. 2) A szőlőterület után holdanként fize­tett 8 frt emeltessék fel 8 frt 30 krra, a­­­oly csekély megterheltetéssel járna a sz­ő­­lőbirtokos-közönségre nézve, a mérlegben azonban az egyensúlyt helyreállítaná. 3) Ha azonban a közgy. a sző­őbir­­tokot túlterhelve látná már, akkor ezen adóemelés helyett ajánlják annak határo­zattá emelését, hogy minden nem szőlőbir­tokos, a­ki helybe szőlőbirtokostól vásárol bort, hektoliterenként 1­árt fogyasztási adó megfizetésére köteleztessék. Ez tekintélyes jövedelmi többletet szülne, de a kiadásokat is fokozná, amennyiben a szolgák száma szaporítandó lenne s minden ellenőrzés da­­czára tág tér nyílnék a visszaélésekre. A pénztárnokot s ellenőrt újbóli meg­választásra ajánlja. A tárgyalás során három indítvány mellett sorakoztak a képviselők. A bizott­ság által proponált két inditvány mellett pjrv tiíii-b­aflik­ k­p|ptkp'/Ptt s többen azt­ hangoztatták, hogy „a ki bort iszik, kivétel nélkül fizessen fogyasztási adót.“ Órák hosz­­száig tartó szóharcz keletkezett e tárgy fe­lett, mely annyira szenvedélyessé fajult, hogy polgármester a közgyűlést 1/2 12 órakor berekeszteni volt kénytelen. Délután folytattatott a közgyűlés s határozatikig az lett kimondva, hogy a sző­lő-terület után eddig fizetett 8 frt — frd­emeltetik 8 frt 30 krra, mi a mellett, hogy a szőlő-birtokos közönségnek elenyészősig csekély megterheltetésével jár, a mérlegben az egyensúlyt helyreállítandja.­ Bemutattatott ezután az engedélyhez kötött iparok gyakorlása tárgyában alkotott szabályrendeletekre érkezett földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi miniszteri hatá­rozat. A cselédszerzés és fuvarozásról alko­tott szabályrendeleteket a miniszter jóvá­hagyta, mik további intézkedés végett ki­adattak a városi tanácsnak. A kéménysep­rési ipar gyakorlásáról alkotott szabályren­deletet pótolni rendeli , a korcsmáltatatást A 80 éves öreg is „T.szahajlati csárda“ néven hallotta még a nagyapjától is e kocs­ma nevét. Kun-Szent-Márton, Öcsöd, Czibakháza, Földvár , több népesebb város s gazdag uradalmak lakói, főleg m­ig az aradi vasút nem volt kiépítve, jó időben, rossz időben, mind erre jártak heti és országos vásárok­ra s lélekben járó dolognak tartották s tart­ja még ma is, a ki arra jár, a hajlatban ki­ereszteni és egy ital borra betérni, sőt nem is annyira boráért, mint ősi szokásból, hogy övéinek elmondhassa otthon beszéd közben mindegyik : — Aztán megpihentünk egy kicsit a hajlaton . . . Hát mi is betértünk, nem először, ha soká élünk nem is utószói­, mert útunk gyakran erre visz. Mi volna azon cso­dálni való, ha időviszontagság, éhség, szomjúság, v­agy fáradalom bármily rendű­ és rangú utast is csárdás pihenőre készt? hiszen írva van:­­ „Láttam én csárdákban tisztább sziveket már, Mint kit naponkint lát térdelni az oltár !“ De hát ne legyünk ludas asszony, ne szabadkozzunk, mondjuk ki kereken, hogy „a­kinek nem tetszik, tegyen róla.“ — Mi betoppantunk a hajlatba egyik megyei tiszt­viselő barátommal, kivel hivatalos kikülde­tésünket teljesítettük. Vállunkon puska volt, nem haramiák ellen, hanem, hogy útközben itt-ott vadász­­gassunk. Annyi bizonyos, hogy midőn beléptünk, sem a bajmoki biró, sem két társa, kik mellette boroztak, nem néz­tek bennünket se szárlingósoknak, se piócra fogdosóknak. — Jól esik-e öreg urambátyám az a sonka? — szólítottam meg a birót, kinek kilétéről az elébünk kijött korcsmáros érte­sített bennünket. — Ez már nem annyira, uram, mint az e­­­s­ő . . . — Micsoda? hát már egyet megevett? — Isten jóvoltából . . . Hanem meg is látszott biró uramon, hogy nem másén szokta kihúzni a telet, mert úgy termetre nézve, egy negyedfel mázsás disznót aligha le nem billentett volna. A biró és két társa kétes tekintettel fürkészte kilétünket, míg mi letelepedtünk az átellenes asztalhoz. — Honnan gyülnek az urak ? kérdő a biró. — Mesterszállásáról. Hát öreg urambátyám ki legyen becsületes neve szerint?- kérdem a kérdőt. — Tudják tán ? ! — Már hiszen hogy tudnak ? az uj­júnkból nem szophatjuk ki még Tisza Kál­mán nevét se! —­­­ Ezt is szépen köszönöm, — mond­, a biró, s tán politikába vág a tíz éves ju­bileum­ alkalmából, ha egyik asztal­társa, a­ki véletlenül fia volt az öregnek, bele nell kottyan a beszédébe, de az öreg úgy vágy visszakézből képen a c suhancz fiút, hog akkora szikrát vetett a szeme, mint eg talyiga-kerék. — Mondtam már, — szólt hozzá a föl­avatás után az apja, —­ hogy „ne disznó­­kodj“ apád beszédébe. Én és társam, e nem mindennapi atyai intelmen jóizűt mosolyogtunk s épen figyel­meztetni akartuk az öreget szelidebb atyai intelmek tzoválására, midőn egy kerülő csősz vetődött be, tisztességtudóan köszönve s letelepedett egy tutajos mármarosi vuku­s zsidó­ sáfár mellé, a kinek kabátja úgy né­zett kiállására nézve, mint a japáni testőröké, t. i. elől­ hosszabb volt a kabát két alsó sarka, mint hátulja. De azért meg nem állhatta útitársam a megjegyzést, hogy „hal­lod-e, ez a polgártárs három esztendő múlva még takarékpénztári igazgató lesz a földvári új takarékpénztárnál.“ Hanem nem folytathattuk tovább, mert „kiszavalt“ a kerülő csősz — puská­inkon végig hordva tekintetét — ekként: — Hej, ha most harminczegy eszten­deje ennyien lettünk volna itt, de ledupláz­ták volna tejes­uraimék a gyilkosokat. — Miféle gyilkosokat? — kérdő uűi­társam a szónokot. — Miféle gy­ilkosokat? — kérdé vissza kétkedőleg a két atyafi, mintha azt mondta volna : hát ti még azt se tudjátok? S így folytatta tovább : — Hát, a­kik a Pápaiékat, meg a Lovasékat legyi­kolták itt. Mer iszen, tud­ják az uraimék, nagy eset volt az akkor. Társam mit sem tudott a vérdrámáról s­zógatni kezdé a kerülőt, hogy hát mi is volt az a gyilkosság itt? — Hát uram, hogy ne tudnám, foly­tatá a kerülő, akkor még csak sohanem vol­tam igaz, mint itt ehet a biró uram ii : (a kit az imént törölt képen az apja) ap­ám uram volt itt akkor a kerülő. Simon Fló­­rent tekintetes uram tette be, a kit hat­­esztendeig „vitt“ egy „k­o s­­­p­ö­r­t“, olyan hires prókátor volt.*) — Hát aztán ? mondja kigyelmed to­vább a gyilkosságot, szólt társam, mig a­­­den voltak tekintet: a k­ömlőre tapadt. — Hát uram, alig félórával előbb jöt­tünk, a­hogy Lovasék megérkeztek Szent­­márton felül, mert apám urammal jó koma­­ságban állott Pápai, a­ki itt akkor korcs­­máros volt, de hogy jöttek, hát elmentünk éjjel dolgunkra a kerülőbe, „mer’­isten“ nem is hittük, hogy valami baj legyen, —­ ert a nemes törvényszék előtt is megmond­tam­, hogy tanúság­tételre be lettünk czitálva. Nagy eset volt az uram, mert hogy mi el­mentünk, már akkor Lovasék letelepedtek, a hol arra a helyree, a hol biró uramék ülnek. Itt a biró ijedten kétfelé tekintett, s kissé fészkelődött, de ismét a régi poziturá­­ba ereszkedett, hogy elleplezze zavarát. A kerülő pedig igy végzé beszédét: — Aztán Lovas úr váltig mondta Pá­painénak, hogy hozza már a paprikás cz­ir­kát, mert nagyon éhes. Isten nyugtassa meg , se hitte volna, hogy még utolsó vacsorá­ja se lesz. *) Simon Flórent, egykori hírneves fővárosi ügyvéd, egyik martfűi nagybirtokos ellen egy merino kosért, 6 évig folytatott egy pert, melynek költségei a két félnek mintegy 10 ezer írtjába került s enn­ek a hite e vidéken ma is fennáll. (Vége köv.)

Next