Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-21 / 47. szám

V. évfolyam Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr­. Holló Lajos. 47. Félegyháza 1886. november 21. Laptulajdonos: A Petőfi könyvnyomda részvény­társaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Fehér Antal. Magán építkezések. Belejöttünk az építkezési korszak­ba. Valóságos építkezési láz fogott el bennünket. Nemcsak a város, de egyesek is költséges épületeket emelnek városunk főutczáin. Sőt a mellékutczák is népe­sednek, ha nem is monumentális, de csinos épületekkel. Itt az ideje tehát, hogy az épít­kezések ügyét gondolkodásunk tárgyá­vá tegyük. Nálunk a magán építkezéseknek nagyon sok akadályuk van. Mindenek előtt alig történik va­lamicsodás építkezés, hogy annál a háztulajdonosnak a városi hatósággal összeütközése ne lenne. Ott van pl. a Feuer Lőrincz, Holló József és Kovács István esete, mind megannyi kíncs, kel­lemetlen ügy, mely a polgárság és ha­tóság közötti jó viszonyt — sajnos — nagy mértékben gyöngíti. Társadalmi tekintetben is nagy hátránya van az ilyen izgalmaknak. De minden mástól eltekintve, a polgárság építkezési kedvét a hasonló esetek nagy mértékben lohasztják s igy a város kiépülése és előhaladása elé nagy akadályokat gördítenek. Ha tehát azt kivánjuk, hogy az építkezések helyes mederben indulja­nak meg, arra mindenek előtt szüksé­ges, hogy végre-valahára az egész vá­rosra kiterjedő építkezési vonalak meg­állapíttassanak és ez­által egy fix sza­­bályozási tervezet létesíttessék . . De egy keserű tapasztalat még az is, hogy a háztulajdonosok egy szép napon arra ébredhetnek fel, miszerint házaik akár a szomszéd járdájának felemelése, akár az utcza eltöltése által el vannak sü­­lyesztve és örökös nedvességnek és víz­állásnak kitéve. Ez azért feltétle­nül szükséges már, hogy a fix nívók, úgy a mint lehetséges, megállapittas­­sanak s igy kiki előre tudja, hogy házát mily magasságban kell építenie, vagy felemelnie. Ezek nélkül a városi építkezések sikeres voltát várni alig lehet. De a­miről e sorokban különö­sebben szólni akarunk, az főleg a ma­­gánépítkezések helytelen módjára vo­natkozik. Az újabb épületek közül alig ta­lálunk egy-két épületet, mely úgy stylszerűség, tehát szépségi szempontból, mint czélszerűség szempontjából kiállná a szigorúbb bírálatot. A legtöbb épület külső formájá­ban hibás, styl, proporczió és jó ízlés nélküli, a­melynek megállapításához nem kell szakértői vélemény, hanem tökéletesen elég közönséges jó ízlésű embernek egy szempillantása. Legszo­lidabb, legmasszívabb épületek össze­vissza vannak czifrázva, tarkítva, le­nyomva, vagy arány nélkül felemelve. Ablakok, ajtók, színezés, mind elütök, meg nem felelők. És a­mi fő, az a szép, egyszerű összhang, a tiszta styl valamennyiben hiányzik. Ha ez így tart tovább is, egyáta­­lán nem lesz előnyös városunk ki­építésére nézve. Mert végre is a város utczákból, az utczák egyes házakból állanak, ha tehát az egyes házak a jelzett módon, összhang nélkül épülnek ki, olyan összhang nélküli, rideg és barátságtalan lesz az egész város. A magánépítkezőknek tehát úgy egyéni, mint a közérdek szempontjából kívánatos volna ügyelni házaik felépí­tésének mikéntjére és a fent érintett sajnálatos körülményeket a jövőben lehetőleg elkerülni. Legfontosabb volna az, ha az egyes jobb módúak, min­djárt a terv elkészí­tésénél, egy jó ízléssel bíró szakértő vállalkozónak véleményét hallgatnák meg, illetve a tervet az által készíttet­nék el. Nincs annak értelme, hogy valaki a saját ízlését feltétlenül forczí­­rozza, különösen az épület külső ter­vezésénél. A vállalkozónak, a­ki végre is szakember, kell megadni a helyes beosztást, a méreteket, a­ki azután mindazokért kell is, hogy felelős le­gye.­Továbbá az a valamivel csekélyebb költségtöbblet, a­mit az ízlés kedvé­ért kellene hozni, nem­ volna szabad, hogy figyelembe vétessék az építkezők által. Rendszerint arányban nem álló csekélység az már az építési összkölt­séghez képest. A külső színezésnél pedig ragasz­kodni kellene az egyszerű, szolid szí­nekhez. A tarkabarkaságot, a czifrázást kerülni, mert az, különösen egész ut­­czasorokat véve fel, nagymértékben összhang nélküli és szemsértő. De egy állandó bajt is kell érin­tenünk s ez­ az anyag rosszasága. Nem azt értjük ez alatt, hogy nem minden ház téglából épül, mert talán annak földszintes házaknál teljességben nincs is sok értelme, szüksége legalább nincs, hanem értjük azt, hogy a földanyag és víz legtöbbször az építkezésre alkal­matlan. A legtöbb téglánk salétromos, a víz meszes, s így a betakarítást le­hetetlenné teszi a salétrom kiverődése, mely évről-évre előjön. Hogy lehetne-e ezen segíteni, azt a szakemberek tud­nák megmondani, egy azonban tény, az, hogy nálunk semminemű figyelem a földanyag kiválasztására nincsen, a­mi elég baj és az építkezéseknél felet­te káros. A magán építkezések ezen rövid méltatásánál az utolsó szót a vállalko­zóknak kell szentelni. A mi vállalko­zóink egész időszakra reányomják mű­ködésük bélyegét, megteremtik az ő sajátos stylusaikat, a­melyekből nem engednek azután semmit. Úgy­hogy bátran lehetne mondani, hogy volt nálunk Főző-korszak, azzal az egyforma »Venefecs Ftlzö-nfj­al és urast van Ivar­­nics-styl és Orbán-styl, mindig egy és ugyanaz. Hát ez nem helyes. Elő­ször is az építkezéseknél változatosnak kellene lenni, másodszor pedig nem a saját felfogást, bizonyos kevert gusz­tust kellene belevinni az építési ter­vekbe, hanem a másutt alkalmazott tiszta stylokat. Az építési technika ma­r annyira haladt, hogy a­ki jó példát akar venni, az talál azt ezrével. A magánépítkezések jó irányba terelését óhajtanunk kell a város ha­ladása szempontjából, de a köz nem haladhat a nélkül, hogy az egyesek ne haladjanak. _ f Á I 0 i A. Az új puska. Ruhában, házban, kocsiban, tóban egy­aránt tetszik, a­mi új. Egy sajátszerű érzés, bizonyos gyer­mekes öröm van abban, mikor valamink megújul. A vadász — legyen az „kocka“, avagy sok „hallali“-t átért sportman — örülni tud a leghitványabb új csavarnak, melyet pus­kájába a fegyverkovács beilleszt. Hátha még teljesen új fegyverhez jut, pláne olyan­hoz, a­mely valami új találmány , akkor öröme határtalan. Na, ha már egyetlen új fegyvernek úgy megörül a vadász, mennyivel inkább kell, hogy megörüljön a magyar nemzet annak az új rendszerű puskának, melylyel a delegáczió a héten megörvendeztette. Egy vadász csak holmi pecsenyére, tehát olyasmire vadász, ami nélkül akárhány család asztala el lehet s ami nélkül többen s tovább elélnek, mint a vadászat emberei. Egy nemzet azonban egész másként van a vadászat intenczióival, neki nem de­­licat szempontok parancsolják a vadászatot, neki állandóan lesben kell tartania hadsere­gét az eshetőleges ellenség levadászása vé­gett. Erre a szerepre — nagyon természetes — hogy jó fegyvert kell adnia kezébe had­seregének, mert bizony nem kovás puskával jön — ha jön — a nem várt ellenség. Az az hogy: várt ellenség lesz az! Évek óta jelszó, hogy „a muszkával meggyűlik a­­ bajunk.“ Ez a baj bekövetkezőnek látszik a múltheti eseményekből, melyek hadsere­günk számára a revolverszerű puskák beszer­zését készítették elő. Egész hadseregünk ily gyors fegyverrel fog hát elláttatni. Na. Már most kérdés, örül-e az uj puskának a nemzet? Örül-e az összbirodalom? Ha egy vadász méltán örül egy uj fegy­vernek , örül-e akkor egy egész ország a Mannlicher-féle uj puskáknak, melyet had­serege részére megszavaztak ? Nehéz erre felelni. Mert 1866-ban a monarchia népe 25 millió frtot adott ki az akkori Wenzel-féle új puskákért, nem soká­ra utána a Wernel-féle újabb fegyver 33 mil­liót kóstált, most legújabban pedig a Man­­licher-féle puska 50 millióba kerül, így hát 16 év alatt kerek 110 millió forintot adtunk puskákra, melyekkel a hazát őriztettük s őriztetjük. A régibb fajta „új puskák“ tehát rak­tárba tétetnek — a népfelkelés számára, a hadsereg pedig kezébe veszi a legújabbat. Nos, hogy tetszik ? Tetszeni muszáj, mert a legújabb pus­kát követni fogja a „legeslegújabb“ s ez ellen „régivel“ harczolni, pláne hazát vé­deni bajos dolog. Carthagó férfiai más időben éltek, de hazájuk védelmére mégis minden áldozatot meg­hoztak. Carthagó védelméhez a nők szintén hozzájárultak, legszebb ékességeiket adták oda a haza védelmére: levágták hajaikat — íjj­ zsinegnek. Mi sem maradunk mögöttük a cartha­­góiaknak: áldozunk a közvédelemért — nem­különbség nélkül. -f- Képzelődő menyecske. — Ismert és igaz történet — Határozottan hitte s még határozottab­ban állította, hogy ő benne béka van. Mondhatták neki az ellenkezőt, nem le­hetett róla lebeszélni. Ő benne béka van. Ő igy nem mehet férjhez, legkivált Tari Károly­hoz épenséggel nem megy feleségül, mert nagyon szereti azt a legényt s nem akarja szeren­csétlenné tenni a miatt, hogy ő benne béka van. Minő feleség is volna az, a kiben béka lakik ! így beszélt Csikós Lucza, a szép tanyai lány, kit Károly hiába kért meg az őszi far­sangon. * * Kenderáztatáskor történt a nyáron. Lu­cza is meg a többi lányok is ott álltak a ken­der­áztató-tóban. A nap délfelé közelgett s csaknem fejük fölött állott, meleg volt na­gyon, a tó vizének alig volt érezhető hű­vössége. Már viz alá volt rejtve a sok ken­der, lenyomasztva hantokkal. Csak a Káro­­lyék kendere volt még hátra, ezt is oda akarták áztatni a közös tóba, igy illik ez ta­nyai szomszédok között. Károly már hozta is az első terhet s szép vigyázattal bele is hajtott a kenderes kocsival a tóba. Lucza a többi lányokkal a vízben állva várta Károlyt. Ekkor történt, hogy a­mint a teherrel megállották a lovak, a hajszál sárga kapálni kezdett a vízben, mintha pocskolódni akarna. Lucza odébb akart a vízben lépni, hogy távolabb álljon a kapál­­ódzó sárgától. Csakhogy elhibázta a lépést, a víz sáros fenekén megcsúszott s belebukott a vízbe. Mire a többi lányok s Károly is segítségére jött, akkorra már Lu­cza megkóstolta a tó vizét. Az elesés miatti szemérem oly zavarba hozta, hogy ön ere­jéből nem tudott felállani s daczára a viz sekélységének, „ivott“ — mint a ki nagy vizbe esik. No de ez nem volt épen nagy baj, még kevésbé szerencsétlenség, mert elegen vol­tak hozzá, hogy kimentsék. Ki is mentették, beszállították a tanyá­ra, lepihentették a hűvösen vetett ágyra. Jobban is lett nem­sokára. Másnap már vi­dáman sürgött-forgott a tanya körül, danolva végezte munkáját, semmiféle utókövetkezmé­­nye nem látszott a vízbe­ esésnek — egész az ősz kezdetéig. Hanem akkor! Bizony akkor nagy eset történt. Károly megkérte feleségül Luczát. Jog­gal kérhette meg, mert rég szerették egymást, szüleik is egymásnak szánták, mert már rég­óta egymásnak nevelték. Hanem Lucza egyszerre csak megváltozott. Nem ment fe­leségül Károlyhoz, akárhogy erőszakolták is. Azt állította, hogy nem való neki a férjhez­­menetel, mert­­ ő benne béka van. Tudja isten, honnan mondhatta ezt. Nem volt mást mit tenni, mint doktor­hoz folyamodni. A gyermekek szülei Károly­­lyal együtt behozták Luczát a megyei dok­torhoz, mert az híres ember. A doktor hamarosan tisztában volt a diagnosissal. Oda súgta Károlynak, hogy ke­ressen elő a kertben egy békát s ne szóljon semmit Luczának róla. Azután Luczát biz­tatta a doktor, hogy ne féljen semmit, a bé­kától megmenekül könnyen. Károly hamarosan talált a kertben egy békát. Markába szoritotta s beállított vele a * Most a város diszes építkezése megadja a jó példát és a jó irányt, reméljük, hogy annak nyoma lesz a ma­­gánépitkezéseknél is. — A helybeli gymnásium felszerelési hi­ányai eloszlatása tárgyában a vallás és köz­­okt. m. k. miniszt. a következő rendeletet bo­­csájtotta ki: „A budapestvidéki tankerületi fő­igazgatónak f. évi máj. 23-án 431. sz. alatt kelt jelentéséből látom, hogy a félegyházi kath. algymnasiumban egy rajzterem felál­lítása elodázhatlanul szükségesnek mutatko­zik. Az osztálytermek ugyanis e czélra al­kalmatlanok, részint mert nem elég tágasak, de főképen azért, mert világításuk nem czélszerű. Ugyanitt tanári könyvtár alakí­tandó. A mostani ezen nevet nem érdemli, mert az alapvető szakmunkák és segéd­könyvek majdnem teljesen hiányzanak belő­le. Felhívom ennélfogva a megye közön­ségét, szíveskedjék Félegyháza közönségét nevemben utasítani, hogy egy év alatt rajz­termet állíttasson fel és a szükséges eszkö­zökkel szereltesse fel; a tanári könyvtár megalkotására pedig a rendes 100 frt évi átalányon felül legalább öt éven keresztül legkevesebb 200 —200 frt rendkívüli dotá­­tiót fordítson. Végül miután tudomásomra jutott, hogy az említett tanintézetnél föld­rajz és természetrajzból képesített tanár nincs, felhívandó a város közönsége, hogy a tanszék betöltésénél e szak­irányra kellő tekintettel legyen.“ Választási karczolat. — A múlt hétről — A múlt évi általános tisztújítás óta a közgyűlési terem soha sem látott oly vidám arczú képviselőket, mint a f. hó 14-én tar­tott közgyűlésen. Ha meg nem mondanám is az okát ezen jókedvűségnek, azok, akik ismerik a mi képviselőinket, rögtön kitalál­nák azt. Azért örültek, azért voltak olyan vi­dám és jó hangulatban városatyáink, mivel tisztviselőket kellett választaniok. Az pedig ősi juss. Bezzeg mikor nincs választás, alig van a közgyűlésen 40 —50 rossz kedvű kép­viselő és ha számadás-vizsgálat van a napi­renden, akkor meg alig van 4—5. Mert a választásoknál titkos rugók mű­ködnek.

Next