Félegyházi Hírlap, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-11 / 37. szám
V. évfolyam Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. 37. Félegyháza, 1887. szeptember 11. Laptulajdonos : A Petőfi könyvnyomda részvénytársaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Fehér Antal. Szövetkezetek. Az újabb idők történetében nevezetes szerep jutott a társulás elvének. A tudományos és szépirodalmi egyesületek, a kaszinók és sportegyletek, kereskedelmi társaságok és jótékony egyletek, melyek rendre a jelen század vívmányai, csak különböző téren nyilatkozó és különböző irányu alakzatai ezen elvnek. És mintha varázserő rejlenék a társulásban, korunkban oly mesés könnyűséggel valósíttatnak meg a század elején még elérhetlennek látszott nagy ideák az érintett egyesületek által. Különösen a kereskedelmi társaságok, s ezek között főkép a részvénytársaságok és szövetkezetek, napjainkban a társulás legkedveltebb alakzatai. E kettő egyesíti magában a kereskedelmi társaságok összes előnyeit, s e két, formája a társulásnak képes megfelelni a legfokozottabb igényeknek is, ha a maga helyén a nagy keretnek megfelelő nagy czélok elérésére létesíttetik. A részvénytársaság kiválóan alkalmas a tőkék egybegyűtésére, s azok jövedelmező befektetésére. És a társulás ezen formája— azáltal, hogy a magántőke által meg nem valósítható nagy czélok elérésére eszközt szolgáltat, viszont hogy az egyesek kezében felhalmozódott, s az egyévi tevékenység körében jövedelmezően már fel nem használható tőke értékesítésére módot nyújt. — tagadhatlanul rendkívüli szolgálatokat, tesz a szellemi előhaladásra törő, de az idevezető után hatalmas anyagi eszközökre is szoruló emberiségnek. A szövetkezetek ép úgy, mint a részvénytársaságok, elsősorban anyagi érdekeket szolgálnak, a részvénytársaságoktól mindazonáltal nagyban különböznek. Különböznek nevezetesen lényegileg abban, hogy míg a részvénytársaságok a nagy tőke fölényét vitatják a kis tőke és a munka felett, addig a szövetkezetek a kis tőkét, a munkát védelmezik az elnyomás ellen. A részvénytársaság meg a szövetkezet is hasonlítanak a csatornához,ds csakhogy az egyik a, magántőkét, a másik meg az egyéni munkát vezeti le s egyesíti nagy feladatok megoldására. A részvénytársaság nagy nyereségre törekszik s részvényeseinek rendszerint nagy dividenciát ad. A szövetkezet czéljaira tőkét igényel, de nem nyerészkedés czéljából és nem azért, hogy tagjait részjegyeik arányában nagy nyereségben részeltesse. A szövetkezet czélja erkölcsil feg támogatni tagjait, s az, aki csak egy részjegygyel bír, és úgy részesül a szövetkezet nyújtotta előnyökben, mint az, akinek 100 részjegye van. A részvénytársaság a gazdagok, a szövetkezet a szegények egegyesülése, s aki gazdag létére a szövetkezet, tagja, azt nem nyerészkedési vágy, hanem emberiességi érzelem inspirálja. Ennyi az, amit a szövetkezetek jellemzésére, egy vezérczikk keretében, átalánosságban elmondani lehet. Azt hisszük, közönségünk előtt, ahol a kereskedelmi társaságok válfajai kevésbbé ismeretesek, de azok egyik alakzata, a részvénytársasági forma többszörösen képviselve van, a szövetkezetekről szólva, nem volt felesleges folyton tekintettel lennünk a részvénytársaságokra. Ezek után ide iktatjuk még a kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekről szóló következő fogalommeghatározását: „Szövetkezetnek ezen törvény értelmében meg nem határozott számú tagokból álló azon társaság tekintetik, mely tagjai hitelének, keresetének, vagy gazdálkodásának közös üzletkezelés mellett, illetőleg a kölcsönösség alapján előmozdítására aakul.“ A szövetkezetek közé tartoznak tehát az előlegezési és hitelegyletek, a nyersanyag közös beszerzésére, közös raktár tartására, vagy közös termelésre alakult egyletek, a fogyasztási egyletek, stb. Mindezek az országban nagy számmal állíttattak és állíttatnak fel. Nálunk is alakulóban van egy ilyen szövetkezet, az ipartestület akarja megalakítani. Javaslat alakjában már az alapszabályok is készen vannak, s rövid idő múlva kibocsájtatnak a részjegyek jegyzésére szolgáló ívek. E helyen okvetlenül szólandunk az alakulóban levő szövetkezetről, s méltatni fogjuk azt érdeme szerint, ez alkalommal azonban, egy más szövetkezetre kiváltjuk felhívni közönségünk figyelmét. „A gazdák és iparosok általános hitelszövetkezetehez. Tudvalevőleg ügynökök járnak városunkban, s széltében igyekeznek propagandát csinálni egy a fővárosban alig néhány hóval ezelőtt — az érintett czím alatt —megalakult szövetkezetnek. Volt alkalmunk betekinteni az érdemes szövetkezet prospektusaiba, sőt vettük magunknak azt a fáradságot is, hogy alapszabályait elolvastuk, mert igyekezett megnyerni benőnket a szöv H-rvpt pártolására, annak egyik budapesti megbízottja. Mindezek után azonban nem ajánlhatjuk „a gazdák és iparosok általános hitelszövetkezetiét közönségünknek, sőt ellenkezőleg óvunk attól mindenkit, tanácsolván, hogy részjegyeket ne vegyen. Azt mondhatnák erre, hogy mi ellenségei vagyunk a szóban forgó szövetkezetnek s azért ítélünk róla kedvezőtlenül.Úgy de mi ítéletünket megfontolva hoztuk meg, s azoknak, akiket érdekel, elmondhatjuk azon indokokat is, amelyek ítéletünkben vezetnek. Nem ajánlhatjuk a „gazdák és iparosok általános hitelszövetkezeté“-t, először azért, mert, bár Károlyi Sándor gróf nevével köszönt be s szövetkezetnek nevezi magát, mi úgy tudjuk, hogy az nem Károlyinak az alapítása, de még csak nem is szövetkezet. Károlyi ugyanis a „pestmegyei mezőgazdasági hitelszövetkezet“-et teremtette, s „a gazdák és iparosok általános hitelszövetkezet“-e a Károlyi hitelszövetkezetének konkurrense, ellenlábasa. A szövetkezet továbbá, tagjai jólétének emelését s a szegényebb osztály támogatását, czélozná, mégis „a gazdák és iparosok általános hitelszövetkezetbe a nagy osztalékot, tehát a gazdagok érdekét tartja szem előtt. A Károlyi-féle hitelszövetkezetnek sem voltunk hívei — mint ezt annak idején indokoltan kifejtettük, annál kevésbbé lehetünk a szóban forgónak. Azon tényből kitűnőleg, hogy részjegyeket mindenki korlátlanul vehet; az alapszabályok azon intézkedése folytán továbbá, hogy igazgatósági tagokká csak budapesti tagok választhatók, kikben korlátlan urai a szövetkezetnek,; végre azon szabályokból, melyek a szövetkezet működését körülírják , nyilvánvaló, hogy „a gazdák és iparosok általános szövetkezete“ nem a lentebb érintett s a közönség előtt folyton hangoztatott szövetkezeti czélok megvalósítása végett szerveztetek, hanem azért, hogy az országot takarékpénztárakkal, kereskedésekkel stb. behálózva, a nagy vállalaton nagyot is nyerjen, tehát hogy bármi áron — nem tagjainak, hanem részvényeseinek — dús osztalékot fizessen. Az ilyen szervezetű, az ilyen ezélú szövetkezet pedig nem érdemel bizalmat. Nincs arra szükség, hogy szövetkezetnek nevezze magát, — s ezzel hizelegjen a közönségnek — akiseftelni akar. Adja olcsón a portékáját s megveszik tőle, ha részvénytársaságnak nevezik is. Úgy de a „gazdák és iparosok általános hitelszövetkezetek drágán akar Töprengések. A zengő madárkák bevégezték eszimájukat, a virágok illatos fejecskéjükkel álmosan bólintgatnak, a mint a dévai szellő elsurran felettük s a lombok titokszerű édes regéket suttognak. Az egész falu csendes. A nyugalomra térő s csak előbb is pezsgő életnek lassú elhaló moraja beverődik nyitott ablakomon s betéved szivembe is, e régi szép emlékek csendes temetőjébe, hol fájdalmas visszhangot keltve elmosódik. Mélázó tekintetem kisurran a nyitott ablakon, fel az égig, mely ezer csillagszemmel tekint le rám a megmérhetlen magasból. S nekem oly jól esik ilyenkor elmerengeni a letűnt boldogabb időkön, amelyekből nem maradt egyebem-egy fájó emléknél; égeti, kínozza lelkemet és mégis ugye szeretek vele foglalkozni, mikor az esti szellő körülöttem suttog jól ismert hangokon, mintha attól a virágos sírtól jönne édes üzenettel, és sir,panaszkodik füjembe, tán fáj neki, hogy nem tudja szóval kifejezni . . . Kitekintek a sötét éjbe s lelkem előtt jelenem és füvöm, mintha az enyészet szelleme lebegne felittem, kopár, letarolt sivatagként tűnik fel. Sehol egy fa, sehol egy árva fűszál, mely juj virulást, vigasztalást engedne sejteni; kietlen, örömtelen pusztaság az én egész életem. Olyan kimondhatlanul nehéz is az a lassan élő kin, az a fájdalom, ha az ember egyszer már boldog volt. Érezni a vágyat, s tudni azt, hogy amit elvesztettünk, e földön soha többé föl nem leljük. Nehány futó perezig érezni a menyország minden üdvösségét s aztán a legkínosabb valóra ébredve, kénytelenek vagyunk e hitvány s rögön tovább vonszolni megunt életünket, mig tenger bánatunknak véget vet a jótevő halál s aztán csodálkoznak, sőt gyakran r élerelődnek azon mások, hogy miért vagyunk mi elfogultak a legvidámabb körben is. Ne vessetek követ a szenvedőre. Szent az a fájdalom, mely őt élőhalottá tette ; kíméletet érdemel, ne érintsétek azért durva kézzel a rejtegetett sebet, melyet nem szoktak piaczra hurczolni, a profán szemek ] vizsgálódásainak kitenni. Megvonul az Csendesen a szív fenekén, s ott megközelithetlen jégburkot alkot maga körül, megfagy tőle a lélek s a kinek szive szeretni, fájni és remélni birt, lassanként maga is hideg jégdarabbá válik. Jégdarabbá, kit nem érdekel senkinek a fájdalma, még a magáé sem, mert: „Ki már egyszer a mennybe szállt, nem látja azt a föld többé soha“. Voltam már én is a mennynek boldog lakója, midőn egy drága léleknek legszentebb vonzalmát bírtam, a kit szerettem, imádtam s a kié volt minden gondolatom. De korán, nagyon korán letépte szivemről a halál s utolsó csókommal, melyet hűlő ajkára leheltem, búcsút vett tőlem minden örömem és boldogságom s midőn utoljára borultam hideg keblére, elsírtam minden könyemet. Azóta vagyok én is élőhalott. Jégszobor, ki a közöny hideg álarczával lép a világ elé s halad tovább kijelölt életútján, hideg szívvel, lélek nélkül . . . Én sejtem, érzem szomorú rendeltetésemet. Tudom, hogy szenvedni szakadtam e világra s hogy bölcsöm felett ott virrasztott a szenvedés angyala, védő szárnyai alá vett, gondoskodik is rólam a sírig. És mégis mikor igy egyedül vagyok és elgondolkozom, fájdalmas érzés vesz erőt rajtam, . . . hisz a jégszobornak is van szive és a sziv a súlyos megpróbáltatások terhe alatt is fájni kezd s a száraz szemekben rég nem látott vendég — néhány fényes könycsepp jelenik meg. S ilyenkor önkénytelenűl a szenvedők reménye, a halál gondolata ragad magával s a mint téveteg tekintetem a szürke bildet éri, eszembe jut, hogy az a barna rög, mely lábunkhoz simul, az emberi test bölcsője és koporsója, a néma symboluma a vidám, pezsgő életnek s a zord, fagyos halálnak. S valahányszor megnyílik durva keble, a, emberiség nagy családja helyet nyit egy uj tagnak, de mindanyiszor búsan kondul a lélekharang is egy megtérő életnek. És talán ezért van, hogy a halál se nem leverő, se nem vigasztaló. A múlandóság örök törvénye ellen nem lázad fel sem ember, sem állat, érző lények és érzéketlen tárgyak ellenállás nélkül hajolnak meg a nyomás alatt, mely az alakká formált anyagot millió és mullió atomra osztva adja vissza a semmiségnek. Minden, minden ki van békülve a feloszlási processus eszméjével, csak én gyötrődöm, engem kínoz e gondolat. Mert mig mások életének a természet törvénye szab határt, addig nálam a fájdalom végzi előbb romboló munkáját s csak mikor már kifacsart belőlem minden életkedvet, nyílik meg a föld számomra, a hol majd meg pihen hideg megkövesült szivem s békés nyugvó helyet talál az én korán letört virágom porló hamvai mellett. Plautusz. Fényes csillag . . . *) Fényes csillag, nap, holdvilág, Merész sas, mely egekig vágy, Üstökös, meg . . . nem tudom mi — Nem kíván a dalom lenni. Legyen az csak kis pillangó — Olyan szerény, oly múlandó. Megszületett — tova szálljon, Tűnjék . . . múljék . . . mint az álom. Legyen gyermek’ játszótársa, Lány s a legény róla lássa, Róla, jusson az eszébe, Hogy az ember életébe — ágy, szerelem, öröm remény, Mind csak egy röpke tünemény. És a vénnek és az aggnak, Jutassa eszébe annak tízerény dalom, kis pillangó Ifjúságunk mily múlandó! Somogyi János. ) Mutatvány szerzőnek „Kis pillangók“ czimű sajtó alatt levő költeményeiből. (Lásd e lap irodalmi rovatát. — Szerk.)