Félegyházi Hírlap, 1888 (6. évfolyam, 3-53. szám)
1888-09-16 / 38. szám
VI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 4 frt. fél évre 2 frt. negyedévre Hirdetések díjszabály szerint. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. frt. 38. vál. Félegyháza, 1888. szeptember 16. Félegyházi Hírlap. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Banczay József könyvkereskedésében (Vasúti főutcza Heinrich-féle ház.) Felelős szerkesztő: Fehér Antal. Lapunk érdekében. A Petőfi-könyvnyomda-részvénytársaság feloszlott. Lapunknak nincs többé Maccenása. Az a lelkes társaság kitartott nemes czélja mellett addig, mig pénze utolsóig el nem fogyott. Most szélnek ereszt bennünket, mint a vidéki szinigazgató szélnek ereszti a truppot, ha elfogy a pénz és^ nincs g..jzsj __ Hogy fennállhassuk, immár az. közönségtől függ! Ha megérdemeljük a támogatást, ha hiven, önzetlenül és bátorsággal küzdöttünk városunk javáért, úgy kérjük városunk elfogulatlan közönségének támogatását. Ha nem, úgy hat évi pályafutásban bevonjuk vitorláinkat, beevezünk a révbe, és leszerelünk. Támaszsza fel a jövő nemzedék a halottat a mikor jónak látja és öntsön bele önzetlenebb, elevenebb lelket, mint a minőt mi belé önteni bírtunk. Hogy fennállásunk alatt mindenkinek támogatását és tetszését nem nyertük meg, az természetes. Nem férfi az, aki mindenkinek tetszését hajszolja. Mi azon nem csodálkozunk, ha átnézve most az előfizetők névsorát — abban sok nevet nem találunk. Bizony nagy elfogulatlanság és emelkedettség kell ahhoz, hogy egyesek belássák, miszerint mi sohasem támadtunk személyt, hanem mindig valamely helytelen, czéltalan, vagy törvénytelen tettet és eljárást, és ahol megszűnik a törvénytelenség és helytelenség, ott megszűnik a mi támadásunk is. Mennyi tér és alkalom lett volna nálunk a gúnyra, a csipkedésre, és vágásra, mikor folyamodtunk mi ezekhez az eszközökhöz ! Sohasem, mert mi nem egyeseket akartunk elkeseríteni, vagy egyeseket mások rovására mulattatni, hanem a közérdeket szolgálni! — Megkíséreljük működésünket tovább folytatni, de attól a határozott feltételtől teszszük ezt függővé — amitől függővé is kell tenni, — ha a város elfogulatlan közönsége bennünket támogatni fog! Egyelőre a lap kiadását egy körülbelül 20 tagból álló társaság garantírozása lehetővé tette. De áldozatokat nem lehet mindig és minduntalan egyesektől követelni, a lap fennállását állandóan csak a nagyközönség pártolása teszi lehetővé! A lap kiadási és szerkesztési költsége évenként 1200 frtot tesz ki, hogy ez beszerezhető legyen, az előfizetők számának meg kell kétszereződni. Épen azért felkérjük lapunk igent. barátait, ha támogatásukra méltóknak ítélnek, hogy ne csak eddigi előfizetéseikkel tiszteljenek meg, hanem szíveskedjenek körükben lapunkat terjeszteni és újabb előfizetők gyűjtése által lapunk fennállását biztosítani. Mi sokat nem ígérünk, de azt ígérjük, hogy önzetlenség és függetlenség tekintetében a régiek maradunk. A lap kiadására nézve pedig elég lesz talán annyit. olvasóink tudomásaira hozni, hogy a kiadói teendőket ezentúl Banczay József végezi, ami elég biztosíték arra nézve, hogy az expediálás körül jövőben semminemű nehézségek fel nem merüljenek. Kérjük tehát előfizetések és hirdetések végett egyenesen hozzá fordulni és együta kézbesítés körül netalán felmerülő panaszokat is az ő tudomására juttatni. A lap előfizetési ára a régi, egész évre 4 frt, negyed évre 1 frt. Újólag is ajánljuk lapunkat a t. közönség jóindulatú támogatásába. A Félegyházi Hírlap szerkesztősége és kiadóhivatala. Kinek bizalma nincs többé, Kinek bizalma nincs többé Önmagához, Kinek a létezés már több munkát nem hoz, Ki már mit sem kíván, kit mi sem fenyeget. A halálra megért, pakkolhat és mehet.. Nap nap után láthatjuk azt újra, Hogy a bölcs is jut gyakran tévútra. S hogy a vágyak és a bánat között Mindig egy nagy bolondság rejtőzött. Miért panaszkodni másra ? Élni idegen rovásra? Magunkkal elég a bajunk, Kiszoljünk és ne panaszkodjunk ! Önhittség és hunyászkodás Fészke : ugyanazon tojás. (Németből.) Gr. Gry. Egy halott levelei. — Eredeti tárcza. — Három hétig bujkáltam a poros és pörös akták között . . . Egy levéltárnak mindent foliánsát átkutattam, hogy az egyik czirádás betűk közül egy darabka történetet halászszak ki. Nem sikerült . . . Egy kacsagó és kacsagtató akta került a kezembe, mely elvette minden kedvemet a történetírástól . . A betűk csak olyan öregek voltak, mint a többiek, de a tartalom víg és a sorok között is kiolvastam, hogy a diák, aki leírta, szive mélyéből kaczagott minden soránál . . . Elmondom a történetet. . . . .... Nemes, nemzetes és vitézlő Telegdy Zakariás uram hires ember volt a maga idejében. Hires volt pediglen erről, hogy soha életében nem látták szomorúnak, sírni pedig épen nem tudott, csak midőn a kacsagásból gyűltek szemébe a könyek . . -Hogy történt, hogy nem, de Telegdy uram olyan hitestársat kapott, aki tökéletes ellentéte volt az ő jeles természetének . . . Ábrándos, elborult kedély, akit minden megindított . . . Nem is tért össze az urával egykönnyen . . . Mindig porolt vele, mindig szidta, hogy hagyjon már holnapra is a pincze borából s különösen azt hangoztatta, hogy a leányok lakodalmára nem marad semmi a félszázéves bikavérből . . . — Hehehe! Asszony — szokta mondani Telegdy uram. .— Hiszen terem a hegyoldalban másik .... — Hát idd meg azt, ami a jövő évben terem! — Asszony, szentem! Ne busuli! Add ide a kulcsot! Bezzeg Éva asszony odaadta. Az ezüst billikom mindig kéznél volt, s kéznél voltak a nemes atyafiak is, ha kellett a kvaterkához . . . Egyszer azonban komolyan összekocczant Telegdy uram az ő élete párjával. Akkor volt ez, amikor Bódy János, az első nemes a megyében, megkérte a lányukat, azt a kaczagó kis galambot, akit a szent keresztségben Boriskának hittak. — No még csak az kellene ! — riadt fel az asszony. — Olyan részeges, mint te, olyan könnyelmű, mint te! Nem adom neki a lányomat! —• De bizony odaadod te azt Éviként, mert azok szeretik egymást!— Nem! És ezerszer nem! — Már én azt mondom, hogy igen, ha addig élek is! — Hát nem élsz addig, érted! — No, akkor majd csak halálom után ! Én azt akarom, hogy a vármegye két első családja egygyé legyen! Hisz úgy sincs fiunk! — Majd lesz! — Nem lesz, ha mondom! A lányunk Bódyé lesz! Bódy a mi fiunk lesz! Értetted ? Ennyiben maradt a dolog. Zakariás uram megmaradt a terve mellett Éva aszszony megmaradt ellenkezése mellett. Bódy János ezentúl is megjelent a háznál s enyelgett a lánynyal, aki menyaszszonya volt, — de csak félig .... A lány nem idegenkedett a fiatal déli legénytől és szívesebben látta, mint a többit. De a nagyasszony erre sem indult meg. Történt egy napon, hogy Zakariás uram súlyosan megbetegedett. A környékbeli kirurgus azt mondta, hogy napjai meg vannak számlálva ... Éva asszony sírt .... — Mi lett, asszony?! Zokogás volt a felelet . . . — Ne sírj Évi lelkem! Hidd el, hogy csak azért patkolok el, hogy maradjon a vörösből a Boriskánk lakodalmára . . . . Hallod asszony, aztán hozzáaddám Bódyhoz .... Fölkelnék a siromból is, ha a szerelmeseket elválasztanád . . . Gyere ide Évi lelkem! . . Csókold meg a homlokomat . . . Aztán adj egy kupiczával a vörösből, most utoljára! . . . A halott utolsó kívánságát teljesíteni kell! Éva asszony egy szót se szólt . . . Hozott bort, és odatette a faragott székre Zakariás mellé. — Hej asszony! . . . Egy félév múlva meglegyen az esküvő! Hallod ? Feljövök a siromból! szól Zakariás úr s felemelte a billikomot és kiürítette. — Hahaha, — kaczagott a haldokló.. A terem márványairól visszapattant a hang. — Haha, haha! Hogyan épít a város? Nagyon érdekes képét nyújtja a közügyek intézési módjának nálunk az a szokás, amint a város építtet. A vendéglő épen hatodik évre épült fel. De az ma már — csodák csodája — fennáll, arról hát ne beszéljünk. Hanem itt van a kaszárnya építése. Ez azután az igazán tanulságos eljárás. Innen-onnan három éve lesz már, hogy a honvédelmi ministérium leiratot intézett a városhoz, hogy az itteni honvédzászlóalj elhelyezésével nincs megelégedve és vagy építtessen a város megfelelő honvédlaktanyát, vagy elviszi innen a kaszárnyát. A város azt határozta, hogy építtet új kaszárnyát. Lejött tehát egy vegyes deputáció, amely megállapította a helyet és a módozatokat. El is készült hamarosan egy terv, amely szerint építeni kellett volna. Ámde sem a hely nem volt jó, sem a terv. Új bizottság jött le, amely új helyet állapított, meg. A tervekre pedig pályázat hirdettetett. A beérkezett pályaterveket a minister egytől-egyig eldobta, adott ő egy újat és mindenben megfelelőt. No hála Istennek, addig hát már voltunk, hogy volt, tervünk, most hát újból elhatároztuk, hogy építünk. Ezt a határozatot azután végig appelálták az egekig. Azon is keresztül estünk, a miniszer jóváhagyta, hogy szabad építenünk. Végre hát mégis hozzákezdhetünk — gondoltuk — az építkezéshez. Felterjesztettük a terveket az államépítészeti hivatalhoz, hogy csinálja meg nekünk az árlejtési feltételeket. A államépítészeti hivatal kijelentette, hogy nem csinálja, mert a tervek és költségvetés rosszak, azokon elmenni nem lehet. Rajta tehát csináltassuk meg a jó terveket és részletes költségvetést. Azok is meglettek, az államépítészeti hivatal is jóváhagyta, most már ki lehet tűzni végre az árlejtési tárgyalást és építhetünk ! Szó sincs róla, annyi idő eltelt az előkészületek közben, hogy azóta a honvédség szervezetében változások terveztetnek, minek következtében az összes terveket bekívánta a honvédelmi ministérium, hogy teljesen új tervet adjon! Most tehát kezdhetjük az egész eljárást élőről, így épít nálunk a város! Egyes ember, ha millióba kerülő épületet emel is, számot vet magával, határoz, megcsináltatja a terveket, megalkuszik és épít. Készen van mindennel pár hónap alatt. Nálunk 100.000 frtos épület lassabban készül, mint a Lucza-széke. Évek kellenek bele, míg elhatározzuk, hogy építünk, vagy nem építünk. Azután évek kellenek a terv elkészítésére és évek a kivitelre. Hát az efféle eljárás feltétlenül káros és veszedelmes. Káros amiatt, mert a hatóságok munkaerejét éveken kesztül leköti és emészti. Az a rendkívüli sok bizottságolás, tanácskozás, feleselés, hivatalos levelezés stb. elvonja a város élén álló emberek minden idejét és— a mi fő — minden munka kedvét más cselekvéstől. De veszedelmes is, mert annyira beleun és belefárad az előkészítő tereferékbe és tiblábolásba mindenki, hogy midőn a dolog érdemére kerül a dolog, a szabatos feltételek és szerződések elkészítésére, már csak felületes munkát végezünk s a városközönségét — mint a vendéglőnél is történt — beleviszszük mindenféle kellemetlen meglepetésekbe. Tanuljunk tehát már egyszer a magunk kárán és jövőben a mihez érett megfontolással hozzákezdünk, ne nyugodjunk, míg végére nem hajtottuk. Állapítsuk meg valaminek kivitelénél a helyes munkatervet és akkor ne engedjük, hogy minden phasisánál megfenekeljék a dolog. Ne engedjük, hogy egy-egy lépést csak évek, legrosszabb esetben hónapok múlva tegyünk meg. Régi dolog, hogy „a tett halála az okoskodás.“ Hiszen már Madách megírta, hogy „Minden dolognak oly sok színe van, hogy aki mindazt végig észleli, kevesebbet tud, mint első pillanatra, s határozatra jönni rá nem ér!“ Ne beszéljünk, ne okoskodjunk